Borsod - Miskolci Értesítő, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1872-11-21 / 47. szám
Ehhez képest tehát ven-e mine a szőlős gazdának alkalmas helyisége, s egész télen ideje és módja éber őrködésre a vesszők fölött? Sok vessző, midőn őszszel a tőkéről lemetszetik, még tökéletesen nincs érettségre fejlődve, — s most megfosztalva a napfénytől,, öntehetlenségében eldermed. Ellenben ha tökén marad a télre, noha a hideg beálltával visszahúzódnak a nedvek a tökére, s az egész mintegy aludni látszik, de a vesszők azért csak úgy erősödnek, mint az álomra szenderült emberek tagjai. Igaz hogy az ólmos fegy sok szemzetet megveszteget, s a tökén maradt vesszők számosan fagynak kurtára a korai nagy s későbbi száraz hideg által, de ép ez az üdvös próbája a vinyegéknek, mert az selejtes elvész a csapások alatt, az életre való annál keményebbé válik. Egy zsérczi gazda február közepén elkezdett árkolni, két szakaszt nyomban minden pihenés nélkül még csak gyepföldet — szívélyes kérelmeim daczára — , nem használva, sebtében kapkodott veszszőkkkel beültetett kíváncsiságból a nyáron megtekintettem ezt a pogány munkát, seme a lábon telelt végzőkből egyetlen szál sem maradt el. Természetesen, az igy eszközölt ültetést helyeselni nem lehet, mert ez okvetlen megfogja a gazdát beszúlni; s később midőn rég elfelejtette vétkét ő, sopánkodni fog és találgatni okát a sovány termékenységnek; holott tudhatandotta mesterségét, hogy a szőlő alá kerülő föld is csakúgy megkívánja a szellőztető fölforgatást, mint az ekés vélemény a szántást. Ha azonban valakinek természeti hajlandósága úgy hozza magával, hogy őszszel óhajtja megszedni a jövő tavaszon ültetendő vesszőket, ajánljuk neki: várja be, míg a vessző leveleit lehullatja, a nedvkeringés megszűnt, s a vesszők érettséget mutatnak. — A szedett vesszőket meg kell tisztítani kacsaik s netalán egyébb hajtásaiktól, s el kell azokat vágni egyenesen az első szem alatt. S vagy bevermeltetnek soronkint télire, s csak a két fölső szemet hagyjuk ki a földből, sőt folyam vagy forrás vízzel történendő beiszapolásukról is legyen gondoskodva. Vagy könynyen átnyalábolható csomókba kötve, — legalább három-négy ujnyira vastag végűkkel homokban, — oly pinczébe kell tenni, a mely sem fölötte száraz, de nedves épen ne legyen, minden esetre pedig a levegő benne ne legyen fojtott, mert megpállanak a szemek. Február eleje vagy közepe táján, vagy épen tavaszszal a használat előtt, a vesszőket oly kádakba állítjuk bele, melyek egy lábnyira folyam vagy első vízzel töltetnek meg, hogy összehúzódott likacsaik megnyíljanak, s hogy a vizben levő légenyből 4 — 6 héti áztatás alatt annyit beszivhassanak, mennyire addig szükségük van táplálékul, mig héjok vízbe állott részén fölhámlik. A kúlviz keményebb lévén, nem alkalmatos — egyelőre — a vessző áztatásra, és csakis akkor lehet ezt használni, ha sem folyó sem első viz nincs, s akkor is csak úgy, ha előbb azt három napig a levegő erősebb befolyásának valami kádba kiteszszük, melybe egyszersmind a kötöttebb elemek feloldozása végett, néhány kosár földet, vagy ha a kádat feláldozhatjuk, jobb nemi trágyát teszünk. A szőlő nyitásnál eddig csak a sima vesszőkről beszéltünk, hanem ezután — sem fogunk a gyökeres vesszőről szólani, lévén nagy okaink erre. Magamat tekintélyül — illetlen volna előállítgatni, hanem aki nem hisz, tessék megkérdezni az öreg szőlész urakat; bizton remélem, miként azt fogják mondani, hogy a sima vessző sokkal jobb e kiültetésre mint a gyökeresitell, mert tartósabb és termékenyebb tökét ad, mint a gyökeres. Nem is lehet másként, a gyökeres vesszőnek számos hajszál gyökerei vannak, melyek azon szempillantásban, midőn kivétetnek, ha új rendeltetési helyökre be nem illesztetnek, felszáradnak, s igy az uj ifjú tőke fő életereitől fosztatik meg, s hoszant kell kínlódnia uj helyén mig ismét vérmességet kap, s erőteljes életet fejt ki. S e mellett, a rögtöni elültetés esetében is figyelemmel kell lenni a talaj nedvességére, mert ha száraz földbe vagy épen kérges nyirokba lő, tudnivaló, hogy gonoszabb sors várakozik reá, mint egy sima vesszőre. Sőt még annyira negédes a gyökeresített töke, hogy amily irányú állást foglalt el előbbi helyén, azon arculattal akarja új helyén a felkelő nap köszöntését viszonozni. — Vegyünk föl most csupán 2000 tőkét igénylő egyetlen szakaszt; kinél lesz az a pontosság, s anyagi tehetség, hogy a leírt kellékekkel ültesse el nagyszámú gyökeres vesszőit? Ím a vessző mikori szedéséről, s testvéries eszmékről addig megy az irkafirka, hogy a czim másik felére a jövő héten lehet befelelni. Kisdi Dezső: TÁR CZ A. A diósgyőri vár. A diósgyőri várkastélyt illetőleg, mely egykor királyi fényben tündöklött, s melynek ma már csak