Borsodi Szövetkezeti Élet, 1983 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
-• ■ BORSODI SZÖVETKEZETI ÉLET Arcok a szövetkezeti mozgalomból Életem végéig... " Személyes" • találkozásunk előtt csak annyit tudtam róla, hogy 73 éves, az edelényi Alkotmány Tsz pyyorgalmazott gépcsoportvezetője, a Munkásőrség alapító tagja, és jelenleg is — nyugdíjasként is -7 tartósan igénybe vett, kiváló munkásőr. Az edelényi öfak álló század törzsében teljesít szolgálatot — fegyelmezetten, példamutatóan. Meg azt, hogy Edelényben úgyszólván mindenki ismeri és tiszteli. Szeretettel szólnak róla a szövetkezetben, ahol dolgozott, ahonnét nyugalomba vonult, — parancsnokai pedig példaként állítják a fiatalabb munkásőrnemzedék elé. De ne vágjunk itt nagyon a lényeg elé. Nemrég az edelényi munkásőrök ünnepi számvetése után — többet... is megtudhattam róla. Képletesen szólva, szabadon belelapozhattam életének nagy, nyitott könyvébe, s kiolvashattam belőle mindent, ami érdekelt. Ő beszélt — én csak feljegyeztem, amit lényegesnek, fontosnak tartottam. — Igen, 73 éves vagyok, 1910-ben születtem, Szabolcs megyében, Tiszadobon. Apám gazdasági cseléd volt az Andrássy-féle uradalomban. Öten voltunk a testvérek, mind fiúk. Az egyik bátyám, aki már 1933-ban kapcsolatba került a munkásmozgalommal, cipészmester volt Tiszaszederkényben, a mostani Lenin városban. Én is, elszegődtem . cip^ing&nak, de végül is az autogén hegesztő szakmát tanultam ki, és akárcsak apám, az uradalomba kerültem. De nem sokáig dolgoztam itt, mert 1929-ben megnősültem, és Miskolcra kerültem. Aztán a „vándorévek” következtek, mert Miskolcon csak alkalmi munkákat kaptam, a vasgyárban úgyszólván lehetetlen volt akkoriban felvételhez jutni, ez csak 1941-ben, a háborús években sikerült. Közben behívó behívó után..., majd a hadifogság ... 1947 augusztusában jöttem haza, és szeptemberben léptem be a Magyar Kommunista Pártba. Ezek az évek már a fiatalabb korosztályok előtt is ismertebbek. Az én életem is más mederbe terelődött . .. Mindig ott dolgoztam, ahová a párt állított. Voltam választási megbízott, cséplési ellenőr, aztán megbíztak, a Keselyűhalmi Állami Gazdaság megalakításával. Aztán gépállomás-vezető iskolára küldtek, majd Heves megyében a horti gépállomás vezetését bízták rám. Közben jött az ellenforforradalom . . . 1956 decemberében Miskolcon, a Tizes honvéd utcai laktanyában jelentkeztem a karhatalomba, megalakulásakor a Munkásőrségbe is. Azóta viselem az acélszürke egyenruhát. Hogy meddig? — Azt hiszem, amíg csak élek . . . Vagy legalábbis, amíg az egészségem engedi. ... Hogy miért? — Azt a magamfajta emberek, az idősebb korosztálybeliek nagyon jól tudják. Azt is, hogy a felszabadulás óta miként változott meg az egykori cselédek, a munkások, a parasztok, a dolgozó emberek élete, és azt is, hogy 1956-ban milyen leckét kaptunk ... A teljesebb képhez hozzátartozik még, hogy Kiss Albert nyugalmazott szövetkezeti gépcsoportvezető 1957-től 1960-ig a szendrői — 1960—64-ig az edelényi gépállomás igazgatója volt. Négy évig — nyugalomba vonulásáig — dolgozott a termelőszövetkezetben. Az egyenruháját 12 kitüntetés díszíti. Köztük a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem, a Munka Érdemérem ezüst fokozata, és kétszer a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata is. Cs. L. A saját falu... Azt mondják, senki sem lehet próféta a saját falujában__— Van benne valami igazság, bár néha az élet rácáfol a közmondásokra. Mert az is igaz, hogy ha próféta nem is — köztiszteletben álló, megbecsülésnek örvendő ember mégis csak lehet. Még a pult mögött is ... Ezt bizonyíthatja Kárpáti Zoltán példája is, aki jelenleg Felsőzsolcán — szülőfalujában — büfévezető. Pontosabban szólva, a miskolci Unió Áfész 470. sz. vendéglátó egységének vezetője, aki most itt ül velem szemben és beszél. — Igen, itt születtem, Felsőzsolcán. Apámnak szikvízüzeme volt, de az öttagú családunk ennek ellenére sem élt jobban, mint a többi szegények. Természetesen, mint minden ember, én is többre, jobbra vágytam. Ezért mentem tanulónak 1940-ben, de ezek az évek és a későbbiek, a fasiszta megszállás ,és a háború évei félelemteli esztendők voltak... A megaláztatás, az emberi méltóság lábbal tiprása érlelte meg bennem, hogy ha a szörnyű megpróbáltatásokat túlélem, azok közé állok, akik egy szebb, emberibb világért küzdenek. A felszabadulás után, 1945- ben ezért léptem be a Magyar Kommunista Pártba. Ettől kezdve tulajdonképpen mindig a szívemre és az eszemre hallgattam... Apám szikvízüzemét például én örököltem, de mit kezdtem volna vele? — 1949- ben a szövetkezet kezelésébe adtam. A kereskedői szakma viszont érdekelt, így magam is szövetkezeti ember lettem. 1950- ben kineveztek a Felsőzsolcai Földműves Szövetkezet üzemágvezetőjének, két évvel később — ugyancsak a szülőfalumban — megválasztottak a szövetkezet elnökének. A „karrierem” tulajdonképpen ezzel a tisztséggel kezdődött. Itt váltam, érlelődtem vezetővé. 1954-től tizenhárom éven át a miskolci FJK elnöke voltam, ennek megszűnése után pedig újra az fmsz elnöke 1969-ig, a szövetkezet egyesüléséig. Az életem ekkor vett ismét fordulatot, a szülőfalum felé, ahol a megyeszékhely „árnyékában” korszerű üzlethálózatot teremtettek. Tudtam, hogy a korszerű üzlethálózat önmagában kevés, hogy választékos árukínálatra, színvonalas vendéglátásra és persze olyan kereskedőre, vendéglátóipari szakemberekre is szükség van, akik a nagyváros szomszédságában a vásárlók, a fogyasztók egyre növekvő igényeit ki tudják elégíteni, akik alkalmazkodni tudnak a vásárlók igényeihez, szokásaihoz, és azt jó irányba tudják befolyásolni is. Tizennégy évvel ezelőtt ezért vállaltam el Felsőzsolca új településén azt a bisztrót, amelynek jelenleg is a vezetője vagyok. Mellesleg ennek a bisztrónak havi átlagos forgalma azóta százezer forinttal növekedett. Ezt a forgalmat a feleségével és egy eladóval bonyolítják le. Udvarias kapcsolatot tartanak a vendégekkel, még akkor is, ha néha szigorúbban szólnak a magukról megfeledkezőkre. Az elszámolásuk kezdettől fogva pontos és hiánymentes. Kárpáti Zoltánt a múlt év novemberében Budapestre invitálták. A SZÖVOSZ elnöke átnyújtotta neki a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. T. B. 1983. JANUÁR Kommunista felelősséggel... A beszámoló telisek tapasztalatai a miskolci ipari szövetkezetekben A tíz miskolci ipari szövetkezetben, valamint a KISZÖV pártalapszervezetében november 15.—december 15. között tartottuk meg az 1982. évi beszámoló taggyűléseket. Ezt a kialakult hagyományoknak megfelelően, mindenütt a párttagokkal folytatott beszélgetés, eszmecsere előzte meg. A korábbiakhoz viszonyítva, az volt az eltérés, hogy a taggyűlések előkészítését jóformán már az év közepén megkezdtük, s így nagy lehetőség volt a tagság véleményének, javaslatainak megismerésére. Az egyéni beszélgetések általában tartalmasak és igen hasznosak voltak, a párttagok őszintén mondták el véleményüket. A fő figyelmük — érthetően — a gazdaságpolitikai feladatokra összpontosult. Kritikusan, önkritikusan