Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)
1845-12-07 / 298. szám
Vasárnap 238. )APE December 7. 1845. ■lefizethetni helyben a kiadó-hivatalban , hatvani irtózni Horváth-házban 483 dik íz alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári postahivatalnál rendelhetnek meg. Ilye n lapok minden héten négyezer, a. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasáru.jelennek •eg. Előfizetési ár félévre .Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban (1 ft., postán borítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbetűs hasábsoráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Előfizetési figyelmeztetés. Folyó hónap végével BUDAPESTI HIRADÓ-nk 1845ki második félévi folyama lejárván, ezennel annak 1846ki első félévi (januar—-júniusi) ttj folyamára előfizetés nyittatik, jelentvén az olvasó közönség iránti köteles tisztelettel egyszersmind, hogy e politikai lapok vezérlete és szerkesztése az eddigi marad; tartalmuk azonban egy terjedelmesebb tudományos rovat által fog gazdagodni. Előfizetési ár félévre Budapesten házhozhordással 5 ft; borítékban 6ft; postán borítékban szinte 6 ft ezüstben. Pesten előfizethetni a kiadóhivatalban (hatvani-utczai Horváth-házban 483 ik szám alatt földszint) és azonkívül minden kir. postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba és külföldre járatni kívánt példányok csak a bécsi cs. kir. postahivatalnál rendeltethetnek meg. Borsos Márton, tulajdonos. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. Névváltoztatás. Hibaigazítás. Tiszaszabályozás. — Deák Ferencz szózata az ellenzékhez, és az abban fekvő tanulság ! — Megyék: D. F.-nek Zalamegye közgyülésén mondott beszéde. Közgyűlés Szabolcsban. — Budapesti hirharang. Pesti sétatér. — Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Poroszország. Lengyelország. Görögország. Hivatalos és magánhirdetések. NAUVAHORSKÁC! és IRDÉIYI. Ő cs. ap. kir. Felsége Pogány Béla püspököt és magy. kir. helytartósági tanácsost a pozsonyi társaskáptalannál préposttá; Hollósy Ignácz éneklő kanonokot olvasó kanonokká, és Palsovics Antal kanonokot éneklő kanonokká; nemkülönben az itt megüresült kanonokságokra Podobny János primarialis titoknokot, Feleclinger Domonkos pestváros plébánost, nemes ujfalui Bubla József taksonyi plébánost, Szvereczky Imre nádasi plébánost , és gr. Forgács Autusztinski plébánost; továbbá a szatmári székes káptalanban az ürességben lévő kanonok és főesperesi állomásra Dósa Antal fejérgyarmathi plébánost, az utolsó kanonok-állomásra pedig Biró Lászlót püspöki lyceumban hittudomány tanítóját méltóztatott legkegy. kinevezni. ő cs. ap. kir. Fölsége a banitáblánál báró Kulmer Ferencz előléptetésével megüresült ülnökségre ifj. gróf Pejacsevich Lászlót méltóztatott legkegy. kinevezni. ő cs. ap. kir. Felsége, Wagner Ádám mérnök vezetéknevének ,Várnay‘-ra változtatását kegy. megengedte. IGAZÍTÁS. Múlt számunk elején az előléptetések között ,Boch‘ Antal helyett dr. Bocsek Antal. (Tiszaszabályozás.) Legközelebb mult September és October hónapok folytában a Tisza vidékén e folyam veszélyes árjainak meggátlása iránt tartott több helyes rendbeli tanácskozások következtében, a Tiszaszabályozási társulatok küldötteinek Pesten közértekezés végett leendő összejövetelére megjelenési határnapul jövő 1846dik évi január iddike tűzetvén ki; az illető társulatok küldöttei a fentebbi napra és helyre ezennel tisztelettel megbírálnák. — Gr. Széchenyi István. (Deák Ferencz szózata az ellenzékhez, és az abban fekvő tanulság I. #) Vessünk mindenek előtt egy futó pillanatot a nem régen elszállott múltra, és számoljunk magunknak azon eszmékről és azon benyomásról, mellyet tön reánk is felköltött bennünk ezen nagyjelességű szózat. Politikai párthelyzetek között, nem igen gondolhatni kedvezőbbet , mint az vala, mellyet egy ideig a magyar ellenzék foglalt volt el. Úgy hozta a sors magával, mikint legyen honunk történetében egy évszak, midőn az alkotmány nyílt megtámadások, a nemzetiség pedig elhanyagolás következtében , az enyészethez már közel