Budapest, 1905. június (29. évfolyam, 150-178. szám)

1905-06-01 / 150. szám

(Si) IM), uain. M U JiÁi1 hii» Továbbá a kormány székeiből, a szabadelvű párt ellenzéki programjá­nak hirdetése és ezzel a parlamentariz­­mus fejtetőre állítása. Ugyancsak a kormány székeiből oly­­anok hirdetése melyek Ausztria és a kül­világ előtt úgy tüntetik fel az országot, mintha mankón járó nyomorék lenne és nem tudna még a közgazdasági té­ren sem önálló életet élni, saját lábán megállani. Mindezt a nemzet látja tisztán, vi­lágosan, leplezetlenül Annak, hogy a nemzet mindezt látja tisztán, világosan, leplezetlenül, folytonos jeleit észlelheti a Tisza kor­mány. Minden egyes választásnál, mely megejtetik, a függetlenségi párt győz. Hozzá folyvást csatlakoznak nagy becs­esei és nagy sulylyal biró elemek. Kinek lenne kötelessége erre rá­irányítani a király figyelmét, ha nem a kormánynak ? Kinek lenne kötelessége feltárni a király előtt e jelek értelmét, ha nem a kormánynak ? Kinek lenne feladata a királyt fel­világosítani, hogy egy mélységes nem­zeti akarattal áll szemben a korona,­­ ha nem azoknak, kik mindaddig, míg helyeiken vannak, a királyt fedezni kö­telesek lennének ? Ezzel ellenkezőleg mit látunk ? azt, hogy mindig közvetlenebbül ke­rülnek szembe egymással a király s a nemzet. Kinek lehet az érdeke és ki tehet erről? A koronának nem érdeke az, ha behatol a köztudatba az a meggyőző­dés, hogy maga a király nem engedi meg a magyar nyelv érvényesítését. Erről az alkotmányos igazságról még volt fogalma s ehhez még volt ér­zéke a szabadelvű pártnak a kilences bizottság idejében, midőn kimondták azt, hogy nem veszik fel programjukba ők, a magyar nyelv érvényesülését a hadseregben. Ők fedezték akkor a korona akara­tát, a saját akaratukkal, de most már a Tisza kormány semmiképen sem fedezi a koronát. Várjon a szabadelvű párt tagjai látják-e, érzik-e ezt? Belátják-e, hogy a mai helyzet óriási veszélyeket hord méhében ? Hiszik-e, hogy ezt a helyzetet, mint a­hogy ma közülök valaki Polónyi beszédébe közbe­kiáltott: „a személyi kérdést idézte elő ? És ha nem hiszik, s a közbeszóló csak nagyon kevesen magával van ebben a csodálatos véleményben, fel­­tehetik-e azt, hogy egy nagy nemzeti érzelmet, ha az kitört, egyszerűen el lehet fojtani és a nemzetet, mint egy birkanyájat, más útra lehet terelni? Ha nem hiszik, miért ülnek azon kormány háta mögött, a­mely már nem alkothat semmit, nem védhet meg sem­mit, nem képviselhet semmit mást, mint jelenlétével az alkotmányosság alapelvé­­nek megsértését? Milyen célt akarnak elérni ? Talán csak nem hiszik, hogy vonzó erővel bír­nak azokra nézve, kik a szövetkezett baloldalon 67-esek? Oly kudarcok után, mint a­milye­neket a szabadelvű párt a mostani kor­mány vezetése alatt szenvedett, a párt­nak vonzó ereje nem lehet többé, te­hát kisebbségből nem lehet többséggé többé , mint kisebbségnek pedig milyen programmja van, mely a nemzetnek úgy megtetszhetnék, hogy elforduljon azoktól, kik a nemzet jogait védik és a kik még a hatalom előnyeit is elutasít­ják maguktól inkább, mint­sem hogy e jogokat ismét elejtenék, hogy tovább aludjanak e jogok, mint a hogy har­mincnyolc évig aludtak az erőtlenné tett nemzeti öntudat kebelén, mennen a szétpattanásig megfeszült idegek izgatottsága reszket. Az asztalka mellett egyik arc halonfehér, másik szenvedélytől