Brassói Lapok, 1936. február (42. évfolyam, 25-49. szám)

1936-02-20 / 41. szám

V­f % .n -5 h./ Péter Tal­l­au­a / - egyetem Könyvtára BUDAPEST Ptrenciok tere 4 910 fok­ X­III. évfoldam főszerkesztő Csütörtök 4. szám. Szele Béla dr. 1936. évi február 2. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre, aavem­ent -fi­­e­, Kézbesítéssel M lej. ugyanez Brasov dán 70 lej - Külföldre, negyedévenként 100 lej. Magyarorszá­gra: negyedévenként 12 pengő - HIR­DETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 5.50 lej páratlan volt,­ szövegoldalon 6 lej négyzetcentim­­éterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. Szerkesztőség és ki­adóhivatal: Brasov Str Regele Carol 511—58 Telefonszámos kiadóhivatal 82, szerkesztős­ég 83 Franciáit, oroszait, németeit Tizenegyedik éve, hogy Anglia, Bel­gium, Franciaország, Németország és Olaszország megkötötte a locarnoi bizton­sági szerződést. Garanciaszerződésnek ne­vezték el. A Népszövetségen kívül kötöt­ték meg. Célja az volt, hogy a német-bel­ga és a német-francia határok sérthetetle­nek maradjanak. Németország ezzel a szer­ződéssel 1925 október 16-án megpecsételte Elzász és Lotharingia sorsát, a békeszerző­désen kívül új jogi ténnyel ismerte el a verseil­lesi békém is nyugati határát. Azóta a harmadik birodalom vezére nem egyszer jelentette ki, hogy nyugaton nincs­ vitás kérdés ,a Rajnánál tehát nincs többé terü­­­leti követelés. Sem Locarno, sem Hitler nyilatkozatai nem nyugtatták m­eg Fran­­ciaországot. Minden francia tekintet ré­­mülten mered a fegyverkező Németor­szágra. Nem nyugtatta meg a megdöbbent franciát Baldwin világhírre emelkedett nyilatkozata sem, hogy az angol határ is a Rajnánál van, vagyis aki a Rajnát tá­madja, az Angliát támadja. Nem bíznak a fran­cák sem Briand békeművében, sem a Führer nyilatk­oz­ataiban és az angol ke­­zességvállalás sem elég. Németország félelmes hallgatása, majd az a hír, hogy ott többé nem akarják ál­lani a Rajna balpartja tekintetében a né­met békeszerződésben megállapított kato­namentességet, az olasz-angol bonyodal­maktól való félelem Franciaországot új biztonsági kötésre sarkallta, az oroszokkal kötött legújabb szerződésre. Ez a szerző­dés, amelyet már felvidéki orosz repülőte­rek illusztrálnak, élesen szembeállította most Berlint Parissal. Berlin azt vitatja, hogy a francia-szovjet szerződés megköté­sével Paris megsértette a locarnói egyez­ményt, s a franciák most attól félnek, hogy ez jogalapul szolgál majd a néme­teknek arra, hogy egy szép napon a Rajna balpartjára német csapatokat küldjenek, mondván, a szovjet egyezmény világosan Németországot fenyegeti s ez ellen tenni kell. A német államférfiak varsói vadá­szata szintén tüntetésjel­legű most. S ugyanezekben az órákban keményebb mozdulatokat tesz a Távol-Keleten Japán, mint valaha, s a japán közvélemény mo­hón olvas egy katonai röpiratot, mely a Távol-Keleti angol flotta hadüzenet nélkül való megrohanására izgat. A világhelyzet tehát még az olasz-abesszin helyzeten kí­­vül is eléggé viharos. Franciaországban attól tartanak, hogy ha flottájuk megmoz­dulna a Földközi tengeren s Olaszország ellen masírozna, német oldalról meglepe­tések érhetnék. Ez magyarázza az orosz pakuzmot, mely Németország sarkáig eresztené az oroszokat. A felvidéki repülő­terekben Németország maga ellen való ka­tonai lépéseket lát és sem Lávain­ak, sem Flandinnek nem sikerült Berlin államfér­fiéit megnyugtatni. Nehéz is elképzelni ,hogy a német meg­nyugodjék, amikor határaitól pár lépés­­re, cseh területen Moszkva repülőgépei kezdenek repdesni, amikor