BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 17. (2005)

2005 / 1. szám - BÍRÁLAT - Szécsényi Endre: Tapintható-e a múlt? (Frank R. Ankersmit A történelmi tapasztalat)

tásé.” (82. old.) Még a disszertációjára is hivatkozik, pedig ott a látással szembeállított szaglásról és hallás­ról olvasunk, mely utóbbiaknál, mondja, maguk a szagok, illetve a zajok vannak elménkben, s nem az (identikus) dolgok, amelyeket társítunk hozzájuk.32 Mindenesetre az egész összevetés így eléggé elna­gyolt: van különbség látás és tapintás között, de en­nek Ankersmit fejtegetése aligha a legszerencsésebb megfogalmazása. Az unalommal küszködő XVIII. században sokan foglalkoztak érzékeink különbségé­vel, hadd hivatkozzam csak Diderot Levél a vakokról című kitűnő munkájára, amelyben számos példát hoz a vakon születettek rendkívüli szellemi teljesítménye­ire, melyekre aligha lettek volna képesek, ha nem tudtak volna individuális dolgokat érzékelni, azaz nem tudtak volna valamilyen módon tapintással szin­tetizálni, s belevesztek volna az apró részletek észlelé­sébe. (Helyzetük még reménytelenebb lett volna, ha még a szaglásról és a hallásról mondottakat is ideért­jük Ankersmit disszertációjából.) Ezzel szemben Di­derot bár kevésbé kiterjedt, de világosabb fogalmak megalkotására tartja képesnek a született vakokat.33 S már-már udvariatlanság is tőlem, hogy szóba ho­zom, de ott van az egyáltalán nem említett ízlelés is, amely az ízléssel való szoros összefüggésében még in­kább korhoz illő lenne (a XVIII. században sokkal elevenebben él, mint tapintás és a tapintat összefüg­gése). Kantnak is volt erről bizonyos elképzelése, amely nála az „esztétikai ítélőerőben”, valamint „az ízlés [t] mint sensus communis”-t illető fejtegetésekben öltött testet. Ankersmit Merleau-Ponty „tapogatódzó látás” fo­galmát rántja elő, hogy áthidalja az Arisztotelésztől kölcsönzött tapintás és a Guardi festményének látvá­nya közti szakadékot (s közvetve Kant is a fejében le­hetne, hiszen a fenségesnél a képzelőerő kiterjeszté­séről és összeomlásáról van szó, tehát kifejezetten grandiózus látványok keltette lelki mozgásról). Elő­adónk itt azt szeretné bizonyítani, hogy még a látás­sal is lehet tapogatni, s nem feltétlenül kell szinteti­zálva látványokat (Gestaltokat) észlelni, hiszen „a ta­pintás az elsődleges érzék” Merleau-Ponty szerint is, aki a „voltaképpeni látás elé helyezi a tapogatódzó lá­tást ”, amelynek során „a néző megszűnik bizonyos távolságra lévő nézőnek lenni, és idomul az észlelt tárgyhoz” (83. old.). Ez az utalás is pongyola egy ki­csit. A hivatkozott oldalakon Merleau-Ponty a leta­pogatást azért hozza szóba, mert (s ezt a mondatot még Ankersmit is idézi) „talán” választ ad arra a kér­désre, hogyan lehetséges, hogy a tekintet már eleve valamiféle „prestabilizált harmóniában” van a látha­tó dolgokkal, mivel a tapintás esetében „a kérdezett és a kérdező közelebb áll egymáshoz” (84. old.).34 Itt tehát a tapintás előtérbe helyezése inkább „didakti­kai” célokat szolgál, világosabban megmutatható ál­tala, hogy a látás esetében is az érzékelő és az érzé­kek­ összefonódása történik. Merleau-Ponty a tapin­tást és a látást mellérendelt módon használja: „Mivel ugyanaz a test lát és tapint, a látható és a tapintható ugyanahhoz a világhoz tartozik. [...] A láthatónak a tapinthatóba és a tapinthatónak a láthatóba való ket­tős vagy keresztbe szituáltsága figyelhető meg; a két térkép teljes, s mégsem olvadnak eggyé. Mind a két rész totális, s mégsem helyezhetők egymásra.”35 To­vábbá Merleau-Ponty felfogásának ellentmondani látszik például a fenti oppozíció is, amely a látást az identitásra és individualizálásra törekvéssel jellemez­te: „A [látással] érzékelt világ (mint ahogy a festé­szet) a testem ösvényeinek halmaza és nem spacio­­temporális individuumok sokasága [.]