elemezték a szövetkezet tevékenységét, gazdálkodását, értékelték a pártalapszervezet, a párttagok, önmaguk és társaik munkáját. A beszélgetések is bizonyították, hogy az ipari szövetkezetek dolgozói egyetértenek pártunk politikájával, s e politika folytatásában látják előrehaladásuk biztosítékát. Elmondták, hogy a nehezebb külső és belső körülmények még fokozottabb, hatékonyabb, jobb minőségű munkát, takarékosabb gazdálkodást követel meg minden szövetkezeti dolgozótól és vezetőtől, s ennek politikai feltétele a szervezettebb, jobb pártmunka, az ideológiai, az agitációs és propagandatevékenység fokozása. A taggyűléseket mindenütt nyílt, demokratikus légkör, őszinte, tárgyilagos véleménynyilvánítás, felelősségtudat jellemezte. A vezetőségek számot adtak a XII. pártkongresszus, valamint az azóta kiadott párthatározatok végrehajtásáról, a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításáról. Az alapszervezetek összességében jól dolgoztak; a nagyobb követelményekhez igazították a politikai, a segítő, az ellenőrző munkát. A beszámoló különösen tartalmas volt a lakáskarbantartó, a háziipari, a fodrászszövetkezetben és a KISZÖV, pártalapszervezetében. A jó előkészítés és a tartalmas beszámolók együttes hatásaként a párttagok több, mint húsz százaléka szólalt fel. E vonatkozásban különösen aktív volt a taggyűlés a MÉBUSZ-ban, a vasipari és a szűcsipari szövetkezetekben. A párttagok többnyire azt fejtegették, hogy az ez évi feladatokat csak akkor valósíthatjuk meg eredményesen, ha pontosabban, célratörőbben határozzuk meg mind az alapszervezet, mind az egyes párttagok tennivalóit. Sokan szóltak a párttagok példamutatásának fontosságáról, szükségességéről. A lakáskarbantartó, a háziipari, a fodrászszövetkezetekben tapasztalhattuk, hogy a párttagok kiveszik részüket a munkából, a tennivalókból, példamutatóan dolgoznak; a bútoripari, a bőripari szövetkezetben azonban jócskán van ebben tennivaló. Az utóbbiban például vannak olyan tagok is, akik a taggyűlésről el-elmaradoznak... Egyébként a pártszervezetek belső életével kapcsolatosan több kritika, jogos észrevétel hangzott el. A felszólalók túlnyomó része a pártcsoportok munkáját elemezte. Megállapították, hogy a pártcsoportok munkája az utóbbi években javult ugyan, de a megváltozott körülményekhez mérten rugalmasabban kell dolgozniuk, még többet kell vállalniuk, fokozniuk kell a politizáló, a nevelő munkát úgy, hogy az adott területen dolgozók tegyék személyes ügyükké, feladatukká a politikai és a gazdasági célkitűzések megvalósítását. Valamennyi pártalapszervezetben — hagyományosan — határozatban rögzítették a legfontosabb tennivalókat. Kiemelt feladatnak tekintik a gazdaságpolitikai célkitűzések következetes megvalósítását, s az ezt elősegítő agitációs munka színvonalának, s egyben a pártcsoportok munkájának , tartalmasabbá tételét, aktivitásának fokozását. Ennek viszont előfeltétele a párttagok eszmei, politikai tudásának gyarapítása, felkészülésének jobb elősegítése, az információ bővítése, az összefüggések jobb megismertetése. A szövetkezetek feladataiknak, adottságaiknak megfelelően alkalmazni akarják az előrehaladás hatékony módszereit. A vasipari szövetkezetben új megoldásokkal következetesen igyekszenek csökkenteni a termelési költségeket, s ennek további sikere érdekében sokat várnak a pártcsoportoktól, a párttagoktól. A lakáskarbantartóknál meg akarják ismertetni az adott feladat elvégzésének fontosságát, az eddigiektől jobban számítanak a brigádok