Borsodi Bányász, 1971. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1971-09-15 / 37. szám
2 LI BORSODI BÁNYÁSZ Egy brigádnapló krónikása ios, műanyagkötéses naplók sorjáznak §~* a tervzárói akna szakszervezeti titkára előtt, összesen 28 szocialista brigád van itt, és valamennyi rendszeresen vezeti és bemutatja naplóját — mondta az szb-titkár, Fürjes József. — Mi ugyan jól ismerjük az itteni brigádélet minden eseményét, mégis örömmel vesszük, ha ezekből minél többet rögzítenek írásban is brigádjaink. Dokumentumok, bizonyítékok ezek arra, hogy mit tesznek a hármas követelményért: szocialista módon élni, dolgozni, tanulni... S valóban, ha csupán találomra is fellapozzuk bármelyik naplót, feltárul előttünk a szocialista brigádok mindennapi munkája, élete, gondolkodása. Mintegy 450 bányászé. Mert ennyi tagja van Tervtárán a 28 brigádnak. Hosszasan idézhetnénk „krónikáikból” a termelési eredményeikről, vagy gondjaikról szóló beszámolóikat (amelyekre gyakran elmondhatnánk, hogy hétköznapi hőstettek), továbbá a szabad idejükben tartott szórakoztató vagy kulturális rendezvényeket. A tartalommal kapcsolatban azonban most csupán hadd tolmácsoljunk egy összegezést, Pécsik Sándornak az akna pártalapszervezeti titkárának véleményét: — 1963-tól, amióta aknánknál szervezni kezdtük a brigádmozgalmat, a szocialista címért dolgozók egyre több értéket adnak munkájukban, életükben. Tehát mind több tartalommal telítik a mozgalmat, ami pedig a kívülálló számára meglepő a brigádnaplók nézegetésekor: szépen érvényesül ezekben a tartalom és a forma egysége. A naplók zöme ugyanis láthatóan nagy gondossággal készül: dekoratíven, fényképekkel és rajzos díszítéssel. S hogy ez miért értékelendő külön is? Mert kétkezi munkások, nehéz fizikai megerőltetésnek kitett emberek vezetik. Sem követelni, sem elvárni nem lehet tőlük, hogy még esztétikai igényeknek is eleget tegyenek. A tervzárói brigádnaplók vezetői azonban ezt megteszik. Még versenyeznek is ebben. Amint láttuk: kedvből, önként. — Ha fáradt is vagyok, a naplóvezetés megnyugtat — így mondta és szívesen beszélt arról, hogy három év óta mennyi mindent rögzített a Latinka Sándor nevét viselő brigád naplójában. És arról is, hogy ezzel a tevékenységével nemcsak társainak, hanem saját magának is örömet szerez: kifejtheti gyermekkori vonzódását a rajzolás, a képzőművészet iránt. Mert már gyermekkorában megvolt benne a vonzalom (s amint látjuk, a tehetség is), csak hát a családi körülmények ... Négyen voltak testvérek. S a hernádpetri Paranai család János fia a bányában kapott kenyérkereseti lehetőséget... — Nem érzi magát Jéta alá került” tehetségnek? A kérdésre tiltakozással felelt. Tiltakozott egyrészt azért, mert nem tartja magát különösebb tehetségnek („nyilvánosság elé nem kívánkozom”), másrészt pedig: ami szépet tudok adni a rajzolással, az nem kerül a föld alá. Hiszen a napló itt van fönn, s megmarad. Mint ahogy megmarad a többieké is. Szép, értékes kis krónikákként a tervzárói akna, a bányászélet, a szocialista brigádmozgalom kibontakozásának történetéhez. R. A. Fotó: Laczó Munkában a brigádnapló krónikása. Latinka Sándor kivégzése. (Patonai János rajza) 1971. szeptember 15. 25 év a földalatt KORÁT MEGHAZUDTOLÓ fürgeséggel és fiatalsággal dolgozik Hernády László, a lyukóbányai fletcheres fronton. Úgy ismeri a bányát, mint a tenyerét. Arcán és szemén azonban már az idő ráncokat alkotott. Az idén, a XXI. bányásznap alkalmából megkapta a 25 éves szolgálatért járó aranyérmes kormánykitüntetést az országházban. Az egész családja bányász. Tízen vannak testvérek, öt fiú és öt lány. A fiúk valamennyien, a lányok közül egy az édesapjuk példáját követve a bányászathoz szegődött. Borsodba valók, de egy ideig Tatabányán is laktak. HERNÁDY LÁSZLÓ 13 éves volt, amikor már mint külszíni munkás dolgozott