Borászati Lapok – 20. évfolyam – 1888.
1888-01-07 / 1. sz
1888. január 7. még jelenlévő czukorból nyálka tejsav vagy más ártalmas anyagok képződhetnek, s minthogy a kénessav által az erjedés egészen a nyárig megakadályoztatik, a jelenlévő czukor kedvezőtlen felbomlása még veszélyes is lehet. Sokszor megtörténik, hogy a bor az eczetsav behatása vagy a borseprő felbomlása folytán nagyobb mennyiségű nyálkaanyagot tartalmaz ; az ilyen esetekben a bor egyhamar meg nem tisztul, sőt az eczetsav vagy nyálka úgy elhatalmasodik benne, hogy a bor megnyúlósodik vagy pedig eczetté válik. Ezért tehát nagyon szükséges, a borokat az erjedés folyama alatt és ennek bevégzése után, különös figyelemmel kisérni , ha azok egyike vagy másika, a többi borokkal egy időben meg nem tisztulna, azokat figyelmesen megvizsgálni s lehetőleg megállapítani azt, hogy a meg nem tisztulást mi okozta. Az erjedés megfigyelése, valamint a bornak idejekorán való lefejtése gyenge boroknál különösen nagy fontossággal bír, mert azok kisebbfokú cukortartalmuknál fogva, az erjedést hamarább befejezik; azután a bornak alacsony fokú szesztartalmánál fogva, a borseprő felbomlása vagy a nyálkaképződés könnyen létrejöhet. Közönséges és középfinomságú borok megvizsgálására nézve Neszler J. tanár a következő útbaigazítást adja: Ha például tudni kívánjuk, hogy egy fiatal bor mennyire van kierjedve és a legközelebbi időben a pinczében magát hogy fogja tartani, legczélszerűbb egy négyötöd részben a megvizsgálandó borral megtöltött palackot (lehetőleg tiszta fehér üvegből) a szobába hozni, azt jól felrázni, hogy a szénsav eltávolíttassék, azután, borral egészen megtölteni és meglehetősen meleg helyen, dugaszolatlanul több napig állni hagyni. Az ilyen bornál azután különös változások észlelhetők, melyek közül többeket alantabb felsorolunk, így megtörténhetik, hogy a bor felülről lefelé, lassanként kezd tisztulni, s habár ez lassan történik is, biztosra vehető, hogy az a bor a hordóban, az eszközlendő átfejtés után is lassan ugyan, de mégis meg fog tisztulni. Megtörténik az is, hogy a bor felül nem tisztul, hanem alulról több vagy kevesebb hólyagosa kerül a felszínre, mi annak a jele, hogy a bor még erjedésben van. Az ilyen borminta naponta kétszer gyengén felrázandó. Ha az erjedés néhány nap múlva megszűnt, akkor a bor csendesen állva hagyandó s csak arra kell figyelni, hogy felül kezd-e tisztulni. Ha igen úgy feltételezhető, hogy a bor egészséges ugyan, de még némi czukrot tartalmaz, melynek erjedése a bormegtisztulást akadályozza. Ha ezen bor meleg helyen hosszabb ideig erősen erjed, akkor feltételezhető, hogy az erjedés a pinczelevegő alacsony hőfoka miatt szenved halasztást, s ennélfogva a borban még sok czukor van jelen. Az ilyen bor a hordóban hagyandó, felülete azonban a levegő behatása elől, erjesztő a zóna által megvédendő, mert a lassú erjedés mellett jelenlevő czukor, a bor felületén könnyen eczetsav-képződésre szolgáltathat alkalmat. De ha a meleg szobában is csak gyenge erjedés észlelhető és ez néhány nap múlva sem szűnik meg, akkor nem kellő meleg hiánya, hanem egészen más körülmények okozzák a bor kierjedésének megakasztását. A legtöbb esetben az ilyen borok eczetsavat tartalmaznak, mi azokban szaglás és ízlelés által felismerhető, de azonfelül még bizonyos mennyiségű nyálkaanyagot is tartalmaznak. Ha a bormintánál az erjedés jelei épen nem mutatkoznak vagy csak az első napokban észlelhetők és a bor még néhány nap múlva sem kezd felülről tisztulni, akkor ezen jelenség mindig a jelenlevő nyálka anyagoknak tulajdonítandó, mely