Brassói Lapok, 1934. június (40. évfolyam, 120-144. szám)

1934-06-17 / 133. szám

k­fi­a / MA: LÁSSUK MAROSVÁSÁRHELYT! Ammam A Ham­saik Birodalom ispita bejelentette a pénzügyi csődül Félesztendeig semmiféle adósságot sem fizet Németország Hitler diktatúrájának csülős kudarca Berlin, júnus 16 Amit józan ésszel előre lehetett látni, most bekövekezett: a Hitler-diktatúr­a Harmadik Birodalma nyíltan bejelentette pénzügyi csődjét. Nem képes tör­leszteni külküldi tartozásait, nem bírja előteremteni azokat a deviza- és valutamennyiségeket, amelyek ehhez szükségesek. Egyelőre egy fél esztendőre felfüg­gesztette tehát az­ átutalás, átváltás útján való szokásos­­adósságfizetést. Indokolás: veszteséges a külkereskedelmi mérlege, azaz jóval többet vitt be, mint ki s következésképpen alig tud idegen fizetési eszközökhöz jutni. Már­kával viszont, még aranymárkával sem, azért nem fizethet, mert fedezete már amúgyis veszedelmesen gyenge. S az öntelt német Zeid­er-kormány arra kéri kül­földi hitelezőit, hassanak oda, hog­y a külföld több német árut vásároljon, mert különben a fél esztendő eltelte után sem lesz a Reichsbank abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tehessen. Ennél csúfosabb bevallását a hitleri diktatúra csődjének nehezen lehet elképzelni. A nácik másfél évvel ezelőtt a német önkielégültség és mindenekfölöt­­tiség, felsőbbrendűség dőrő eszméinek a jegyében kerültek uralomra. S amit a politikában vallottak, azt tették a közgazdaságban és pénzügyi téren is. Hitlerék személyesítették meg az autarkia, az önellátás korlátolt, szűk látókörű politikájának a főtípusát. Megélünk magunk is, a magunk erejéből!­á­dagaszották a jámbor és hiszékeny német kispolgár önérzetét, felemelték a vámokat s gazdaságilag, politikailag mindent elkövetek, h­ogy összevesszenek az egész világgal. Már­pedig a nagyipari Németország, Európának ez a legfejletteb gyáripari állama, nem­ élhet meg önellátással, exportálnia kell. A német kivitel az elmúlt esztendő alatt példátlanra zsugorodott össze, ugyanakkor, amikor a bevitel alig csökkent. Mert a nácik demagógikus szempontokból kénytelenek voltak valamelyes mun­kaalkalmat teremteni, közmunkákat végeztetni s ehhez nyersanyagok mégis kellettek a külföldről. Most aztán megakadt ez a csalóka verkli. A Harmadik Birodalom nem tud fizetni. Pénzügyi téren tehetetlenné vált, mert képtelen külkereskedelmi és külpolitikát folytatott. ^ ° .. . . ... . A Hitler-diktatúrának hála, Németország odáig jutott, hogy nem bírja törleszteni külföldi állam- és más adósságait. S miután a Führer és Rosenberg­er rögeszméinek kedvéért cserbenhagyta Stresemann rapallói és locarnoi reálpolitikáját és Oroszországot Franciaország mellé sodorta, most Mussolini révén kény­telen lesz visszasompolyogni Genfbe, amelyet fennhéjázó módon azzal hagyott el, hogy ott nélküle fs úgysem nőhet. A hitleri bódultság következményeinek a keserű levét persze most a német nép issza meg. Mert a világvalóságokat bizony nem lehet koncentrációs táborba zárni, megbosszulják magukat előbb-utóbb. A pénzügyi államcsőd csak az első csapás, amelyet a leitler-diktatúra tőlük kap. Várjon ráeszm­élteti­e idejében arra, hogy manapság még a leghatalmasabb állam sem szigetelheti el magát az önteltség és beképzeltség őrjítő várában, hanem alkalmazkodással benne kell élnie a népek nagy családjában. Schacht, a Reichsbank elnöke: Minden külföldi tartozás fizetését beszüntetjük Berlin, június 16. A Reichsbank ma délelőtti központi bi­zottsági ülésén Hjalmar Schacht dr., a­­Reichsbank elnöke nyilatkozatot olva­sott fel, amelyben bejelentette, hogy Németország július elsejétől kezdődően hat hónapra mindennemű külföldi