Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1972-06-24 / 25. szám
MÉLTÓ TETTEKKEL AZ RKIP ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK ÉS A KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSA 25. ÉVFORDULÓJÁNAK TISZTELETÉRE Gépek, emberek „Az RKP Országos Konferenciája és a Köztársaság kikiáltása 25. évfordulója tiszteletére a brassói gördülőanyag-üzem dolgozói a házigépgyártás terén tett évi felajánlásukat 1,5 millió lejjel növelik“. (Újsághír) Egy lemezhajlító hengerről hallottam az üzemben, Ioan Puică mester ötlete volt és ő maga készítette el. A henger egy elég gyorsan kopó, viszont 15 ezer valuta lejbe kerülő gépet helyettesít. Nemcsak valuta megtakarítását jelenti a gép, hanem jobb is annál, amelyet eddig külföldről hoztunk be. A mester néhány nap híján három hónapig dolgozott a henger kivitelezésén. Munka után, éjszakánként, mikor hogy volt ideje és segítsége, mert arra is szüksége volt. Segítettek az esztergályosok, a marósok, a lakatosok — szívesen tették, mert tudták, miről van szó Az ötlet születését illető kérdésre rövid a mester válasza : „Drága volt a másik. Darabonként tizenötezer valuta lejbe került, az pedig sok pénz“. Mihai Moldovan mérnök, főgépész irodájában éppen az önfelszerelés, vagyis a házigépgyártás a beszédtéma. Mik a feladatok 1973-ban ezen a téren, melyek azok a munkahelyek, ahol önfelszereléssel megvalósítható a hármas célkitűzés : az import kiküszöbölése, a termelékenység növelése és a fizikai munka megkönnyítése vagy kiküszöbölése. A jövő évről van szó, ugyanis az idén már ismert az a tíz gép és felszerelés, amelynek elkészítésével vállalásukat nemcsak teljesítik, hanem túl is haladják a gördülőanyag-gyártók. Tudni kell, hogy a házigépgyártás ebben az üzemben nemcsak hagyomány, hanem állandó feladat is. És nemcsak saját feladat. Egy tíztagú — mérnökökből, tervezőkből álló — csoport közreműködésével a tervezéstől a kivitelezésig számos más vállalat számára készítenek az üzemben segédgépeket egyéni koncepciójú felszereléseket. Az idén a hasonló rendelések értéke jóval meghaladja a 3 millió lejt. És a „jó szerszám félmunka“ — régi, közismert vasas-elv alapján a gördülőanyag-üzemben az említett tíz szakember mellett több tucatot tesz ki azoknak a mestereknek, technikusoknak, munkásoknak a száma, akik saját — és nemcsak saját — munkájuk könnyebbé, hasznosabbá, jobbá tétele érdekében gondolkoznak-javasolnakkiviteleznek. A házigépgyártás terén tett idei felajánlás-többletet az üzem dolgozói néhány fontos, nagy hatásfokú gép és felszerelés beindítására alapozzák. Említésre méltó ezek közül a Knorr-féle fékberendezést bejárató gép, amely a termelékenység százszázalékos fokozását biztosítja. Az öntödében felszerelt futószalag négy ember munkáját helyettesíti. Ugyanitt, az új öntvénypuhító kemence beállítása a termelés növekedését és a minőség javítását eredményezi. Saját tervezésű, az üzemben kivitelezett 3,2 tonnás darukkal látnak el néhány részleget. Egy ilyen gép alkalmazása a termelésben évi 50 ezer lej megtakarítását eredményezi. Mindezt már az idén. Jövőre pedig — és erre külön felhívta a figyelmet a főgépész — az üzemben a házigépgyártás terve értékben