II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1884

I. A VALLÁSTANÍTÁS ÉS A VILÁGI TUDOMÁNYOK MINT SEGÉDESZKÖZEI. Értekezésünk czíme elég világosan megjelöli ama czélt, mely tárgyalásánál szemünk előtt lebeg. A vallástanítás a kereszténység keletkezése óta minden két­ népnél minden időben fontosnak, sőt első tárgynak elismertetett, mert jól érezte minden józanul gondolkodó, hogy minden emberi tudomány csak annyiban üdvös minden egyesnek és az egész emberi társaságnak, a­mennyiben a vallástanítás az egyes embereket és az egész társadalmat áthatja, arra törekedvén, hogy a társa­dalom minden egyes tagja szellemi természetének megfeleljen, azaz vallás­erkölcsi lény legyen. Ezt mindenkor kiolvastuk Plutarch az emberről felhozott eme mondatából: «Cehov­ov xtsiarspov,» annál inkább pedig Lactanctiuséból: «Homo animal religiosum.» Jól mondta verulami Baco: «Vera scientia ducit ad Deum, falsa autem abducit,a­mely mondatának mély értelmét minden időben ugyan, de leginkább a miénkben észlelni lehet; épen pedig az utóbbi bajnak elhárítására szolgálni kell a helyes vallástanításnak. Hogy ez czélja legyen a gymnasiumi vallás­tanításnak, ezt örömmel olvastuk a gymnasiumi tanítás tervéhez 1880-ban kiadott ministeri utasításokban, melyek ekképen hangzanak : «A növendék erkölcsi ítélete, a különböző tárgyakban, különösen a történeti és irodalmi tanításban fej­lődött etnikai képzetei nem kevésbbé követelik a rendezés megállapító üdvös hatását, mint értelmi fejlettsége. Ezen feladata teljesítését a középiskola a hittani oktatásnak czélszerű, a többi tanulmányok haladásával megegyező módszeres berendezésétől várja; remélhetni, hogy a hittan az erkölcsös élet útjainak mélta­tását és megvilágítását kellő figyelemben fogja részesíteni, és hogy ennélfogva minden műveltségnek igaz alapjaival rendszeres, összefüggő áttekintésben fog meg­ismerkedhetni a tanuló ifjúság.» Az utasítások eme szavai, valamint egyrészt a vallástanítás fontosságát kiemelő fentebbi idézetekkel, úgyszintén másrészt ezen értekezés czimével is teljes összhangzatban vannak. Ezen összhangzatot üdvös, sőt szükséges volta miatt hosszú tanárkodásunk alatt mindig szem előtt tartottuk, és annak gyakorlati alkalmazását a vallástanítási órákban és az istentiszteleti szent

Next