és diadaltól piros; de mennyire kü­lönbözik ez a pirosság az egészséges, friss öröm isten­áldotta rózsáitól ! Körülöttük nagy vedrekben a jégbehűtött pezsgő, az aranykönnyelműség isteni itala. Ha rajtam állana játékosoknak nem engednék pezsgőt inni. A pezsgő a csa­pongó, édes, bohémos ,jókedv itala; nem azé a küzdő, halálverítékkel izzadó roboté. Játé­kosok igyanak izzó pálinkát, mely álmos má­morba ejt, kábít, elbutit . . . Azonban már világosodott. A rengeteg ablaktáblákon át bederengett a poéták ked­ves tüneménye, a hajnal­i játék­asztaltól már az a két férfi is tülkelt, akik utoljára ma­radtak ott s kiknek irgalmatlan élethalál har­cát a többiek lélekzetfajtva ügyelték. Az egyik daliás, kreolképű, cigányfeket­e bajszú huszár kapitány — megnézte óráját és a megfeleb­­bezhetlen kimondó, szigorú biró hangján mondta: — Ma délután két óráig elvárom a pénzt. A másik, a­ki nem tudott fizetni, mo­solyogva bólintott. Minden bizonynyal. Ha volt valaha parlamenti párt,a­melynek azon alakban, a­melybe most jutott, megszűnt a hivatása, úgy az régi szabadelvű párt. Gondolkozzanak ezen a pártnak azok a tagjai, kiknek nem mindegy az,, ha a válság kockáztatja az alkotmányt,a melylyel nemzetiesen élni a szabad-­­elvű párt gyengének bizonyult. — Új közigazgatási bírák. A király Teleszky Ferenc és Szilassy Aladár közigazga-­ tási bírósági ítélőbírákat tanácselnökökké ne­vezte ki. Ezenkívül a király Staud Lajos drt, a Kúriához beosztott Ítélőtáblás bírót, Simon Dezső kincstári jogügyi aligazgatót, Baráti Ede és Andreánszky Antal pénzügyminisztériumi osz­tálytanácsosokat és Koczián Samu királyi taná­csos, vukovári pénzügyigazgatót, a közigazgatási bírósághoz ítélőbirákká nevezte ki . A kérvények tárgyalása A képvi­­­selőház kérvényt bizottsága Barabás Béla el­­­nöklete alatt ma délután tartott ülésében foly­tatta a kérvények előkészítését. A bizottság el­sőben elhatározta, hogy az utólag beérkezett azon kérvényeket, melyek a bizottság által már elintézett tárgyakra vonatkoznak, egyszerűen ezekhez csatoltatja. A központi ipari, kereske­delmi és gazdasági szövetkezetek közös kérvé­nyét, melyben a hosszú válság alatt elernyedt gazdasági erők fellendítése és kivált a kisebb egszisztenciák munkával ellátása végett sürgős törvényhozási és kormányhatósági intézkedése­ket kérnek, a bizottság rövid vita után az előadó javaslatának némi módosításával a kormánynak kiadni javasolja oly utasí­tással, hogy ennek a tagjai és kivált a kereskedelmi és pénzügyminiszter a törvényho­zás által már engedélyezett közmunkákat és középítkezéseket a vonatkozó törvények keretein belül a­mennyire előkészítvék és megértetvék, sürgősen hajtassák végre és erről a flatnak 30 nap alatt jelentsenek. Egyúttal a bizottság a munkahiány beszüntetésének imminens szüksége folytán javasolja a háznak, hogy ezen kérvényt soron kívül, lelletőleg a többi kérvény megelő­zésével vegye tárgyalás alá. Nagyobb vitát kel­tettek a választói jog reformja iránti kérvények, ezek között kivált t Szepes vármegyének a magyar értelmiségi cenzust célzó felirata. A bizottság a következő javaslatot fogadta el: A képviselőház a választói jog kiterjesztését annyira érett kérdésnek tekinti, hogy a jelenlegi válság megoldásánál az országgyűlés többségé­nek egyik legégetőbb gondját képezi. Tekintet­tel azonban arra, hogy az