megkétszereződik. Felépül többek között egy új acélöntőde, amelynek gépeit, berendezéseit az üzem dolgozói készítik el. E megvalósítások, tervek mögött em ■ berek vannak, feladataik tudatában levő dolgozók. Néhányuk nevét említette Mihai Moldovan főgépész,: Ioan Filipan, Vlad Enescu és Papp Klára mérnökök, Ingrid Barf technikus, Gheorghe Feldioreanu mester, Csögör Tamás lakatos. Hangsúlyozta : nehogy kifelejtsem a névsorból Kiss Dezső szerszáméletet, újítót, feltalálót. Kistermetű, sovány, középkorú ember Kiss Dezső — olajos bakancsban, csupa olaj munkaruhában —, őszintén örvend az ismeretségnek, tekintete mosolygós. Nem is kell neki kérdéseket feltennem, olyan természetességgel beszél, mintha naponta háromszor mondaná el azt, amit nekem mondott el. „Szatmárról jöttem 1948-ban Brassóba, ebbe az üzembe. Két évvel azelőtt kerültem haza a frontról, találkoztam egy malomtulajdonos ismerősömmel, azt mondta : te, Dezső, gyere hozzám gépésznek. Várj, hogy pihenjem ki a háború fáradalmait, mondtam neki, aztán csak nem pihentem, unalmas az élet munka nélkül. Két évig voltam nála, aztán ide jöttem, nem bántam meg. A huszonnégy év alatt majdnem száz újítást dolgoztam ki, vannak köztük kisebbek is, nagyobbak is. Az utolsó, ha jól emlékszem, egy élező szerszám a ferde vágású fogaskerék kivitelezéséhez. Külföldi a gép, jön hozzám Mihai Moldovan, a főgépész egy nap. Dezső bátyám, csináljon ehhez egy életet, mert nagy bajban vagyunk. Mondtam, megpróbálom. Éjszaka tudok inkább dolgozni, nem zavar senki ilyenkor, csend van. Bent ültem néhány éjszaka — hét, nyolc, tíz éjszaka, nem érdekes —, megcsináltam a szerszámot. Úgy van ezzel az ember, mint a versírással, van, amikor megy, van, amikor nem, én a verseimet — azt is írok — tavasszal írom vagy ősszel, akkor megy a versírás. Legalábbis nekem. Az újítással azért nem éppen így van — nekem a versírás a nehezebb. Gheorghe Trica elvtársat ismeri ? Igazgatónk volt, engem jól ismer. Egy éjjel elkapott az üzemben, éppen valami új ötletet próbáltam ki egy kompreszszoron, csak állt, nézte, és azt mondta: ennek, ha igaz lesz, csodájára járnak majd, Kiss elvtárs. Az ötletet ki is próbáltam a „kecskémen“ — egy kis motorkerékpárom van, azt nevezem így. Gyönyörűen ment három hónapig, most a traktorgyárban kísérleteznek vele. Ha beválik — én bízom benne —, majd értesítem magát, így van ezzel az ember. Jár a gépek, vasak között, s aztán meglát valamit a gépben és a vasban, ennyi az egész, nem nagy dolog. Már annak, aki nyitott szemmel jár. Mondtam : a versírás nehezebb. Legalábbis nekem.“ Szenyei Sándor Hétcsillagos helytállás „Nem lesz könnyű dolga, akármit ír Jerzsicska Irénről, azt mondják majd : jelszavas példabeszéd az egész, hiszen élete konfliktusmentes, csak egyenesen ívelő, pozitív élet...