Beszélő, 1991. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)
1991-04-13 / 15. szám - A TÖRVÉNY SZÖVEDÉKE - SZIMAT
22 1991. áprilisi 3. A törvény szövedéke Felmondás a végeken Napjainkban az állami szektor átalakulóban, leépülőben van, mindennaposak az átszervezések, létszámcsökkentések miatti munkaviszony-megszüntetések. Az elmúlt egy, másfél év politikai változásai, azok hatása „a végeken" kevésbé érezhető. Az állami tulajdonú gazdasági szférában a vezetők nemritkán kötik össze a hasznost a kellemessel, amikor az elkerülhetetlennek látszó felmondásokkor előszeretettel „előnyben részesítik" a cég kritikus szellemű, kényelmetlen szemtanúit, a jelenlétükkel is zavaró munkatársakat, akik nemritkán politikai ellenfelek, de legalábbis „másként gondolkodnak". Dákai Józsefre, a (Komárom megyei) Kisbéri Állami Gazdaság lapátra tett üzemgazdasági osztályvezetőjére a fent említett kritériumok mindegyike érvényes. Dákai előbb a gazdaság bakonysárkányi részlegének kiválási törekvéseit támogató nyilatkozatot tett a megyei sajtóban, majd nyilvánosan bírálta azt az igazgatói intézkedést, amellyel elzálogosították a részleg állóeszközeit (noha az önelszámoló egységként működött - nyereségesen -, de ezek után a kiválási szándékuktól is elálltak a bakonysárkányiak). Az őszi önkormányzati választások egyik polgármesterjelöltjeként, a kampány során tett megnyilvánulásai miatt kapott szemrehányást munkahelyi főnökétől (aki mellesleg nem Dákainak drukkolt). Az á. g. - természetesen - nem ezekre való hivatkozással mondta fel az üzemgazdasági osztályvezető munkaviszonyát, hanem mert nincs szüksége üzemgazdaságra, illetve ilyen osztályra és főleg az osztályvezetőre. Az á. g. munkaügyi döntőbizottsága nem látott okozati összefüggést a korábbi hónapok történései és a kritikus munkatárs útilapuja között. Álláspontja szerint egyszerű felmondásról van szó, átszervezik a gazdaságot, ennyi az egész. Lehet, hogy így van. Lehet, hogy a felmondásban nincs szerepe Dákai József bíráló nyilatkozatainak, világnézeti hovatartozásának. Lehet, hogy a gazdaságnak nincs szüksége a gazdasági terveket készítő osztályra? Vagy csak Dákaira? A Bács-Kiskun megyei Kisszálláson a község régi-új vezetői a helyi művelődési ház ideiglenes bezárásáról és vezetőjének végleges eltávolításáról döntöttek. A döntést - más magyar községekben sem ismeretlen módon - az érintett érdekelt távollétében hozták, egy kis becsületsértés, rágalmazás, jóhírnév-rontás - gyanús kijelentésekkel fűszerezve adva nyomatékot az elhatározás indokoltságának Ez a történet is eléggé mindennapos, talán éppen ezért lehangoló. Mikó Piroska szakmája elismert művelője - a falu határain túl is -, de a régi-új tanácselnök-polgármester kijelentette, hogy akkor sem lenne hajlandó vele együtt dolgozni, ha az ország legjobb népművelője volna. Mert az általa vezetett művelődési ház tevékenysége a falutól testidegen. Azt már talán mondani sem kell, hogy a művelődési ház vezetője és a községháza első embere nem azonos pártbeliek Az előbbi ellenzéki (volt és maradt), az utóbbi (most) divatosan független. Az egyik tevékenysége „testidegen", a másik mindig tudja, mi a testhezálló. A népművelőnek mennie kell. De bele is rúgnak, meg is alázzák? Miért? A felmondásnak csak így van hitele? Vagy az önkormányzati választások során néma