Hampel József: A régibb középkor (IV-X. század) emlékei Magyarhonban 1. (Budapest, 1894)

itt a sokfelől érkező hajdani néphullámok gyakori változása több oly nehézséget állít a kutató elé, minek alig forognak fönn föld­részünk éjszaki és nyugati vidékein, hol vándor népek mozgalmai utólag a fokozatos fejlődést kevésbé zavarták, mint nálunk. E nehézségek leküzdésére első dolgunk, hogy az ötszázados kor hazai maradványairól lehető pontos leltárt készítsünk. A jelen mű első­sorban e föladatnak kíván megfelelni. Másik föladata lesz megállapítani a kor emlékeinek typológiáját, a­mi nem egyéb, mint az emlékmaradványoknak tárgy és forma szerinti kellő cso­portosítása stilistikus rokonságok alapján és az analógiák össze­állítása korok és vidékek szerint. Csak a­mikor így az egész tudo­mányos anyagot több szempontból behatóan tárgyaltuk, kerülhet a sor nehezebb problémákra, milyenek a stílusok eredete, valamint a korbéli és néprajzi megállapítások kérdései. Két kötetre osztottuk a művet. A jelen kötet az építészeti és szobrászati emlékek mellőzésével a fontosabb kincs- és sírleletek leírását tartalmazza, képes táblák kíséretében, melyeket a legpon­tosabb leírás sem pótolhat. A leírások sorrendjében arra töreked­tem, hogy a stilistikus rokonság szerint össze­tartozó leletek össze­kerüljenek és azok, melyeknek chronológiája megközelítőleg tisz­tázva van, lehetőleg a maguk helyére jussanak, a kor elejére, közepére vagy végére. Ily elrendezéssel tehát már e kötet, bár nem meríti ki a hazai emlékek statistikáját, az egész félezeréves korról nyújt jellemző áttekintést. A kor végéről, a IX. és X. szá­zadból fönmaradt sírleletek közül azok, melyek őseinkkel állanak szorosabb kapcsolatban, e munkából kimaradtak, mert ezeknek a m. tud. akadémia által tervezett történeti forrásgyűjteményben, mely a millennium alkalmából készülőben van, lesz illő helyük. Az itt közölt kétszáz képes tábla nagyrészt az akadémia kiad­ványaiban jelent meg először, a rajzolt táblák jó részét saját fel­ügyeletem alatt Kádár Gábor, Gaál József, Ágota Imre, Nagy Lázár, Krieger Béla, Malahhovszky Nándor és Passuth Ödön urak készítették; a táblák más hosszú sora most jelenik meg először s e táblák szíves átengedéséért a nemzeti múzeumot illeti köszönetünk. A­hol a tárgy nagyságát nem jelöltük meg, ott 2/3—V4 nagyság értendő. Budapest, 1894 április 22. Hampel József.

Next