állának. Illyenkor egyfelől szemközt állva a magát szenvedőleg viselő legfőbb hatalommal, másfelől környezve részint a még ki nem képzelt tömegek, részint az elfásultak, tespedők és közönyösök sérge által, személyesíteni magában a mozgást, képviselni a ragaszkodást alkotmány és nemzetiséghez, az elszántságot ezeknek védelmében , az akaratot ezeknek virágoztatására, mind ez együttvéve olly állapotot képez, melly nem annyira a hiúságnak nyújt táplálékot, mint legméltóbb éldeletet az annyival magast dicsvágynak 's nemesb hazaszeretetnek, minél kevesebb önzéssel, és minél több önmegtagadással jár illy helyzet használata és megtartása. Innen magyarázhatók azon rokonszenvek, mellyek a magyar ellenzék lépteit kisérték, innen azon csalódás, melly vele elhitette, hogy az átalakítást ő maga képes lesz eszközleni. Azonban a mint változnak az idők és a mint helyekből mozdíttatnak az események folyama által az ilyen állás szülőokai, úgy változik annak befolyása is a haza jelen és jövendő érdekeire, és úgy válhatik üdvösből és korszerűből, károssá és időnkivülivé. Van valami a politikában, minek magasabban kell állni, mint azon rokonszenveknek, mellyeket valamelly párthelyzet akár szerzett érdemei, akár jövendő szándékainál fogva igényelhet, és ez maga a haza. Minden kornak megvannak saját szükségei. Ha a tespedés korában, az aléltságban dermedező életerők felbizgatása tsrtathatik méltán azon orvosszernek, mellyet alkalmazni üdvös , nem szenved kétséget, hogy az átalakulás korában , azon korban, midőn a magát túlélt réginek helyére új szerkezeteket léptetni már nemcsak szándékba van véve, hanem a szándék tetté valósul, teljes hatályosságukban működni kell azon erőknek, mellyek az átalakulásnak forradalommá fajulását meggátolhatják. Az átalakulást, az úgynevezett reformot ugyanis, a forradalomtól, csak a modor különbözteti meg, amennyiben tudniillik az egyik úgy mint a másik, nem egyéb mint átmenet a dolgok egy bizonyos fenállott rendéről egymásra, csak hogy az első a törvénynek békés, a másik az erőszaknak nyers utján történik, és igy a szerint a mint ezen átmeneti törekvés a törvény békés, vagy *) A Pesti Hírlapból által véve mai lapunkban találandják meg olvasóink, kiket kérnek , hogy azt előbb olvassák, mint jelen csikkünket. — S z e rk. az erőszak nyers útját követi, reformáló vagy forradalmi politikának neveztetik. Mivel pedig az emberi társaságban az eszméknek két irányzata, úgymint a szétbontó és fentartó, áll egymással mindig ellenségesen szemközt, természetes, mikép a reform, ezen két irányzat erejét, és egy egymássali küzdhetését feltételezi, világos lévén, hogy különben a szétbontó irányzat, melly megtámadó szerepet vévén mindig magára, amúgy is kedvezőbb állásban van, korlát és gát nélkül működhetnek. A társas állapot olly állományában, millyet alkotmányos monarchiának nevezünk, maga az alkotmányos élet képezi azon kört, mellyen belül ezen kettős irányzat működése nyilvánul , a különböző alkotmányos tényezők pedig azon eszközt, úgyszólván szerszámot képezik, mellyek által amaz irányzatok hatásaikat nyilvánítják. A hatás maga végre a szerint módosul, amint ezen eszközök rendeltetésüknek kisebb vagy nagyobb mértékben igyekeznek és alkalmasak megfelelni. Ezen említett tényezők között legelső és legmagasb helyen áll a királyi hatalom, és pedig nemcsak azért, mert minden társadalomnak legfőbb szüksége az, hogy kormányoztassák, az ilyenben pedig király kormányoz; hanem azért is, mert ha már általában a dolgok természetének lényeges törvénye az, miszerint a hatalomnak felül, a társadalom élén kell léteznie, másrészről évezredek tapasztalása igazolta, hogy valahányszor az alkotmányos tényezők valamellyike meg van zsibbadva, vagy pedig a legfelsőbb régiókban bágyadt el a kormányzási hatalom, (noha a kormányzás jogát és kötelességét ezen polotra ruházták a törvények) mindannyiszor vagy az alsóbb régiókban támadtak hatalmak, mellyek az Illy feladást — a nélkül hogy azt megoldani legfeevésbbé is képesek lettek volna — magokra vállalták, vagy pedig a felsőkben támadt