országnak kiszámít­­hatlan kárára ez idő szerint parlamentáris kor­mánya nincsen, e nagy horderejű kérdések pedig előleges közigazgatási intézkedések nélkül meg ott sir a betevő talajért rimánkodó nyomor. És a munkába jutó emberek lármájából, a robogó kocsik zajából, s a boltok kitáruló, éhes torkából mind az a kiáltás zúgott a reg­gel levegőjébe:Pénzt, pénzt! A játékos, aki vesztett gyalog siet haza. Az ő kábult agyán is ez a kiáltás harsant vé­gig: Pénzt! —olyan éles fájdalommal, mintha csak késsel metélték volna. Ma délután két óráig tízezer forintra van szüksége. Ha csak egy kis díja lesz az összegnek, ha csak egy negyed órát késik, el van veszve. Hajós, a ka­pitány, ismeretes a kérlelhetetlen pontossá­gáról. Egy ízben a játszótársa tíz perccel a kitűzött határidőn túl fizette ki a kártyaadós­ságát. A kapitány ismert és rettegett mozdu­latával vette ki óráját és mondta: Most az egyszer megkegyelmezek, pedig tíz percet késtél. A tízezer forintjának délután két órára tehát együtt kell lennie, különben fölrelőheti magát, vagy ami még rosszabb: mehet Ame­rikába, a gonosztevők, a becsületvesztettek utolsó menedékhelyére. De nem: erre az útra nem is gondolt. Lehetetlen, hogy ő ne térhessen vissza a gavallárság paradicso­mába, a kaszinóba. „A nagy világon e kívül, nincsen számára hely.” Ha oda nem térhet vissza, inkább választja a golyót. És Székelyhídi Ernő, a miniszteri tit­kár, megkezdte a kétségbeejtő hajszát a pénz után. Végig járta jóbarátait s a takarékpénz­tárakat, attól nem sok eredményt ért el, hisz hitele ugyancsak ki volt merítve; végigrimán­­kodta és végiggorombáskodta az uzsoráso­kat ; sőt nem is átallott táviratozni öreg apa; A BUDAPEST TÁRCÁJA. " -J i-.'r - 1 r- -V IV-jíA- ....... i, 1 A szabó-számla. Irta : San Ede. I. A hatalmas, fényes előcsarnokban már csak néhány téli kabát lógott a fogason. Az álmos lakájok egymás után segítették puha bundáikba a méltóságos és kegyelmes urakat. És a szegény, hajlongó cselédek szivén va­lami boldogító melegség suhant át, amikor egyik-másik magy úr pár kegyes szóval, vagy csak egy fejbiccentéssel is fogadta alázatos üdvözlésüket. Ezek többnyire öreg urak vol­tak. Az öreg kor, az elmúlás közelléte mintha gyöngédebbé tenné az embereket. A fiatalság ellenben többnyire némán, gőgösen, fölemelt­tővel távozott. Mert fiatal nagy uraság nem igen lát a cselédben egyebet, csak szolgála­tára rendelt gépet. S azt hiszi: szolgának elég a hidegen oda vetett borravaló. Pedig ha még olyan bőséges is, sok-sok elkesere­dést teremt az a szegény emberek szívében, ha hideg dölyffel vetik oda... A fogasokon tehát már csak néhány télikabát csüngött. Gazdáik a kaszinó leg­belső, misztikus csendű termében ültek az asztalka körül, amely lánc nélkül is jobban magához bilincseli és­­jobban elsorvasztja áldozatait, mint a kufsteini börtön vasa az örök rabot. A teremben az az elbűvölt csend uralkodott, amely Montekarló káprázatos ban­­dár csarnokában; az a rettenetes csönd, a II. A hajnal, a poéták kedves tüneménye pedig i­as szárnycsapásokkal végig suhant a városon. Nagyon természetes, hogy madár­dalos, illatos költészetet nem tudott oda szál­lítani, — ellenkezőleg talpra keltette a keser­ves életküzdelmet. Megjelentek a sarkokon a kenyérostrom szomorú, parányi alakjai, az újságáruló gyerekek, akiknek kiáltozásában OUUluB X.

Next