II. kerületi Népiskolai Tanítónő- és Nevelőnőképző Intézet, Budapest, 1909

Tanulmányi kirándulás az Aldunára. A nagyobb tanulmányi kirándulások rendezésében intézetünk tanári testületét főképen az a szempont vezeti, hogy növendékeink a négy év alatt, melyet a képzőintézetben töltenek, az országnak lehetőleg minden jellemző részével megismerkedjenek. E célból a tanári testület Magyarországot 4 részre osztotta fel, amely részeket 4 évi ciklusokban váltakozva szokta bejárni, de természetesen a nyert tapasztalatok szerint folyton módosuló programmal. E 4 országrész a következő: 1. A Duna jobb oldala 91 Herodes „A magyar dal“ című melodrámát szavalta Strobl Juliska egyleti tag, a többiek pedig a melodrámában előforduló dalokat énekelték, így megismerkedvén a magyar dalköltészet legszebb termékeivel. Gyűléseinket igen felélénkítették a táncpróbák. Sokszor oly jó kedvvel perdültek táncra, hogy a kétórai együttlétet meg is tol­dottuk. Az egyesület legutolsó összejövetelét május 22-én tartotta, amidőn a tagok kívánságára a Gellérthegyre rándultunk ki. Az Ifjúsági Egyesület 48 koronát kitevő vagyona, sajnos, nem gyarapodott, minthogy az egyleti tagok tagsági díjat nem fizetnek, újabb adományozás pedig nem történt. Érezzük az egyesület e szegénységét, amidőn arra gondo­lunk, hogy talán jutalmat is adhatnánk oly tagnak, ki buzgal­mával s igyekezetével különösebben kitűnt; a munkaidő alatt pedig, hogy tagjainkat, kik közül sokan igen szerény anyagi viszo­nyok között élnek, kirándulások esetén nem részesíthetjük semmi­nemű támogatásban, amidőn sokszor még a villanyos költség is nagy terhet ró e szegény leányokra, kik csekély keresetükből kény­telenek a mai drágaság mellett fentartásukról gondoskodni. A IV. éves növendékek névsor szerint hospitáltak kivétel nélkül az egyesület gyűlésein, sőt az adminisztratív teendőkben is résztvettek. Ilyformán tájékozódhattak mindazon teendőkben, melyekre jövendő élethivatásukban szükségük lesz.

Next