vagy az erjedés alatt vagy utána képződött. Ilyen esetekben ajánlatos kísérletet tenni, hogy a bor vizahólyaggal vagy kénezés által megderíthető-e ? Nem ritkán fordul elő az is, hogy a borminta színtelen, de a palack felső részében barna és zavaros lesz. Ez rothadt szőlőbogyók és rothadt kocsányoktól ered, melyeknek alkatrészei a levegővel való érintkezés folytán átváltozást szenvednek. Ilyen esetben legczélszerűbb egy másik palaczkban egy kis darabka kénszeletet elégetni s aztán ezen palaczkot ugyancsak a kísérlet tárgyát képező borból megtölteni s ha ezen bor most felülről megtisztul, anélkül, hogy barna lesz, akkor a bor egy jól kiképezett hordóba átfejthető, hol az rövid idő múlva meg fog tisztulni. Ha ellenben a borminta egy pohárba félig töltve a levegőn megbarnul, akkor a bor jó borseprűvel összekeverendő. Ezen kísérlet palackban teendő meg és most megfigyelendő, hogy a seprű leüllepedik-e, amidőn is a bor felülről tisztulni fog. Az is előfordulhat, hogy a bor már a hordóban barna és zavaros, de a palackban néhány nap múlva felülről tisztulni kezd. Az ilyen bor jó borseprűnek hozzákeverése, vagy egy jól kiképezett hordóba történendő átfejtése után és forró gelantin-oldattal való megderítés után fog tisztulni, de a kísérlet előbb palackban teendő meg. Nem ritka eset az sem, hogy a vizahólyaggal történendő derítési kísérletek alkalmával a bor a csersav hozzáadása után és a levegő behatása alatt megfeketedik. Az ilyen esetben kísérletek teendők a borseprűvel vagy spanyolfölddel való derítéssel. Ezen utóbbi derítőszer a nyálkát lecsapja, minek megtörténte után a bor megtisztítása vizahólyaggal már könnyen eszközölhető. De megeshetik, hogy a fentebb vázolt tünetek a bornak a hordó ajtaján levő vasrészeivel való érintkezésétől erednek. Ilyenkor azután az első dolog, a bort olyan gyorsan, mint csak lehet, az ilyen hordóból egy másikba átfejteni. A fentebb említett különböző eljárásokon kívül lehetséges még a bort friss szőlőtörkölylyel is megderíteni, de amennyiben a szőlőtörkölyök csak igen rövid ideig állanak üde állapotban rendelkezésünkre, ezen eljárás bővebb fejtegetésre e helyen nem alkalmas. Nagyon természetes végre, hogy a felemlített módszerek közül, ki-ki azokat választhatja, melyek kényelmesebben, könnyen alkalmazhatók és a sikert mielőbb biztosítják. A borseprűvel való keverésnél kissé soká tart mig a bor tökéletesen megtisztul. A spanyol föld alkalmazása, több szakértelmet igényel s igy a leginkább czélhoz vezetőnek látszik a bornak kénezett hordóba való átfejtése vagy annak vizahólyaggal, esetleg a gelatinnal való derítése. Dr. N. J. titán: A szőlőmívelés fogatos eszközökkel. A szőlő talajának fogatos mívelése hazánkban aránylag kevés helyen van elterjedve, kivéve Fehértemplom és Versecz vidékét, ahol a szőlőbirtokosság már rég idők óta kizárólag azzal míveli szőlőjét. Pedig a fogatos mívelés több figyelmet érdemel, minthogy a kézi munka felett számtalan előnyei vannak, melyek közül ha csak azt említjük fel, hogy az évi megmunkálási költségek a fogatos eszközökkel hasonlíthatlanul, 4--5-szörte csekélyebbek, állításunkat már is igazoltuk. Másrészről a fogatos eszközökkel mélyebben művelhetjük a talajt és azt a gyomoktól tisztábban is tarthatjuk. Addig amíg kézi erővel a begyomosodott talajt alig van időnk két-háromszor ettől megtisztítani, vagy a földet meglazítani, a fogatos eszközökkel ezt csekélyebb kiadással három-négyszer is eszközölhetjük. Figyelemreméltó előny a fogatos mívelésnél az is, hogy a földmunkálatokat velük gyorsan végezhetjük, s így több időnk marad a szőlő egyéb és folytonosan igényelt munkáinak elvégzésére. Nagyon természetes azonban, hogy nem minden szőlőterület alkalmas a fogatos mívelés alá s ha igen, még mindig számos tényezőt kell szem előtt tartanunk, hogy az azokkali mívelés czélszerűen keresztülvihető legyen. Mindezen tényezőket a könnyebb megérthetés végett a következő pontozatokba foglaltam. 