Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
NEKÜNK TENNI. A Ló négy esztendős, és igy fel lehet tenni felőle, hogy minekutánna már diadalmaskodott, még a jövő esztendőkben is , egy vagy talán több jutalmakat nyerhet. Ekképpen véve szélesen kivetett pénznek nem lehetne azon háromszáz aranyat mondani, mellyeket valaki II. Uraság lováért talán adna. És itt kezd most okoskodásom szembe tűnni, hogy a* jutalmasNyereség‘Lehetősége melly csudákat szül. N. Uraság lováért ma nyilván száz aranyat se kaphatna, a’ jutalmak kitétele után pedig ötszázat is többet is hozna Gazdájának.. Két elnyertt jutalom volna kétszáz arany, eladatott háromszáz aranyért — öszvesen ötszáz arany. Már illy egyes eset, melly természet szerint sokszor fordulna elő, nem nevelné e azon birtokosnak, mellyen történt, olly annyira kedvét , hogy az sem iparkodását, se pénzét nem sajnálná többé, hogy illy eseteket ismételhessen. 3S szomszédjaira ugyan nem jó benyomást okozna e az ? Némelly jutalmak , hogy az egész Világ Lovaira legyenek ,kitéve, szükséges és czélarányos. Mi a magunk középszerűsége szűk körébül soha nem léphetnénk ki, ha nem volna ki ellen vetélkedni, kitől tartani. De az mi még több , lovaink Híre, bár mi hatalmasok volnának is azok, illy az egész Világ Lovai számára kitett jutalmak díjával a Külföldre soha nem mehetne. Baváriában , tudom , azt mondanák . Hiszen mi könnyen kifutnék Lovainkkal azon Magyarokat.