BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 1. (1989)
1989 / 1. szám - SZEMLE - Bácskai Vera: Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541-1848 között
sokhoz, alapjában meghatározza, milyen távolságból látjuk a képet élesnek, akár ugyanazon forrásokat és ugyanazon lupot használva is. Ebből a szempontból tanulságos, ha összevetjük a kötet címében szereplő két kategóriát: a nagykereskedőt és a vállalkozót. Bácskai Vera könyve anyagával és érvelésével egyértelműen meggyőz bennünket arról, hogy a reformkori Magyarországon sem azonos a nagykereskedő a vállalkozóval és a vállalkozó a nagykereskedővel. A kereskedőknek csak csekély kisebbsége „potenciális vállalkozó”, „vállalkozó típusú kereskedő”. A megkülönböztetés kritériuma — a forrásadottságok hiányosságai miatt — a hiteléletbe, ipari vállalatokba való bekapcsolódás, „valamint a maguk vagy utódaik személyében elfoglalt pozíció a század második felének részvénytársaságaiban” (45. old.). Elfogadva, mert ismerve a felhasználható adatok szűkösségét, úgy vélem, a második kritériummal lényegében retrospektív mozzanat kerül a kiválasztásba, pedig nyilván egyikőnk sem vallja a historizáló axiómát, miszerint „az ember anatómiája kulcs a majom anatómiájához”. Sőt, épp Bácskai Vera kutatásai győznek meg olyan ,axiómák” alaptalanságáról, mint amilyen a „magyar kapitalizmus a zsidó kapitalizmus” tétele. Hiszen épp a szerző bizonyítja, hogy a 19. század első felében nagykereskedői jogosítványt szerzettek között egyre kisebb a zsidók aránya, s épp ő állapítja meg: „a reformkorban a terménykereskedelem és a bankügyletek korántsem voltak olyan szinte kizárólag zsidók által űzött ágazatai a kereskedelemnek, mint ahogy ezt — a század elején valóban egyeduralkodó, és a XIX. század második felében oly domináns szerepükből — feltételeztük” (18. old.). Más kérdés persze, hogy az engedélyhez kötött és testületbe tömörült nagykereskedők kategóriája mennyire történeti realitás — egy olyan korszakban, amely a szerző szerint is a nagykereskedelem születésének periódusa Pesten. A korszak kereskedelme ugyanis igencsak differenciálatlan még, a tevékenységi körök elkülönültsége láthatóan elmosódott, nemcsak a kereskedelmi szakágak, de a nagy- és kiskereskedelem vonatkozásában is. A nagykereskedőhöz, mint gazdaságtörténeti főszereplőhöz való ragaszkodás társadalomtörténeti következtetéseinkben néha megtévesztő lehet. A szepességi, evangélikus származású Liedeman János Sámuel szállítmányozási és bizományi üzletekkel és terményekkel foglalkozó cégét az idősebb fiú, Frigyes vitte tovább, míg a „A szép magyar nőhöz” címzett rőfös üzletet az egyik kisebb fiú, Ferenc Bernát bírta. Az utóbbi ráadásul cégvezetőként benne volt a nagykereskedő cégben is, megvalósítva ezzel a kis- és nagykereskedés e korban egyáltalán nemritkán előforduló családi integrációját. Ehhez egyébként biedermeier polgárként a nyilvánosság elől eléggé elzárt társaséletükben is hívek maradtak. Aligha fogadható tehát el az az érvelés, miszerint az apa „Ferenc Bernátot feltehetően nem ítélte alkalmasnak a nagyobb szabású vállalkozásokra, ezért terelte a roroskereskedés felé...” (64. old.). Továbbgondolásra érdemes kérdés az is: mennyiben alkalmazható csak a keresztény kereskedőkre a „testületi kereskedők” elnevezés (a Nagykereskedők Testületének alakulásáról sajnos csak utalásokból értesülhetünk a könyvből). Közismert, hogy a korszak folyamán a zsidó kereskedők is korporációba tömörültek. Maga a szerző sorol több olyan esetet, amikor a keresztény és zsidó testület szorosan együttműködött egy-egy újonnan letelepülni kívánó jövevény kereskedelmi engedélyének elutasításában. A keresztény testületi kereskedők presztízsorientáltságának jeleként értékeli Bácskai Vera, hogy fiaikat katonatiszti vagy hivatalnoki pályákra irányították, előmozdítandó, a család társadalmi emelkedését. Számos példát ismerünk azonban arról, amikor a zsidó kereskedőcsalád stratégiájában párhuzamos (sőt néha felcserélhető) a rabbinikus és a kereskedői pályára orientáltság. Az utóbbitól — kikeresztelkedés esetén a megváltozott feltételek mellett — nem áll messze az előbbi stratégia. Természetesen nem lehet nem létezőnek tekinteni a keresztény és zsidó testületi kereskedő rendi kategóriáinak különbségét, de a reformkor átalakuló társadalmában véleményem szerint differenciáltabban lehetne szemlélni a „feudalizmuson kívül rekesztett zsidó” hagyományos képét. Látható: Bácskai Vera könyve lényeges pontokon újra- és továbbgondolásra készteti a XIX. századi társadalomtörténet kutatóit. A korábbinál biztosabb fogódzókat, újszerű látásmódot nyújt a korszakban eligazodni kívánóknak. A kötetet jól válogatott portrék és épületmetszetek illusztrálják, a szövegből pedig arra is választ kaphat az olvasó, milyen volt a polgári lakásokban gyakorta előforduló bútordarab, a trümó, s milyen eszközökkel bírtak eleink a tékozló fiúk féken tartására és ráncba szedésére. Érezzük tehát a sorozatszerkesztői intenciókban megfogalmazott történelmi ízeket-zamatokat, a hagyományos kép repedéseiben felsejlenek a mélyebb struktúrák is, a lupe mögött virító kékség kikeveréséhez azonban még sok-sok mikroanalízis kívántatik. KÖVÉR GYÖRGY Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541-1848 között Akadémiai Kiadó, Budapest 1988. 214 old. 74 Ft A nemességkutatás Magyarországon alig lépett túl a genealógia határain; az ilyen irányú kutatások középpontjában is általában az arisztokrácia és a birtokos nemesség állt. A birtoktalan és törpebirtokos rétegről csupán újabban jelent meg néhány résztanulmány, szerepéről eddig jobbára csak a politikatörténet sommás ítéleteiből alkothattunk képet, amely a nemesség elszegényedett, lesüllyedt, konzervatív, sőt retrográd tömegének mutatta. Alapvető könyv tehát Rácz István munkája. A szakirodalomból nyerhető adatok áttekintése és elemzése mellett nagyrészt a szerző saját kutatásai alapján mutatja be a birtoktalan nemesség egyik sajátos csoportját, amelynek a fontos forgalmi központokban való erős koncentrálódása kölcsönzött sajátos arculatot.