Borászati Lapok – 21. évfolyam – 1889.
1889-11-16 / 46. sz.
46. szám, 21-ik évfolyam. „Az amerikai szőlők különféle, még eddig tökéletlenül leírt és hiányosan ismert betegségeknek vannak alávetve, melyek különböznek a mi szőlőbetegségeinktől. Ezek között, úgy látszik, a Peronospora a legfélelmetesebb, melyet eddig legyőzni nem sikerült. Bátor vagyok jelezni ezt a veszélyt, ha mindjárt pesszimistának tartanának is." A figyelmeztetés elhangzott, az amerikai vesszőket azért csak derűre-borúra hurczolták át az óczeánon Francziaországba. Hat évig úgy látszott, mintha a botanikusok csakugyan pesszimisták lettek volna, mert habár a szakemberek a fennforgó körülmények mellett lehetetlennek tartották a behurczolás kikerülését, Európa mégis még egy fél évtizednél tovább ment maradt ettől a csapástól. 1879-ben azonban szomorú meglepetést hozott a szőlőmívelőknek ! Sajátságos találkozása a véletlennek, hogy a párisi tudományos akadémiának október 6-iki ülésén éppen Planchon, a hírneves franczia tudós, az amerikai szőlők barátja és hozzá a filloxera első leírója és elnevezője jelentette be röviden, hogy dr. Deluze augusztus havában Peronospora lepett Jacquez-leveleket küldött neki; csakhamar ezután Lotret Garonne, Charente-Inférieure és Rhône departementokból is kapott hasonlókat és arról is értesült, hogy Millardet egy bordeauxi birtokosnál már tanulmányozza az új és nem szívesen látott vendéget. „El kellett készülve lennünk arra — úgymond, Planchon — hogy a mildent (a Ptronosporát „ál-milden"-nak is nevezik) valamelyik nap megjelenni látjuk hazánk szőleiben." A gomba gyorsan terjedt ettől az időtől fogva Európa szőleiben. Olaszországban Pávia környékén akadtak rá először. Ausztriában 1880-ban Krajnában lépett föl, innen átment Stájerországba és csakhamar borzasztó módon ellepte a déli tiroli szőlőket. A franczia és olasz szőlőtermelőknek csakhamar iszonyúan meggyűlt a bajuk ezzel az új akviziczióval és azóta — mondhatni — folyvást zaklatja őket, úgy, hogy csakhamar majdnem oly réme lett a szőlőknek, mint a filloxera. Az amerikai szőlőknek francziaországi hívei el akarva magukról hárítani a felelősséget, kétségbe vonták azt, hogy csak az importált vesszőkkel jöhetett be a Peronospora. Planchon például hivatkozik arra, hogy a légáramlatok az óczeánok távoli szigeteiről ide hozzák a kitörő vulkánok hamuját Európába és így lehetséges, hogy a Peronosporát is a szél hozta át az óczeánon. Hogy ilyen hypothézisekhez csakugyan fölösleges folyamodnunk, mikor tudjuk, hogy az európai szőlőtermelők egész hajórakományokkal hozatták Amerikából az inficziált anyagot és hogy éppen Francziaországban is egy importált tőkén — a Jacquezen találták először — azt talán nem szükséges részletesebben bizonyítgatni. A fentebbiek alapján, úgy gondolom, minden kétséget kizáró módon meggyőződhettünk a felől, hogy a Peronospora importált baj és szőlőinknek olyan betegsége, melylyel apáinknak — szerencséjükre — nem kellett számolniok. Nem volt elég a rovar, még meg kellett kapnunk a gombát is. Hogy az egyes számot meddig fogjuk használhatni, arra nem mernék esküt tenni ; emlékezzünk vissza Cornu idézett szavaira: „Az amerikai szőlők különféle, még eddig tökéletlenül leírt és hiányosan ismert betegségeknek vannak alávetve, melyek különböznek a mieinktől". * * E kiválóan becses közleményt, melyet Sajó