Brassói Lapok, 1926. november (32. évfolyam, 248-271. szám)
1926-11-01 / 248. szám
ó, dla?. 243 szám. BRASSÓI LAPOK A kolozsvári színtársulat már novemberben megkezdi a brassói szezont Egyelőre nyolc esténél fognak játszani drámákat és operetteket KOLOZSVÁR. (A Brassói Lapok tudósítójától. A napokban érkezett haza Budapestről dr. Janovics Jenő, a kolozsvári brassói színtársulat igazgatója, aki az új darabok előadási jogának megszerzése végett utazott fel a magyar fővárosba. Hazaérkezése után, ma este," a Dámó előadása előtt volt szíves fogadni munkatársunkat,ára előtt budapesti útjáról és ezzel kapcsolatban a brassói közönséget érdeklő eseményekről a következőket mondotta: — Budapesten lekötöttem az összes számbajöhető uj darabokat. A prózai darabok közül Molnár Ferenc új drámáját, amelynek »Játék a kastélyban« a címe és amelynek tudvalevőleg külföldön volt a bemutatója, Fodor Lászlónak, a dr. Srajbó Juci szerzőjének »Szeretek egy színésznőt« című új vigjátékát, Galsworthy »Menekülő aszszony«-át, amelynek az a tartalma, hogy egy, asszony hogy menekül a társadalom pletykái elől, Szenes Bélának »Nem nősülök« című vígjátékát. Ezután elmondja a direktor, hogy a következő operetteket fogják játszani: azAkácfavirágot, amely Mikszáth Kálmánnak az »Eladó birtok« című regényéből íratott és zenéjét Kráter Loránd szerezte, a Cirkuszhercegnőt, Kálmán Imrének ezt a nagysikerű új operettjét, a Hajtóvadászatot, amelynek szerzői Maszka és Martos és végül a Chopint, melyet a nagy zenekör fő műveiből Karagó Jenő állított össze. Ezeket a darabokat Brassóban is előadják? — Valamennyit. Ellenben mondhatok egy újságot: november hónapban nyolc estén átBrassóban fogunk játszani. Az első négy estén drámai előadásokat rendezünk, valószínűleg a következő darabokkal: a megnyitó előadáson Molnár, Goethe, Loraffiale darabjaiból egy-egy felvonást, a következő estéken pedig előadjuk a Szomorúságának énekesét, ami nagy élmény lesz a brassóiak számára, a Szeretek egy színésznőt és talán a Cámet. A következő négy estén a legújabb operetteket mutatjuk be. — úgy hallottuk, hogy Budapestre is megy a társulat? — Igen és valószínűleg még a brassói út előtt. Odafenn a Fővárosi Operettszínházban fogunk játszani és a következő reprezentatív darabokat adjuk elő:: Tabéry Gézának »Kolozsvári Bál” című színművét, Caragiale »Szemet szemért, fogat fogért« darabját, Ossyp Dymov »Szomorúságának énekesét« Bird Lajos »Álarcok* című darabját, amelyet Pesten még nem játszottak és a Cárnőt. Magyarország gyógyuló sebei Az ellenzéki politika feladatai az új Magyarországon BUDAPEST. (A Brassói Lapok kiküldött munkatársától.) Még nem tud a maga lábán járni, de igaz, meg nem is engedik, hogy megpróbálja, tudna-e, azért Magyarország mégis sokkalta jobban magyar, sokkalta jobban ország is a maga belső függetlenségében, önállóságában, mint eddig akármikor. Úgy, ahogy csak az árpádok, Mátyás és az Anzsuk alatt volt. A történelem során nézzünk vissza a századokon végig: Mikor volt az, hogy Magyarország tisztán önmagára fordíthatta volna a pillantását? Mikor volt az, hogy a maga baja volt és lehetett a legnagyobb baja? Mikor nem voltak nemzetiségei, akik idegen hússal töltötték meg a szörnyű sebek helyét, amelyeket török, tatár és német szakgatott a magyar nemzet testén s amelyeknek beforrasztására sohasem engedtek neki időt? Eddigi cikkeimben megpróbáltam megírni, mi volt eddig az útja ennek a drágán fizetett önállóságnak s hogy a magyarság szívére korlátozott Magyarország hogy keresi a maga igazi feladatait azok között a veszedelmek között és azok között a rémek között, amelyeket szomszédai jelentenek és készítenek szüntelenül számára. S mivel a mindennapi feladatok végzésében az ellenzék éppen olyan tettekkel tényező, mint a kormány, felkerestem Rassay Károlyt, a mai magyar ellenzéknek talán legjobban tisztelt vezérét, aki mindenesetre a legnépszerűbb azáltal, hogy ma az ő lapja, az