győztes mellett kampányolt? A szóban forgó képviselő-testületi ülésen (ahová, mint tudjuk, a művelődési ház vezetőjét nem hívták meg) az egyik képviselő mindenesetre felrótta a ház vezetőjének, hogy a tavalyi választások idején az új politikai pártok rendezvényeinek helyet biztosított a művelődési házban. Újvárosi Viktor |-| fi- «r» X 11 . A Zwack Péter washingtoni magyar nagykövet visszahívása nyomán dagadozó botrány alkalmából Szimat kutyánk is külföldön kíváncsiskodott. Rátalált a Magyar Köztársaság külképviseleteinek néhány érdekes mutatványára. A köztársasági elnök Brüsszelben A brüsszeli egyetem alapításának történelmi évfordulóját, néhány jeles államférfiú díszdoktorrá avatásával kívánta még ünnepélyesebbé tenni. A jelöltek között szerepelt Václav Havel és Göncz Árpád is. A magyar diplomácia valahogy nem rajongott az ötletért. Amikor a brüsszeli magyar követséget felkérték, hogy szervezze meg Göncz Árpád belgiumi útját, a nagykövet - nyilván a Külügyminisztérium sugallatára - kijelentette, hogy csak akkor tudják vállalni a feladatot, ha az út hivatalos, titokban azt remélve, hogy ezzel meghiúsul a díszdoktorrá avatás. Addigra ugyanis eldőlt, hogy az avatási ceremóniára utazó Havelt egyúttal fogadja a belga kormány. Egyszerre két államférfit nem fogadhat, tehát Göncz Árpád útja nem tehető hivatalossá. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban az egyetem közbenjárására sikerült elintézni, hogy Baudouin király, aki magyarországi látogatásán megismerkedett Göncz Árpáddal, hívja meg a magyar köztársasági elnököt, így az utazás elől mégis elhárultak az akadályok. A továbbiakban a követség a program előkészítésében élte ki magát. Az elnök kifejezett kérése ellenére nem akarták megszervezni, hogy ellátogathasson Louvinbe, nem akartak alkalmat adni a sajtóval való találkozásra, nem továbbították időben az egyetemről kapott kérdéseket, amelyekre a díszdoktorrá avatási ceremónián kellett válaszolni stb. Ezek után talán meglepő, hogy Göncz Árpád elment Louvinbe, hogy remek sajtója volt, sőt - a szokásoktól eltérően - a királlyal elköltött ebédjén is forgatott a televízió, hogy az avatási ceremónián osztatlan sikert aratott a kérdésekre adott válaszaival, és hogy az egész utazásnak kitűnő volt az ottani visszhangja. Mindez azonban a követség akarata ellenére történt, és kizárólag a vendéglátó egyetemnek, a belga királynak, néhány brüsszeli magyarnak, no meg Göncz Árpádnak köszönhető. A köztársasági elnök Párizsban Dél-koreai látogatását követően, húszórányi repülőút után Göncz Árpád Párizsba érkezett, ám a Szávai János vezette magyar követség nem szervezte meg a fogadását. Az elnök üldögélt egy negyedórácskát a repülőtéren, mire megérkezett - na nem a nagykövet, hanem - egyik beosztottja. Parlamenti küldöttség Ausztráliában A háromtagú küldöttséget (dr. Dornbach Alajos és dr. Mózes Mihály [SZDSZ], dr. Papp András [MDF]) a canberrai nagykövetség munkatársai közül senki sem várta a repülőtéren. Az út első állomásán, Sidneyben a nagykövet az ugyancsak ott tartózkodó Tőkés László kísérgetésével volt elfoglalva, a magyar képviselőkre ügyet sem vetett, a küldöttség és az ottani magyar közösség találkozóin egyszer sem vett részt. Mint ahogy nem kísérte el a küldöttséget az út további állomásaira: Alburyba, Melbourne-be és Ballaratba sem. i-s