Károly tanár úr, az országos filloxéra-kisérleti állomás segéde megkeresésünkre volt szives lapunk részére megírni, a legmelegebben ajánljuk t. olvasóink figyelmébe, kedves kötelességünknek ismervén a közlemény írójának szives készségéért ezúttal és ezen helyen is az érdekeltség nevében hálás köszönetünket kifejezni. Szerke- A „BORÁSZATI LAPOK" TÁRCZÁJA. A cognacgyártás hazánkban. in. A cognacgyártás hazánkban is már gyökeret vert és a máig elért eredmények után itélve, annak megizmosodását is biztos kilátásba helyezhetjük; túlbecsülésnek tünhetnek fel, ha egyúttal helyt engednénk azon hitnek is, hogy az tisztán a jelen kornak a teremtménye. Igaz ugyan, hogy ezen iparnak jeles előharcosai kevesebb szerencsével foglalkoztak ezen kérdésnek megoldásával; mindazonáltal kell hogy elismeréssel adózzunk nekik, mivelhogy ezen iparnak alapját megvetni annyiban járultak hozzá, hogy komoly kísérleteik, amelyek csakis kereskedelmi szempontból vezettek negatív eredményre, útbaigazításképen szolgáltak a jelen kornak. Már a 40-es években Gödöllőn, báró Sina szerelt fel egy telepet, de belefáradva az üzlet nehézségeinek legyőzésébe, a gyártás megszűnt és romjai ma is ott találhatók. Korizmics László, ki a hazai mezőgazdaság minden ágazatában ernyedetlen odaadással és buzgósággal fáradozott, a cognacgyártás terén is szerzett magának maradandó érdemeket. 1858-ban január 8-án látogatást tevén Döblingben, a legnagyobb magyarnál, a cognacgyártás kérdése is az értekezések tárgyát képezte és mivel e kérdésnek megoldásával Havas, Gödöllőn és Uj-Pesten már megpróbálkozott, Széchenyi buzdítására, Seilers angol szakértőnek vezetése alatt megindította Korizmics a vállalatot. A vállalat azonban kérdésessé vált lukrativitásában, mivel a szakértő (kibe nagy bizalmat Széchényi nem igen fektetett) 30 akó borból csak 3 akó cognacot állított elő, másrészt nem vezetett a vállalat sikeres eredményre, mivel nem sikerült legyőzni azon balhitet, miszerint csak az a valódi és jó cognac, melyet Francziaországban francziák állítanak elő. Ezen hit, melyet terjeszteni a francziáknak is eléggé érdekükben állott, annyira megrögzött eszmévé nőtte ki magát, hogy még az alig múlt időben is azon mesés tévtannal találkozott az e téren nyilvánuló mozgalom, hogy a cognacgyártásnak hazánkban jövője nincsen, mert annak készítéséhez olyan hordóra van szükség, melyben évszázadok óta hevert a cognac (!) s mivel ilyennel mi nem rendelkezünk, csak évszázad múltán hozhatnók termelvényünket forgalomba; ezen idő alatt, természetesen saját magát emésztené föl, tehát ejtsük el az eszmét. Albrecht főherczeg uradalmán, Villányban az 1853-iki bő terméséből főzetett cognacot, de mivel több évnek letelte után sem tudták eladni, spiritusz helyett égették, mig nem budavölgyi Greger Miksa hazánkfia, bornagykereskedő Londonban, kereskedelmi útjában a kincset megvette, s mint saját közléséből ismerem, 0-7 literes palaczkonkint, Londonban 1 font sterling magas árt ért el érette. Ér-Diószegen, gróf Zichy Ferencz birtokán hasonló eredménynyel fogtak hozzá, illetőleg hagyták abba a cognacfőzést. Parragh Gábornak egész vagyonába, életébe került azon fáradozása, melylyel a magyar bor- és cognacnak óhajtott utat törni a világkereskedelemben. Ez időtől fogva a cognacfőzés hazánkban huzamosabb ideig szünetelt s csak a 70-es évek végével kezdték meg s űzték azt sikerrel. Neukomm Gyula és testvére verseczi gépgyárosok és szőlőbirtokosok, saját szerkezetű s készített gépükön. 