Badics László: Itáliai képek (Budapest, 1943)
NJagy örömmel és élvezettel olvastam végig dr. Badics László Rómában magyar szolgálatot teljesítő, kitűnő társam itáliai képeit, melyek eredetileg német nyelven, a Pester Lloyd hasábjain szereztek gyönyörködést az olvasónak. Az az érzésem, hogy a magyarul olvasó közönségnek is hozzáférhetővé kell tenni ezeket a tényekből tömören konstruált s aírai emlékezésekkel oly szerencsésen átmeg átszőtt mondatokat. Mi magyarok is büszkén dédelgetjük itáliai emlékeinket s ha vérünk százszor is idegen az olasz vértől, elégtétellel hivatkozhatunk arra, hogy a művelt olasz ember vérmérsékletben és humorban, humánus magatartásban és életfilozófiában a magyart érzi legközelebb magához valamennyi idegen nép közül. Olaszországot járó szellemóriásaink, mint Montaigne, Goethe vagy Stendhal volt, nincsenek, de hódolattal gondolunk Riedl Frigyes Magyarok Rómában című tanulmányának vakító világosságú soraira, melyek az Örök Várost ünnepük, vagy arra, hogy magyar volt az a hajszolt sorsú Péterfy Jenő, ki halála előtt néhány héttel le merte írni Pesten e megrázóan nosztalgikus sorokat: „Volnék bár inkább pinia-toboz a Pincon, mint itt reáliskolai tanár.” 3