Ázsia repülve érkezik a német határokig. Rejtelmes ösz­­szefüggések szinte azt mutatják, hogy a Távol-Kelet japáni oroszellenes katonai felvonulása felelet az oroszok középeuró­pai befészkelődésére is és ezekre a rejtel­mes jelekre mintha egy pillanatra meg­torpant volna a már útjára indult törek­vés, Olaszországot megállítani s eltiporni, m­ár nem sürgős a kőolajzárlat már a nyugati világlapok kezdik beesepü­lni Abesszíniát s hadseregét, lassanként el­csendesedik a nagy lárma s az égre uj mé­­re­teket-afarzinok rajzolódunk fel- japán probléma, német probléma, orosz problé­ma. Flandin azt mondja, hogy ha ezek után a németek felrúgják a békeszerződésnek a Rajna balpartjának katonam­entességé­­re vonatkozó rendelkezéseit, akkor a töb­bi locarnói hatalomhoz fog fordulni. De melyikhez? Olaszországhoz? Ahoz hiába fordul. Maradna Belgium, s a viharokkal éppen eléggé elfoglalt Anglia, amely a kis­­ujját sem nyújtotta ki a jó múltkor, ami­kor Németország azzal a nyilatkozattal lepte meg a világot, hogy készen van az eltiltott légi flottám. Avagy a Népszövet­séghez fordul, amely szintén nem mert je­lentkezni, amikor Németország a maga katonai egyenjogúságát proklamálta. A francia-orosz egyezmény új világvi­harok magvát takarja. Ezt a szerződést a németek máris alkalmasnak tartják arra, hogy Franciaország a locarnói szerződés megszegőjének b­őven tekinthető. Már ké­szül a jogalap a békeszerződés további korlátozó cikkelyeinek megrohamozására. Az új robbanókészlet tehát együtt van. A világ részegen tántorogva halad a sö­tét holnap felé s valóban csak egy szál gyújtó kell a katasztrófa fel­idézésére. A „fekete** titán „vörös CortesM­­­spanol népfront nap választási győzelme megmentette a köz­­társasági demokráciát A hata­tlanak va­lszinüeg abszolut többsége tesz az új képv­­e­rházban — A rész­eges ostromállapot és a politikai foglyok szabadonbocsátása lecsendeste­ le a kedélyeket — Katalóniában márs visszaállították az önkormányzatot Külföldre menekültek a levert jobboldal vezérei Madrid, február 19.­­ A vasárnapi spanyolországi általa­­j­nos képviselőválasztás e­redmény­e már­­ teljesen kialakult s az utóbbi három­­ esztendő folyamán vakmerő ellentáma­dásba átment jobboldali reakció vere­ségét és a népfront minden várakozást felülmúló, hat®Emas győzelmét feje­zi ki. „Aligha kétséges, hogy a spanyol nép igyekezni fog megmenteni a köz­társaságot és újból visszaverni az is­mét veszedelmesen előrenyomult reak­ciót, a CEDÁ-t és Gil Kohlest .­­ Ezt írtuk pontosan egy hónappal ezelőtt a spanyol politikai helyzetről közölt cik­künkben „Spanyolország válaszúton“ cím alatt. Nos, a spanyol nép, amely az elmúlt évtized alatt annyi vért és emberéletet áldozott politikai és társa­­dalmi felszabadulása érdekében, okul­va a közelmúlt keserves tapasztalatai­ból, most elkeseredett határozottsággal megmentette a köztársaságot és vissza­vetette a reakciót, amely már-már tel­jesen úrrá lett a köztársaságban. A fia­tal Gil Robles egyelőre csak parla­menti parancsuralmának vége, .A dön­tő mérkőzést a demokrácia ígérte meg a reakcióval szemben. A „fekete Cor­tes“-t a baloldali köztársaságiak szo­cialisták és kommunisták népfrontjá-­­ nak képviselőháza váltja fel és a spa­nyol radikális népköztársaság folytat­hatja haladó államéletét ott, ahol 1953 ban abbahagyta. A most választott Cortes már har­madik nemzetgyűlése Spanyolország­nak. Az elsőben, amely 1951-ben, köz­vetlenül a királyság, illetőleg a mon­­archista parancsuralom megbuktatása után ült össze alkotmány­hozó gyűlés gyanánt, szintén a baloldali pártok