Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben 1. kötet (Budapest, 1901)
Előszó
ELŐSZÓ. Műveltségszavaink eredetének vizsgálata vezetett hat évvel ezelőtt arra a meglepő észleletre, hogy nyelvünk jövevény elemeinek eddig ismert legrégibb rétegén, a törökön túl is vannak külső ethnikai érintkezések folytán keletkezett rétegek, mégpedig az árja (indo-iráni) és kaukázusi nyelvek köréből való származás kétségtelen bizonyságaival. Rendkívül fontosnak mutatkozott előttem e tény nemcsak nyelvészetünk, hanem a magyar őstörténet szempontjából is, s még inkább fokozta érdeklődésemet iránta az a tapasztalat, hogy az alja és kaukázusi nyelvek hatása közösnek igazolható ősi elemekben kiterjed a finn-magyar nyelvek egész vonalára, sőt ezen túl még a szamojédségre, tehát e nyelvek életének legtávolabbi korszakában kezdődik. A tárgy irodalmának tanulmánya csakhamar fölvilágosított arról is, hogy nézetemmel — mely nálunk pár évvel ezelőtt csaknem oly képtelenségnek tetszett, mint akár a héber-magyar nyelvrokonság eszméje — éppenséggel nem állok egyedül, hanem hogy azt bár a részletekben eltérő magyarázatokkal s alapfelfogással mintegy másfél század óta a bel- és külföldi tudósoknak szakadatlan sora hirdeti, legutóbb különösen Toma- 8CHEK, ki a szóban forgó nyelvi hatások közül az árjának történeti hátterét is nagyjában kimutatta. Amit e téren az első futólagos körültekintés alapján eredménykép megállapíthattam, azt az «Ethnographia» folyóirat V. kötetében siettem hazai közönségünknek tudomására hozni ;*) beláttam azonban mindjárt, hogy az itt levont *) E tárgygyal foglalkozó közleményeim tartalmának rövid ismertetését is, a bevezetésben (87—89. és 99. 11.)