Szentkláray Jenő: Száz év Dél-Magyarország ujabb történetéből 1. (Temesvár, 1879)
Hic dies nodis celeber, precamur, Laetior semper redeat, nec ullos Hostium motus ferat, aut maligni Sideris aestus. (Sannazarii „Epigrammaton“.) Ne oszoljon meg a magyar erő többé sóha, de szerencsében mint veszélyben legyen törvényes Urának leghűbb s legerősebb támasza; — legyen a trónus mindennek középpontja s azon szív, melyhez a legtávolabb erek is kapcsolva vannak. (Gzf. Széchenyi István „Hitel“ czimű munkájából.) A nemzetek életének belső kifejlődése az álladalom, egyház, iskola, a tudomány, művészet, földmivelés, ipar és kereskedés ezélszerű elrendezésétől függ, — és külső viszonyaitól a külföldi hatalmakhoz. Mindkettőre nagy polgárai, hősei, tudósai, művészei, szóval nagy emberei hatása eldöntő, de ezeken kívül és mellett állnak még az emberi akaratnak alá nem vetett helybeli körülmények, viszonyok és események, miket az isteni gondviselés rendez, a sorsot mindenható kezével igazgatván. Az emberi nem történetében nincsenek érdekesebb s tanulságosabb lapok művelődése történeténél; s itt a philosophiai történetírónak kivált azon szerencsés viszonyokat, történeteket, nagy embereket s a művelődés utján elöljáró nemzeteket kell kitüntetnie, mik az emberiséget haladási törekvésében elősegíték. (Szontagh G.: A történetírás philosophiája.)