Torontál vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1912)
VÍZSZABÁLYOZÁS ÉS ÁRVÍZVÉDELEM - Mederrendezés
Víz szabályozás és árvízvédelem 183 ponti bizottságot (Central Inspectorat) állítottak fel. A Tiszát folyamosztályokra (Fluss-Section) osztják, az osztályok pedig az érdekeltek által végzendő védőtöltésépítések czéljából, vízrajzi viszonyaik szerint, építkezési kerületeket (Baubezirke Consortien) alkotnak. Torontál vármegye a VI. folyamosztályba esett, mely folyamosztálynak építészeti hivatala (Sections Bauamt) Törökbecsén volt. A tiszai és marosi árterületek a szerb-bánáti helytartónak, Coroninak, 1857. évi nov. 28-án Temesvárott kelt 16.893. számú rendeletével akként lettek beosztva, hogy a 2. kerületbe a Maros és Tisza balpartjának ártere Fenlaktól Aracsig, a 3. kerületbe a Törökbecsétől Bábatóig, a 4. kerületbe a Bábatótól Lukácsfalváig terjedő árterületek tartoznak. Ezentúl már határozottabban különválik az ármentesítés a mederszabályozástól, amiért is a Tisza mentének ármentesítése iránt végzett munkálatokat az illető ármentesítő társulatoknál említjük meg és itt csupán a mederrendezésre vonatkozó munkákat soroljuk fel. A Tisza mederszabályozására előirányzott munkák nagy részét már végrehajtották. Azok részletes leírását e monográfia keretében nem lehet adni ; arra kell tehát szorítkoznom, hogy felemlítsem azokat a szabályozási műveket, amelyek e vármegye területére esnek. A vármegye éjszaki határán, vagyis a Marosnak a Tiszába való betorkolásánál kezdődik az 1890-es években, főkép a hajózási akadályok megszüntetése végett, államköltségen végrehajtott mederrendezési művelet. Ennek főbb részletei: a marostoroki 250 m. hosszú vízosztó mű és a kétoldali tiszai párhuzammű, melyek a kis vizet 160 m.-re szorítják össze, továbbá a kis vizi meder határain túl fekvő mederrészek feliszapolására készült 5 darab keresztgát. A folyó 176 — 171 kilométerénél, a szegedi vasúti híd alatt, vannak a marostoroki műveknek mintegy folytatását alkotó, ugyancsak a meder összeszorítására és a partszakadások biztosítására szolgáló párhuzamművek és keresztgátak és a tiszta terméskőből való lábazati kőhányások. Ezek a munkálatok 1895-től 1897-ig készültek A 171 — 173 kilométerek között van a 90. számú, úgynevezett vedresházi átvágás, mely az 1855—1857. években készült. Hossza 7389 m, a kanyarulaté pedig 19,928 km. A 161 — 158 kilométerek között, részben a martonosi szakadópartok biztosítására, részben pedig általános folyószabályozási és ármentesítési érdekekből alakult a 90. számú átvágás alsó torkolata alatt a 91. számú átvágás, mely tisztán kotrás útján készült. Mai szélessége 80 m., de további kiképzése folyamatban van. A 146 és 145 kilométerek között, a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat rőzsesátrakból és rőzsesövényekből jól működő partbiztosításokat alkotott. A 145—142 kilométerek között, Törökkanizsa község belsőségeinek védelmére az állam partbiztosítást készíttetett akként, hogy mintegy 1 km. hosszban a part egészen a nagyvíz színéig téglaburkolattal van ellátva A 128—127 kilométerek között van a 92. számú, úgynevezett szanádi átvágás, melynek hossza 1-187 km., kanyarának hossza pedig 5-196 km. Ez átvágás az 1855—1856. években készült. A 127—126 kilométerek között, a szanádi saroknál a Tisza sodra a balpartot erősen alámosta és nagy mederelfajulás keletkezett, minek következtében itt az állam 1894-ben, lábazati kőhányással és erre támaszkodó rőzse-borítással, továbbá sarkantyúkkal, biztosítási műveket alkotott A 123—122 kilométerek között van a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat sarkantyú-rendszerű csókás partbiztosítása. A 119—117 kilométerek között ugyan a társulat ugyancsak sarkantyúrendszerű partbiztosítást készített, amelyek azonban ma már nem felelnek meg a czélnak, amiért is azok lebontása és a part végleges biztosítása van tervben A 116—114 kilométerek között van a 93. számú, úgynevezett bárkai átvágás, mely 1856-ban készült. Kanyarát 1890-ben két méter magasságban elzárták, 1902-ben pedig a partszín magasságáig földdel áttöltötték. A 108—106 kilométer között van a padéi zátony, mely hajózási szempontból a legutóbbi időkig az Alsó-Tisza egyik legrosszabb szakasza volt. Miután a gyakori és költséges kotrások sem segítettek, 1902-ben e mederrészen terméskövekből párhuzam művet építettek és kereszt művekkel, valamint kotrásokkal kisvíz viszonyoknak megfelelő hajózási csatorna keletkezett. Mederrendezés.