Brassói Lapok, 1929. április (35. évfolyam, 74-95. szám)
1929-04-01 / 74. szám
2. oldal, ?1. szám. BRASSÓI LAPOK I hírhedt Zineviev-nevéről SzétségfeeviBhatailanul Merii, ám a berlini orosz emigráns-küzpont banisifetta Az Orlov-féle okmányhamistó banda bűnperének tárgyalása nagyban növelte Angliában a munkáspárt választási esélyeit Berlin, március 30. Emlékezetes, hogy a német fővárosban nemrégiben egy nagy okmányhamisító bandát lepleztek le, amely újabban arról gyártott kompromittáló iratokat, miszerint több amerikai szenáor, köztük Borah, az Unió külügyi bizottságának elnöke, a szovjet kormány zsoldjában áll. Az orosz emigránsokból álló szervezet működéséről, amely több esztendőre nyúlik vissza, éppen newyorki detektívek rántották le a leplet s a washingtoni kormány erélyes jegyzékben követelte a Wilhelm-strassétól, hogy kíméletlenül robbantsa szét az okmányhamisító bandát. Ilyeténképpen a berlini rendőrfőnökség letartóztatta a társaság valamennyi elérhető tagját, élükön egy Orlov nevű volt erangeltiszttel s tegnap már tárgyalásra is került a bűnpere. A főtárgyalásnak hatalmas szenzációja volt az, hogy kiderült a hírhedt Zinovjev-levél eredete, amely a négy évvel ezelőtti angol parlamenti választásokon megbuktatta a MacDonald kormányt, de amelyről a Labour Party-nak minden erőfeszítése ellenére sem sikerült bebizonyítania, hogy hamisítvány, noha ez nyilvánvaló és kézenfekvő volt. Az Orlov-szervezet üzelmeinek tárgyalása során most Gumensky vádlott bevallotta, hogy a Zinovjev-levelet szintén a banda hamisította. Orlov akkoriban megbízást kapott a londoni konzervatívpárti körökből, hogy sürgősen produkáljon néhány olyan kompromittáló iratot, amely alkalmas arra, hogy MacDonaldot és kormányát az angol közvéleményben népszerűtlenné tegye. Orlov erre Rigába utazott és ott alkotta meg a hírhedt Zinovjev-levelet, amely tényleg elbuktatta az 1925-beli választásokon a munkáspártot és uralomra segítette Baldwin elnöklete alatt a konzervatív kabinetet. A leleplezés felbecsülhetetlen elégtételt szolgáltat MacDonald pártjának s most, az új választások küszöbén, nagy mértékben növeli egyébként is kedvező kilátásait. MARAI SÁNDOR: ÖREGÚR A korcsmába évek óta jár, de és csak néhány hónapja ismerem. A nevét nem tudják, Így szólítják: „Doktor úr“, vagy „Igazgató úr“. Minden este kilenckor jön, percre, mint egy csillag. Biceg, végtelen lassan jár, a bottal óvatosan kitapogat maga előtt minden lépést. A járása csupa gyanakvás. Kémlelve teszi egyik lábát a másik elé, ármányt szimatol a járdában, a padlóban, tudja, hogy minden és mindenki összeesküdött ellene. A sarokban van az asztala, a a konyha mellett. A pincér diszkrét röhögéssel megy eléje, kezdődik a cirkusz. A vendégek, akik már ismerik, érdeklődve kezdik ügyelni. Nem lát, nem hall, kimeredt szemekkel megy az asztal elé, megáll, várja a pincért. Uri keménykalapját a pincér leveszi a fejéről, ő nem mozdul, engedi, hogy vetkőztessék. A kalap penészes a piszoktól, külön fogasra teszik, távol a mások kalapjaitól, az öregség áporodott bűzét terjeszti a kalap is maga körül, van benne valami fertőző. A kabátja vastag átmeneti kabát, zsebei zsúfoltan kidagadnak, ismeretlen tárgyak dagadnak a zsebekben, melyeket talán húsz év előtt dugdosott bele , ottfelejtette, a kabátot senki sem keféli, hoszszú barna piszokcsikok húzódnak végig a vásott szöveten. Most lesegítik a kabátját, a botot nem adja ki a kezéből, óvatosan az asztalához megy és leül. Feje kopasz, kerek. Nagyon öreg, talán már nyolcvan is elmúlt. Fekete saccot hord, készrekötött fekete csokornyakkendőt, állógallért Mereven hajol az asztalkendő fölé, nem néz körül, nem szól semmit. A pincér hozza a három deci fillert, azt megissza, akkor megint két decit, aztán hármat, aztán megint kettőt. Ha egyszerre