Bolond Istók, 1880. (3. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-10 / 41. szám

Áll nagy ravatala a tizenháromnak, A szív Istenhez száll, térdek leomolnak. Halálfejes zászló csüggeszt sötét szárnyat, Vezéreik közül a régi bajtársak. Vezéreik estek golyósul, bitófán. Roskadt, ősz honvédek állnak csonkán, bénán. Gyenge kézben mankó, szemekben bús harmat. „Adj a vértanuknak, adj Uram, nyugalmat!“ Hajh, harmincz év előtt!.. . csodahősök éve! Hírfényben villogott fegyvereknek éle, Mikor hómezőkben rózsák virítottak, Diadal rózsái véres bajnokoknak. Akkor, akkor r­égre lobogott zászlójok, Három színe három ellenségre omlott, Tábornokaikkal győztek, avagy haltak . . . „Adj a vértanuknak, adj Uram, nyugalmat!“ (Rewansch. (Germania bosszúja a kibudapestbőlitett Culturtheaterért.) Mi, a világ összes németjei, kötelezzük ma­­gunkat a következőkre: I. Több tokajit nem iszunk a Wotani­nak sei II. Több gollásdi­t nem eszünk az Odiná­nak se! III. Többet nem fogadjuk el a jO°l0 quo­tát, a­mit eddig kaptunk is visszaküldjük. Ezzel Magyarországnak — Sedan! Garantirozott h­írek. ” Orpheus ismert zeneköltő egy új operettjét adják az Apollo-színházban, melynek czime: „Offen­bach az alvilágban.“* T Az új honvéd főtisztek, úgy látszik, nem sok kegyelettel viseltetnek Bem, a „szürke tábornok“ iránt. Hiszen közöttük is akad elég „szürke.“ * ❖ # W Gráf honvéd tábornok talán azért tanyázik mint a honvédfőparancsnok adlatusa a Margitszigeten, mert ott van a legtöbb muszka.* * * W Két mameluk felér hét svábbal! mondja Bo­­rosnyai Pál és Knöpfler Vilmos, — és görcsöket kap egy „rebellis tábornok“ ünnepélyétől. BOLOND ISTÓK 1 M M<5>W 2 S Itt, ®8 '"'(Okt. «.) Mit küzdjön hiéna az oroszlánokkal ? Kelepczét eléjük, s elő hóhérokkal! Végezték... S mi maradt a nagy harczból emlék? Egy ravatal, s néhány elfelejtett honvéd. Kik szabadságharczon a legelsők voltak. Itt maradtak köztünk a legutolsóknak. Talán boldogabbak, a kik már meghaltak !­­ „Adj a vértanuknak, adj Uram, nyugalmat!“ Ti vagytok igazán, ti az áldozatok, Kik szemrehányásul köztünk maradtatok, Mint óriás korszak szokatlan emléke, Melynek törpe időt sért nagyszerűsége, Inkább feled e kor, mintsem utánozzon, Inkább megtagad, mint hálával adózzon ! • Könnyünk alig van e véres ravatalnak . . . „Adj a vértanuknak, adj Uram, nyugalmat!“ Nem ! ne a dicsőkért fohászkodjunk csupán : De hogy méltók legyünk igy esni a tusán! S bármi boldog légy is, oh haza, ne feledd a sötét ravatalt, véres szemfödelet; Mert mi fénylőbb, jobbkor még elődbe tárul: Innen sugárzik rád, hőseid sirjárul, Azok adnak ék­et, a­kik érted haltak. „Adj a vértanuknak, adj Uram, nyugalmat!“ B. I. OCT. 10. 1880.

Next