voltak többségben. Ez a Cortes haladó szellemű alkotmányt és számos kitűnő törvényt hozott, de nem volt eléggé el­­­­szánt a végrehajtásukban. Ezért a tö­ i­megek kiábrándultak s részben a les­ben álló reakció karjaiba, részben pe­dig a szélső beleldeti forradalmi fel­kelés kétségbeesésébe vetették magu­kat. így történt, hogy az 1933 novem­beri képviselőválasztáson már a jobb­oldali CÉDA kapott aránylagos több­séget s a „fekete Cortes ” megkezdte a reakció munkáját, a szociális törvé­nyek visszamódosítását. Egy évre rá, 1934 októberében, nagyszabású mun­­kásforradalom tört ki az egész ország­ban, amelyet a jobboldallal paktáló Lerreux-kormány vérbe fojtott. Ez­után még erősebben diadalmaskodott a reakció és ostromállapottal, sajtó­­cenzúrával hatályon kívül helyezte a köztársasági vívmányokat, köztük a katalán önkormányzatot is. Azóta a spanyol köztársaság tulajdonképpen a jobboldali reakció terrora alatt élt. A múlt ősszel újabb forradalmi kirobba­nás fenyegetett már amiket Zamora köztársasági elnök feloszlatta a „fekete Cortes‘‘-t, amely­­lehetetlenné tette a demokratikus köztársasági napon va­ló álaméletet s módot nyújtott a nép­akarat új megnyilvánulására. A népakarat pedig most határozot­tabban és ön­tudatosabban szállt síkra a demokráciáért, mint bármikor. Fel­­eszméltették azok az események ame­lyek a köztársaság eddigi öt esztende­je alatt lejátszódtak Spanyolország­ban, de másutt is Európában. E­z ma­gyarázza meg a népfront hatalmas arányú győzelmét, azt, hogy a balol­dali tömörülés most megkétszerezte mandátumainak eddigi számát és majd­nem abszolút többségre tett szert az új a harmadik Cortesb­an, amelyet most már vörösnek lehet nevezni. A spanyol képviselő válla­l­zás e ki­menetelének kétségtelenül hatása lesz a külföldön is, elsősorban a szomszé­dos Franciaországban. A spanyol de­mokratikus front sikere egyik jelentős megnyilvánulása annak az általános hangulatváltozásnak, amely világszer­te tapasztalható a par­incsuralmakkal szemben a demokrácia javára. A vasárnapi választás utáni spa­nyol­­országi helyzetről alábbi tudósításaink adnak képet: Abszolút többségét szerted a népfront? A vasárnapi képviselőválasztás nagy­jában véglegesnek tekinthető eredmé­nyt­ szerint a baloldali népfront amely a köztársasági szövetségből (Martinez, Homor), a baloks­ali köztársasági p­árt­ból (Azana volt miniszterel­nök), a szo­cialista pártból (Largo Caballero), a kommunista pártból (José Diaz) és több kisebb baloldali pártszervezetből tevő­dik össze. — valószínűleg megkapta az abszolút többséget is, vagy csak néhány mandátuma fog eh­ez hiányozni. A kép­viselői mandátumok összes száma ugyan­is 473 s ebből a népfront eddig kétség­telenül megszerzett 236-ot, van azonban olyan jelentés is, amely szerint a nép­front mandátumainak száma 236. Több kerületben március 1-én másodválasztás lesz az eldöntetlenül maradt képviselői helyekért és valószínűnek látszik, hogy a népfront ez alkalommal néhány újabb mandátumhoz jut. Mindenesetre tény, hogy a népfrontban résztvevő pártoknak most több mint kétszer annyi mandátuma lesz a parlamentben, mint az előző, má­sodik köztársasági Cortesben, amelyben a mostani népfrontpártok mandátumai­nak összege 110 volt, legnagyobb győzelmet a népfront Madridban és Astiria tartományban aratta, ahol 1934 októberében az­­ emléke­zetes forradalom során a felkelő munká­sok hetekig tartották magukat s a Ler­­roux-kormány csak tüzérségi tűzzel és légi bombázással tudta leverni őket. Erős sikere volt a népfrontnak Katalóniában is, amelynek önkormányzatát a madridi

Next