Bolond Istók, 1919. (42. évfolyam, 1-11. szám)
1919-01-05 / 1. szám
BOLOND ISTÓK Dr. Don Juan haditerve. A Lódító Nőhódítók klubjában ezúttal kivételesen nem a nőkről, a drága kicsi nőkről folyt a szó. Közvetve természetesen mégis csak róluk beszélgettek, a klub tagjai arról számoltak be egymásnak, mennyi pénzt adtak ki szerelmeiknek küldött karácsonyi és újévi ajándékokra. De Sötét Valdemár, a klub ügyésze, szomorúan nyúlt az oldalzsebéhez, hol a pénzestárcáját tartani szokta. A zseb most szépen simult melléhez, nem dudorodott ki mint egyébkor, midőn a pénztárcája duzzadt az ezresektől. Szegény ügyésznek nagyon sok pénzébe kerültek a karácsonyi és újévi ajándékok. A többiek is enyhe mélabúval állapították meg, hogy nincs költségesebb passzió a nőhódítás sportjánál. Mindannyian tudták, hogy apró szívességek erősítik a barátságot, mely sohasem lehet annyira erős, hogy kiállja az ünnepi meglepetések ajándékának tűzpróbáját. És a Lódító Nőhódítók klubjának törzstagjai nem merték a próbát megkísérelni, hajuk erdejét ritka cserjéhez hasonlóvá kopasztották az évek, immáron öregedő agglegények voltak valamennyien. Most mind bánatosan gondoltak a karácsonyi és ünnepi számlákra, melyeket kifizettek, csupán Szvetozáry Szvetozár, a klub alelnöke eregette derűsen szivarja füstjét. — Mi az pajtás, te talán nem nyúltál bele a bugyelárisodba, hogy ilyen jó kedved van? —■ kérdezte az ügyész. — Te talán nem küldtél sem karácsonyi, sem pedig újévi ajándékot a hölgyeknek, kiket szeretsz s kik téged szerelmükkel kitüntetnek? — Valóban nem — felelt Szvetozár és diadalmasan nézett körül. — De hisz ez lehetetlen — csudálkoztak a klubtagok. — Hiszen neked legalább tíz ideálod van. — Csak volt — mosolygott az alelnök. Karácsonykor ajándék helyett valamennyinek a következő levelet küldtem. Várjatok, mindjárt felolvasom. A Lódító Nőhódítók feszült figyelemmel fordultak szeretett alelnökük felé, aki emelt hangon kezdte olvasni a levelet, mely a következőképen hangzott: Drága Egyetlenem! A haza gondjai lehetetlenné teszik a társadalom számottevő tagjai számára, hogy tovább is szívük és hajlandóságaik szerint éljék napjaikat. Az egyéni érdekeket mindenütt az egész vonalon alá kell vetni a közérdeknek s minden embernek, minden percben, minden tehetségével a hon rendelkezésére kell állania. Bármennyire fájjon tehát, ha a szívem, az én szerelmes bolondos szívem beléhasad, akkor is el kell válnom tőled, egyetlen szerelmem. Isten veled drágám, isten veled Egyetlenem! Mikor a levél felolvasását befejezte, diac másán nézett végig a Lódító Nőhódítókon. — Látjátok már, hogyan menekültem ma a karácsonyi és újévi ajándékok költségei elől ! — Azt látjuk — felelte az ügyész. — De azt is látjuk, hogy szamár vagy. Megtakarítottad az ajándékokat, de ideáljaidat elveszítetted. — Tévedsz — legyintett Szvetozár és a kabátja másik zsebéből újabb levélmintát húzott elő. Hangzott pedig a levél következőképen: 1919. január 5. Drága Egyetlenem! Bár a haza gondjai változatlanul súlyosak, mégsem érzek magamban elegendő erőt, hogy alárendeljem magamat a közérdeknek. Történjék, aminek történnie kell, én egy pillanatig sem tudok tovább élni nélküled egyetlenem. Írd hát meg,mikor látogathat meg ismét a te szerelmes Szvetozárod. U. i. A viszontlátásra drágám, a viszontlátásra egyetlenem! Lengyel István: Csízió 1919re. Oh ezerkilencszáztizenkilenc! Ez évben, magyar, nem sokat pihensz, Nyakadra jön tót, rác, oláh, kienc. Tartatnak számos konferenciák, Feloszlatnak az Óperenciák S esnek egynéhány inszolvenciák. De helyesen mondd azt Poe Edgár, Kár, kár, kár, megzavarom élned itt kár, Ha ez idén sem leszel államtitkár. Színházakban lesznek uj darabok, Melyekbe, mint az őrült rabok, Fogam csikorgatva beharapok. Az irodalomban ami kabarék, Vagy végképp élvezhetetlen kabarék, Azt beléd csömöszkölik a kabarék. A Műcsarnokban ismét képek lesznek, S a szegények, kik láttukon megvesznek, A Kézdi-Kovácstól egy tájat vesznek. Az orfeumba Zerkovitz-dal lesz, a nótának és évnek vége az lesz. Hogy hát Deutschland, Deutschland unter alles.u (jász.)