Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A Lóállapotja Magyar Országban
10 A LGÁM.APOTJA annyira elragad, hogy buzgó érzések és mély lelkesedések miatt Hazájukban semmi hátra maradást nem látnak. Én részemről Magyar Országot a középszerűség köre között semmiben se szeretem látni akár melly csekély tárgy lenne is az — és hogy a’ lótenyésztés bizonyosan csak középszerűen áll Hazánkban, az t, a’ ki látni akar , és a* tárgyhoz ért is — nem tagadhatja. De nézzük a' dolgot közelebbről. Van e elég katona ló? úgy hogy egyszerre nagy számmal ki lehetne e állítani társzekerekbe, ágyuk eleibe, vasasok, dragonyosok , huszárok 's a' t. alá valókat — és jól figyelmezzünk — minden csalképzelet nélkül — ugyan csak ahhoz valókat is? Mindegyik Olvasóm tudja : In omni proelio non tam multitudo et virtus indocta, quam ars et exercitium solent praestare victoriam, Flav. Veget, és ha velem egy kicsit messzebbre méltóztatik tekinteni, mintsem egy parádéra, mustrára, a' melly előtt idő van lovat vakarni, ’s a’ t. vagy egy táborra, mellyben már jó előre tudva lévő 's exercer czédula szerint esnek a’ mozdulások , senki az embert nem kergeti, mellyben mindenről provideálva van ’s a’ t. — ha velem, mondom, ki méltóztatik jönni az igazi lágerbe’s a’ csatába, melly a’ katona Ünnepnapja és valóságos Tentamenje, a’ mellyre kelletik, hogy elkészüljön, ’s mellynek hihető elnyerése az ő egész élete