BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 17. (2005)
2005 / 1. szám - BÍRÁLAT - Szummer Csaba: A puszta analitikusa (Erős Ferenc: Kultuszok a pszichoanalízis történetében. Egy Ferenczi-monográfia vázlata)
30 után, a fizikai megsemmisülést sokszor csak nagy szerencsével elkerülő, s az új, baloldali rezsimmel mindezek következtében, vagy már e nélkül is többségükben rokonszenvező pszichoanalitikusok „a fordulat évéig” azt remélhették, véget értek megpróbáltatásaik. „A magyar pszichoanalízis háború utáni története már régóta külön könyvet érdemelne, és hovatovább félő, hogy ez a könyv soha nem születik meg, mert azok, akik ezt a történetet el tudják mondani, már nem sokáig lesznek közöttünk”, jeleztem éppen tíz éve.„ Bár ilyen könyv máig nincs, különböző formákban lassan gyarapszik az az anyag, amelynek birtokában egyszer megírható lesz. Harmat Pál, aki nem csupán krónikása, hanem a hatvanas évek vége óta résztvevője is ennek a történetnek,8 úttörő munkát végzett, ám az ötvenes évek számára is fehér foltot jelentenek. A pszichológiatörténet a „teljes elnyomás korszakának” látja az 1949 és 1956 közötti szakaszt, „amikor a pszichológia egyes irányzatainak, elsősorban a pszichoanalízisnek az ambíciói az ember egységes és átfogó magyarázatára riválist jelentettek a marxista hegemonista törekvések számára, s ez megpecsételte sorsukat”. Az analitikusok jelentős hányada felfüggesztette praxisát,101 Freud tudománya közel egy évtizedre illegalitásba vonult, a képzés, ha létezett egyáltalán,11 magánlakásokon, ahogyan Mérei Ferenc mondta egy interjújában, „a katakombákban” folyt. A magyar pszichoanalízis egy évtizedre szinte teljesen hibernált állapotba került. A forradalom után (illetve Paneth esetében már a forradalom előtt) azonban lezajlott az analitikus gyakorlat kontinuitását biztosító, 1919 és 1926 között született nagy generáció (Hidas György, Nemes Lívia, Linczényi Adorján, Vikár György, Paneth Gábor) kiképzése,12 majd intézményes keretek között a klinikai gyakorlat is kezdett feltámadni tetszhalott állapotából. Először éppenséggel egy volt AVO-orvos,13 14 15 16 a szekelista Szinetár Ernő nyújtott ehhez intézményes hátteret a József Attila Kórházban (későbbi nevén a Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központban). Az ideológiai vasfüggöny azonban továbbra is elszigetelte a magyar pszichoanalízist és társadalomtudományt azoktól a fejleményektől, amelyeket Nyugaton a pszichoanalízis klinikumon kívüli területeken való 6 ■ Szummer Csaba (szerk.): Pszichoanalízis és modernitás. Replika, 19-20., 1995. december, 7-92. old. (az idézet: 7. old.). 7 ■ Lásd pl. Hermann Imre, Paneth Gábor, Vikár György, Nemes Lívia, Buda Béla és Hidas György önéletrajzi írását, ill.interjúját in: Bodor Péter, Pléh Csaba, Lányi Gusztáv (szerk.): Önarckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Pólya, Bp., 1998. 8 ■ A hatvanas évek második felében Harmat az orvosi egyetemi újság diákszerkesztőjeként kezdte el Hermann Imre bemutatását, „népszerűsítését", diplomásként az egészségügyi szakszervezeti lap szerkesztője lett, és szerepe volt abban is, hogy a szakszervezet 1969-ben megrendezte Hermann Imre híres 80. születésnapi ünnepségét. 9 ■ Bodor, Pléh, Lányi: i. m. 304. old. 10 ■ „Nem világos, hogy tulajdonképpen hányan folytatták az analízist; biztosan ez csak Hermann Imréről és Almásy Endréről ismert. Ők lettek volna az egyetlenek?”, töpreng Harmat, in: Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. A budapesti mélylélektani iskola története, 1908-1993. Bethlen Gábor Könyvkiadó, Bp., 1994. (Első megjelenés: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1986), 429. old. Paneth Gábor cikke (BUKSZ, 1994. ősz) folyamatosságról beszél ugyan, azonban máshol jól érzékelteti a bizalmatlanság légkörét az ötvenes évek első felében, ami az analitikusok egymás közti kapcsolatára is kiterjedt. Paneth-dialógus. In: Bodor, Pléh, Lányi (szerk.): i. m. 182., old. 11 ■ Vö. Harmat uo. Újabb bizonytalanság az ötvenes évek pszichoanalízistörténetében: „a pszichoanalitikusok továbbra is találkoztak egymással, szemináriumokat és előadásokat tartottak. De nem tudni, hogy mikortól - megszakítás nélkül 1948-49 óta (ez kevéssé valószínű), az ötvenes évek későbbi időszakától vagy talán csak 1960 után.” 12 ■ Vö. Bodor, Pléh, Lányi: /. m. 13 ■ Szinetár Ernőn kívül Harmat szerint Bálint István volt az egyetlen pszichoanalitikus, aki odáig züllött, hogy (Péter Gábor egyetlen igazi bizalmasaként) az ÁVO-nak dolgozzon, aki „a legrosszabb fajtájú hóhérok, az orvosi köpenyes gyilkosok közé tartozott” (Harmat, i. m. 401. old.). Vö. Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam. Interart Stúdió, Bp., 1990. 14 ■ Erős Ferenc: Checkpoint Sigmund - avagy a Freud-szcenáriók. BUKSZ, 1989. december, 12. old. 15 ■ Az egyesület 1988-ban alakult meg hivatalosan. Vö. Harmat i. m. 475. old.; Hidas György: Zur Geschichte der Psychoanalyse in Ungarn. In: Hans Lobner (hrsg.): Psychoanalyse heute. Verlag Norbert Orac, Wien, 1986. 243-253. old. 16 ■ Erős Ferenc: Pszichoanalízis, freudizmus, freudomarxizmus, továbbá: Szociálpszichológia és kritikai elmélete. Pszichológiai Tanulmányok XV (1978), 347-377. old.; Kiss Endre: A „k.u.k. világrend" halála Bécsben. Magvető, Bp., 1978; Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről. Gondolat, Bp., 1980. 17 ■ „József Attila freudizmusának [...] a hetvenes-nyolcvanas években kezdődő "rehabilitálása", tárgyilagosabb elemzése - ami elsősorban olyan irodalmároknak köszönhető, mint Szabolcsi Miklós, Tverdota György, Veres András, Bókay Antal, Szőke György, Gyertyán Ervin - sok tekintetben megelőzte a pszichoanalízis teljes rehabilitálását, hiszen bebizonyosodott, hogy 'legitim módon’ lehet valaki 'freudista' - annak ellenére, hogy egyszersmind marxista is.” (Erős, 165. old.) 18 ■ Gyertyán Ervin: Marx, Freud, József Attila. Irodalomtörténet, 59 (1977), 139-185. old.; Bókay Antal, Jádi Ferenc, Stark András: „Köztetek lettem én bolond..." Sors és vers József Attila utolsó éveiben. Magvető, Bp., 1982; Bókay Antal: Pszichoanalízis, freudizmus és marxizmus kapcsolata József Attila világképében. Literatúra, 1980. 248-266. old.; Szőke György: Korai traumatikus élmények feldolgozása József Attila költészetében. Magyar Pszichológiai Szemle, 40 (1983), 507-522. old. 19 ■ Szummer Csaba: Freud, Sulloway biológusa. Pszichológia, 1988. 8. szám; Pszichoanalízis és hermeneutika. Valóság, 1990. 11. szám; Freud nyelvjátéka. A pszichoanalízis mint hermeneutika és narráció. Cserépfalvi, Bp., 1993; Vajda Mihály: Heidegger Freudról. In: A posztmodern Heidegger. T-Twins, Bp., 1993. 53-62. old.; Bacsó Béla: Néhány bevezető megjegyzés a pszichoanalízis és a hermeneutika viszonyához. Thalassa (2) 1991,2. szám, 3-4. old.; Fehér Ferenc: Ki a Dóra-történet szerzője? uo. 5-19. old.; Bánfalvi Attila: A szabadság arcai a pszichoanalízisben. Gond-Cura Alapítvány, Debrecen, 1998; Katona Gábor: Az önismeret paradigmái. Gond-Osiris, Bp., 2000. 20 ■ Pl. Ferenczi Sándor: A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897-1908. S. a. r. és szerk. Mészáros Judit. Bp., Osiris. Mészáros Judit (szerk.): In memóriam Ferenczi Sándor. Jószöveg Kiadó, Bp., 2001. 21 ■ Erős Ferenc: A szociálpszichológia fejlődése és az „autoritariánus személyiség”. Világosság, 1974. 8-9. szám, 535-542. old.; Analitikus szociálpszichológia. Történeti és elméleti tanulmányok. Új Mandátum, Bp., 2001., továbbá uő (szerk.): Ferenczi Sándor. Új Mandátum, Bp., 2000. Csabai Márta, Erős Ferenc (szerk.): Freud titokzatos tárgya. Pszichoanalízis és női szexualitás. Szöveggyűjtemény. Új Mandátum, Bp., 1997. Csabai Márta, Erős Ferenc (szerk.): Testhatárok és énhatárok: az identitás változó keretei. Jószöveg, Bp., 2000. Szummer Csaba, Erős Ferenc (szerk.): Filozófusok Freudról. Cserépfalvi, Bp., 1993. BUKSZ 2005