Esti Kurír a legfrissebb, a legjobban olvasott bulvárdújságja a magyar fővárosnak. Azonban a »legjobban« nem jelent mindig jót is. Az Esti Kurír bizony pletykalap inkább, mint például a régi idők Pesti Naplójának az utódja és Rassay Károly is inkább a mai idők mértékével mérendő, nem éppen a Kemény Zsigmond politikai fegyverzetének a viselője. " . ! .i .y.! . Hagyján, hogy túl sok olyan oldala van, aminél fogva meg lehet támadni. Hagyján, hogy előbb szélső nacionalista programmal és hivatással jelent meg, — hiszen Mussolini is szocialista iskolán nőtt fel, s feltétlenül az az egészséges útja a fejlődésnek, ha valaki egy-egy felfogás tiszta ideológiájában megerősödve, erejével és növekedésével párhuzamosan mind szélesebb és szélesebb horizontokat tekint be. Feltétlenül érdem és tiszteletreméltó fejlődés, ha valaki szélsőséges racionalistának indul és ahogy érlelődik, úgy lesz egyre higgadtabb és megértőbb s a nacionalistából demokratává higgad Bizonyos, hogyha az alapok jók és őszinték voltak, akkor demokráciájában nekt kell árulóvá lennie a nemzeti gondolattal szemben. S azonkívül, hogy vájjon mennyire kell hát értékelni a mai magyar ellenzék munkáját, éppen ez a szempont is vezetett hozzá. Megnézni, milyen ember, milyen elme, milyen szív az ellenzéknek az a vezére, aki a mai jobboldalról indul el és úgy fordul szembe azokkal, akik uralmon vannak és maradtak. Az ellenzékiségnek ebben az útjában nagyon sok minden van, ami kétségtelenül imponál. A hatalom helyett az eszmékért, az igazságért az ellenzéki oldalra menni át. S ez az ellenzéki oldal sem azt jelenti ma Magyarországon, amit jelentett például, az Apponyiék közjogi ellenzékisége. Erről ugyan már volt szó ebben a cikksorozatban, de azért mégis ki kell emelni itt is, hogy a régi közjogi harcokkal ennek a kényelmes pozíciónak is vége van. Kényelmes? Igen, abban az értelemben, hogy az ellenzéknek sohasem kellett másban levonni ennek a politikának a következményeit, mint abban, hogy úgysem lesz abból gyakorlati kormányprogram, soha. Kényelmes volt, mert nem kellett vele a gyakorlati élethez alkalmazkodni, kimerülhetett frázisokban és abban az áldozatban, hogy amikor az ország a mindennapi élet gondjaiértharcolt, az ellenzéki politika szüntelenül a tiszta eszmei jogokért küzdött és ébren tartotta a magyar jogfolytonosság gondolatát. Nem akarom lekicsinyelni ezt a feladatot. Nagyon szerencsétlen és szánni való magyarságnak kellett volna lennünk ha nem lettek volna szüntelenül apostolai annak a ténynek, hogy a dolgozó Magyarország mégis csak Ral-Magyarország, leigázva és kihasználva osztrák célokra. De azok, akik a nemzeti érzés lángjának a szitására voltak hívatva, maguk is tudták, hogy ez csak eszmei ellenzékiség, ellenben maguk sem merték volna és nem is merték ennek a politikai állásfoglalásnak a gyakorlati következményeit levonni. Ma ellenben más az ellenzék feladata az új magyar politikában. Még a mostani ülésszak megkezdése előtt került a kezembe egy ellenzéki lap, amely, azt sorolta fel, hogy a kormány munka tervével szemben mit követel az ellenzék: a régi ellenzék csak annyit követelt szüntelenül, hogy a kormány ne dolgozzék. Most? A kormány a főrendiházi javaslat, tárgyalását kívánta, az ellenzék pedig ragaszkodik ahhoz, hogy elsősorban a szociális törvények kerüljenek a ház munkarendjére. Érzi-e az olvasó azt a változást, ami ebben a vitában visszatükröződik? Érzi-e, hogyta a magyar politikának többé nem kell a maga erőiből semmit melsdő témák feszegetésében eltékozólnia, hogy ma már csak igazán az választja el egymástól a pártokat, hogy mit tartanak a felmerülő gyakorlati kérdésekről is hogy, milyen megoldást tartanak jobban a nemzet érdekében valónak? Magyarország száz százalékig felhasználhat mindenlelki erőt, szellemi készséget, tudást és a nemzethez való ragaszkodást a nemzet érdekében. Igen, ha tudja. De a megvalósítás útja ebben sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Most más nagy vita tolódott be a régi viták helyébe. Most világnézeti harc féljük mindenütt és a budapesti parlamentben talán sokkalta jobban, mint akárhol másutt. A kormány a szigorú rendet jelenti és a szigorú rend keretein belül az egyének szabad érvényesülését igyekszik biztosítani. Az ellenzék legelsősorban éppen ezt a szigorúságot sokallja és mivel gyakorlati programmot éppen olyan kevéssé adhat, ahogy, eddig még egyetlenegy ilyen értelemben vett ellenzéknek sem sikerült gyakorlati alkotásokat felmutatni, s a maga bontó erejével úgy feszíti bele a csákányt a fal réseibe, hogy esetleg újra összeomolhat tőle az egész, épület. S ez az ellenzékiség veszedelmesebb a réginél, mert ez ugyan nem sok mérsékletet tanúsít. Ez megmutatta, hogyha módjában áll, kész átvenni a hatalmat és kész el is zülleszteni mindent, ami ebben a hatalomban alkotásra való erő, így a magyar ellenzéki politika a maga több vagy kevesebb szabadosságra való törekvésében újra egy szörnyű nagy vitát tart ébren és szörnyű lehetőségekre készíti elő a talajt. S ha a polgári pártok, — milyen értelmetlen, renyhe és önkényes megkülönböztetések vannak ebben a kettős elnevezésben, amely cégtáblaszerűen választja szét egymástól a polgárságot és a munkásságot, — türelmetlenebbek és a maguk polgári ideológiájában szabadabban vitatják a nagy alapvető kérdéseket, akkor a háttérben ott állanak azok, akik csak a felfordulásra várnak, hogy az önmagában megkülönbözőtt vezető erők romlásával átvehessék és a munkástömegek uralmának hazug elme alatt egy elenyésző kisebbség kezébe ragadják a hatalommal való élés és visszaélés gyönyörét. És előnyeit. A magyar parlamentnek ugyan nemcsak baloldali ellenzéke van, nemcsak azoké, akik a demokráciának különböző fokozatait képviselik, hanem jobboldali is, olyanok is, akiknek még nem elég nacionalista, nem elég zsidóüldöző, nem elég diktatórikus a kormány, természetesen a szélső nemzeti gondolat jegyében. Ezek azonban átmeneti jelenségek. Nincs a jövőre kihatásuk. Ez még a visszhang, amely a kommunizmusra támadt Magyarországon, ők nem vehetők gyakorlati értelemben ellenzéknek, mert sohasem lehetnek szövetségesei a baloldali ellenzéknek , mert számuk természetesen napról-napra csökken. S ha a parlamentben talán nem is, az országban igen; a nemzeti munka nem tűr ilyen természetű akadályozókat. 1 . Magyarország tehát független és magyar. Ezzel elvesztette a közjogi vitákat és felszabadultakazok az erői, amelyeket ezeknek a közjogi és nemzetiségi kérdések tárgyalása kötött le. A magyar politika ma érdemleges kérdések körül folyik. De viszont Magyarország mégis kívülről kapja a maga nagy kérdéseit: ha nem függ Ausztriától, függ a Nemzetek Szövetségétől, amely elvette tőle régi és jogos birtokait. S szüntelenül résen kell lennie szomszédaival szemben, akik egy pillanatra sem szüntetik meg a vigyázzállást. Ez olyan tényező, amelynek a magyar belső politikában is szüntelenül viszsza kell tükröződnie. S ha ez bizonyos mértékben pótolja a közjogi vitákat, a nemzetiségek nagy kérdése helyett viszont itt van az osztályharc nagy ügye, amely szintén kívülről került Magyarországba. Itt van az egyéni szabadság, vagy állami szocializmus filozófiai kérdése, amelybe beletorkollik majdnem minden gyakorlati intézkedés, majdnem minden egyes törvény és magának az ország kormányzásának kérdése. Igen, ma kormányképes ellenzéke van Magyarországnak. De csak abban az értelemben, hogy az ellenzék sem foglalkozhatik mással, mint a gyakorlati kérdésekkel, azokkal, amelyeken múlik egy országnak, egy nemzetnek a sorsa, a jelene, s vele a jövője. De éppen ezért az ellenzék is éppen olyan felelősséget hord magán, mint a kormány, s Rassayn keresztül éppen azt akarom megtudni, hogy vajjon ez a felelősségérzet és le az ellenzékben? Vele való beszélgetésem és vitám a következő cikkre marad. *gifl ‘pjfdlfSÉf^ . Semper Idem. 1926. november 1.