“ így indított útnak a brassói szövetgyárban Elena Brabete, a pártbizottság titkárhelyettese. A harmadik csarnok ajtaján nyitok be, amikor végre megpillantom gyorsan mozgó kezét. Először csak ennyit látok belőle. Kezének biztos, ritmikus, óramű-pontosságú mozgása sok mindent kifejez. Megbízhatóságról, hűségről, fegyelmezettségről beszél, emberközelbe hozza ezt e mosolytalan arcú asszonyt. Mosolytalan ? Csak első pillantásra az, mert beszéd közben feloldódik a zártság, és megjelenik a derengő, lágy mosoly. — Nem nagyon látogatnak engem az újságírók, hiszen nem csináltam semmi különöset, nincsenek újításaim, új módszereim, mérnök sem lettem, itt maradtam a gépem mellett, ahová valamikor régen, 35 esztendővel ezelőtt állítottak. Még a 16 évet sem töltöttem be, amikor a gép mellé álltam, keresnem kellett, árva voltam. Teszt alapján vettek fel, a gyáros tudni akarta, hozunk-e majd hasznot neki, hogy egészségesek vagyunk-e, milyen a mozgásunk, fürgék-e az ujjaink. Mire a vizsgálatok befejeződtek, a hetvenkét jelentkezőből csak hatan maradtunk. Azóta, egyvégtében, ezen az osztályon dolgozom. — Harmincöt év nagy idő, egy emberélet jó fele. Nem nehéz ezt egy helyen eltölteni ? — Miért lenne nehéz ? Nem vagyok vándormadár, hogy hol itt, hol ott rakjak fészket. Megszerettem ezt a munkát. Talán ezért nem volt a harmincöt év alatt egyetlen igazolatlan hiányzásom sem. Igazolt is csak anynyi, amennyi családi életünk egyensúlyban tartásához kellett. Hozzánéztem a géphez, ismerem minden csínját-bínját, az apró javításokat is elvégzem, nemcsak azért, hogy a munka jobban menjen, hanem hogy nekünk is jobb legyen. — Sok szó esik mostanában a családi élet buktatóiról, a gyermeknevelés gondjairól, arról, hogy a fiatalokkal nem mindig találjuk meg a közös hangot, hogy közülük egyesek elidegenednek tőlünk... — Én is gyakran olvastam ezekről a vitákról, és sokszor nem értem. Családom van, a férjem is itt dolgozik a gyárban, három gyermeket nevelek. Ernő, a legnagyobb, harmadéves orvostanhallgató, ösztöndíjas, Ibolya lányom most készül ugyancsak az orvosira, Hajnalka, a legkisebb, még líceumba jár. Jó tanulók, jó magaviseletűek. Igaz, nem megy mindez magától. Sokszor megpótoltam a nappalt az éjszakával, velük tanultam, együtt hatoltunk be a betűk, számok világába, így aztán a főzés, mosás, vasalás sokszor éjszakára maradt. Pedig a férjem is segít mindenben. Amikor állami kölcsönből felépítettük kényelmes, kertes családi házunkat, az egész család dolgozott. Nekigyürkőztek a gyermekek is. Megtanultak dolgozni, azért becsülik a munkát. — Úgy hallottam, hogy az élmunkástáblán nem évek, hanem évtizedek óta ott a fényképe és sok esetben kitüntették. — Igen, a hét élmunkáscsillaggal együtt összesen tizenhárom kitüntetésem van. Az elsőt, a Munkaérmet, 1949-ben kaptam, a múlt évben pedig a Munkaérdemrend III. fokozatával tüntettek ki. Gondban is vagyok emiatt. Én 1945-ben lettem a párt tagja, s azóta a párt minden eseménye az én életemnek is egy-egy határköve. Megbecsülnek, de én úgy érzem, mégis keveset tettem. Most, különösen az Országos Konferencia előtt foglalkoztat ez a kérdés engem. Az, hogy a társaimmal együtt a versenyben miként tehetnénk többet, jobbat, mindannyiunkért. Váradi Mária Még néhány napig előfizethet a Brassói Lapokra 25. SZÁM 2. oldal AZ ÉPÍTÉS SZÉPSÉGE Nehéz szakma a kőműveseké, mert lakóházaink, középületeink, gyáraink építőit épp a hajlék- és városteremtő tevékenység teszi védtelenné a természet szeszélyeivel szemben. Ott látjuk őket a szabad ég alatt ágaskodó állványokon esőben, fagyban, s kezük alatt ilyenkor