Budapest, 1971. (9. évfolyam)
11. szám november - Rózsa Gyula: Szecessziós gyűjteményem
fel a történeti tényt, hogy Budapestből a szecesszió csinált Budapestet. Ez a másik, az objektív ok, ami miatt a szecesszió fragmentumait gyűjtöm. Villamos végállomásaim, pavilonjaim és hirdetőoszlopaim egy világváros születésének tanúi. Pontosabban tanúi egy modern kapitalizmus születésének, amely egyebek között világvárost teremtett. A világvárosban pedig modern építészetet, ipart, kereskedelmet, gazdasági életet, művészetet, modern ideológiát — forradalmat is. Az elmúlt század utolsó évtizede, a mi századunk első húsz esztendeje — ez a nagy fellendülésekkel, óriási eredményekkel és hatalmas bukásokkal teli harminc év, amely máig meghatározza életünket, történelmünket, kultúránkat — a szecesszió három évtizede is. És minden eredményhez, fellendüléshez és bukáshoz köze volt a simulékony, szívós és agresszívan uralomra törőstílusnak, amelynek egyik rögeszméje, hogy „Gesammtkunstwerk", minden művészeti ágban illetékes. A szecesszió titkos jegyei lappangtak a millenniumi neobarokk talmiságában már, és szecessziós ízlés jegyében születtek a városméretű dekorációk 1919. május elsején. Szecessziós betűkkel nyomták a Nyugatot, a Nyolcak kiállítási katalógusát és a Galilei-kör kiadványait; szecessziós székházat építtetett a Magyar Királyi Postatakarék is, a Népszava is; raffináltan szecessziós hasonlatokat írt Molnár Ferenc, Szomory Dezső, sőt Ady, és szecessziós plakátok hirdették a Thália Társaság előadásait, amelyeket ugyancsak szecessziós díszletek előtt játszottak. Ez a szecesszió rakta tele a fővárost villamos végállomásokkal és világítótestekkel, hirdetőoszlopokkal és pavilonokkal, mert ez a kor adott először Budapestnek villamosközlekedést, modern közvilágítást, korszerű rekláméletet és mai kereskedelmi hálózatot is. A kiadványokat őrzik a könyvtárak és a múzeumok, a székházakat őrzi a funkció, aminek még ma is megfelelnek, őrzi az utókor művészettörténeti becsülése, vagy az az anyagi helyzet, amely nem engedheti meg ötvenhetvenéves épületek elbontását. A többit nekem kell őrizni. Villamos végállomást átépíteni, új lámpaoszlopokat állítani, hirdetőoszlopot eltüntetni (különösen úgy, miként most Pesten szokás: új hirdetőoszlop felállítása nélkül) sokkal könnyebb. Ezért kell félve őriznem magángyűjteményem minden darabját, mert nagy időket őrző tanú — hiteles és esztétikus tanú — valamennyi. Még a művészettörténeti periódusokat, a korszakon belüli áramlatokat és iskolákat is szemléltetik. Mutatják, hogy hozzánk későn érkezett a szecesszió, álarcban és lopakodva. Nyugat-Európában már rég kiteljesedett formában uralkodott az irányzat, agresszíven megmutatva egyik lényegét, hogy tudniillik minden historizálással, minden történelemmásolással szembeszegülve új motívumrendszert teremt , amikor az elmaradott, és egyébként is éppen történelmi illúzióit ünneplő Magyarországon még historikus jelmezben indult hódító útra. A korai szecesszió nálunk díszmagyart ölt: Bécs, Berlin, Párizs építészete és iparművészete sosem volt növényi indák, agyonstilizált virágok és félabsztrakt, folyondáros díszek „igazi" szecessziójával pompázik; nálunk díszmagyarhoz csináltatott neobarokk ékszerekben, díszmagyart befogadó neobarokk épületekben és vadászházakat játszó villamos végállomásokban bujkál szelleme. Az utóbbiak egymást követik a szaporodó villamosvonalak mentén, aki végigutazik az 56-os járaton, ma is megtalálja őket a Hűvösvölgyben. Nem tipikus szecessziós építményeket talál, hogyha stílusjegyek és nem szellem, részmotívumok és nem koncepció alapján ítél, nem is értheti, miért kerültek a szecesszió fogalomkörébe. Hiszen merevre stilizált növény-ornamentika, szeszélyes tömegalakítás és lágy-állhatatlan formák helyett csupa fából faragott erdei lak fut el a Szilágyi Erzsébet fasortól a nagyréti végállomásig, ál-alpesi építmények — mintha csak a Habsburg-Lotharingiai iránti lojalitás épített volna wienerwaldi vadászházakat, badeni „Kurhausok" vicinális utánzatát a székesfővárosba. At ám a hűvösvölgyi kurhausok mégsem tagadhatják le szeceszsziós eredetüket. Hogy fából készültek az iparrá váló tégla-, vas-, sőt vasbeton építkezés idején, eleve egy romantikus-szecessziós szemlélet eredménye (a Szép Ilonánál levő bódé meg éppen rusztikus fa- és rusztikus kőrészletek ellentétével erősíti ezt a hangulatot), s ennek a fának a megmunkálása különösen bizonyítja a szecesszió csökönyösen korszerűtlen korszerűségét. Az oromzati deszkákat, szerkezeti gerendákat megdolgozó, kismesteri, aprólékos munka, ez a világváros közepén faragcsáló kézművesség a szeceszszió őseitől, a prerafaelitáktól jellemzi a magát modernnek valló, de nagyipart megvető, kézművesnosztalgiákban élő irányzatot. S még tovább — függetlenül a cs. és kir. lojalitástól — ez a nagyvárosi funkciót erdei laknak álcázó bujkálás is árulkodóan szeceszsziós: édes testvére a legkorábbi, romantikus visszavágyódásnak, koncepcióban pedig előfutára a nem sokkal később felvirágzó „magyaros" szecessziónak, amely a Wienerwald helyett a Hargitához fordul, s erdélyi esztenáknak álcázott népiskolákkal, kalotaszegi fatornyokat formázó bérlakásokkal építi be Budapestet. Mert a magát fennen előd nélkülinek hirdető stílus, az irányzat, amely elvileg minden történelmi korszak utánzását elvetette, végtére ezerszer esett az utánérzés főbűnébe nálunk is, külföldön is. A nyugat-európai szecesszió még azért jött létre, mert megelégelte a barokk és a reneszánsz, a klasszicizmus és a középkor ér- A Postatakarék homlokzatának részlete (Lechner Ödön alkotása) Óra a Hősök terén