hoznak öt decit, vagy téves sorrendben kétszer egymásután három decit, rekedten hörögni kezd, és visszaküldi. Precíz szisztémája van az egyliterre, amiből nem enged. Az első félliter után fizet. Aztán nyugodtan ül, míg az új háromdecit hozzáír. Tizenkettőre megitta a litert, feláll, int, hogy öltöztessék fel, köszönés nélkül távozik. Amit kilenc és tizenkettő között csinál, azt, irodalmi ambíciók nélkül, lelkiismeretesen és pontosan felírom, mert az ember azért van a földön, hogy emléket állítson mindennek, amivel vándorlása során találkozott. A sillerből kitölt egy félpoharat, két kezét öszszekulcsolja az asztal fölött, s rekedt hangon ezt mondja: „Brasserie-Restaurant“. Valamikor járt Párisban, ráragadt néhány francia szó. Azt mondják, valamikor nagyon régen ügyvéd lehetett, de van, aki azt állítja, hogy Irodaigazgató volt az államnál. Magam részéről hajlok az utóbbi feltevés felé. Brasserie Restaurant, mondja, s csóválja a fejét. Majd halkan és érthetetlenül beszélni kezd. — Hónapok óta mindössze két szavát bírtam elfogni, ami kibugygyant ebből a hadarásból: „Tétényi, ez az egyik szó, s a másik: „Jaanesota.“ Valami baja van, valami sérülés érhette egyszer Tétényben, meghalt ott valakije, vagy elvesztette a mancsettáját. Percekig hadar, nagyon halkan, aztán eszébe jut valami, hogy jó lesz vigyázni, ravaszul elhallgat, óvatosan felemeli a fejét és körülnéz. Homloka előredagad, mint a vízfejűnek. Zavaros és üres szeme kósza és zagyva fénnyel úszik a pillák alatt. De a tekintete ravasz és kaján, szinte gonosz szeme néha felvillan a hülye kábulatból, amit az alkohol, a sors, valami élmény s az idő részeg múlása kevertek benne, s ilyenkor élesen és ellenségesen néz körül figyelmesen és fürkészve arcába tekint mindenkinek, s a szemle végén gyorsan és felelőtlenül lekapja a fejét, visszabújik aggkora és sérthetetlen hülyesége sáncai mögé. Szürcsölve issza a bort, hangosan szörcsög, kortyolgat, meghatározott, ötperces időközökben. A poharat magasra tartja, föléje hajol s óvatosan szürcsön. Aztán elővesz bal belső kabátzsebéből egy sötétvörösbőr-cigarettatárcát, amit vastagon megrakott még odahaza házi készítésű cigarettákkal, közel hajol a készlet fölé, kikérek egyet, a szájába teszi, s végtelen gonddá reágyújt. Mikor a három decit megitta, a pincér kérdés nélkül hozza a következő két decit. Ez a szisztéma akkor alakulhatott ki benne, mikor még élt, s küzdött a dolgok ellen, az első három deci után kívánta meg a bort, de öntudata tiltakozott s így szólt: „De sokat, legfeljebb két decit még holnap is van nap, még két deci, az éppen egy félliter, az elég lesz. „A két deci után jött a nagy szomjúság, s a megszokás kényszere, egy már-már-úgyismindegy-érzés, s rendelt megint három decit. Aztán, valami görcsös kapaszkodás és menekülés, valami realitás-kényszer, tartani az ismeretséget a renddel és a jövővel, valami utolsó robbanása az akaratnak: „most még két decit, de ez az utolsó, az éppen egy liter.“ Ez a szisztémája. Ha ebben megzavarják, hörögve, érthetetlen motyogással kezd káromkodni, s visszaküldi a téves adagot. Az első három decit követő két deci első kortyai után jobb belső kabátzsebéből előhúzza a pénztárcáját, s kirakja az asztalra a pénzét. Mindig van nála pénz, négy-öt darab ötvenes, egy két huszas és tizes, ötösök. A bankókat széjjelrakja az asztalon, lesimítja, tisztogatja, aztán értékük szerint csoportosítja, egy halomba rakja az ötveneseket, gondosan összehajtja, s eldugja a pénzt a cigarettatárcába. — Most nyugodt, iszik, rágyújt. De hirtelen valami szörnyű gyanú lepi meg, izgatottan nyúl a cigarettatárca után, előkaparja a cigaretták mögül az ötvenseket, s átszámolja, mert lehet, hogy gaz tolvajok meglesték, hová rejtette el a pénzét, aláásták a cigarettatárcát és kiemelték a kincset. Kezében tartja az ötveneseket, gondolkozik. Valahová el kell rejteni a pénzt, ez biztos. Valami egészen megbízható helyre, ahol időjárás, baleset és gonosz emberek merényletei ellen védve van. Sokáig tűnődik, rázza a fejét, iszik rá egyet, kezében tartja a pénzcsomót, de már megfeledkezett róla, a régi, kínzó probléma visszatért, halkan vitatkozik, s megint ezt mondja: „Brasserie Restaurant. Semmi kávéház, se nem vendéglő.