Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)
1847-03-21 / 562. szám
Ezen lapok minden héten négyszer,k.m. kedden, csütörtökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre budapesten házhoz-hordással 5 ft. borítékban 0 ft., postán borítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbetűs hasábsoráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik Vasárnap 562. BUDAPESTI Morfina 91 1 Q.A1 Előfizethetni helybena Juartius il • 1941 A kiadóhivatalban, hatvaniul-Ozai Horváth-házban 483il. szám alatt földszint , és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányokat , csak a bécsi császári posta*hivatalnál rendeltethetnek meg. HÍRADÓ ..BUDAPESTI HIIRADÓ“-nk f. évi ápril.júniusi évnegyedes folyamára előfizethetin, melyben 2 ft 48 Úrral, postán küldve 3 ft 30 krjával pengőben. Az előfizetés elfogadtatik a kiadó hivatalban, hatvani-utczai Horváth-házban 483 szám alatt földszint, és minden kir. postahivatalnál. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. Érdemméltánylás. Nyugalmazás. Társulatok és egyletek státus és jog szempontjából Megyék és kerületek. Hibaigazítás. Közgyűlés Győrben, Baranyában. Jászkunságban. Előleges értesítés. — Gönczi levél. — Ausztria. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Spanyolország. Portugália. Olaszország. Ázsia. Hivatalos és magánhirdetések. IRODALOM és TUDOMÁNY. Kritikai szemle: Észrevételek a divatlapok irányáról. (Divatlap. Életképek Honderű.) REtt&YARORSZÁG és ERDÉLY. Ö cs. kir. ap fölsége a szepesi káptalanban a köveik, kanonokokat, u. m. Biacsovszky Domokost olvasó, Delovics Jakabot éneklő, Andreánszky Melchiort őrkanonokká, Kolbay Józsefet székesegyházi, Fragner Jánost árvái, és Andreánszky Tamást liptói főesperessé; Plenczner György plébánost pedig ugyanezen káptalan kanonokjává kinevezni legkegy. méltóztatott. Ő cs. kir. ap. fölsége Korizmics Antal kanonokot és kir. táblai praelatust veszprémi kanonokká kinevezni legkegy méltóztatott. Ő cs. kir. ap. fölsége Grünschnek Ferencz nyugalmazott főhuzaigazgatót láncztól függő polgári nagy arany-érdempénzzel diszesiteni legkegy, méltóztatott. Szeles György, vissegrádi k. korona-uradalmi kasznár nyugalomba lön helyezve. (K. I.) Társulatok és egyletek státus és jog szempontjából. III. A józanul értelmezett szabadság hű barátja rendbontó elveket nem követhet, és így, midőn mi az egyéni polgári jogot a társadalmi téren olly buzgón körülsánczoltuk, ezt alárendeltnek véltük a közös szabadság elemeinek, mert az egyéni jog és szabadság fája csak a státus törvényes uralma alatt tenyészhetik, következőleg a polgárok társulhatási joga tovább nem terjeszkedhetik a közös kátorlét és fenállhatás korlátinál. Hol kezdődnek ezen korlátok szélső vonalai, erre nézve a magán tudósoknak valamint a nemzeteknek törvényekben nyilatkozó véleményei eltérők. , A római jogkönyv legrégibb rendeletében, mellyen még Solon törvényeinek szelleme leng, a társulatokat átalánosan szabadoknak állítja , ha egyébként a közjólétet és nyilvános törvényt nem sértik. Illy átalános elv vezérlette az ujóbbi törvényhozásokat is , miglen a jobban kifejtett, de többször a status czéljaival összeütköző társulati hajlam részletes intézkedésekre nem hívta fel a kormányokat és nemzeteket. Az azonban némi kivétellel bizonyos, hogy a társulhatások és egyesülések hasznos czélok kivitelére, még a korlátlan monarchies állodalmakban sem voltak végkép eltiltva, noha azok engedményezése sokkal szigorúbb feltételekhez volt kötve, mint a szabadabb és alkotmányosabb országokban, p. o. Angol- és Francziaország, meg a német státusok között felünő a különbség. Szerintünk a status legfelsőbb felügyelési joga, és az ezzel viszonyos kötelességek fogalma képezi a törvényhozónak tájékozásául irányadólag szolgáló kiindulási pontját. A legfelsőbb felügyelési jog pedig a polgári társaság lételemeiben