Bolond Miska, 1861. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1861-08-04 / 31. szám
31-dik szám.Pest, Augusztus 4. 1861.II. évfolyam. HETI NAPTÁR. Csütörtök, aug. 8. Némely nemzetiségek csak azért is észre térhetnének, mert mások csak olyan valaminek tartják őket, a mit mindenkor az emberre lehet uszítani. Péntek, aug. 9. Egy bécsi nagy úrról folyvást írogatják a lapok, hogy itt amott milyen hazafiasan szokott nyilatkozni. Utolsó az, mikor már valakinek a hazafiságát úgy kell mindennap hirdettetni, mit valami Hartung-pomádét. Szombat, aug. 10. A papiros ára rettenetesen megy föl. Utoljára még a mi pénzünk is ér valamit. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij júliustól december végéig 3 ft. júliustól September végéig 1 ft. 50 kr. — Az előfizetés és minden reclamatió a Bolond Miska kiadóhivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Lövész-utcza 10. sz.) küldendők. HETI NAPTÁR. Hétfő, aug. 5. A D. Zeitung már abból is politikai következtetéseket von ki, hogy Deák Ferenc pantalonban jár, s nevezi ezt a mérsékelt német elem iránti rokonszenvnek. — Ilyen ostobaságokért is lehet kapni Bécsben fizetést. Kedd, aug. 11. A bourbon bandák hűvösebb éghajlat alá vágynak, ahol főbelövetés kockáztatása nélkül is lehet rabolni. Szerda, aug. 7. A legközelebbi 10 nap alatt az utcán megolvastunk vagy öt magas kalapot. Nem sok, de az is jelent valamit. Új előfizetés a „Bolond Miská“ra. Júliustól dec. végéig, vagyis félévre: 3 ft. Jul. sept. végéig, vagy is évnegyedre: 1 ft 50 kr. 1^* Tíz után egy tisztelet példány. Hova lehet, hova nem. „Mind pogány az, mind barbár az A ki magyar, mind hiába, Legjobb volna elmenniök Vissza ősi Ázsiába“ — Ázsiába ? .. . már az kissé Még is messze volna nekünk, De ha igy tart még sokáig, Tán oda is elmehetünk. „Örökké csak rég elavult Törvényeik emlegetik, Alkotmányunk ők megvetik ... Erőszakot, börtönt nekik!“ — Mióta a kulcs nálatok, Becsület ott ülni nekünk, Nem félünk mi a börtöntől, Oda is csak elmehetünk. „No ha nem mi, bár erőnk van, Nem bánunk igy ti veletek ; Még azért se Ázsiába, Se börtönbe nem menjetek. Hanem dolgunk rendbehozni Segítsetek itten nekünk, S jöjjetek be a Reixráthba...“ — De már oda nem mehetünk! Bolond Miska. Természethistória. (Mely elősorolja a Buffon óta keletkezett emlős és szárnyas állatokat, nem különben a csúszómászók némely faját.) A///. I veréb. Csúnya, szapora, falánk állat. Ameddig csak emberek laknak, addig verebek is találhatók. Nevezetes ezek közt a : Passer cosmopoliticus germanicus. Német verebek. Sajátságuk, hogy fészket nem raknak, hanem ott telepednek meg, ahol jobban élhetnek ; ubi bene, ibi patria! E verébfajzat néha roppantul elszaporodik, s akkor hóna alatt Brockhaus civilizáló szótárával bejár messze idegen földeket, tanítván minden nemzeteket, és fölfalván mindenüket. Humboldt következő dolgot beszél a ve-' rébről. Egy őszszel, (talán 1849. körül,) midőn a fecskék kénytelenek voltak önfáradságukkal épitett fészkeiket elhagyni, s délfelé, melegebb éghajlat alá emigrálni, akkoron előjőve a passer cosmopoliticus germanicus töméntelen sokasága s verébi kapzsisággal elfoglald a fecskék elhagyott, de el nem adott fészkeit. Midőn a fecskék egy szép tavaszszal viszszaérkezének, fészkeiket a verebektől elfoglalva s bemocskotva találták. Hiába vesztegetének rájuk szép szavakat, majd meg fenyegetéseket, a verebek azt mondák: „Jámbor fecskék! mi nem akarjuk a ti történeti jogaitokat megrövidíteni, hanem csak azt akarjuk, hogy a madarak Gresammtreich-je egyenlően szabad, egyenlően boldog legyen, azért mi is adunk nektek egy alkotmányt, — ott van la az eszterhés! mely alatt a magyar, horvát, cseh, lengyel, tirol, olasz és stájer madár egyenlően megférhet. Ha az eszterhéj meggyulad, vagy összeroskad, akkor ugyan mindnyájan együtt vesznek el, hanem hisz már Cicero is azt mondta : „Dulce et decorum pro octroy mori!