Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Szabó Balázs: A budai Sziklakórház
2010 július A budai Sziklakórház Szabó Balázs Világváros kellős közepén természetes barlangban rejtőző egészségügyi intézményként egyedül áll a világon. A budai vár egyik legérdekesebb látnivalóját a második világháború előtt Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórháznak, majd a háború utáni titkosítás időszakában Légoltalmi Szükségkórháznak (rövidítve LOSK-nak) nevezték. 2008. március 11-én mint Sziklakórház, Titkos Katonai Kórház és Bunker nyílt meg a nagyközönség előtt. A vári pincék a középkor óta össze voltak kötve az alattuk elhelyezkedő barlangokkal. Ezek kisebb-nagyobb, többnyire különálló fülkékből álltak, amelyeket egymáson keresztül nem lehetett megközelíteni. Budapest Légoltalmi Műszaki Hivatala a területet 1936-ban alkalmasnak találta óvóhely céljára az I. kerület elöljárósága számára, majd 1938-ban utasítást adott, hogy – több másikkal együtt – takarítsák ki, tisztítsák meg a törmeléktől az Úri utca 30. szám alatti barlangot. Minden környező barlangrészt – összesen tizenhármat – összenyitottak, a pincelejáratokat pedig elfalazták. 9 kürtő vezetett a felszínre, illetve a házak pincéibe. A kürtőkből négy különböző közművek ki- és bevezetésére szolgált. 1939 elejére a barlangokat vasbeton dobozokkal bélelték ki. Akkor még a Szentháromság utca felől lehetett bejutni. 1940 őszére épült meg a Lovas úti, mai főbejárati folyosó. Az objektum körülbelül 740 négyzetméter területű volt. Közben, 1939. augusztusában a Székesfőváros határozatban rögzíti: a polgári lakosság védelmét szolgáló légoltalmi kórházat kell kiépíteni a vár alatt. 1941 januárjában a polgármester el is rendelte, hogy az óvóhely építését kórházi funkció ellátására alkalmas objektumként kell befejezni, több irányú, független közüzemi betáplálással. Ekkor további négy kórterem épült, közlekedőfolyosókkal, raktárakkal és gépházzal. A betegek elhelyezésére az elsősegély-helyeken kívül 242 négyzetméter újabb terület szolgált. Így az egész létesítmény már kb. 1040 négyzetméterre bővült. A Lovas úti bejáraton túl két épületből is meg lehetett közelíteni. A Szentháromság utca 13. pincéjébe nyílt az egyik vészkijárat (erre vitték ki a halottakat is), a másik egy közeli trafik padlójában lévő vasajtóhoz vezető lépcsőnél végződött. A létesítmény építész és statikus tervezője dr. Mészáros László volt, a főváros részéről Péchy László mérnök felügyelte a munkálatokat. A kivitelezés éjjel-nappal folyt. Volt olyan sziklatömb, amelyet több kőfaragó 3-4 hétig vésett. A falak háromrétegű bitumenes szigetelést, a kórtermek 51 cm-es téglaboltozatot kaptak. A természetes takaróréteg (a mennyezet és az utcaszint között) 7-10 méter vastag. 1943 végére a kórház üzemképes, 60 fekvőbeteg ellátására elegendő. Emeletes ágyak elhelyezésével fekvőbeteg-kapacitását utóbb 120 főre növelték, így teljes befogadóképessége járóbeteg-ellátással együtt 200 fő lett (a személyzeten kívül). A műtő előtt két helyiség a sürgősségi ellátásra szolgált, a műtőbe még sterilszoba is került. Az üzemeltetéssel a Szent János Kórházat bízták meg. Dr. Kovács István sebészfőorvos mellett három alorvos és további 40 orvos teljesített váltásban szolgálatot, válogatott vöröskeresztes ápolónőkkel, köztük Horthy Istvánnéval, a kormányzóhelyettes özvegyével. Élet és halál a föld alatt Az elektromos áramot két, védelmi szempontok miatt egymástól teljesen független dízel aggregátor szolgáltatta. Az egyik kipufogó az Úri utca 27. jobb sarkánál, az utcán van, csatornacsőnek álcázva, a másik a ház udvarán. A kiépítetlen barlangokban elhelyezett tartályokban három hétre elegendő üzemanyagot tudtak tárolni. A gáz- A kórház bejárata a II. világháború alatt A Sziklakórház ellátására épült szükségvízvezeték részlete a pincebarlangokban BUDAPEST