alapszik, mert nélküle a rend és közbátorság lehetősége és így a polgári társaság fenállhatása még elméletileg sem gondolható, annál kevésbbé lehetséges az a ténylegesség terén, hol a státus folytonos őrködése mellett is tömérdek összeütközések támadnak polgár és polgár, meg polgár és a közállodalom közt. Ezen legfelsőbb felügyelési jog az országlás bármi alakjában megvan, és ha világos törvény ki sem mondaná, magában a status kormány fogalmában értetik. Nélküle a világ bármellyik részében a legdemocratikusabb köztársaságban sem állhat fen a kormányzás, mert a történet bizonyítja, hogy a közállomány felforgatására a köztársaságokban szintúgy szövetkeztek, valamint az önkényes uralom alatt. Mivel nyughatatlan elmék, szerencsekalandorok, nagyravágyók s elszédített emberek minden kormányzási formák alatt találtatnak vagy találtathatnak. A legfelsőbb felügyeleti jognak kifolyásai mind azon rendőri intézkedések is, mellyek a vagyon, élet, ’s e kettő biztos és kellemes élvezhetésére megkívántató belcsend és béke fentartására irányozvák. Mindennek, mi egy status határain belül egyesek vagy többek által történik, ezen legfelsőbb felügyeleti jognak alárendeltetnie kell, noha ennek gyakorlata csak akkor szükséges, ha beáll az eset, mellyben a státus őrködésének tényleges közbejöttét a fentebb kifejtett elvek követelik , különben a szükségtelen beleavatkozás háborítná a polgárok szabadságát, és túlságos féltékenysége kellemetlenítné a békés és nyugalmas polgári létet. Mindezek azon következésre vezetnek, hogy az egyéni szabadság ürügye alatt sohasem lehet a státus legfelsőbb felügyelése alól magukat a társulatok ’s egyleteknek akár keletkezésük, akár folytonos működésük idejében elvonni. Ha valaki , bizonyosan mi is tudjuk méltánylani azon üdvös eredményeket, mik a társadalmi téren kínálkoznak, ha szabad kifejlődés nyílik a polgári erők és akaratoknak; de ezen eredmények felett sokkal magasabban lebeg a statusélet biztos maradhatása, melly bármi nagy eredményeknek már azért sem áldozható fel, mivel minden üdvös eredmény lehetősége elenyészik ott, hol a status bátorléte , a rend és béke veszélyeztetik ; pedig nyíljék egyszer meg a korlátlan társulhatás, ’s ne ügyelhessen ’s őrködjék felette a kormány éber figyelme, nem vagyunk biztosítva, vájjon nem támadandó egyesület, melly p. o. állományunk felforgatására szövetkezik. Ez történt már Francziaországban, ez tény a mai communismusi törekvésekben, mint legközelebb a porosz lapok hasábjai tényekre és adatokra támaszkodva keserűen panaszkodnak. ,a ki állhat jót, vájjon nálunk p. o. az örökváltság, az úrbéri viszonyok rögtön ’s egyszerrei eltörlésére nem alakulhatna-e társaság, melly azt minden igazság, tulajdoni ’s történeti jog kíméletlen megsemmisítésével akarná elérni; ki állhat, mint mondok, jót, ha az egyéni szabadság ürügye alatt az egyesületek a státus felügyelési joga alól elvonatnának. Az épen most említett eset mutatja, hogy a társulatok nemcsak azért, mert az egész állodalomra nézve veszélyesekké válhatnak, hanem azért is szükségkép alárendelendők törvényes intézkedéseknek, mivel a polgárok között zavart okozhatnak és kárt. És azért igen csalatkoznak azon jogtudósok , kik csak a politikai czélokra alakult egyletekre kívánják kiterjeszteni a kormány felügyelési jogát és kötelességeit, é s nem egyebekre; mivel bár igaz, hogy politikai czélokra alakult egyletek csakugyan inkább igénylik a kormány őrködését,s ezek közelebb állnak a veszélyessé válhatás lehetőségéhez, mégis a többi társulatokra szintén kiterjesztendő az, először, mert az ármány többször rejtezhelik szép szin alá, ’s politikai irányzatokat lehet más czim alá burkolni ’s annál biztosabban működni a külső forma védelme alatt; de főleg másodszor: azon szempontból, hogy a statusnak főkötelessége őrködni, netalán keblében egynémellyek viszszaéljenek a jóhiszemű honfiak