BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 17. (2005)
2005 / 1. szám - BÍRÁLAT - Szécsényi Endre: Tapintható-e a múlt? (Frank R. Ankersmit A történelmi tapasztalat)
tásé.” (82. old.) Még a disszertációjára is hivatkozik, pedig ott a látással szembeállított szaglásról és hallásról olvasunk, mely utóbbiaknál, mondja, maguk a szagok, illetve a zajok vannak elménkben, s nem az (identikus) dolgok, amelyeket társítunk hozzájuk.32 Mindenesetre az egész összevetés így eléggé elnagyolt: van különbség látás és tapintás között, de ennek Ankersmit fejtegetése aligha a legszerencsésebb megfogalmazása. Az unalommal küszködő XVIII. században sokan foglalkoztak érzékeink különbségével, hadd hivatkozzam csak Diderot Levél a vakokról című kitűnő munkájára, amelyben számos példát hoz a vakon születettek rendkívüli szellemi teljesítményeire, melyekre aligha lettek volna képesek, ha nem tudtak volna individuális dolgokat érzékelni, azaz nem tudtak volna valamilyen módon tapintással szintetizálni, s belevesztek volna az apró részletek észlelésébe. (Helyzetük még reménytelenebb lett volna, ha még a szaglásról és a hallásról mondottakat is ideértjük Ankersmit disszertációjából.) Ezzel szemben Diderot bár kevésbé kiterjedt, de világosabb fogalmak megalkotására tartja képesnek a született vakokat.33 S már-már udvariatlanság is tőlem, hogy szóba hozom, de ott van az egyáltalán nem említett ízlelés is, amely az ízléssel való szoros összefüggésében még inkább korhoz illő lenne (a XVIII. században sokkal elevenebben él, mint tapintás és a tapintat összefüggése). Kantnak is volt erről bizonyos elképzelése, amely nála az „esztétikai ítélőerőben”, valamint „az ízlés [t] mint sensus communis”-t illető fejtegetésekben öltött testet. Ankersmit Merleau-Ponty „tapogatódzó látás” fogalmát rántja elő, hogy áthidalja az Arisztotelésztől kölcsönzött tapintás és a Guardi festményének látványa közti szakadékot (s közvetve Kant is a fejében lehetne, hiszen a fenségesnél a képzelőerő kiterjesztéséről és összeomlásáról van szó, tehát kifejezetten grandiózus látványok keltette lelki mozgásról). Előadónk itt azt szeretné bizonyítani, hogy még a látással is lehet tapogatni, s nem feltétlenül kell szintetizálva látványokat (Gestaltokat) észlelni, hiszen „a tapintás az elsődleges érzék” Merleau-Ponty szerint is, aki a „voltaképpeni látás elé helyezi a tapogatódzó látást ”, amelynek során „a néző megszűnik bizonyos távolságra lévő nézőnek lenni, és idomul az észlelt tárgyhoz” (83. old.). Ez az utalás is pongyola egy kicsit. A hivatkozott oldalakon Merleau-Ponty a letapogatást azért hozza szóba, mert (s ezt a mondatot még Ankersmit is idézi) „talán” választ ad arra a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy a tekintet már eleve valamiféle „prestabilizált harmóniában” van a látható dolgokkal, mivel a tapintás esetében „a kérdezett és a kérdező közelebb áll egymáshoz” (84. old.).34 Itt tehát a tapintás előtérbe helyezése inkább „didaktikai” célokat szolgál, világosabban megmutatható általa, hogy a látás esetében is az érzékelő és az érzékek összefonódása történik. Merleau-Ponty a tapintást és a látást mellérendelt módon használja: „Mivel ugyanaz a test lát és tapint, a látható és a tapintható ugyanahhoz a világhoz tartozik. [...] A láthatónak a tapinthatóba és a tapinthatónak a láthatóba való kettős vagy keresztbe szituáltsága figyelhető meg; a két térkép teljes, s mégsem