fi­zetések teljesítését beszünteti. Ezen idő alatt sem magántartozásokat, sem államadósságokat Németország nem­ fizet. Schacht dr. egyúttal azt is bejelentette, hogy további intézkedésig Németországnak nem áll rendelkezésére deviza sem a Dames-, sem pedig a Young-kölcsön fi­zetésére. A bejelentéshez Schacht­er hozzáfűzte, hogy a német export súlyos visszaesése késztette Németországot erre a lépésre Németország piacainak nagy részét elvesz­tette, mert egyes országok, még saját va­lutájuk aláér­tékel­ésével is, mi­n­mit elkö­vettek, hogy a német kivitelt megakad­­­ilyzzzák. Államcsődről — mondotta Schacht — nincs szó, legfeljebb transz­f­erősödről Né­metország hajlandó megfizetni külföldi adósságait és amikor módjában lesz, ki is fogja fizetni. Beszéde további részéb­en bejelentette azt is, hogy a márkát nem fenyegeti ve­­szedék­­em, mert az árfolyamát N­émetor­­szág feltétlenül megvédi. A PÉNZÜGYMINISZTER INDOKOL Schacht után Schwerin von Krossigh gróf pénzügyminiszter szólalt fel. Basel, június 16. Külföldön nagy megdöbbenést keltett a német fizetések beszüntetése. A bejelentésre először a baseli Nemzet­közi Fizetések Bankja reagált, amelyik a Dawes- és Young-kölcsönök behajtásával van megbízva. A bank a német kormánynál bejelentet­te tiltakozását a fizetések beszüntetése ellen. Ugyancsak jelentést tett a Nemzetközi Fizetések Bankja az érdekelt kormányok­nak is a fizetések beszüntetéséről, rámu­tatva arra, hogy ezzel a lépéssel Német­indokolta a fizetésbeszüntetést, amely­ből szerinte a legjobb kivezető út, ha Né­metország hitelezői nagyobb mértékben vásárolnak német árut s ezáltal elősegítik a német devizaalap emelkedését. A Dawes- és Y­oung-kölcsönöket Né­metország továbbra is fizeti, de nem de­vizában, hanem átutalhat­atlan német márkában helyezi letétbe. ország megsértette a hágai és a lausannei egyezmény rendelkezéseit. FRANCIAORSZÁG EGYELŐRE VÁR AZ ELLENINTÉZKEDÉSSEL Paris, június 16. Franciaországban ugyancsak erős ellen­hatást váltott ki a német fizetések be­szüntetése. Franciaországot elsősorban saját ál­lampolgárai szempontjából érinti a kér­dés, de érdekelt fél, mint a Dawes-kül­­csönt aláíró hatalmak egyike is. Hivata­los helyen a bejelentés érkezése után azonnal tanácskozásra ültek össze, hogy milyen ellenintézkedéseket tegyenek a német fizetésbeszüntetéssel szemben. Elhatározták, hogy egyelőre várakozó álláspontra helyezkednek. Azt hiszik, hogy szükség esetén, a kor­mány zár alá veszi a német exportőrök­nek járó összeget, amely a német-francia kereskedelmi egyezmény értelmében Né­metországnak jár. Ez az összeg mintegy 600 millió márkát tesz ki. A hivatalos nyilatkozat egyelőre csal­ annyit közöl, hogy Franciaország meg fogja találni az eszközt állampolgárai ér­dekeinek legmesszebbmenő védelmére. AMERIKA DEMARSRA KÉSZÜL Washington, június 16. Annak ellenére, hogy a washingtoni pénzügyi köröket nem érte teljesen vá­ratlanul a német fizetések teljes beszün­tetése, hivatalos körökben mégis kínos hatást váltott ki. Pénzügyi körök véleménye szerint, a német intézkedés különösen azokban az országokban fog erős ellenhatást kivál­tani, amelyek a Dames- és a Young-köl­­csön aláírói között szerepelnek Különösen miután éppen néhány hét­tel ezelőtt figyelmeztette a némesi kor­ Nagy megdöbbenés külföldön XL. évfolyam Főszerkesztő: • 133 szám. Szele Béla dr. Vasárnap Tei $'.toiy­­ieaso.it •­í-í; - -a li r'T . O n2 CHO­MB ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre: A helyi kézbesítő kézbesítési dijával és a pénzbeszedő inkasszó-dijával egyetemben 74 lej. 1934. évi június 17 fia az előfizető közvetlenül a kiadóhivatalnak fizet, az előfize Előfizetni példánk

Next