Magyar Királyi Ferencz József Intézet, Budapest, 1936

került angolszász hercegek történetét, hogy azok lengyel vagy orosz területen át kerültek Magyarországba. Cornides Dániel és Palma Károly Ferenc történetírók szerint Szent István Ágota nevű leányát — leányainak neveit nem ismerjük pontosan — angol források sze­rint is Edmund és Edvárd hercegek egyikéhez, amint később mon­dották, Edvárdhoz adta nőül. Georges de Manteyer francia történet­író 1923-ban bemutatott és 1925-ben közzétett kutatásaiban arra a következtetésre jutott, hogy ha ez az Ágota nem volt Szent István leánya, mint azt egyes angol források feltüntetik, akkor a német­római császár unokahuga volt: Agata filia germani imperatoris Hen­rici. Manteyer szerint ez a Henrik II. Henrik, Szent István sógora lehetett, a kérdéses leány tehát nem lehetett más, mint Brúnó augs­­burgi püspöknek, a császár öccsének (megh. 1029) természetes leá­nya.15 Miután azonban szerző azt sem tudja bizonyítani, hogy a püspöknek leánya volt, ezt a feltevést nem fogadhatjuk el. Kará­csonyi János püspöknek 1928-ban általam közzétett kutatásai sze­rint ez a Henrik III. Henrik, a kérdéses leány pedig egy karinthiai Eppenstein leány volt.16­17 Ebben az esetben viszont olyan időbeli el­tolódások mutatkoznak, hogy vissza kell térnünk a jól értesült Aeldred r­evaulxi apáthoz, aki szerint Szent István saját leányát adta feleségül, — filiam suam dedit uxorem, — Edmund hercegnek, akinek halála után talán Edvárdnak lett a felesége.­’ A források alapján nyert megállapítást alátámasztják azok az angol-skandináv hagyományok, amelyeket szintén nem lehet figyelmen kívül hagy­nunk; azok szerint a két herceg Szent István udvarában élt és az egyik a magyar király leányát vette nőül. Ebben az esetben a her­cegek abban az időben kellett, hogy Magyarországba jöjjenek, amikor a magyar udvar és Kiev között még jó viszony állott fenn. Ugyanez a hagyomány egyébként Magyarországon is megvolt. Nemcsak abban állapítható ez meg, hogy a magyar történetírók a kérdéssel több ízben és behatóan foglalkoztak,18 hanem abban is, hogy a birtokot nyert angolszász hercegek emlékét egyházak, falvak és földek őrzik. Magyarországi szereplésük fontosabb nyomokat ha­gyott maga után és h­evaulxi Aeldrednek igaza lehetett abban, hogy 15 Manteyer G.: Les origines du Dauphine de Viennois. Gap, 1925. 60—61 1. 16 Karácsonyi J.: Hogyan jutott Szent Edvárd angol király unokaöccse a magyar királyi családdal rokonságba? Turul XLII. Budapest, 1928. 39—41. 1. 17 A karinthiai viszonylatokról alább. 18 Cornides Dániel és Palma Ferenci után Horváth István, Érdy János, Katona István, 1878-ban Xantus János, 1892-ben Wertner Mór, 1896-ban Kropf Lajos, 1927-ben Karácsonyi János.

Next