1-ször: Igen meredek fekvésekben a fogatos mívelést alkalmazni nem lehetséges. Tekintve azonban, hogy a fogatos mívelésnél csak egy ignerő alkalmazható, könnyű lesz annak munkaképességéhez képest megítélni, hogy a mívelés e módja csak csekély lejtővel bíró területeknél jöhet alkalmazásba. De az ily lejtős területeken a munka megkönnyítése czéljából a sorok mindenkor a lejtővel keresztben lesznek vezetendők, hogy az igavonó állat a sorok között, mintegy majdnem egészen sík helyen végezhesse a munkát. 2-szor: A sor- és tőketávolság legalább egy méter kell hogy legyen, mindenesetre czélszerűbb és előnyösebb azonban, ha a tőkék és sorok távolsága 125 centiméterre állapíttatik meg. Kisebb távolságok mellett, főleg a nyári munkák, károk nélkül a legnagyobb elővigyázat daczára sem, végezhetők. Egészen sík, vagy felette csekély lejtővel bíró területeken mindenkor a derékszögű négyszögültetés alkalmazandó, hogy felváltva a hossz- és a keresztsorok közei legyenek megmívelhetők. Lejtősebb fekvésekben, ahol csak a lejtővel keresztben futó sorok közei míveltetnek meg, a háromszöges ültetés is alkalmazható. 3-szor: A szőlő telepítése alkalmával a táblaszéleken két-három méter széles utat kell hagynunk, hogy a fordulás könnyen történhessék. 4-szer: A fogatos mívelésre szánt területeken a vesszők kiültetése függélyesen és ne mint az több helyen szokásban van, rézsútosan történjék, mert csak kissé mélyebb megmunkálásnál a törzs testének megsértése el nem kerülhető. 5-ször: Szálvesszős vagy karikás míveleteknél, lejtős fekvésekben, ahol a mívelés csak keresztben történhetik, a szálvesszők, illetőleg karikák a sor hosszában kötendők ki s nem oda, ahol a fogatos eszköz jár. 6-szor : Mennél lazább valamely talaj, annál könnyebben történik annak megmivelése és annál előnyösebb és olcsóbb a fogatos mívelés a kézi erőhöz képest. Mindazonáltal előnyösen alkalmazható a fogatos mívelés nehezebb, kötöttebb talajokban is noha ily esetekben oly eszközöket kellene alkalmaznunk, melyekkel egyszerre a sorközök egy részét mívelhetjük csak meg s ugyanazon soron két-háromszor is végig kellene mennünk, hogy a talaj a megfelelő módon megmíveltessék. Ez által a megtakarítás a kézi erővel szemben minden esetre csekélyebb leend, de még mindig olcsóbb és előnyösebb. Felette köves talajoknál azonban a fogatos mívelést alkalmazásra ajánlani már nem lehet. 7-szer: Igavonó erőként a körülményekhez képest, lovat, ökröt, szamarat vagy öszvért használhatunk, melyek vezetésére egy gyermeket is begyakorolhatunk. Nehezebb, kötöttebb talajokban és a talaj mélyebb megmíveléséhez bizonyára nagyobb erőkifejtésre képes állatot fogunk használni, mint ellenkező esetben. Az igaerő eke elé fogása a szőlőmívelésre használatkor másként történik mint azt a mezőgazdaságban látjuk. Itt ugyanis az u. n. hámfát vagy kisaját a venyigék, vagy a tőke zöld korában a hajtások megsértése nélkül alkalmazni nem lehet. Ajánlatos azonban e czélra a Rajnamenti bortermő vidékeken is alkalmazásban lévő oly szerszámot használni (1. első ábra), melynél az istrángok a vonóállat hasa alatt legyenek egyesithetők és annak hátsó lábai között vezetve, akasztassanak a vonóhorogra. Alkalmazhatunk természetesen más szer- 3