Borsodi Bányász, 1986. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
986. .január 2. BORSODI BÁNYÁSZ Halálos baleset Putnokon! Vészhelyzetben is nyugodtan! Csütörtökön kora reggel történt. Az igazgatóságon mindenki erről beszélt. Halálos baleset történt Putnokon! Idegesen emeltem fel a telefont, és érdeklődtem a történtek okairól. Felvilágosítást nem adhatott még senki, nem is adhatott... Farkaslyukon a körletvezetői irodában, az aknavezetővel az élen dolgozott a stáb . .. Fábri László, Hubay Imre és a többiek, hatalmas lepedők mögött ültek, álltak, gondolkodtak ... — Be tudjuk hívni, helyette, majd bejön ... — nevek, beosztások röppentek fel a vészt-szolidaritást-mentést vállalók szájából. ( Mostani csapatunkat délután kell váltani, rajvezető lesz ... egymásra néztek, határoztak, gyorsan, nyugodtan!?). A feszültség, a bányászok életének féltése ott remegett a levegőben. Hajnalban meghalt valaki. A még ki sem derített okok begyűrűztek a gondolatokba, a mozdulatokba. Pillanatok töredéke volt ami történt s a farkaslyukiak döntése is pillanatokba sűrűsödött. Telefonhívás a frontra, aztán az ügyeletes kocsiért, ami indult azonnal a mentőkért... A bányamentő-állomáson élt minden vonal, élt a vezetők gondolataiban az azonnali segítőkész akarás... A rajok idultak, ugyanúgy mint hajnalban, amikor a riasztás történt. A riasztás, amely nem riadalmat, hanem azonnali indulást eredményezett... 18-án éjszaka a II/1-es fronton füstöt észleltek. Farkaslyukon putnoki bányamentők teljesítettek szolgálatot. Azonnal indultak. Megérkeztek a helyszínre példás gyorsasággal. Megkezdődött a felderítés. A felelősségteljes munka közben életét vesztette Pál G. Bertalan. Műszakváltás. Putnok-aknán délután 2 óra körül. Az igyekvő emberekben az aggódás, és a részvét. Meghalt egy bányásztársuk ... Fegyelmezettek, annyira, hogy az már szinte hihetetlen. Bombicz István, Nyerges Károly a körletvezetőiben munkatársaival tanácskozik. Ki mint tud lemenni, nem fogyasztott-e véletlenül valaki egy pohár italt, hiszen váratlan volt a berendelés. Pontosításra kerülnek a beosztások, s a rajok indulnak beöltözni. Nincs kapkodás, nincs türelmetlenség, és nincs félelem ... A veszély hozzátartozik a mindennapi élethez, még akkor is, ha tragédia történhet olykor — sajnos! Az újságírónak ilyenkor nem sok keresnivalója van ezek között a minden segítségre, áldozatra elszánt emberek között. Nem írhatunk neveket, mert most is mindenki név nélkül teszi meg azt, amit a bányásztársadalom belső elvárása remél tőlük___ Gere Miklós üzemigazgató lép ki az aknakvezető főmérnök irodájából. Csak körbepillant, gondterhelt arccal, de látja, s tudatosul benne, hogy a mentés, a veszély további megújulásának elhárítása, folyamatban van. — Hivatalos — teljes bizonysággal megalapozott — információt még nem adhatunk. A tények, okok megállapítása az illetékes szakemberek feladata... Molnár Béla az üzem szakszervezeti bizottságának titkára, csillogóan szomorú szemekkel szakít számomra néhány percet. — Jó barátom volt Berci. — akadoznak szavai. — Tizenhét évesen 1966-ban került a bányához. Végigjárta a ranglétrát. Királdon kezdett, csillés volt, gépkezelő ... ■* Putnokon 1975-től már segédvájárként dolgozott, mert tanult, tanult... — Az idén végezte el a bányaipari technikumot... — Felügyelethelyettesként szolgált Mocsolyás-aknán . .. — Most lett volna párttag is ... A barátról, a bányásztársról