Tatabányán. Aztán fokozatosan került le a mélybe, a föld alá. Harminc éves korában jött vissza Borsodba, Baross-aknára. Nehéz munka volt itt, de erre az időszakra emlékezik vissza a legszívesebben. „Jól összeszoktam a dolgozókkal. Éreztem, hogy szeretnek, hiszen ha valami bántotta őket, nekem is elmondták. S ha nem is tudtam segíteni, jó volt nekik, hogy van aki meghallgatja gondjukat, bajukat.” A BAROSS-AKNA bezárása után Máriabányára került. Annak is átélte a bezárását, majd Lyukóbányára jött dolgozni. — Itt Lyukón valahogy a levegő is más. Eleinte úgy szúrt a mellem, hogy azt hittem, kiszakad. Lassan azonban megszoktam ezt a helyet is. — A hosszú, munkában eltöltött évek után mire gondol vissza legszívesebben? ARCA ELKOMORUL, valahol a múltban keresgél. Azt a napot próbálja felidézni, amikor... — Még Tatabányán dolgoztam, mint körletvezető — meséli. — Délutános voltam aznap. Ahogy lefelé haladtam az ereszkében, egyszerre füstszagot éreztem. Két emberrel azonnal kibontottuk a szénfalat, s egy tűzfészekre találtunk. Gyorsan kellett intézkedni, mert a kibontás után a léghuzattól lángra lobbanhatott volna a fészek. Emberek életéről volt szó. Gyorsan iszapot és vizet kellett bevezetni, ami elég nehezen ment. Hosszas küzdelem után azonban sikerült eloltani a tüzet, ami könnyen végzetes,, is lehetett volna. Laci bácsi nyugdíj előtt van. Életének egy részét a föld mélyében töltötte. Már a második kormány kitüntetését kapta. — Az elsőt még közvetlenül az ellenforradalom után kaptam, a haza érdekében kifejtett tevékenységeimért. Most a második után úgy érzem, hogy erkölcsileg elismerik a munkámat. A gratulálok kézszorításában bennne van minden, amit szavakkal nem lehet elmondani. Ezt érezni kell. Jobban örülök, mintha nem tudom mennyi pénzt adtak volna. Ehhez mi is szívből gratulálunk. M .M Geptér-kiképzés a lyukói fletcheres-fronton. Képünkön Hernády László és munkatársa. Nemzetközi fotókiállítás Szeptem • T 11-én megnyílt Miskolca a Kossuth utca 11. sz . alatti művelődési házban nemzetközi fotókiállító kiállítást a Miskolci . b, a Rónai Sándor u . 1 művelődési Központ, н. r..nt a Művészeti és Prop. jdnda Iroda rendezte, s a képeket 20 fotóművészklub tagjainak pályázataiból válogatták ki. A klubok között van szovjet, angol, osztrák, csehszlovák, jugoszláv, lengyel, német, svájci és román, nemzetközi hírű fotóművész-klub is. A kiállítás képanyaga pedig a mai fotóművészet legmagasabb színvonalát képviseli. Ezért külön öröm számunkra, hogy az alkotások között láthatjuk lapunk belső munkatársának, Laczó Józsefnek képeit is. A Miskolci Fotóklub megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás reprezentatívan tükrözi az elmúlt évek fotóművészetét. Csordás János £~rf. telepi 1-es aknán dolgozott. Sokarcú embernek ismertem meg. Láttam a bányában, amint ácsolt. Találkoztam vele, mint felmérősegéddel. Láttam azt is, hogy egy semmitmondó girbe-görbe fadarabból ugrásra kész tigrist farigcsált bicskával. Néztem több festményét és olvastam verseit, hallottam regényeiről. Bámultam, ahogy a legényszálló folyosóján térdepelve szemre is nagyon szép, szabályos betűket sorakoztatott egymás mellé, katonás rendbe: „Éljenek hős bányászaink. Éljen a XXI. bányásznap.” Felállt. Megtörölte izzadó homlokát, s kimosta Váz ecsetet. — János bácsi! — kérdeztem. Miért maga csinálja ezt, hiszen vannak az üzemnek rajzolói, azoknak szakmája a plakátfestés. — Mert szeretek rajzolni, festegetni. Szeretem a szép, szabályos betűket. — A plakátfestésben is van művészet? — Van bizony. Gondoljon csak Konecsni Györgyre. — De én nem a motívumos plakátokra gondolok, hanem az ilyen betűsökre, amilyet most pingál. — Ebben is van művészet. A betűtípus megválasztása, a papír és a betűk színe, a mondat elhelyezése a papíron, ez mind fontos. Egy jó plakátnak meg kell fognia, kényszerítenie