hajlandóság, minden hatalmat oda ragadni. Ezen igazságnak nem lehet egykönynyen bárhol szembeszökőbb bizonyságára találni, mint honunk történeteinek hozzánk legközelebb eső szakában. Azon arányban, mellyben engedékenyebbé tön a legfőbb hatalom, nőtt az ellenzék ereje, ’s vele a közigazgatás rendetlensége, a törvény tekintélyének sülyedése, a zavarnak ’s kihágásoknak egész sorozata. Nem mondjuk általánosságban, hogy egy létező zavarnak ellenzék mindig oka, de azt állítjuk, hogy az ellenzék ereje csalhatlan symptomája a létező zavarnak. Ámde a dolgoknak ilyen felfordult rende , természetesen a mondott irányzatok valamelyikét olly túlnyomósággal ruházza előbb utóbb fel, miszerint a reform (úgy mint azt fentebb értelmeztük) elveszti valószínűségének minden feltételeit, és vagy forradalommá fajul el, vagy a társas állapotok megközösülését következteti. Hogy pedig ez utóbbi veszedelmekhez közel hozott bennünket a hazai állapotok abnormis helyzete, mindnyájan érezzük. És íme itt az oka, miért támadók más alkotmányos országban is mindannyiszor conservativ pártok, valahányszor az említett valószínűség csökkenni kezdett; ez oka, miért támadt ilyen hazánkban is, és ebből lehet megérteni, hogy egy ilyen pártnak teljességgel nem feladása elavult vagy káros inssitutiókat és visszaéléseket conserválni, hanem ellenkezőleg egy békés átalakulás lehetőségének fentartására kell központosítani igyekezeteit. Már közel húsz éve, hogy az átalakulás ösztöne, reformáló alakban, nyilvánulni kezdett honunkban. Ezt fontossága szerint méltányolta ugyan a kormány, de vezetni, idomítani nem látta czélszerűnek, és úgy látszik sokáig mintha a dolgok fejlődését magukra hagyni akarná. A körülmények ezen mostohasága akarta tehát, miszerint azon párt, melly a veszteglésben maradt kormánynyal mint ellenzék áll a szemközt, venné fel egyszersmind a reformáló hatalom szerepét. így jön, hogy a változtatási eszmék, miszerint a felsőbbséget engedélyekre késztethessék, izgatáshoz nyúlni, és a jó és rosz szenvedélyeket, az értetlenséget, lelkesedést szövetségeseikké tenni hajlandókká levőnek. Más részt, minden ellenzék természetében , létezésének mulékonyságánál fogva, a gyöngeségnek kiirballan csirája fekszik, mert egy örökös ellenzéknek fogalma, melly a jót és roszat, a kétségtelenül hasznost és kétségtelenül károst, az igazat és valótlant egyiránt ellenezze, már magában is képtelenség. A múlékonyságból következő gyöngeségnek ezen érzete ellenzéki működésekben, magát mint hamarkodás és kíméletlenség szokta rendszerint kifejezni, mert illy helyzetben az elmulasztott pillanat, többnyire magával az ügy elszalasztásával felérőnek mutatkozik az illetők szemeiben. Azonban erő és állandóság egymástól elválaszthatón fogalmak; nincs világosabb mint az, hogy a magyar ellenzéknek múlékony természetében is ben rejlett azon gyöngeség, melly őt a maga elibe tűzött feladás megfejtésére képtelenné tette, így jön , hogy azon nimbus, melly az ellenzéket környező, azon remények, mellyek tulnyomóságához csatlakozónak,’s a helyzet általunk fentebb érintett kedvezése, azon pillanatban foszlanak szét és változónak meg, amelly pillanatban tények által bizonyult be egyrészről a képességnek ezen hiánya, másrészről a merediségben veszteglett egyéb alkotmányos tényezők elhatározott szándéka, visszafoglalni az őket alkotmányszerűen megillető működési tért. Ezen pllanatot az 1843/4 iki országgyűlés hozta meg. Már előbb az 1840ikinél az ezt követett sajtóizgatás korszakában is, meg vala ugyan a dolgok szerencsésebb fordulata által ingatva az ellenzék állása, de azon tény, hogy az ellenzék sem elég erővel nem bír az átalakítást keresztülvinni, sem elég eszélylyel a jövendő reformnak alapzatát önkezével rakni legalább le, ezen tény, napfény-tisztaságú világosságra, csupán az 1843/4iki országgyűlésen derült ki. Az 1840iki országgyűlés menetéből és kivált végéből azon tanúság folyt, hogy az ellenzék nem csupán maga akar alkotmányt megtartani, nemzetiséget és jólétet kifejteni, reformot eszközleni. Következett a sajtói izgatás korszaka. Ez