nehéz beszélni. Példás családi életet élt. Mályinkában lakott, felesége, két kis gyermeke. .. Élete volt a bányászat, s a hivatástudat a bányamentő-szolgálat felé vitte... ami természetes következménye a föld alatti szolgálat iránti kötelességtudatnak ... Bányászati szolgálatért érdemérem ezüst fokozat várományosa, kiváló dolgozói kitüntetés (1984-ben) ...s a sor nem szakadt volna meg... — Ami jót csak EMBER- ről el lehet mondani, az mind-mind ráillet... igazi jó barát, jó kolléga, alkotószellemű társ volt... — fejezi be az szb-titkár. El nem mondott, és mégis sokat jelentő mozdulatok sűrűsödnek ezekben a szavakban. A szolgálatért mindent, még az éltünket is ... A munka folytatódik. A HI/1-es kiszerelésének feltételeit meg kell teremteni. A rajok váltják egymást, s az alattomos izzás megfékezését az előírt technológiával folytatják a bányászok. Egy nappal később a vállalat vezérigazgató-helyettesénél, dr. Balogh Bélánál érdeklődtünk a putnoki helyzetről. Fáradtan fogadott, és a tények egyszerű ismertetésével adott tájékoztatást. — A füst észlelése után történt meg a riasztás. Felderítés közben vesztette életét — eddig még nem tisztázott okok miatt — Pál G. Bertalan. — Azonnal megkezdtük a tűz lokalizálását, melyet öngyulladás okozhatott. Bányamentőink beépítették az ideiglenes gátakat, amelyek biztosítják az oxigén utánpótlás megakadályozását. A mai napon folytatódik (19-én, a szerk.) a végleges gátszékek kialakítása. Szakonként 5 raj dolgozik a vállalat területéről, akik rendkívül fegyelmezetten tesznek eleget a feladatnak... Simkó Gyula Fotó: Pusztai Eligazítás... Tűnődő várakozás 3 Akác, az öreg Gyertyán utóda Akác, az új csákánynyél csak ott állt, magába merengve, mint az újonc. Sárga színű, vékony derekát nekivetve a csillogó szénfalnak, úgy barátkozott a sötét világgal. Imitt-amott ugyan pislákoltak a karbidlámpák, de hol van ez már a pesti dombok felett vibráló napsugaraktól. A mámorító akácvirágzások, meg a nyári viharokat követő szellők táncra szólító zenéje, már csak egy messze tűnő fogalom marad számára. A madarak és a méhecskék megszokott szerenádját most egyszerre a bányagépek csörömpölő zaja váltotta föl . . . Jóformán meg se mert mozdulni. Arrább, alig egy pár lépésre, hozzá hasonló barátokat vélt felismerni, de ő — mint újonc — egyikőjüket se merte megszólítani. Mert a görnyedt hátú fűrész csak a fogait mutogatta, mint egy mérges kutya, azt hitte, máris őrá haragszik. Mögötte a szívlapátról látni lehetett, hogy nagyképűsködik, és ezt nyilván ki is mutatta, mert a jókora nagy, rozsdafoltos pofájával sokkal tekintélyesebbre fújta magát az átlag lapátnál. Csupán a fejszéről nem tudott sokat megállapítani, mert annak meg a feje is alig volt ki a szénporból. Hanem a kalapácsról nem lehetett elmondani sem ezt, sem azt, úgy feküdt ott bambán, mint aki nem tartozik sem ide, sem oda. Szóval, mint az igazi bunkó . .. Nos, így teltek hát az ismerkedés első percei: a csákány elvárta volna, hogy vendégként körülrajongják, hogy a már napot is régen látott barátai majd megcsodálják a frissen, sárgára gyalult új ruháját, hogy legalább egy pár szóval érdeklődnek a föld felett maradt társaik után. Azok meg, akik már régen a föld alá kerültek, azt tartották, hogy már csak nem ők fognak megalázkodni egy újonc előtt, egy olyannak, akin még tegnap a rigó fütyült. Egyszóval, valahogy így zajlott le a találkozásuk, mint az emberek