kell a nézőt arra, hogy elolvassa, gondolkodásra késztesse, érzéseket váltson ki belőle. . .. Míg a plakátok száradtak, mi beszélgettünk. János bácsi életéről, ami a saját szavával kifejezve: nem volt valami rózsás. Édesapja háborúban és ő 13 éves korától kenyérkereső lett. Volt kifutó fiú, napszámos, csillés, felmérősegéd, vájár, de minden munkakörét már ő sem tudja felsorolni. Magánúton két osztályt elvégzett a gimnáziumból is, de az éhes szálak visszaparancsolták a bányába. Azután megnősült és kilenc gyermeket nevelt fel. Ha néha-néha összejön az egész család, hat unoka nyüzsög körülötte. Sokáig egyetlen kereső volt a családban, és bizony nemcsak a féldecit, de sokszor még a kenyeret is meg kellett vonni a szájától, hogy a gyerekek ne éhezzenek. Közben mindenkinek a csodálatára emeletes házat épített Múcsomnyban, ahogy ő mondja: „apránként”. Bizony jó néhány év beletelt míg a ház felépült. Tulajdonképpen még most sincs egészen készen, sok még a ház körül a tennivaló. Amikor siktából hazamegy és pihenni akar, akkor szobrot farag, fest, verset vagy regényt ír. Csak a saját szórakoztatására. Nem tanult se festeni, se szobrászkodni, mégis van egyikmásik művében valami, ami megragadja az embert. Énbennem állandóan az a gondolat bújkált, hogy egy nehéz élettel a háta mögött, hogy van valakinek kedve ilyen dolgokkal foglalkozni? Nem vagyok kritikus. Nincs se képzettségem, se jogom arra, hogy eldöntsem, Csordás János tehetséges-e, de az biztos, akadnak olyan alkotásai, amiben van élet, gondolat, és nemcsak nekem, de másoknak is tetszik. Csordás János a munkában hétköznapi ember, olyan mint sok más ráncosarcú, szigorúan összezárt szájú, töpörödött öreg ember. Jövőre nyugdíjba megy. Sokat gürcölt, sok rosszat és kevés jót megért ember, de ha beül kedvenc szobrai, festményei közé, megfiatalodik és továbbra is farag, fest, csak hobbyból, az önmaga szórakoztatására. PAPP ANDRÁS Hétköznapi emberek Sokoldalúan A párthatározat szellemében A nők érdekeit képviselik A Borsodi Szénbányák pártbizottságán szeptember 7-én olyan összejövetelre került sor, amely után igazán nem szólamként mondhatjuk el: ismét előbbre haladtunk a nődolgozók egyenjogúságának biztosításában. Ezen az összejövetelen tartották ugyanis első megbeszélésüket a pártbizottságokon belül megválasztott nőfelelősök. A vállalati párt-végrehajtóbizottságban a nőfelelős Fűzy Tiborné lett. Az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18—19-i határozatát valósították meg ezzel. Hiszen korábban csupán a szakszervezeten belül tevékenykedtek nőfelelősök. — A határozat szerint azonban a nőknek is megfelelő szerepet, feladatokat kell kapniuk a pártirányításban. — hallottuk Fűzy Tibornétól. — A számunkra adott útmutatás pedig többek között ismerteti, hogy a közvetlen pártirányítás célja: váljék társadalmi üggyé a nők érdekében végzett munka, s mielőbb alakuljon ki az ennek megfelelő gyakorlat... A BSZ pártbizottságának és hat bányaüzemének nőfelelősei első összejövetelükön Bonta Lajosnéval, a megyei pártbizottság nőfelelősével, valamint a párt-végrehajtóbizottságok titkáraival együtt beszélték meg leendő tennivalóikat. Mivel valamennyien olyan párttagok és régi dolgozók, akik jól ismerik területük, munkatársaik mindennapi életét, gondjait és örömeit, bizonyára jól képviselik majd bányaüzemeink nődolgozóinak érdekeit. Fokozottabban törődnek majd például azzal, hogy a tisztségviselők kiválasztásánál a nők ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, minél többen vegyenek részt a különféle oktatásokon, vagy mindenütt érvényesítsék az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. Ezenkívül természetesen bármilyen problémával bizalommal kérhetik segítségüket a nődolgozók. Fűzy Tiborné, a vállalati pártbizottság nőfelelőse tájékoztatót tart a nőfelelősök értekezletén.