“ Nézi a pénzt, hanyagon begyúlt a külső kabátzsebébe. Azt mondják, soha nem kíséri senki. Soha nem hiányzik, fergeteges időben is eljön, ő a legpontosabb vendég, soha nem beteg. — Állítólag nyugdíjas ember, szép nyugdíja van. Ebből a szép nyugdíjból minden este megiszik egy liter bort, különben ismeretlen, hol él, mit csinál, kivel él? Látszik rajta, hogy szorgalmas ember. Alapjában egy pillanatig nem pihen, most sem, ivás közben, állandóan kitalál valamit, amit el kell intézni, a cigarettáit számolja át, a pénzét különböző zsebeibe helyezi, s az utolsó két decinél reszkelő kezekkel lecsatolja gallérjáról a fekete nyak- 1929. április 1. FRÁTER LÉGIEID vasárnap esti dalestélyét a nagyváradi BALOGH GYULA cigányzenekara kíséri. Az előadás pontosan 10 órakor kezdődik. Jegyek vasárnap egész nap az AVIA (Apolló) pénztáránál kaphatók. Cotyt élesen támadták a francia kamarában A hírhedt parfümgyáros izgatta fel a rokkantakat Páris, március 30. Coty párisi illatszergyárost valószínűleg nem szükséges bemutatnunk az olvasónak. Coty mellesleg politikai és közéleti babérokról is ábrándozik. A politikus Cotynak van két lapja Párisban, az Ami de Peuple és a Figaro, amelyek a finom Coty-parfüm ellensúlyozására egy kis bűzt is szolgáltat néhanapján. Coty először Magyarországot, egyik leghálásabb piacát tisztelte meg egy kis gáztámadással. Olyan cikkeket íratott két lapjában, amelyek a magyarság önérzetét a legmélyebben megsértették. A támadás visszafelé sült el, mert Magyarországon a Coty-parfümöt A Cotynak minden egyéb illatos portékáját bojkott alá helyezték az Ami de Peupre és a Figaró bűzbombái miatt. Ugyanígy járt Coty Németországgal is. Megpiszkálta egy kissé a „bocie“-okat s bírok is azzal feleltek, hogy lemondottak a Coty-illatról, amelyet a Coty bűz ellenszenvessé tett számukra. Coty lelkes hazafisága a külföldi piacok elveszítése után sem talál megnyugvást. Otthon, Franciaországban is igyekezik illatosítani a közélet levegőjét, ahol arra csak alkalom nyílik. A francia kamara tegnapi ülésén már interpelláltak is Coty ellen. Az interpellációt Uhly kamarai képviselő terjesztette elő, mert Coty a francia nemzet nagy halottjának, Foch tábornoknak a temetését használta fel egy újabb dicstelen manőverre. Uhly képviselő interpellációjában elmondotta és bizonyította is, hogy a nemzeti gyász egyetlen ünneprontó mozzanatát, a rokkantak és a hadviseltek hangos tüntetésének értelmi szerzője nem más mint Coty. Az Ami de Peuple cikkeivel izgatta fel a rokkantakat és a hadviselteket, akik — amint azt az egész európai sajtó megírta — a nemzeti gyász fenséges hangulatát heves tüntetéssel zavarták meg. Uhly interpellációjában szenvedélyes hevességgel bírálta Coty demagógiáját, amely ezúttal nem a magyar és nem a boche közélet levegőjét, hanem éppen a franciaországi hangulatot mérgezte meg. Uhly után Riviere képviselő is interpellációt terjesztett a kamara elé a Coty ellen. Riviere beszédében azt mondotta, hogy a sajtószabadság legsértőbb arculcsapását jelenti az a tény, hogy egy milliomos fannkat vásárolhat feltűnési viszketegségének a kielégítésére és beteges ambícióit egy nemzet közhangulatán uszító cikkekkel éli ki. Uhly és Riviere képviselők leleplezései a politikus Coty nem éppen illatos manővereiről a francia közhangulatot észrevehetően az illatszerz város Cntv ellen hantolták.