Borászati Füzetek – 5. évfolyam – 1873.

1873-08 / 8. sz.

wwwwwwww 46- kat erről tudósítani, kiknek szinte kötelességükké té­tetnék a hely­szinére sietni és katlanaikat működésbe hozni. A többi részletes teendőkre utasítások és sza­bályok vannak alkotva, melyek megtartására minden szőlő birtokos szorosan köteleztetnék. Ha csakugyan sikerülne a szőlőket az utó­fagyok ellen a „természet eme fűtése" által biztosítani, (a­minek kipuhatolása valóban érdekes volna), úgy nem is kerülne oly sok költségbe eme műtét, mint hogy a legroszabb és legolcsóbb olaj is alkalmazható volna , meggyújtása pedig különben is csak néhány éjszakára terjedvén, nem fogyasztatnék el sok olaj. Kétes ma­rad az eredmény minden esetre, mert ha szél támad, az felhajtja a füstöt, és meghiusítja ez által fáradozá­sunkat, de azért minden esetre megérdemli a kísér­lettételt. Bor árverések a Rajna mellékén. Több ízben említettük ugyan már fel füzeteink hasábjain a Rajna melléki bor-árverések eredményeit, de mivel azt tartjuk, hogy ezen tárgy a magyar bor­termelő figyelmét megérdemli, közöljük a „Weinlaube" után egy sorozatát a bor-árveréseknek, melyek a múlt május és június hónapokban fordultak elő, s a követ­kező eredményekre vezettek. Május 1-én tartották meg Seemann Ferencz és György boraik árverését Oestrichben; eladatott 16/1 és 9/1 darab (egy darab az­az Stück­e= 1200 liter =* 21 akó) 32,940 frtért, átlag tehát 1606 frt egy darab. A bor és kelete jó volt. Az árverés élénken folyt. Május 1-én Walferdorf gróf Lorchban: 30*

Next