II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1903
gondolatára is, s jó példát adván neki mindenben, a vallásos gondolkozásban, a hazafias érzületben, a munkaszeretetben, az egészségápolásban, rendben, tisztaságban és pontosságban. Már a szülői házban is egy kis társadalom környékezi a gyermeket, melyet itt még csak az apa, anya, nagyapa, nagyanya, testvérek, tágabb értelemben a szülői házzal érintkező rokonok, ismerősök alkotnak. Ez a kis családi társadalom közösségbe jön az iskolai társadalommal, mihelyt a gyermeket a szülők iskolába adják. Nyilvánvaló most, hogy az iskolára esik a gyermeknevelés nehezebb része. Sokféle gyermek kerül össze itt, kiknek sem házi nevelésük, sem velük született tehetségük, sem erkölcsi hajlamuk és igyekezetük nem egyforma. A tanítóra, kinek az iskolában nemcsak tanítania, de nevelnie is kell a növendékeket, vár a feladat, hogy ebbe az egyenlőtlen elembe összhangot öntsön s helyes és jól kigondolt, következetes és célszerű eljárásával előbbre vigye a tanulók erkölcsi és értelmi művelődését. Nehéz feladat, mint már a latin közmondásból is következik: ״ quem dii odere, paedagogum fecere“, vagyis magyarul: ״ akit az istenek gyűlöltek, tanítónak tették“, de amilyen nehéz, épen oly magasztos. Jusson eszünkbe Hesiod görög író szép mondása: ״ tész aretész tén hidrotá propároiten ethéken hoi theoi“, ״ az erény elé az izzadságot tevék az istenek“. Munkálkodnunk, fáradoznunk kell, hogy eredményt érhessünk el. így van ez az egész világon, miért lenne másként a tanítás terén ? Türelem legyen a jelszó. Ezzel törhetjük meg a tudatlanság nehezen olvadó kérgét s a tanuló rossz hajlamait. Szakadatlanul a nemes célt tartsuk szem előtt s akkor az elérésére szükséges munka könnyebbé válik. A lelkesedés, mellyel a tanulókat tanítjuk és neveljük, elviselhetőbbé teszi a töviseket, melyek megszúrják kezünket, mialatt rózsák után nyúlunk s milyen öröm fogja el keblünket, ha látjuk, hogy sok fáradságunknak még is meg van a kívánt gyümölcse s ha azokra a társadalmi eredményekre gondolunk, melyeket a jó tanítás és nevelés szül, mert a jó tanító nem pénzért, hanem az ügy iránt való lelkesedésből dolgozik, hasonlóan ama középkori derék szerzetesekhez, kik kiirtva a bozótot, mívelődést terjesztettek, szívükben a szegénység fogadalmával és kezükben a szent keresztnek, az örök, kifogyhatatlan szere-