Budapest, 1970. (8. évfolyam)
12. szám december - Fülöp János: Lángék
Fülöp János Lángék Alig néhány hónapja, hogy egy budai házban elhunyt Tirser László mérnök. A magas kort megélt, lassú járású, halk szavú öregúr a gyáralapító Láng-család tagja, magának a nagyüzemnek pedig — mondhatni: évtizedeken át — műszaki irányítója volt. Két évvel ezelőtt — a Lánggyár alapításának centenáriuma alkalmából megjelent könyvem anyagának gyűjtése közben — felkerestem Tizser Lászlót. Megtudtam ugyanis, hogy emlékiratot készít Láng Lászlóról, a gyáralapítóról, s fiáról, Láng Gusztávról, aki a részvénytársasággá tett üzemet a két világháború között, majd az államosításig vezette. (Ez az emlékirat azóta meg is jelent a „Műszaki nagyjaink" című kiadványban.) A beszélgetésből és a rendelkezésre álló dokumentumokból érdekes ipartörténeti portrék bontakoztak ki. S mert a hatalmassá nőtt Váci úti vállalat mindmáig megőrizte a százéves emblémát, úgy érzem, nem érdektelen röviden bemutatni, kik voltak Lángék. * Láng László 1837-ben született Pozsonyban. Apja, nagyapja köztiszteletnek örvendő városi orvosok voltak, az elsőszülött fiúnak azonban nem nagyon fűlt a foga a „humán" tudományokhoz. Elküldték tehát Bécsbe, egy ismerős gépgyároshoz, szakmát tanulni. A fizikailag igen jól fejlett, mozgékony és eleven fiú itt hajlamainak megfelelő környezetbe került, s nemcsak ügyesnek, hanem feltűnően értelmesnek is bizonyult: a bécsi felsőipariskolát kiváló eredménnyel végezte el. A bizonyítvány megnyitotta az ismertebb, nagyobb gépgyárak kapuit is; ezek egyikében műhelyfőnökségig vitte, sőt, külföldi utakat is lebonyolított: megfordult a Rajna-vidéken és Angliában, az európai gépgyártás legfejlettebb gócpontjain. 1867-ben Pestre jött, mert az akkoriban létesült Első Magyar Gépgyárban üzemvezetői állást kínáltak számára. Ezen a poszton azonban nem maradt sokáig: önállósította magát. A kiegyezéskori Pest remek lehetőséget jelentett az olyan típusú szak- és üzletemberek számára, mint amilyen Láng László is volt. Két éven keresztül tartott a nagy gabona-konjunktúra (Magyarországon rekordtermés volt, Európa-, sőt világszerte katasztrofálisan gyenge), ugrásszerűen megjavultak a város közlekedési kapcsolatai (új vasútvonalak nyíltak meg egyfelől a gabonatermő vidékek és a szénbányák, másfelől Nyugat, s elsősorban a tenger, Trieszt felé), s létrejött az a politikai stabilizáció is, amelyre a tőkének szüksége volt. Különösen a gőzmalom-ipar virágzott fel (öt év alatt tizenegy hatalmas gőzmalmot létesítettek Pesten és Budán), de a termékeny talajon számos más iparág és számos „self-made-man" vert gyökeret : az akkor már hatalmas Ganz Ábrahám-féle üzemen kívül Drascheé, Dreheréké, Haggenmacheréké, Röck Istváné, az Oetl-testvéreké... S Láng Lászlóé. 1868 kora tavaszán Láng — feleségének, született Reidner Erzsébetnek a hozománya segítségével — műhelyt nyitott a Váci körúton (a mai Bajcsy-Zsilinszky úton, kb. az Alkotmány utcával szemben). A kis műhelyben kezdetben gépjavítással, elsősorban malomipari berendezések javításával, majd készítésével foglalkoztak. Megrendelés bőven akadt s a létszám elérte a 60—80 főt. Már ebben az időszakban kibontakoztak Láng Lászlónak azok a személyi tulajdonságai, amelyek nagymértékben magyarázatot adnak vállalatának fejlődésére és munkásaihoz való sajátos viszonyára. Láng kitűnő szakember lett. Tudott — mérnöki színvonalon — gépet tervezni és alkotni, de még jobban tudott szervezni, szervezni gyártást és üzletet, emberi kapcsolatokat, méghozzá „felfelé" is, „lefelé" is. A feltörő kapitalizmus tőkéseinek ahhoz a patriarchális típusához tartozott, amely minden szabad percében munkásai között van s nem átallja kivenni a szerszámot az ügyetle A régi gyárépület (Csigó László felvételei) Láng László Automata gépsor