között olyankor, amikor valahol két aknát egyesítenek. De a lapát, az a nagy pofájú, hogy is állta volna meg sokáig szó nélkül: — Hát te? — így a pléh hangjával és nyakán fölényeskedve megigazította a szorítókarikát, úgy, mint egy diplomata a csokornyakkendőjét. Erre Akác, az újdonsült csákánynyél csaknem a buzlijébe rántotta nyolcvan centis nyakát és megszeppenve elkezdett könyörögni: — Hát tudja ... izé ... — Csak nyugodtan tegeztél — vágott közbe a lapát és hangos csörömpöléssel ledőlt egy vastám tövébe. — Mondjad csak bátran, most úgyis van időnk addig, amíg ezek a szerszámtördelő púposok lerobbantják a szenet. — Hát mit is mondjak? — tárta szét magán a nemrég ráerősített éles csákánykét végét. — Mint látod, ide jutottam. Dolgozni akarok. — Hát itt lehet — hagyta rá a lapot, és tovább érdeklődött. — És dolgoztál már valahol? — Nem, még sohasem. Tudod, sokáig iskolába jártam. — Iskolába? — kapta fel a fejét a rozsdaképű. — Igen, amolyan faiskolakertbe. Aztán, ahogy ott végeztem, nagy reményekkel nekivágtam az életnek. Már-már úgy éreztem, hogy eléggé erős vagyok, akkor vettek le a lábamról. Apróbb végtagjaimat égetnivalónak minősítették, míg rám azt mondták a főnökeim, hogy „ez meg jó lesz szerszámfának”. Hát most itt vagyok ... — Hát csak nagyon vigyázzál magadra — okított a lapát nagyképűen, mintha ő lenne a biztonsági előadó. — Bár már neked sokkal könnyebb dolgod lesz, mint a néhai elődeinknek. Elmondtam, miért? — A csákánynyél nem felelt, csak évgyűrűit megigazítva kíváncsian várta a folytatást. — Azért — folytatta a lapot, miközben sanda tekintettel a lódolófát figyelte. Az meg csak barátságosan mosolygott és integetett, hogy van ideje bőven elmondani a históriát, hiszen még több mint tíz fúrólyukat kell betöltenie. Szóval azért, mert manapság sokkal kevesebb a fiatal a fronton, mint hajdanán. És ez ránk nézve jó, mert a fiatalok erősek, meg gyerünk, oszt, hűbelebalázs módjára kapódnak, mint a karmei kutya ... Igazán nem akarom elvenni a kedvedet az élettől, de azt hiszem, hogy a megfigyelésemet éppen az elődöd esetével tudnám legjobban bizonyítani. Tudod, az öreg Gyertyán — nyugodjon — egy olyan szívós, jó fogású csákánnyél volt, hogy azzal a deres hajú púpos csaknem két évig dolgozott. Hanem a múlt vasárnap — mert itt nincs pihenő — egy fiatal szerszámtördelőt osztottak hozzájuk. Az meg anélkül, hogy elkérte volna tőle, elkezdett vele csákányolni Én mindjárt sejtettem, hogy itt baj lesz, hiszen úgy forgatta maga körül az öreg Gyertyánt, mint huszár a kardot. Oda is szóltam neki: „Lassabban, hé, ne olyan darabosan! Mert tudod, már én csak jobban elviselem a porszenet a hátamon. És képzeld, erre mit mondott az elődöd. Nagyot nyögve, semmi többet, csak annyit, hogy reccs. Bizony, szegény barátomnak azon nyomban kétrét hajolt a dereka. Azt hiszem mondanom se kell, hogy a mi fiatal szerszámtördelőnk rettenetesen megijedt és szinte bűnös kutya módjára kúszott oda a deres hajúhoz, és egyre csak azt hajtogatta, hogy ő nem akarta eltörni, hogy ő, mióta magára emlékszik, soha egyszer sem pattintott el egy nyelet sem. Az öreg deres hajú meg csak egy merően nézett, és az egész front egy hangos kiabálásra számított. Hát nem ez történt, mert még csak meg se szidta a Gyertyán gyilkosát. Sőt, mosolygott és eléggé ironikusan megjegyezte: „Elég baj az akkor rádnézve, édes fiacskám.” Most képzeld el. Már az öregek is ellenünk esküdtek? Pedig