Bridzsélet, 1993 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1-4. szám

2 Szalay György FORDULÓRÓL — FORDULÓRA Bridzscsapat Európa-bajnokságok 1993 1993-ban a női és a nyílt bridzscsapat Európa-bajnokságot Franciaországban, Mentonban, egy földközitengeri üdülővá­rosban rendezték meg június 12—26-án. (Mivel a női csapatok versenye a keve­sebb résztvevő miatt rövidebb volt, az el­ső három nap a hölgyeknek páros EB-t is szerveztek.) Magyarország a női ver­senyben sem párost, sem csapatot nem indított, a nyílt versenyben a tavaszi vá­logatóversenyen győztes VIDEOTON- csapat képviselte színeinket: Gál Péter , Szász György, Szalay György — Winkler Gábor, Vikor Dániel — Lakatos Péter. A felkészülés nem sikerült igazán jól (erről a cikksorozat végén még lesz szó), s a szponzori pénzek sem nagyon akartak gyűlni. Nehezítette helyzetünket, hogy Winkler Gábor — érettségije és felvételi vizsgái miatt — csak két nap késéssel érkezhe­tett meg Mentonba. Ez az első négy for­dulóban összeállítási lehetőségeinket igencsak korlátozta. A játékosok — szin­te az utolsó pillanatban — Gulyás Dánielt kérték fel nem játszó kapitánynak, aki a megbízást elfogadta. Amikor a verseny előtti napon megér­keztünk Mentonba, egyébként sem túl vérmes reményeinket tovább csökkentő hírt kaptunk: az EBL (Európai Bridzs Li­ga) nem kapta meg a Szalay — Winkler pár „közepes passz" rendszerének (e két játékos e rendszert használva nyerte meg az I. osztályú Butler párosbajnok­ságot, s a válogatóversenyen is ezt ját­szották) leírását, pedig azt a Szövetség elküldte. Reklamálásnak nem volt helye, így a páros kénytelen volt más, maguk választotta licitrendszert játszani, s ez utóbbinak nem tökéletes ismeretéből bi­zony, néha galiba lett. (A „közepes passz” az EBL besorolása alapján „na­gyon mesterségesnek" minősült, ezért kérték elküldését.) Előzetesen 31 csapat nevezett a nyílt versenyre, míg a nőire 21. A nyílt verseny esélyesei között az olimpiai bajnok házi­gazda francia, a világbajnok izlandi és a mindig nagyon erős lengyel válogatottat emlegették. A címvédő britek már az első leosztás előtt „elszálltak”, mert élpárjuk, Forrester — Robson, két héttel a verseny előtt bejelentette, hogy nem vállalják a já­tékot. Helyüket a „csak” ifjúsági világbaj­nok Tredinnick testvérek vették át a sziget­­ország csapatában. Magunk remek eredménynek tartottuk volna az első tízbe kerülést, míg azt egyértelműen kudarcnak, ha a mezőny második felében végzünk. Az utolsó pillanatban módosították a le­­bonyolítást, mivel Oroszország visszalé­pett, így első ellenfelünk a cseh—szlovák közös csapat helyett a világbajnok Izland lett. A fordulók számát nem változtatták meg, maradt a 31 (valójában 32) csapatra kialakított sorsolás, így minden fordulóban két kimaradó volt, e csapatok 18—18 győzelmi pontot kaptak. Természetesen minden csapat kétszer volt kimaradó. A rekordlétszám miatt csökkentették a mérkőzéseken a leosztások számát: két­szer tizenhatról kétszer tizenkettőre. Az ültetésre különösnek ható, Magyarorszá­gon nem alkalmazott szabályokat dolgo­zott ki az EBL: az első félidőre előbb a „vendég”, majd a hazai csapat nevezte meg játékosait — eddig a szokásos —, míg a második félidőre a „hazai" csapat tovább küzdő játékosainak helyben kel­lett maradniuk, míg a vendégcsapat tag­jainak termet kellett cserélniük. (Ezáltal nem lehetett „ráülni” egy párra, kizárt volt, hogy ugyanazok ellen játszon valaki 24 leosztást.) Ez a rendelkezés azon csapatokra, akik „nagyon mesterséges”

Next