munkájára, s fokozottabban ellenőrzik a feladatok végrehajtását. A fényképészszövetkezetben egy sor kezdeményezéssel akarják elősegíteni a szolgáltatás növelését, az eredményesebb gazdálkodást. A KISZÖV pártalapszervezete — elhatározása szerint — az eddigiektől is több segítséget ad főleg a gyengébben működő szövetkezeteknek, hogy azok eredményesebben tehessenek eleget a velük szemben támasztott, megnövekedett követelményeknek. Alattyáni Ferencné a miskolci ipari szövetkezetek pártbizottságának titkára Gulyás Mihály: MASZEKOLUNK? Uton-a félen hallom: nálunk. Neveltetésem (NÉKOSZ stb.) azt sugallja, hogy eleve „görbe szemmel” nézzek a maszekokra, engem tehát könnyű ellenük hangolni. Nem lévén „tényező”, nem árthatok nekik, miképp hasznukra sem lehetek, tehát elfogulatlanul mondhatom el véleményem az ügyről. Mert elfogultságommal szemben számos tapasztalati érvem van, s én hiszek a tapasztalataimnak. Immár a történelem „jegyzi”, hogy ha a második nagy „téeszszervezési kampány” a korábbi módszer, majd gyakorlat szerint történik, azaz a téesztagnak a „háztáji fazekából” is lábánál fogva kirántják azt a tyúkot, ami majd az „aranytojást” tojja, ma sem volna világszínvonalon álló szocialista nagyüzemi mezőgazdaságunk. Az úgynevezett „második gazdaság”, a háztáji segített feldajkálni a nagyüzemet. S ezt szó szerint kell érteni. Apám, anyám, összes pereputtyom, magyarul: rokonságom úgy tudta átvészelni a „hét szűk esztendőt”, a nagyüzemi mezőgazdaság megerősödésének idejét, hogy — a szó szoros értelmében — otthon laktak jól, hogy a közösben bírják a munkát. Mert a közös egyszerűen nem fizetett. A természetbeni juttatással való, kényszer diktálta ügyeskedésből teremtettek maguknak megélhetést, biztonságot nyújtó „hátországot”. Nem egy zárszámadáson vettem részt, ahonnan a nép sírva-káromkodva ment haza, mert egy fityinget se kapott. A csereháti Bükkös községben, öt évvel a téesz megalakulása után (1964.) 82 fillért „ért” egy munkaegység. Vissza nem térítendő támogatásból az állam kiegészítette 16 forintra. Az állatgondozók, fejőasszonyok legfeljebb egy, a növénytermesztők — kapások — fél munkaegységet kereshettek naponta. Aki kapált már látástól vakulásig, tudja, fizikailag különösen megterhelő munka ez. Az ember estére nem érzi a tenyerét, fáj minden porcikája, mert majdnem minden kapavágás után le kell hajolnia, kiszedni a gyomot a hasznos növény közvetlen szomszédságából. Milyen csodálatos, hogy a fizetésképtelen téeszekben is gondozták a jószágot, megfejték a tehenet és egy tenyérnyi föld nem maradt kapálatlan! A hagyományok, a megszokás szigorú rendje, fegyelmező ereje rajoztatta ki a népet a határba. A felszántott, bevetett föld sarjadó haszonnövénye a tagokat álmukból is fellármázta volna jajongásával: „Segítsetek! Megöl a gyom!” És férfi, asszony, munkára fogható gyerek hallotta a kukorica, krumpli, cukorrépa metafizikai S. O. S. rejtelmes üzenetét, sietett segítségére, akár fizetnek érte, akár nem. Engedelmeskedtek a természet parancsának. Mert a természetnek csak úgy parancsolhatunk, ha engedelmeskedünk törvényeinek. IOPN plnffp a maguk házatájának szintén munkából származó javaiból „tankoltak”, hogy működhessen az izomzat. Végülis a kormány nem vonta el tőlük az otthon való jóllakás jogát, lehetőségét. Mi több, ez a kormány épített is erre a második gazdaságra, mely — mivel nem szólt bele — működőképes maradt lett. (Most is hasznát látjuk!) De azért csak beleszólt — azzal, hogy nem engedte tönkretenni a paraszt szórvány sza-