is épp úgy kell emelkednie a falnak, mint a füttyszót kicsalogató derűs tavaszi napon. Nő a fal, mert családok várnak új otthonra, tanulnivágyó gyerekek iskolára, termelni kész gépek pedig munkacsarnokra. Igazságtalan a természet építőinkkel szemben, kiknek egyetlen lehetőségük van csupán az igazságtevésre : a munka. Ez a szelíd nagyhatalom azzal szerez elégtételt az építőknek, hogy az idővel és a természet szeszélyeivel dacoló épületek sorával emberivé formálja a tájat. Az utolsó simításokra váró kész épület feledteti a fagyban, sárban ledolgozott napokat, s új erőt ad az építőnek a további munkához. Kinda Domokos kőműves mester mondotta ezt a tehergépkocsi-gyár 1-es számú építőtelepén, ahol az utóbbi időben gombamódra nőttek ki a hatalmas munkacsarnokok és az adminisztratív épületek. Az egyik ilyen nagy munkacsarnokról mindenki büszkén beszél az építőtelepen. S joggal, mert ezt a nagyfontosságú létesítményt már a hónap végén, két évvel határidő előtt átadják a megrendelőknek. Petre Bălăşoiu brigádjának két csoportja, Dumitru Turturescu és Ioan Badea vezetésével gyors ütemben végzi a lakatos szereléseket, s további eredményes munkával akarja köszönteni a párt Országos Konferenciáját és a Köztársaság kikiáltásának huszonötödik évfordulóját. Az ünnepvárás lelkes hangulata uralkodik az ipari építő- és szerelővállalat dolgozóinak körében. Mérnökök, technikusok, munkások közös erőfeszítéssel, a mukaerő okos kihasználásával és elosztásával határidő előtt kívánják átadni a tehergépkocsi-gyár építőtelepeinek objektumait. Sok dicsérő szót hallottunk az 1-es számú építőtelep kőműveseiről. Kinda Domokos csoportját az építőtelepiek tréfás kedvességgel „rohamosztagnak“ nevezik, mert ez a csoport mindig ott dolgozik, ahol a legsürgősebb a munka. Ezelőtt egy hónappal a 6-os építőtelepen voltak, de dolgoztak már Aradon, Colibaşon és Piteşti-en is. Kinda Domokos és munkatársai örülnek a megbecsülésnek, s bárhová szívesen mennek, mert hivatásuknak érzik az építést. Bartos Dénes, Baricz József, Kövecsi Márton és Zongor Dénes hét éve dolgozik ennél a vállalatnál, s az évek során szoros barátság és kölcsönös tisztelet alakult ki közöttük. „Családjukban“ hamar otthonra találtak a fiatalok is, Török Gáspár, Török Béla, Nicolae Capătă, Toader Fraicu, Mihai Ivanache, Veress Sándor és Bán Jakab. A csoportfelelős és a csoport tagjai most is nagy gondot fordítanak a fiatalok nevelésére és szakmai képzésére, s kitűnő kőművest akarnak nevelni a tanonckodó Szabó Bélából és Keményeé Istvánból is. Sípos András csoportjában nagyrészt szecselevárosi kőművesek dolgoznak, s csaknem kivétel nélkül negyven éven felüliek. Magdó János, Giró István, Székely János mellett néhány ügyes fiatal is dolgozik, az idősebb kőművesek azonban sajnálkozva mondották, hogy a fiatalok nagy része idegenkedik ettől a szép szakmától. Maguk a kőművesek mondották, hogy nehéz az ő szakmájuk, de ugyancsak ők mondták el, hogy a hajlék- és városteremtő tevékenység a legmagasztosabb és leghálásabb emberi foglalatosság. Az ipari építő- és szerelővállalat tehergépkocsigyári építőtelepén emelkedő hatalmas épületek és munkacsarnokok bizonyítják ezt legbeszédesebben. K. F.