már több tanúságot hozott, mert el nem tagadhatólag bebizonyító, miként az ellenzék, eszméit, eljárását organizálni, óhajtásait sorozni ’s a gyakorlati reform szükségképein fokozatosságába beilleszteni nem tudja, ’s hogy azon alak, mellyet képződéseinek végeredményeket magokra vonok tervei, óhajtásai és vágyai, legnagyobb részben meddő eszményiségbe (idealismusba) merült el. Megérkezett végre az 1843/41ki országgyűlés, nem annyira a végre, hogy nevezetes előlépések korszakát jelölje a reform mezején — mert csak kevés az, mit neki illy szempontból köszönhetünk — hanem azért, hogy a legközelebb megelőző idők eseményeiben és mozgalmaiban rejlő tanulságot kiegészítse. Mindenből úgy látszik, hogy nem volt ezen országgyűlésnek egyéb fatalistikai rendeltetése, mint ez, és el kell ismerni, miszerint ennek tökéletesen meg is felelt. Az 1843/41ki országgyűlés nem az által len nevezetessé, mit létrehozott, hanem az által, mit akart, de nem tudott létrehozni. A gyakorlatilag kivihető reformok öszvesen, a többséget leírt és kezdeményi jogot gyakorlott ellenzéknek ideális irányzatain szenvedtek hajótörést, így a városok kérdése a census és felügyelés, a hitelintézet a felelősség, a közös teherviselés a kezdeményi jog, a büntetőtörvénykönyv az állandó vagy esküdtszéki bíráskodás , a kereskedés a védvám abstract fogalmain és a miattuk következett tusákon akadtak fen. Nagyobb becset tulajdonított az ellenzék annak, ha elveket visz be a törvénykönyvbe, mint ha az életbe hoz bele olly reformokat, mellyekből a tények és gyakorlat ellenállhatlan logikája maga szokta aztán az elveket abstrahálni. így jön, hogy az ellenzék magát a kitűzött czélt — melly a zalai szónoklat szerint, a nemzet anyagi és szellemi erejének, a korszerű haladás törvényes ösvényén kifejtésében áll — alárendelte az eszközöknek. Az emberi dolgokat egy felsőbb akarat vezérli kifürkészhetlen utakon nagyszerű czélok felé, és gyakran akkor van legközelebb az orvoslás és segítség, mikor annak szüksége már legkiáltóbbá és legelkerülhetlenebbé vált. A merevedettséghez közelgető magyar státuséletnek épen olly szüksége volt az ellenzékre, mint a miilyen szüksége volt a hazának az 184-iki országgyűlés eredménytelenségére és azon végtelenül fontos tanulságok forrására, melly abból a látni és hallani akarók számára csörgedez. Egy fő ok kölcsönöz az 1843/41ki országgyűlés eredménytelenségének históriai jelentőséget, és ez nem más, mint az időpont, mellybe esik ezen nagyfontosságú történet. Az eredménytelenség akkor jön bevégzett ténynyé, midőn mind a kormányt, mind a nemzetet azon érzés fogta már el, hogy a hazai dolgoknak azon ponton, mellyen állanak, tovább maradniok nem lehet. Ezen érzéshez csatlakoztak még ama tanulságok, mellyek a mondott eredménytelenséget kisérő symptomák megvigyázásából folyanak és abban pontosulnak, hogy ott, hol a fenállott régi veszni indul ,s az új még nem lépett annak helyére, törvényszerű, de a dolgok alakításába be nem markoló kormányzás nem elegendő megakadályozni, miszerint valamelly nemzet, ha nem is épen a forradalom, de legalább a dissolutio küszöbére jusson, ez pedig nem ollykor gyógyuláshoz vezető crisis, mint amaz, hanem egy sokkal hosszabb és nehezebben gyógyítható lappangó nyavalya. A ki hazáját nagynak, erősnek és dicsőnek óhajtja, nem fog soha megbarátkozni tudni azon hiedelemmel, hogy a magyar nemzet ne volna szebb sorsra rendelve, mint a miilyen vala az, melly Mária Terézia idejében látszott várni a korcsosulásnak indult magyarra, vagy a miilyen az, mellyben jelenleg tengődünk. A gondviselés bizonyos fokozatokon keresztül vezérli valamint az emberiséget, úgy az egyes nemzeteket is kitűzött czéljai felé, és az illyen stádiumok feltüntét események jelölik, mellyeknek messzevágó jelentősége ollykor csak utólagosan nyilvánul, csak akkor, mikor már az egész lánczolat gyürüzetének összefüggése érezhetővé vált. — A szunnyadozó nemzetiségnek egy Ild. József németesitő irányára, a tespedő alkotmányos életnek az 1822iki alkotmány-rontásokra, a dissolutio küszöbén álló nemzet engeleg