Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet tekintettel a nyugati államok jogfejlődésére (Budapest, 1903)
ELŐSZÓ. A magyar nemzeti tudomány a magyar nemzet állami és társadalmi önállóságának szükségképpeni követelménye és feltétele. Ha már e tétel igazsága egész általánosságban kétségbe népi vonható, még inkább megáll az, ha a jogtudománynyal különleges vonatkozásba hozzuk, mert éppen ez az a tér, amelyen a nemzet egyénisége érvényre emelendő. A jogélet és a jogrend az államalkotó népek közéletének nyilvánulata. Innen, hogy a történelem tanúsága szerint bármely önálló államot és társadalmat alkotott nép jogélete minden időben sajátos nemzeti jelleget viselt magán. Ebből következik az is, hogy a nemzeti önállóság megszilárdulásának és fokozatos előhaladásának szükségképpeni feltétele a külső jogrend nemzeti alapokra helyezése, mert csak ott lehet szó egészséges nemzeti fejlődésről, hol a társadalom belső elemei és tényezői az azokat szabályozó külső jogrenddel szoros kapcsolatban állanak. Mindez azután maga után vonja azt is, hogy míg egyrészt bármelyik államalkotó nép jogrendjének továbbfejlesztése csak úgy történhetik sikeresen, ha az újítások eszközlésénél a nemzeti egyéniséget és sajátosságot kellőképpen figyelembe veszik, addig másrészt úgy a jogtudomány irodalmi művelésénél, mint a jogi oktatás terén az önálló nemzeti iránynak kell uralkodni. Várjon ki ne érezné, hogy e tekintetben még nagyon sok a tennivalónk? Állami és társadalmi életünk benső elemeinek gyors átalakulása egész jogi szervezetünk újjáalkotását elkerülhetlenné tette. Úgy közjogi, mint magánjogi szervezetünk minden ága máris nevezetes újításokon ment keresztül anélkül, hogy az újítások után való törekvés bármit is veszített volna erejéből. A nyugati műveltségnek az a rohamos behatolása, amely