eddig úgy tudtam, hogy bennük még megvan egy kis emberi érzés, azaz, hogy mindig tudják, meddig feszíthető a feszíteni való... — Végül is mi lett az öreg Gyertyánnal? Itt voltál a temetésén? — Ugyan már, hát hogyne lettem volna. Hiszen én dobtam rá az első lapát földet ... — Igen, de úgy igazából meg én szakítottam rá a fejét — szólt közbe eléggé hencegve a súlyos kalapács, és bizonyításként nagyot csattanva most is nekivágta magát egy szerencsétlen vasrám gyomrának. Mire az a vastag vasrám egyből összecsuklott, és valahogy olyan rosszul esett, hogy vergődése közben még a föld is betemette. — Ez igen — rémült meg Akác, az új csákánynyél. — Egy ütés és már el is van temetve... — Na, ne félj tőle — nyugtatta a lapot. — Mert elhiheted, amilyen erős tud lenni, olyan bamba is. Az utóbbit persze már a lapát is csak halkan súgta, nehogy a bunkó meghallja ... Most már a lódolója is befejezte a töltést és a barátaival együtt a kaparó mögé került — Rendes ember ez a vén púpos hátú, látod, szeret bennünket. Idő rejt el most is, hogy a robbantás okozta veszélyektől megóvjon bennünket. Ijedtében az új csákánynyél a fülét kereste, de a szerencsétlen sehol sem találta. Közben a lapát nagyszívűen betakarta valamennyiüket, és még jó, mert egy hatalmas robbanás rázta meg a bánya mindenségét. Még egy ökölnyi széndarab a lapát felfújt képébe csapódott, de az szinte fel se vette, mert úgy tett, mintha csak a fojtó füsttől krákogna. Amikor aztán a torkát tisztára köhögte, még odaszólt Akáchoz — az új csákánynyélhez: — Na, fiú, most mi következünk. Aztán légy erős! Legalább olyan, mint az öreg Gyertyán volt. Míg ezeket mondta, merengve elmerült bányászkodó múltjában. Meg a szénben annyira, hogy még a nyele is recsegett . Paranai János Farkaslyukon: Újra reménykednek! Fábri Lászlóval — hogy miért, az egy másik cikkünkből derül ki — nem sok időnk volt a beszélgetésre. Rövid — szinte szavakba sűrűsödő — félmondatokkal tájékoztatott jelenlegi helyzetükről. — Újra reménykedünk! — mondta —, mert végre tudjuk fogni a 92-es jobb szárnyát. Ennek mi sem jobb bizonyítéka, mint a decemberi termelési eredményeink Ez volt az a bizonyos front, amit hosszú, de megalapozott viták nyomán ikerszárny nélkül voltak kénytelenek hagyni, a geológiai viszonyok miatt. Az említett fronton végre következik egy „nyugalmasabb” időszak. Vetőmentesen hajthatjuk, ami nyilván javítja termelési eredményeinket. — mondta az aknavezető főmérnök, majd így folytatja: — A déli mezőben folyamatban vannak a 9-es, 10- es szalagvágat előkészítő munkálatai. Jól haladnak itt, csak — az események kapcsán — felvetődik bennem egy gondolat, amit előtte ki sem merek mondani. Putnokról kapják majd meg a biztosítóegységeket, s ott most éppen ... Farkaslyuk nincs egyszerű helyzetben! (Persze, melyik akna van?) Iszap-szén csatát vívtak az év nagy részében. Most a létüket döntően meghatározza a gépek, berendezések érkezése. Bizakodnak, reménykednek! A feladat nagysága, a széntelepek elhelyezkedése, a ki-beszerelések által megszabott — körülményeik ismeretében — feladatok, olykor emberfeletti teljesítményt követelnek. Ki kell hajtani a 92-est, utána jön a déli mező. Vissza kell térni a bal szárny fejthető részébe, és folytatni a déli mezőben ... Ismerve a farkaslyukiak felelősségtudatát, biztosak lehetünk benne, hogy ebből a csatából is győztesen kerülnek majd ki. Reményeik alapja jogos, reménykedjünk...