­­ A látható lát­­hatatlana. [...A látás] az a fajta gondolkodás, ame­lyiknek nincs szüksége a gondolkodásra ahhoz, hogy a Wesent megszerezze.”36 37 38 39 40 41 42 43 4 45 Mindenesetre Merleau- Pontyt olvasva úgy tűnik, Ankersmit jobban járt vol­na, ha valóban a történelmi tapasztalat „fenomeno­lógiáját” írja meg, s Arisztotelész és Kant helyett Husserlre, Sartre-ra és Merleau-Pontyra építi mon­dandóját. 32 ■ Vö. Ankersmit: Narrative Logic, 196. old. 33 ■ Vö. Denis Diderot: Levél a vakokról, azok használatára, akik látnak. In: Diderot válogatott filozófiai művei. Akadémiai, Bp. 1983. 15. old. 34 ■ Vö. Maurice Merleau-Ponty: The Visible and the Invisible. Northwestern University Press, Evanston, 1968. 133. old. 35 ■ Uo. 134. old. 36 ■ Uo. 247. old.; magyarul I. Maurice Merleau-Ponty: A lát­ható és a láthatatlan [részletek]. Athenaeum, I. (1993), 4. 31. old. 37 ■ Chris Lorenz: Lehetnek-e igazak a történetek? Narrativiz­­mus, pozitivizmus és a „metaforikus fordulat''. In: Thomka Beá­ta (szerk.): Narratívák 4.121. old. 38 ■ „A leírás és a magyarázat szókészletétől eltérően, a repre­zentáció szókészlete képes arra, hogy ne csak a múlt részlete­iről adjon számot, hanem arról is, ahogyan ezeket a részleteket integrálták a történeti elbeszélés teljességén belül. [...A­mikor történeti reprezentációkról beszélünk, [...] természetszerűleg teljes történeti elbeszélésekre gondolunk. Még érdekesebb, hogy a reprezentáció szókészlete, eltérően az értelmezésétől, nem várja el, hogy magának a múltnak jelentése legyen. A re­prezentáció közömbös a jelentés iránt. [...A] reprezentáció szó­készlete segíthet megmagyarázni, hogyan jön létre a jelentés abból, aminek még nincs jelentése. A jelentés eredendően re­prezentációs... [A]z esztétika mint a reprezentáció filozófiája, megelőzi az értelmezését, s az alapja az értelmezés magyará­zatának.” F. R. Ankersmit: Historical Representation. In: History and Tropology, 102. old. 39 ■ Hayden White: A történelmi értelmezés politikája: szaktu­dománnyá válás és a fenséges kiszorítása. In: A történelem ter­he. Osiris, Bp., 1997. 222. old. 40 ■ Ankersmit: Nyelv és történeti tapasztalat, 175. old. 41 ■ .,[A] történeti tapasztalat végső soron nagyon is hasonlít az esztétikai tapasztalathoz. [...] Az esztétikai és a történeti ta­pasztalat egyaránt ellenszegül mindenféle kontextualizációnak, amint egy nagyobb vagy egy tetszőlegesen definiált összefüg­gés részeiként látjuk őket, elvesztik egyediségüket és megszűn­nek." Ankersmit: Nyelv és történeti tapasztalat, 169-170. old. 42 ■ The Reality Effect in the Writing of History: the Dynamics of Historiographical Topology. Mededelingen van de Afdeling Letterkunde, Nieuwe Reeks, Deel 52. No. 1., Amsterdam-New York, 1989. 5. old., 2. jegyz., vagy: in: History and Tropology, 125. old., 2. jegyz. 43 ■ Historism and Postmodernism, 183-186. old. 44 ■ Stanford University Press, Stanford, 1996. 45 ■ Immanuel Kant: A fakultások vitája három szakaszban. In: Történetfilozófiai írások. Ictus, Szeged, 1997. 423-424. old.

Next