“ így szólt Sperling, a veréb; a fecske azonban nem Brockhausból tanult hazaszeretetet, s azért gyorsan munkához látott. Leméne a patakhoz agyagért s az udvarra szalmáért, és beépité fészkének ajtaját, úgy hogy a hűtlen verébnek ott kellett vesznie. Más madarak fáradsággal szerzik be élelmüket. A veréb mindig ott van, ahol az ember dolgozik, s ennek munkája gyümölcsét nagy részint ő pusztítja el. A veréb e mellett még rendkívül gőgös is. Egyszer egy varjú hátán följutott a fa legmagasabb csúcsára, honnét nagy büszkén tekintett szerteszét. Azonban a veréb szomszédságába szállt egy hatalmas sas is, ki a hitvány állat jelenlétét észre sem véve. A vékony ág hintázni kezdett a sas súlya alatt, mire a veréb faja pöffeszkedésével igy szólott: — Félre innen hitvány sas! Nem látod, hogy már saját súlyom alatt is inog a fa ?! XIV. A kakas. Gallus gallicus. Büszke, délceg, dicsvágyó madár. A harcot kedveli s mindig „La gloire!“t kukorikol. A kakas rendesen saját udvarán él, de szeret a más szemétdombján is turkálni, s az egyéb udvari madarak fölött felsőbbséget gyakorolni. Nevezetes a kakas hangja, mely hajnalt és világosságot szokott hirdetni, azt kukorikolván: e-ga-li-té, li-ber-té, fra-tei -ni-té ; azért a baglyok nem szeretik. A halak osztálya. XV. A Stockfisch. Tőkehal. Hazája azelőtt az éjszaki tengerek, most azonban már a nyugat-éjszaki szárazon is nagy bőséggel találtatik. Fő lakhelye Augsburg, honnan újságokba pakkolva szállítják hozzánk. A pápaszemes Stockfisch. Ez majd igen vizenyős, majd még igen száraz hal. A halak egyéb fajaitól abban leginkább különbözik, hogy egyátalán nem néma. Némák csupán tanítványai, kiknek agyaiban ő költögeti a stockfisch-tojásokat. E hal az egyetemek kathedráiban lakik, s a tudományok tengerében cél és irány nélkül úszkál. A napokban egy ilyen Stockfisch egy magyar tanulótól kérdezé : — Wo ist Ihr Vaterland? — Im ungarischen Niederlande, a magyar alföldön, — viszonza ez. — Ah, ich kenne es! Das ist beim Pruth, nicht war ? — Beim Theis! a Tiszánál! — mond a tanítvány. — Ja, ja, ich kenne mich schon aus! Eben weilich hatte ich von dort guten Tokayer bekommen ! Ezek aztán rólunk politikai vezércikkeket is írnak. Csodálkozhatunk-e, ha azok oly különös pá c z - szagúak ? XVI. Az án johm. Anguilla smerlingiana. Zavaros mocsárokból halásztatik. Némely szakács oly ételt hisz belőle készíthetni, melyet minden ember szeret, pedig tudva levő dolog, hogy a hány az ember, annyi a gusztusa. Az angolnát, mint a rákot, csak az ü-res hónapokban szokás föltálalni, például októberben, januárban, februárban, s ekkor különös alkotmányformát adnak neki. Az angolna bőre igen síkos s igy gyakran megtörténik, hogy épen akkor csúszik ki a szakácsok kezei közül, midőn belé akarnák a tálba tenni. XVII. A fonás. A fogast azelőtt a Balatonból, újabb időben azonban Bécsből kapjuk. Midőn asztalra kerül, mindig szépen föl van cifrázva, úgy hogy húsa alig látszik meg. Sulz, reszkető kocsonya is szokott hozzájárulni, csakhogy