Budapest, 1973. (11. évfolyam)
1. szám január - Dr. Kamarás Ilona: Pest-budai kórházak a múltszázad első felében
ggal. Egy évben átlagban 200 beteget kezeltek és 100—120 orvostanhallgatójuk vált, tehát évente 2 beteg jutott egy medikusra. A sebészeti klinika beteglétszáma még gyérebb volt, mert itt két szobában összesen 8 ágy állt rendelkezésre, évi 70—80 fekvő beteggel. Az ambuláns betegek száma évente meghaladta az ezret is; ez a létszám már alkalmas volt az oktatásra. A szülészeti klinika 3 szobájában összesen 16 ágy volt; a betegforgalom évente 300 körül volt. Ilyen gyér gyakorlati oktatási lehetőség mellett nem csodálható, hogy a tehetősebb családok fiai külföldre mentek tanulni. Viszont csak tisztelettel adózunk a régi idők magyar orvosainak, hogy nemcsak hazai viszonylatban állták meg helyüket, hanem világviszonylatban is számosan elismerésre és hírnévre tettek szert; erről a külföldi nagy orvostörténelmi munkák is bőven tanúskodnak. Ha a legnagyobb pest-budai kórház és az egyetemi klinikák ilyen szegényes, siralmas állapotban voltak, akkor elképzelhető, milyenek lehettek a kisebb kórházak és betegellátó intézmények. Néhányról olvashatunk még Jankovich könyvében. A budai országút mentén állt az az egyemeletes épület, amely inkább templomra emlékeztetett, mint kórházra. Ez a kórházjellegű épület egy bűzt árasztó gödör mellett épült és északi fekvése miatt fényt alig kapott; ez volt a város női betegeinek a kórháza. (Az épület eredetileg öregek és tehetetlen emberek menhelye volt, amit későbben kibővítettek kórházzá is.) A 8 szobában 100 ágy volt, 2 szoba a gyermekágyasoknak fenntartva. Tisztaságról és rendről ír Jankovich, de megjegyzi, hogy a legkülönbözőbb betegségekkel fekszenek szorosan egymás mellett a betegek, bár függönyökkel el vannak az ágyak különítve, mégis egészségtelen ez az állapot. A Vízivárosban, a Duna mellett állt az Erzsébet apácák kórháza, amely inkább kolostor-jellegű. Egy nagy kórterme van, 34 ággyal. A terem közepén oltár, minden hozzávaló szent kellékkel. Az ágyak függönnyel vannak elkülönítve, de olyan szorosan állnak egymás mellett, hogy 2—2 ágy között egy apró asztalt és éjjeli edényt lehetett csak elhelyezni. Az éjjeli edény 2—2 beteg használatára állt... Az izraelita hitközség is fenntartott egy 6 szobás, 30 ággyal rendelkező kórházat a Terézváros egy magánházának földszintjén. A szobák kicsinyek, de világosak. Tisztaság és rend mindenütt. Még szép nagy udvar is áll a betegek rendelkezésére. Az évi betegforgalom 150—200 között váltakozik. 1835-ben 186 beteget kezeltek, közülük 20-an haltak meg. Külön kiemeli a szerző a pesti katonakórházat és a budai „Garnison-Spital"-t. Ezekről aránylag rövid ismertetést olvashatunk; a két intézmény az osztrák és magyar hadsereg Pesten és Budán állomásozó kb. 10 000 katonája számára épült. Katonás rend és tisztaság van mindenütt. A kezelt és ápolt betegek évi átlagszáma 4000 a pesti és 3000 a budai kórházban. Végezetül külön említést érdemel Schöpf Merei Ágoston orthopéd intézete, amelyet 1836-ban hozott létre, kizárólag orthopéd betegek részére. Kitűnő szakemberek működtek itt; Jankovich nem takarékoskodik a dicsérő nyilatkozatokkal. Többek között ezt írja: „Egyébként a jól berendezett kórház a legszebb reményekre jogosít... egészséges helyen fekszik, nagy kerttel. .." A kórház a Dohány utcában volt, egyike az első szakintézményeknek, amit szakorvosok irányítottak. A kórházat az 1837. évi árvíz pusztította el. Schöpflerei Ágostont azonban nem törte le a természeti csapás, mert 1839-ben létrehozta az első magyar gyermekkórházat. Az Ötpacsirta és az Eszterházy utca sarkán levő bérház első emeletén rendezte be a 12 ágyból álló „Pesti Szegény Gyermekkórházat", később ebből alakult a „Stefánia" gyermekkórház. Ez volt a világ negyedik gyermekkórháza. A nemzetközi orvostörténelemben és a gyermekgyógyászat irodalmában ez a tény kiemelten szerepel. Befejezésül magyarázatot kell keresnünk: miért volt Magyarország és Pest-Buda egészségügyi helyzete ilyen siralmas? A választ megtaláljuk Grósz Lipót 1869-ben megjelent könyvében: „Emlékirat a hazai betegápolási ügy keletkezése, fejlődése és jelenlegi állásáról, különös tekintettel a betegápolási költségekre." A költségvetési kimutatásból láthatjuk, hogy Nagy-Ausztria lakosainak száma 1869-ben 19 750 318 volt, míg Magyarországé (Erdélyt, Horvátországot stb. is beleszámítva) 15 002 954, tehát kb. 25%-kal kevesebb. Az egészségügyi költségvetés ezzel szemben Ausztriában 1 460 595 frt. volt, míg Magyarországnak csak 526 680 frt. jutott, azaz kb. 300%-kal kevesebb. Nem lehet tehát csodálkoznunk, hogy a pest-budai kórházak ilyen nehéz körülmények között működtek. De ha a gyógyulási és halálozási statisztikákat összehasonlítjuk a „modernebbül" és gazdagabban felszerelt osztrák kórházak statisztikájával, kiderül, hogy semmivel sem álltunk azok mögött. Ez az emberséges bánásmóddal, ápolással, gyógykezeléssel magyarázható, s annak az önfeláldozó orvosi és ápoló személyzetnek köszönhető, amellyel — akárcsak napjainkban — világviszonylatban elismerést vívtunk ki A Pesti Szegény Gyermekkórház