Budapest, 1983. (21. évfolyam)
9. szám szeptember - Szántó András: A szellemi munka értéke
SZÁNTÓ ANDRÁS A szellemi munka értéke Társadalmi és gazdasági életünk egyik égető kérdése a szellemi munka lehető legjobb felhasználása céljaink megvalósítása érdekében. Minden ilyen irányú törekvés azonban csak félsikerrel járhat — kizárva a véletleneket — addig, amíg a vállalati vagy intézeti szervezetben végzett munkákat megfelelően értékelni, azaz mérni nem tudjuk. Márpedig nem tudjuk, sőt, a szellemi munkaterületek elhatárolásában is igen nagy a bizonytalanság. A gondok mielőbbi megoldása nem halogatható a szellemi munkakörben foglalkoztatottak nagy száma miatt: 1980-ban számuk 1 millió 400 ezer volt, az összes dolgozóknak csaknem 28 százaléka. Az extenzív gazdasági fejlődési szakasz elmúltával előtérbe került az erőforrások — elsősorban a munkaerő — hatékonyabb kihasználása, s nyilvánvaló, hogy ezen belül is a jelzett 28 százalék tartalékainak feltárása és termelőerővé fejlesztése lesz az egyik legnehezebb feladat. Az ügyintézők létszámának csökkentésére hozott központi intézkedések csak igen kis arányváltozást eredményeztek az ipari termelésben foglalkoztatottak javára. A témakörrel kapcsolatos főbb megoldatlan kérdések a következők: 1. A népgazdaság valós igényeinek felmérése. Csak egy példa: a számítógéppark nagyarányú növekedésével nyilvánvalóan csökkennie kellett volna a gépi adatfeldolgozás által egyszerűsített munkakörben dolgozó szellemi munkaerő létszámának. 2. A műszaki — és egyéb? — értelmiség kapacitásának tékozlása, a nem reális terhelés. 3. A differenciált —teljesítmény-alapú — bérezési és juttatási rendszerek kidolgozása. 4. Mindenekelőtt a szellemi munka objektív mérésének kidolgozása. A szellemi munka kapcsán fölmerül az értelmiségi kategória. Erről Gramsci a következőket írja: ,,Amikor különbséget teszünk értelmiségi és nem-értelmiségi között, valójában csupán az értelmiség szakmai kategóriájának közvetlen társadalmi funkciójára utalunk, vagyis azt tartjuk szem előtt, hogy a specifikus szakmai tevékenységben mi esik nagyobb súllyal a latba: a szellemi foglalkozás-e vagy az izmok és idegek működtetése. Ez azt jelenti, hogy ha beszélhetünk is értelmiségről, nem beszélhetünk nem-értelmiségről, mert ilyen nincs." De ne bonyolítsuk azt, ami úgyis elég bonyolult. A kérdés: Mi is tulajdonképpen a szellemi munka? Valahol meg kell vonni a határt, annál is inkább, mivel épp a határ körül a legegyszerűbb a dolgunk, hisz itt van legközelebb a teljesítmény a mérhető eredményhez. A szellemi munka legegyszerűbb formáját is igen nehéz, szinte lehetetlen röviden, találóan meghatározni. Az a definíció is sántít, korántsem teljes, ha azt mondjuk, hogy a szellemi munka végzéséhez a manuális tevékenységen kívül az ember agyában tárolt kapcsolatos információkra, a logikai összefüggések ismeretére is szükség van. Gyakorlója többnyire kis eszköztárral dolgozik, új tárgyakat, eszközöket nem hoz létre. A megjelenítés lehetősége általában az írás, illetve a beszéd. Az egyszerűtől a bonyolultabb felé haladva a minőség értékelése egyre szubjektívebbé válik, s a tetőponton, az alkotás szintjén — főleg művészi alkotásoknál — már szinte használhatatlanok a mércék. Ezen a szinten leginkább az okoz problémát, hogy a munkaidőt és a fizetést jó volna a szellemi alkotás értékéhez igazítani. A szélsőségek elkülönítése azonban még mindig sokkal egyszerűbb, mint az azonos feltételek között dolgozók közötti differenciálás. És itt érkeztünk tulajdonképpen a kérdés lényegéhez, a teljesítmény méréséhez és értékeléséhez. Csak ebből kiindulva eshet szó hatékonyságról és ennek növeléséről. Mérhető-e a szellemi munka? Mérni valamit annyit jelent, hogy összehasonlítjuk az etalonnal. Ha valami nyolcvan centi, akkor kisebb, mint a klasszikus, általánosan elfogadott méterrúd, mégpedig egyötöd résznyivel kisebb. Ha van mérce, könnyű a dolgunk. A szellemi munka értékelésénél sem az a baj, hogy mérhetetlen, hanem az, hogy nem tudjuk megfogalmazni az elvárásokat, amelyek végül is adottak, meghatározottak, csak még nincsenek személyekre lebontva. A vállalati törvény értelmében minden magyar vállalat, intézmény alapítólevelében rögzítik — végtelenül konkrétan és pontosan — a létrehozott gazdasági egység feladatait. Ebből kiindulva alakítják ki a vállalat szervezetét, és az egységekkel szemben támasztott követelmények is ismeretesek. De mire a lebontogatás a dolgozóhoz ér, zavaros lesz a helyzet. Vajon miért? A munkaköri leírások — gyakorlatlanság vagy bátortalanság miatt — rendkívül bizonytalanok. Jó esetben a feladatok felsorolását ez a mondat követi: „...továbbá munkakörét képezi minden olyan feladat, amit a főnöke mond." Akkor minek pocsékoltuk a papírt a felsorolással? A mun- 27 FORUM