Borsszem Jankó, 1868 (1. évfolyam, 26-52. szám)
1868-06-28 / 26. szám
1314 BORSSZEM JANKÓ. Junius 21. 1868. HIRES FÉRFIAK ARCZKÉPCSARNOKA. XYI. Emewkey Emieli Gusztáv & Sóim. (Wechselgericlitlicli und adelig protocollirte Firma.) Ezen eős nemes család létezése constatálva van mind Emewke (olr. Emőke) vára romjainak létezése, mind a „Budapesti Közlöny junius 23-ai száma által — melynél fogva ezen várnak Emseh Gusztáv senior által a majoresco többi ősi birtokaihoz való annectálása törvényesittetik. Ezen aristocraticus múlt, jelen és jövő mellett is: Emenkey Gusztáv kiválóan szabadelvű gondolkozással bir, legalább a szabad sajtónak hű barátja, a mennyiben évtizedek óta szabadon sajtolja — az írókat. Yas Gereben — feleljen róla Szent Péternek — crudelis vicczet mondott egyszer Einichre. Azon aggasztó hír járt, hogy a magyar nyomdászok legkiválóbbja, vérhányásba esett. Nekünk, kik őszinte részvéttel említettük előtte a balesetet, igy felelt nedélyesen : — Sohse nyugtalankodjatok .... a mi vérünket hányja. Emich Gusztáv mint kiadó, irodalmi hatalom tekintetében szerencsés versenytársa a másik Gusztávnak, mármint, Heckenast Gusztávnak, de rendületlen politi- skai gondolkozás tekintetében abban különbözik tőle, hogy : míg amaz időről időre változtatta irányát s conservativból szélső báli lett — addig Emenkey egy időben vallja a különféle irányokat, mert ő adja ki a „P. Naplót“ és a „Bolond Miskát,“ nyomtatja a „Hont“ és „Hírnököt“, Csernátoni czikkeit és a Szt. Istvántársulat szent könyveit, a gregusi szabatossággal szerkesztett országgyűlési naplót s a vasvillával összehányt, túlbalog „Hetipostát“ stb. stb. Mint a gyorsan forgatott spectrális színek a fehérben folynak össze, azonképen az ő nyomdai nagykereke a különféle vörös, zöld s egyéb színű pártpolitikákat is úgy törődteti össze, hogy Emenkey Gusztávunkra nézve csak az ártatlanság tiszta fehérje marad meg. És igy már nehéz választani a három Gusztáv közt.. Юс Gusztibus non est disputandum. Egy tekintetben azonban az ország sőt a közös ügyes birodalom legkiválóbb embere — legalább mióta Radetzky tábornagy meghalt, mert ezt kivéve, senkinek sem volt, nincs és nem is lesz annyi rendjele, keresztje, csillaga mint a mi Emenkeynknek. Azt hittük már nem bírja el és íme még a nemesiczímert is kidruckolta. Ilyen practicus ember nem tudja, hogy az ilyen diploma nem ér két garast sem, hogy nem hajt semmit, az iparos váltójának hitelét sem , emeli, az escompte árát le nem szállítja, s hogy a szedőket nem lehet vele kifizetni. — Mint pesti polgár különben már rég élvezi a nemességet. — Avagy létezik-e köztünk valaki, aki nem így szólította őt, hogy „Herr von Emich.“ — Most legalább, ha az első személyben beszél, joggal élhet diplomájával, mondván: „von Ich habe die Ehre vom Adel zu sein.“ — Csoda, hogy az ilyen szerencsés formáról a nemes és nemzetes magyar nyelv nem gondoskodott a kutyabőrös időben. Ennyit a nagy Emichről. — A kis Emőkéről meg minek? Elég azt lepingálni. B. J. Magyar ismás kesertése. Hej Heckenast, Heckenast! Miért tetted velem azt, Hogy felmondtad a kosztot, Kapván se pénzt se posztót. — És kitetted a szűröm, Hogy megázzék a büröm, - S elrántottad a tálat, Mely teli volt tenálad. - S becsuktad a pugyilá Rist, mely nékem a világon vala legkedvesebb, Bár naponkint kevesebb Csurgott róla zsiradék. Akármennyit izzadék. Már közel az aratás, És itt van a nyomtatás. Ki ki nyomtat, mondhatom, Csak nekem nincs nyomtatóm. Sohasem hittem volna, oh ! Hogy ily kevés még a ló, Noha én két év alatt Lóvá tettem oly sokat . . Hej Heckenast, Heckenast, Maga engem megakaszt! Haj Hackanest, Hackanest, Hát megérdemeltem ezt?