1879-től kezdve a cognacgyártás fokozatos fejlődésnek indult, ugy, hogy 1880—81-ben már számos cognacfőző-telep volt működésben ; így Domány J. aradi bortermelő s kereskedőnél, Lengauer testvéreknél Verseczen; továbbá Greger Miksa, Louis Donglure franczia szakértő vezetése alatt 6 hónapon át 800 liter cognacot főzetett 3 Egrot-féle géppel és Londonba szállíttatott. Parragh Gedeon tanár s társa, Vértessy s társa Kecskeméten, Leitner Zsigmond Szilágy-Krasznán, Krausz és Gross, valamint Duba s társa Gyöngyösön folytattak sikeres kísérleteket, későbben Buhus László és társai felállították Arad megyében Világoson , most is nagy üzemben működő cognacgyáraikat. Az 1878-nak bő termése és az alacsony borárak egyrészt, másrészt a törkölyből készített pótbornak kísérleti fölhasználása hasonló czélokra különösen ösztönzőleg hatottak és Miklós Gyula kir. tanácsos és borászati kormánybiztosnak eleven fölkarolása és azon példaadása, hogy alacskai pinczészetét e czélra berendezte, a gyártásnak életrevalósága mellett bizonyítottak elannyira, hogy az iparnak megalakulását hazánkban azon időszakra tehetjük. SO!» 1889. november 16. Az új bor lefejtése. Az első művelet, mely az új borral végbeviendő, a bornak a seprőtől való elválasztásából áll és ez a bor további fejlődésére nézve bizonyára a legnagyobb jelentőséggel is bir s ezért nagyon is természetes, gyakran fel lesz vetve azon kérdés, hogy a bor lefejtése tulajdonképen mikor és menynyiszer eszközlendő ? Ha a bor 15 — 17 C. hőfok mellett erjed ki, azután megtisztulva, többé erjedésbe nem jön — még akkor sem, ha azt próbaképen seprővel összekeverjük — semmi elfogadható ok nem forog többé fenn arra nézve, hogy a bor még továbbra is a seprőn hagyassék. Nagyon könnyen megtörténhetik azonban, hogy annak kellő időn túl a seprőn való hagyása hátrányos befolyást gyakorol a borra. A borlefejtésnek általában két czélja lehet. Az egyik az, hogy általa a bort üledékétől elkülönítsük, a másik pedig az, hogy levegővel hozzuk érintkezésbe. Hogy e két czélt elérjük, úgy a bort vagy sajtárral kell lefejtenünk, vagy ha géppel fejtünk, a bort a hordóból előbb kádba kell bocsátani és a géppel onnan ismét a megfelelő hordóba átszivatni. Czélszerű azonban ezen eljárásnál a bort, amidőn az a hordóból a kádba lesz bocsátva, öntöző rózsán átereszteni, hogy annál jobban keveredjék a levegővel , sőt a kádban, mielőtt a hordóba szivatnak, egyik vagy másik szellőztető gép segélyével még meg is lehetne szellőztetni. Az új bornál a seprőtől való elkülönítésen kívül többnyire kívánatos az oxidáció eszközlése is, azért ezt jobb nyíltan fejteni. A bor lefejtésére nézve mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy mikor kell azt tulajdonképen eszközölni ? Erre szabályul általában azt állíthatni fel, hogy a bort a seprőről akkor kell lefejteni, mihelyest az erjedni megszűnt és a seprő eléggé leülepedett arra, hogy a már félig tiszta bor a fejtés által a seprő legnagyobb részétől el legyen választható; minél hamarább történhetik ez meg, annál jobb. A gyakorlati borkezelők azt tartják, hogy a bor első lefejtésére nézve legkedvezőbb azon időpont, a midőn a bor felületén nagyobb hólyagok keletkeznek s ezen jelenség való