romjai szólnak a nagy s dicső múltról, Wenczel Gusztáv magyar tudományos akadémiai tag által, ennek november hó1-én tartott gyűlésén , igen érdekes értekezés mutattatott be. Az értekezést a szerző rekedtsége folytán — ki azonban az ülésen jelen volt — Frankl Vilmos osztálytitkár olvasta föl. Diósgyőr tudvalevőleg egy Miskolcz mellett fekvő, gyönyörű vidékű, ma már népességre nézve jelentéktelenebb helység, körülbelől 3000 lakossal. E helynek azonban , melynek vára ma romokban hever, hires s fényes története van. Wenzel a Diósgyőr fénykorára vonatkozó eredeti adatokat részint magyar, részint lengyel, részint olasz forrásokból szedte, s ezekből igen vonzó egészet tudott összeállítani. Diósgyőr fénykorát négy korszakra osztja: a Nagy Lajos és Zsigmond királyok, Borbála királyné és Mátyás király ottani tartózkodási idejére. Az okmányok szerint feltehető, hogy Diósgyőr virágzási korszaka több mint negyedfélszázadon át tartott, i. i. a 11-ik század második felétől Mátyás király haláláig s Nagy Lajos alatt érte el fénye tetőpontját. A király, ki a lengyel koronát a magyarral egyesité, nem szórakozási czélokból s szép vidéke miatt tette Diósgyőrt gyakori tartózkodása helyévé, hanem közelebb akarván lenni Lengyelországhoz, oly helyet keresett, mely egyenes összeköttetésben lévén Budával, ahhoz is elég közel essék. E követelmények különösen Diósgyőrnél megvoltak, hol a Lengyelországba, Lodomeriába, e másfelől Budára vezető országutak találkoztak. Itt tartózkodott tehát Lajos igen gyakran , s e helyet diplomácziai szempontból is nevezetessé tette azon rendeletek által egyrészt, melyeket innét adott ki, másrészt azon országos gyülekezetek által, melyeket ide hívott egybe. Ide hívta egyszersmind gyakran a Budán lévő összes diplomácziát s itt tanácskozott velők a békekötésekről s egyébb világfontosságú intézkedésekről. Többek között Lajos király a turini békekötésre vonatkozó okmányokat és rendeleteket is itt bocsátá ki. E békekötés 1381-ben ratifikáltatott, 8 — legalább egyelőre — véget vetett a genuai és velenczei köztársaságok hosszas , véres viszályainak. Lajos halála után Diósgyőr egy időre elfelejtetett. Miskolczot Zsigmond király Diósgyőr rovására emelte, s egyátalában csak akkor kedvelte meg ez utóbbit, mikor a nemzettel kibékülve, uralkodása második felét kezdette el. Hogy Zsigmond ezután igen gyakran tartózkodott volt Diósgyőrött, arról ismét okmányok tesznek tanúságot. Itt adta ki a velenczei háborúra vonatkozó rendeleteit, itt azon rendeleteket, melyekkel Deila Scala herczeget bizta meg a király, hogy a háborúra szükséges készleteket előkészítse. Fontosak azon rendeletek is, melyeket Zsigmond 1412-ben május 5-én szintén Diósgyőrött adott ki, s melyekben Olaszország Kukoriczaetetés által zabadag helyett a londoni Omnibus-társaság 1869-ben egy fél év alatt közel 100,000 forint megtakarítást tett. Csendes munkára használt lovaknál nem ártana összehasonlító kísérleteket tenni nálunk sem, legalább részben pótolva vele a zabot, hol annyival olcsóbb a kukoricza, s a zabnak folytonosan oly magas ára van. Az átmenetnek azonban lassan kell történni, mivel az egyszerre való átmenet könynyen veszélyes kólikát idéz elő, fejedelmeit inti hogy az egyház jogait sértetlenül föntartsák. Ezután még tiz évig figurái a helység és vára, mint „possessio regalis,“ s utolsó várnagyául Palóczy Máté emlittetik. 1424-ben Zsigmond király második neje Borbála Diósgyőrt 60,000 frton inskribáltatta magának, s kétségtelen , hogy e királyné, kinek magánéletéről nem igen épületes dolgokat jegyzett föl a történet, s kit a higgadt Aeneas Silvius is úgy nevez mint „mulier geliere nobilis, vita infamis“, itt töltötte buja napjait. Diósgyőr és vára utolsó nevezetességét Mátyás király alatt érte el. Mátyás, ki kormánygondjaitól megszabadulva, szerette az őstermészetet fölkeresni, és gondűző vadászatokban magának szórakozást gyakran szerzett. Diósgyőrt fényes királyi kéj-és vadászlakká alakítván át, sokszor elrándult Budáról e regényes várba, melyet különösen a huszsziták féktelen pusztításai után újabb fénynyel s királyi pompával rendezett be. Mátyás halálával azonban végkép elenyészik Diósgyőr történeti hite. Vannak ugyanis bizonyítékok arra, hogy Beatrixs Mária királynék többször tartózkodtak itt, de kétséget sem szenved, hogy a vár ez időtől fogva végleg elhanyagoltatott. Ez Diósgyőr fénykorának története, azon váré, mely ma élő szemrehányáskép mutatja romladozó falait, — élő szemrehányásképeit — mondja joggal Wenczel — azért, hogy a mai nemzedék oly kevésbé veszi ősei emlékezetét, s oly megbocsáthatlan mérvben hagyja elporladozni régi történetének egyik legfényesebb helyét, a diósgyőri várt. Legújabb tapasztalatok és kísérletek a gazdaság terén.