Beszélő, 1998. január-március (3. folyam, 3. évfolyam, 1-3. szám)
1998. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1970 - Bikácsy Gergely: Álmodozás nélkül
opuszának egy jelenetére (már „bemondására”) is hegyeztük a fülünket. A századvégi előkelő leánynevelő intézetben botrányokat palástolva ünnepüik a millenniumot. Egy hatalmas ünnepi transzparens némi zűrzavart keltve a földre esik: „lezuhant az ezer év!” mondja valaki a filmben gúnyosan. Talán épp a fékezhetetlen Odor Emília? Akarták, nem akarták, akkor barátaimmal úgy éreztem, mindez a felszabadulási ünnepségeknek szóló irónia. A felszabadulási évfordulóra egyébként két film is készült: Zolnay Arc és Várkonyi-Dobozy Szemtől szemben című filmje. Zolnay Pál tehetséges munkája, Várkonyi filmjével ellentétben, figyelmet érdemel. A nyilas időkben minden kapcsolatát elvesztő, magára maradt, kommunista társaitól is gyanakvással figyelt fiatal ellenálló történetével a rendező erős feszültséget keltett. „Sivárság a képen és sivárság a szívekben. Az arcok olyan valóságosan és esetlegesen derengenek fel, akár ha a cinéma direct módszerével örökítették volna filmszalagra. A film hősökről beszél, de a romantikus pátosz szikrája nélkül” - jellemzi kiválóan Létay Vera (Filmvilág, 1970. 8. sz.) A két friss alkotás mellé ismét bemutatták az így jöttem-et, Jancsó pályamódosító és meghatározó 1945-ös tematikájú filmjét: ez már öt évvel ezelőtti bemutatásakor sem látszott szellemében „rendelt filmnek”. Időközben a rendezőből Európa egyik legismertebb filmalkotója lett: öt évvel korábban a kritika és a közönség még csodálkozva és kicsit értetlenül fogadta az így jöttem-et, most talán több beleérzéssel és megértéssel. Gaál István Magasiskolája több rangos fesztivál díját is elnyerte. A Mészöly Miklós regénye nyomán készült film természetesen szintén parabola. Egy solymásztelepről szól a film, ahol kemény dresszúra folyik, csak éppen természetesen mindenki tudta, hogy lényegében egészen másról van szó... Lilik, a telepvezető, afféle helyi diktátor. Nem köpönyegforgató gazfickó, rosszabb, hivatástudat vezérli. Gaál István így látta: „Miközben az ártatlan madarak irtására idomítja a sólymokat, lassan filozófiájával a sólymok szolgájává válik, holott a sólymoknak kellene az embert szolgálniuk. A kérlelhetetlen fegyelmezés, ami a telepen uralkodik, elfedi az eredeti célt, és az emberek egy embertelen függőségi rendszer részeivé válnak.” (Szekfű András interjúja Gaál Istvánnal.) Herskó János filmjét (N. N., a halál angyala) még tavasszal mutatták be. A Filmvilágban Molnár Gál Péter kedvvel ír a többrétegű és önironikus játékról. A „Meszesgödör-nemzedék önvallomása?” „Kulcsdráma, vagy inkább sperhakni dráma?”, labdázik a film kínálta kérdésekkel. Bevallom, annak idején túlzsúfoltnak és kimódoltnak éreztem az N. N.-t, legalább három filmre való anyag kereste benne a helyét. Nemrég a tévében jobbnak tűnt. A kezdő Vas Judit néhány rövidfilmje már az előző években sikert aratott: most önálló alkotásként tűzték műsorra Befejezetlenül című munkáját. A „tudományos lélektani” vagy „népszerű-tudományos” filmként aposztrofálható, és műfajilag AZ ÍTÉLET VITÁIBÓL „Rényi Péter a filmben a kíméletlen forradalmi erőszak egyetértő-azonosuló, aggály nélküli igenlését látja. Szerintem - ha nem is »ellenkezőleg« de »kiegészítőleg« - a film az erőszakgesztusokkal szerves egységben, többoldalúan ábrázol egy olyan etikai-ideológiai kollíziót, amely éppenséggel idegen a baloldali kalandorságtól, s amelyben a proletárforradalom, a marxizmus tanulságainak kritikai értékelő visszavetítése jut érvényre.” (Tóth Dezső, Népszabadság, 1968. július 11.)