olvadnak eggyé. Mind a két rész totális, s mégsem helyezhetők egymásra.”35 Továbbá Merleau-Ponty felfogásának ellentmondani látszik például a fenti oppozíció is, amely a látást az identitásra és individualizálásra törekvéssel jellemezte: „A [látással] érzékelt világ (mint ahogy a festészet) a testem ösvényeinek halmaza és nem spaciotemporális individuumok sokasága [.] A látható láthatatlana. [...A látás] az a fajta gondolkodás, amelyiknek nincs szüksége a gondolkodásra ahhoz, hogy a Wesent megszerezze.”36 37 38 39 40 41 42 43 4 45 Mindenesetre Merleau- Pontyt olvasva úgy tűnik, Ankersmit jobban járt volna, ha valóban a történelmi tapasztalat „fenomenológiáját” írja meg, s Arisztotelész és Kant helyett Husserlre, Sartre-ra és Merleau-Pontyra építi mondandóját. 32 ■ Vö. Ankersmit: Narrative Logic, 196. old. 33 ■ Vö. Denis Diderot: Levél a vakokról, azok használatára, akik látnak. In: Diderot válogatott filozófiai művei. Akadémiai, Bp. 1983. 15. old. 34 ■ Vö. Maurice Merleau-Ponty: The Visible and the Invisible. Northwestern University Press, Evanston, 1968. 133. old. 35 ■ Uo. 134. old. 36 ■ Uo. 247. old.; magyarul I. Maurice Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan [részletek]. Athenaeum, I. (1993), 4. 31. old. 37 ■ Chris Lorenz: Lehetnek-e igazak a történetek? Narrativizmus, pozitivizmus és a „metaforikus fordulat''. In: Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 4.121. old. 38 ■ „A leírás és a magyarázat szókészletétől eltérően, a reprezentáció szókészlete képes arra, hogy ne csak a múlt részleteiről adjon számot, hanem arról is, ahogyan ezeket a részleteket integrálták a történeti elbeszélés teljességén belül. [...Amikor történeti reprezentációkról beszélünk, [...] természetszerűleg teljes történeti elbeszélésekre gondolunk. Még érdekesebb, hogy a reprezentáció szókészlete, eltérően az értelmezésétől, nem várja el, hogy magának a múltnak jelentése legyen. A reprezentáció közömbös a jelentés iránt. [...A] reprezentáció szókészlete segíthet megmagyarázni, hogyan jön létre a jelentés abból, aminek még nincs jelentése. A jelentés eredendően reprezentációs... [A]z esztétika mint a reprezentáció filozófiája, megelőzi az értelmezését, s az alapja az értelmezés magyarázatának.” F. R. Ankersmit: Historical Representation. In: History and Tropology, 102. old. 39 ■ Hayden White: A történelmi értelmezés politikája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása. In: A történelem terhe. Osiris, Bp., 1997. 222. old. 40 ■ Ankersmit: Nyelv és történeti tapasztalat, 175. old. 41 ■ .,[A] történeti tapasztalat végső soron nagyon is hasonlít az esztétikai tapasztalathoz. [...] Az esztétikai és a történeti tapasztalat egyaránt ellenszegül mindenféle kontextualizációnak, amint egy nagyobb vagy egy tetszőlegesen definiált összefüggés részeiként látjuk őket, elvesztik egyediségüket és megszűnnek." Ankersmit: Nyelv és történeti tapasztalat, 169-170. old. 42 ■ The Reality Effect in the Writing of History: the Dynamics of Historiographical Topology. Mededelingen van de Afdeling Letterkunde, Nieuwe Reeks, Deel 52. No. 1., Amsterdam-New York, 1989. 5. old., 2. jegyz., vagy: in: History and Tropology, 125. old., 2. jegyz. 43 ■ Historism and Postmodernism, 183-186. old. 44 ■ Stanford University Press, Stanford, 1996. 45 ■ Immanuel Kant: A fakultások vitája három szakaszban. In: Történetfilozófiai írások. Ictus, Szeged, 1997. 423-424. old.