Knini Bojničić Iván: Az oklevélhamisitás a középkorban különösen Magyarországon és társországaiban (Zágráb, 1880)
Bevezetés
BEVEZETÉS. mon-Mielőtt tulajdonképeni tárgyamra térnék, néhány szóval el kell lanom, mit értünk oklevelek (diplomata, acta) és oklevéltan (diplomatica) alatt. Oklevelek olyan, akár az állam akár az egyház és ezek törvényes közegei vagy egyes személyek által, ünnepélyes alakban kiállított iratok, melyek jogokra és jogviszonyokra vonatkoznak; az oklevéltan pedig azon tudomány, melynek segítségével középkori okleveleket olvashatunk, érthetünk, hitelességük fölött ítélhetünk és azokat tudományos czélokra felhasználhatjuk. Az oklevelek vagy eredetiek (diplomata authentica, originalia, autographa) vagy csak másolatok (copiae, apographa); az utóbbiak ismét vagy hitelesek (transsumpta), vagy közönségesek (paria). Az eredeti oklevelek papirosra vagy hártyára, a szokásos ünnepélyes irályban (stylus solemnis), vannak írva, és hitelességük növelésére többnyire pecsétekkel (sigilla) monogrammákkal, cirographumokkal, aláírásokkal (subscriptiones) vagy más külső jelekkel vannak ellátva. Miután az eredeti oklevelek minden elővigyázat daczára igen könynyen elveszhettek, vagy pedig a sokszori használat által tönkre mehettek, azért szokásos volt nevezetesebb oklevekről több eredeti példányt készíteni. Ugyanezen okokból szokásos volt az eredeti okleveleket többször valamely törvényes közeg által átíratni és hitebesíttetni. Ugyanezen okokból keletkeztek végre a közönséges, nem hitelesített, átiratok is, vagy mint egyszerű kópiák, vagy többen egy gyűjteménybe egyesítve (oklevélgyűjtemények, regestumok). Miután az oklevelek jogviszonyokra vonatkoztak és segítségükkel jogokra lehetett szert tenni, azért találkoztak minden helyen és időben 1 I&7 pl- Π. Endre arany bullája hét eredeti példányban adatott ki.