Máshonnan Beszélő 3. (1986)
1986 / 3. szám
lányokat előítéletekkel teli, durva és megfélemlítő módon kérdezték ki, nemcsak a bíró és az ügyész, de a népi ügyész, tulajdon tanárnőjük is. Ez utóbbi efféle fenyegetésekkel dobálózott: "Hogy mertek megrágalmazni egy szovjet vizsgálóbírót? Ezért még felelni fogtok." A védelem egyik tiltakozást a másik után nyújtotta be, azzal a panasszal, hogy a kiskorú tanúkat megengedhetetlen módon befolyásolják, de a bíróság nem volt hajlandó véget vetni ennek a törvénysértő eljárásnak. Kirilov mind gyakrabban és gyakrabban szakított félbe bennünket. A tiltakozásukat jegyzőkönyvbe vettük» Képi ügyész elvtársnő, folytatni az ! a® ! Nyilvánvaló volt, hogy a fiúk beismerő vallomása rányomja a bélyegét az egész tárgyalásra* "Ha vallottak, akkor bűnösök" - ez a formula volt a malter, amely a vád egész ingatag épületét összetartotta« Csak Szása és Alik tanárnőjének, Volkonszkaja asszonynak a tanúvallomása dönthette romba ezt az építményt. Őt Juzov hívta meg a tárgyalásra, hogy mint az iskola képviselője segédkezzék Szása kihallgatásánál. A bíróságon az államügyész felszólította Volkonszkaját, hogy erősítse meg. Szása csakugyan önként tett vallomást a kihallgatás alatt, hogy Juzov semmilyen módon nem befolyásolja* Volkonszkaja ezt meg is erősítette*. Ekkor Volosina megkérdezte tőle: - Nos, akar még valamit mondani nekünk? - Amikor vége lett a kihallgatásnak - felelte Volkonszkaja ", Szása megkérdezte Juzovot, ,r Most már elmehetek?" Ezt egészen furcsának, majdhogynem képtelenségnek találtam. De még ennél is jobban meglepett Juzov válasza: "Ugyan már, Szása nem gondolhatod komolyan, hogy most elengedlek. Marina rokonai itt vannak, tudod*.* Váratlanul igen fontos bizonyítékra tettünk tehát szert* Hiszen Szása is azt állította: részben azért tett beismerő vallomást, mert Juzov azt ígérte neki, hogy akkor nem kell a tárgyalást a börtönben kivárnia. Ezután egy egészen másfajta tanú következett: Berta Brodszkaja. Amikor szólították, magabiztosan lépett a tárgyalóterembe, és a bíróság kérdéseire is hasonló magabiztossággal válaszolt. - Igen, tudom, hogy ők azok - sose emlegette a fiúkat a nevükön, pedig születésük óta ismerte mindkettőt hogy ők gyilkolták meg Marinát. Azt a kislányt olyan fából faragták, mint a hősöket. Ezek meg megkínozták, mint a fasiszták. Nemcsak egy anyát fosztottak meg kedves gyermekétől - az egész szovjet nép lett szegényebb egy kiváló személyiséggel, akire mindnyájan büszkék lehettünk volna. A halálával mindnyájunkat veszteség ért, és én mindnyájun nevében követelem, hogy ez a bíróság - a nép bírósága -, ne kegyelmezzen ezeknek a gyilkosoknak! Ahhoz sincs joguk, hogy egy levegőt szívjanak velünk! A népi ügyész és Kosztopravkina megtapsolták ezt a beszédet. A tárgyalóteremben a tárgyalás alatt tilos ugyan tapsolni, de egyiküket se utasították rendre. . . Rajtam volt a sor, hogy keresztkérdéseket tegyek fel a tanúnak. - Én azért jöttem ide, hogy nyilatkozatot tegyek a bíróságnak. Senki mással nem óhajtok beszélni - közölte Berta Brodszkaja hűvösen és magabiztosan. - Elnök elvtárs, ön figyelmeztette rá a tanút,, hogy kötelessége az igazat mondani, de arra, úgy látszik nem, hogy köteles válaszolni a kérdésekre. Kérem értesse, ezt meg Brodszkaja tanúval. Figyelmeztesse, hogy ha nem hajlandó válaszolni, megvádolhatják a bíróság iránti tiszteletlenséggel, és ha még ekkor sem hajlandó felelni, ezt írásban kell kijelentenie, és ezt az aláírt nyilatkozatot csatolják a periratokoz. Kirilov tüstént figyelmeztette Brodszkaját, hogy figyelnie kell a kérdésekre, és felelnie kell, rájuk. Ennek ellenére, Brodszkaja minden egyes kérdés után a bíróhoz fordult, és megkérdezte, köteles-e válaszolni rá. - Feleljen - förmedt rá minden alkalommal Kirilov. A bíróság egyetlen kérdésünket sem utasíthatta el. Gondosan ügyeltem rá, hogy kizárólag olyan kérdéseket tegyek fel, amelyek szoros kapcsolatban állnak a vádirat egyes pontjaival. Brodszkaja tanú, meggyőződött-e róla személyesen, hol voltak és mit csináltak Burov és Kabanov június 10-én este 10 és 11 óra között?