BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 22. (2010)
2010 / 4. szám - PROBLÉMA - Apor Péter: A bizonyosság bizonytalansága. Elbeszélés és bizonyítás a Tanácsköztársaság históriájában, 1959-1965
352 BUKSZ 2010 hinni látszottak, hogy a történeti értelmezések érvénye fenntartható, ha ezeket elbeszélések kulturálisan elérhető halmazaihoz kötik. Úgy vélték, befogadók észlelik majd az elbeszélői formák és műfajok megfeleléseit, miközben a kérdéses történeti beszámoló majd olyan történetszerkezetekre emlékezteti őket, melyek általában véve elérhetők a társadalom egészében.42 6 A kommunista propagandatörténészek úgy hitték, hogy kulturálisan ideologikusan prekonceptualizált, prefigurált és előírt elbeszélések történeti adatokkal feltöltve hihetőséget, következésképpen hitelességet biztosítottak a történeti megjelenítések számára, ami hatékonnyá tette őket. A párttörténészek azt hitték, hogy kulturális-politikai prefigurációknak megfelelően kiválogatott és felsorolt, a történeti vizsgálódás tárházából származó adatok képesek arra, hogy történeti megjelenítéseik számára garantálják a hitelességet. A szemükben a dicsőség és bukás szerkezete az elérhető forrásokat nagy arányban kötötte koherens elbeszélésekhez, és sikeresen mozgósított hagyományos morális megfontolásokat: a diadal és bukás cselekményszerkezete jelentést adott a munkásosztály felszabadításáért vívott hősies harcról és a kommunista harcosok együttérzést keltő szenvedéseiről. A történeti megjelenítés e formája a propagandatörténészek szemében a dokumentumokat értelmes és értelmezhető elbeszélésbe illesztette bele, így képesnek látszott politikai célkitűzéseik támogatására, végeredményben pedig, hogy hatékonyan képviselje a kommunisták „igazságát”.43 Ennek ellenére a Tanácsköztársaság elvont történetének hatékonysága mélyen kétséges maradt. Egyedi jelenségekre való pontos utalások helyett e munkák általános morális és kulturális álláspontokra hivatkozó viszonyrendszereket teremtettek a célból, hogy (politikai) tanulságokat vonjanak le és ítélkezzenek. A Tanácsköztársaság kommunista ábrázolásai nem követtek semmiféle bizonyítási eljárást, és nem jelentették a bizonyítékok olvasásának egyetlen módját sem, hanem a művészi megjelenítés egy sajátos formáját alkották meg: olyan fikciót, amely a valóság felidézését esztétikai minőséggé alakítja, hogy elvont világnézetekre, morális szerkezetekre vagy ideológiai konstrukciókra utaljon. A bizonyítékoknak prefigurált elbeszélői alkotásokba való feltöltése annak láttatta a Tanácsköztársaság ábrázolásait, amik valójában voltak olyan fikcióknak, melyek kihasználják az eredeti dokumentumok lehetőségét, hogy az ellenforradalom elvont fiktív koncepcióját illusztrálják. □ 42 ■ A narrativista történelemelmélet a hamisítatlan történeti értelmezést mint a múltról szóló beszámolókat elbeszélői hagyományokhoz rendelő tevékenységet írja le. Hayden White: Interpretation in History. In: uő: Tropics of Discourse. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1978. 51-80. old., Louis O. Mink: Az elbeszélő forma mint kognitív eszköz. In: Kisantal Tamás (szerk.): Tudomány és művészet között. A modern történelemelmélet problémái L’Harmattan-Atelier, Bp., 2003.113-132. Ebből kiindulva Hayden White a narratív beszámolót olyan lényegileg figuratív beszámolónak tekinti, amely valódi eseményeket poétikai eszközök segítségével jelentéssel ruház föl. Lásd: Az elbeszélés kérdése a mai történelemelméletben. In: uő: A történelem terhe, 143-204. Frank R. Ankersmit: Hat tézis a narrativista történetfilozófiáról. In: Thomka (szerk.): Narrativák 4. 111-120. old. 43 ■ A történelmi értelmezés igazsága - feltételezi Hayden White (A történelmi értelmezés politikája: szaktudománynyá válás és a fenséges kiszorítása. In: uő: A történelem terhe, 247. old.) - annak hatékonyságával mérhető, hogy mennyire képes megtámogatni a különböző politikai vállalkozásokat, amelyek az adott közösség biztonságát szolgálják.