II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1900
ságáért vérét és életét feláldozta, ott állott a sír szélén, a melyben nemzet sülyed el. Idegen lett a magyar itthon. A haza legjobbjai, akik túlélték a szabadságharcz küzdelmeit, börtönben sínylődtek vagy idegen földön bujdostak. Jó királyunk nemes szivét a haza ellenségei elidegenítették nemzetünktől. Egyik kegyetlenség követte a másikat. De e sokat üldözött nemzet néma fájdalommal tűrte a kegyetlenségeket; kétségbe estek a nemzet legjobbjai, a magyarnak jövőjében nem volt reménye. De mint mikor a hajnal hasadása szétoszlatja az éj sötét felhőit, sejtelmes remény ébredt e nemzetben, mely azt sugallta a sziveknek: Örvendj te szegény magyar nép, mert Megváltód közeledik. Egy szelíd, egy angyali lelkű nő, aki legközelebb áll a király szivéhez, lesz szószólód, védelmeződ és vezet téged a boldogulás, a feltámadás, a szabadság útjára. És e remény megvalósult, íme derülni kezd újra az ég felettünk. Erzsébet 1857-ben lépett először e szent haza földjére; akkor utazta be császári férjével ezt a szomorú országot. Egy angyali szép, fiatal nő, akit öröm és boldogság környékez, jelenik meg édes hazánk határán, a midőn a magyar nemzet szabadságától és jogaitól megfosztva az elnyomatás és üldöztetés napjait éli; a midőn vidám dal és zeneszó helyett mindenütt csak a rablánczok csörgése hallik, vagy az özvegyek és árvák szivrepesztő sóhaja. Bár e sokat sanyargatott nemzet, a melyet balsors oly régen tépett, a megváltó Nagyasszony előtt el is takarta könnyeit, el is fojtotta a sóhajokat, mégis megérezte a szomorú valót. Az idegen föld gyermekét mélyen meghatotta az elnyomatást büszke megadással viselő magyar nép szenvedése. Hallotta hőseink hírét, szabadságharczunknak szomorú történetét, hallott szabadsághőseink szomorú sorsáról, látta kettétört kardjainkat, epedő sóhajunkat, és látta azt az igaz és nagy szeretetet, amelylyel felséges férjét a magyar körülveszi. Megsajnált minket és megszeretett minket; az ő jóságos szíve nem tudott megnyugodni a gondolatban, hogy egy nemes szívű fejedelem és nagyra termett nép egymásra szeretet és bizalom nélkül tekintsen. Megszerette a magyar népet büszke szomorúságában, megszerette a nép egyenes jellemét, megérezte, hogy e népnél hivebb, áldozatokra készebb nép nincs kerek e földön, s most már tudta, nemcsak érezte, hogy nagy dolgokra van ő hivatva. Minél jobban megismerkedett a felséges Asszony monarchiánk viszonyaival, annál nagyobb mértékben fordult rokonszenvével Magyarország felé. Éles szeme csakhamar fölismerte, hogy itt a Habsburg-dynastiára nézve az erő egy forrása, a morális hatalom egy kimeríthetetlen kincse van, melyet azonban sem erőszakkal, sem csellel, hanem pusztán és egyedül őszinte, szívből fakadó jóakarattal lehet birtokba ejteni. Ma csak sejteni lehet, de lesz tán idő, amikor teljes világossággal fogjuk látni, mit köszönhet édes hazánk Erzsébet királynénak, mit tett nehéz időkben Magyarországért. Egy gondolat töltötte el egész lényét, hogy egy kitűnő fejedelemnek, akit ő férjének nevezhetett, újra megerősítse trónusát, hogy helyreálljon a félreértések és rosszakarat által megzavart egyetértés egy nemes nemzet és egy nem kevésbbé nemes uralkodó között! Rövidlátó tanácsosok úgy hirdették, hogy a magyar nép mérgesfogú