megkárosítására; p. o. alakul egy társaság, melly nagymennyiségű és értékű vagyont hitelezésre vesz, noha csak máz és csalatás lappang a nagy hir és név alatt. És igy történhető, hogy vagyonában igen sok jóhiszemű polgár megbukva, a statusnak nagy terhére szaporodik az ártatlanul vagyontalanokká lett proletáriusok száma, ’s igy szaporodhatik azoké is, kik legkönnyebben hajlók zavarra. Ezt egyedül felvilágositási például hoztuk fel, mellyen tul igen sok hasonló eset lehetséges. Tagadhatsan elv kint állván az, hogy az egyéni szabadságot mindenkor a közszabadság fogalma korlátozza, természetes következés, hogy mivel polgár polgár irányában ezen viszonyok meghatározását igazán is érdektelenül megítélni önség gyarlósága miatt nem képes , és így egy felsőbb hatóság közbejötte kívánatos, melly az egyének érdekein felülemelkedik és részrehajlatlanul elintézheti illy különféle érdekek kiegyenlítését tárgyazós bonyolult eseteket. Mindezekből világosan kitűnik tehát, hogy az egyesületek és társulatokra nézve a státus felügyelési joga elválaszthatlan annak tételétől,’s ez, ha soha törvény betűje nem mondja ki, benfoglaltatik a kormány elemeiben. És ezért voltak és vannak , kik különös törvényben a statusnak ezen jogát ’s kötelességit, és azon formákat, mik között az gyakorolható , ki nem jelölendőnek vélték és vélik. Mert mi magában a kormány fogalmában alapszik, azt egy különös törvény által neki átengedni annyi, mint a gyökeresben jogot gyengíteni illy átadással, mintha t. i. ez nem a kormány természetéből származnék, hanem különös törvénynek lenne engedményezése! — De ez csak akkor volna helyeselhető, ha a polgári társaság csupa olly műveit egyénekből szerkeztetnék, kik maguknak a kormány elvont eszméiből ezt kimagyarázni tudnák , egyszersmind csupa olly jóakaratuakból is, kik a közállomány főbb érdekeinek szabadságra hajló indulatikat alárendelni akarnák is. Azonban, miután a világos törvényben kijelentett jog napjainkban többször kétségbe vonalik, mesterkélt okoskodásokkal félremagyaráztatik, valamint egyéb a társaság eszméiből származó jogok világos törvénybeni kimondása jó sőt szükséges, úgy az egyletek és társulatokra kiható felügyelési jognak határozott és törvényben foglalt kijelentése igenigen óhajtható, főleg miután a nagy tömeg a státus elvont eszméiből azt származtatni nem képes, azok közöl pedig, kik képesek, többen a balul értett egyéni szabadság ürügye alatt a státus felügyelesi jogát megsemmisíteni, vagy legalább a tétlenségig zsibbasztani törekedhetnek. A felügyeleti jognak törvénybeni nemcsak kijelentése, hanem azon formáknak is világos meghatározása szükséges. Irodalom és Tudomány. KRITIKAI SZEMLE. Észrevételek a divatlapok irányáról. (DIVATLAP. ÉLETKÉPEK. HONDERŰ.) A sajtó ezen része finom rímek és csinoska beszélyek alatt a kor jelszavaival vaskos ajkain, népszerüség-bálványnyá törekszik felkúszni, irányokat művelendő, mellyek még csak fejlődni kezdő irodalmunknak egészen körén kívül esnek. . . irányokat, melylyek idegen irodalmaktól kölcsönözvék, nálunk nem szükségesek, és az illető íróktól részint merő tudatlanság részint beteges eredeliségvágyból kezeltetnek, hogy in ultima analyst vele lármát csináljanak , hogy a fitogtatás istennőjétől egy fonyadt mosolyt nyerhessenek! . . . Ezen irány egyik rákfekélye irodalmunknak , melly azt az előrehaladásban tetemesen gátolja. — A szépirodalmi journalistikának , föladata ’s hivatásánál fogva csak a közönség aesthetikai kiképződésére kellene gondjának lenni Körébe tartozik minden a szépművészeteket illető fejtegetés , értekezés, birálat, aztán beszélyek, vázlatok, bluettkék, aphorismák, életképek, de mellyek a társainki életet teljességgel nem egyoldalulag állítják elő, nem szabad egy oldalon mindent feketén látusok, mig a másikon csak boldogság és áldás, öröm és vigasz, szeretet és béke, nemeslélek és becsületesség , honszerelem és nemzetiség hirdettetnek egyedül uralkodókat. Honszeretet és nemzetiségi — Üdvözöllek! ti édes, szent érzelmek ! Gyöngéd, szeretetdús dajkái minden erénynek, melly egy nemzetet nagygyá , halhatlanná lenni bir, — tisztellek benneteket! — De igen megvetendővé, utálatossá válhattok előttem , ha némelly irodalmi kézműves által érzéstelen szavakból ki faragva a nyilvánosság küzdterére czipeltetni látlak; ha a póriasság palástjául kell szolgálnotok, ha vörös lepellel borítjátok be a valót, és egy képzelt agyrémet fátyoloztok le; ha némelly kétnyelvünek aljasságai takarójául, és puszta csalkorgul kell magatokat használtatnotok! — — De mit ér nemzetiség és honszeretet, ha mindkettő az élet legalsóbb rétegeit is át nem hatja ? Legfölejeb papir - renomistikává lesznek, mellyben minden hiányzik, csak képmutatás és hazudság nem. Képmutatás és hazudság — piha! két ocsmány bűn. És épen e kettő bitorolja sajtónk egy részét, melly egyik oldalon mindennel kaczerkodik, minek szentnek kellene lenni; másfelől pedig a tudatlanság és bárgyuság orgiáit üli ’s tintát, tollat, papirt, egy kis sajtófestéket és tömérdek sok szót fölemészt. Itt aztán mind azok eretnekeknek kiáltatnak, és üdvhirdető apostolok hangján megátkoztatnak , kik egy más irányhoz tartoznak, kik nem akasztanak magas póznára szűrt, hogy előtte mély bókokat csináljanak, kik kígyót, békát kiállnak arra, ki józan haladást hirdet, és nem akar mindent legalulra fordítni, hogy maga szépen legfölülre kerekedjék, ’s aztán gondtalan és tétlenül pipázgatva lógázza le lábát az ugorkafáról!. . . És fölkiáltanak színlett alázattal: „a pártok és vélemények ép olly élesen állnak szemközt az idén mint tavai, hiú volt a békéltetés szellemének minden törekvése?!?“*) Pedig amaz igyen kiabáló oldalról jön a legnagyobb viszály, czivódás, pártdüh nyíltan dobva a beletristikéba. Es ist eine alte Geschichte, Doch bleibt sie ewig neu — mondja Heine a szerelemről; mi szegény magyarok elmondhatjuk ugyanezt a pártgyűlöletről. És ha egyik vagy másik e párt— gyűlölet ellen ír, még magát az irót kiállják gyerkócz ifjonczok ujdondászi böeséséggel pártgyűlölőnek. Ebben áll aztán bizonyos polémiai taktikának az ő nagy mestersége. A szerencsétlen polémiai taktika ! . . . Mit mondjunk a szépirodalmi sajtó ez irányáról általában? melly kivált idén egész sajátságos dühhel kezdett nyilatkozni. — A lapok közti viszály ezelőtt csak személyes invectivákban tört ki.... A nemzetiség szent érzelmeiveli dicsekvés még nem volt olly általános. Valóban velünk magyarokkal igen roszul állana a dolog, ha a többi művelt Európa követeléseinek eleget tenni kötelesek nem volnánk. A sajtó ezen része makacs következetességgel mindig óvott, hogy szemeinket jól behunyjuk, nehogy valamikép valami jót elsajátítsunk valamelly idegen néptől, nehogy békés után egyet é s mást kiegyenlítsünk , mi renomisticus dulakodás által örökké viszály és perpatvar tárgya marad vala. *) Életképek 1847.lső szám. Hányszor nem önték ki a gyermeket a fürdővel!. .. Végre a fátyol föllebbentetett — és ki által? — Fr. ur által, — ugyanazon Fr. ur által, ki még néhány év elött német stylgyakorlatokat irt a német Pesther Tageblatt számára, mit egyébiránt itt épen nem mint Fr. ur szellemi tehetségei ellen szólót hozunk föl. Fr. ur szellemi munkái legtöbbnyire ujdonságírásban határozódnak, mit aesthetikai birálat tárgyává tenni nem lehet. Azon körülmény, hogy Fr. ur előbb nemesül it, csak azon kérdést idézi elő: Miért nem mondá el Fr úr a német közönségnek mindazon hízelgéseket németül, talán német tollal is igen sok jót eszközölhetett volna hazánkban, mint szellemdús közbenjáró két egymással szemben olly élesen álló elem közt, mint a magyar és német hazánkban; bizonyos kölcsönös megértést és kibékülést idézhetett volna elő. — Ezt elmulasztá Fr. ur, ő akkor stylgyakorlatokat irt — még pedig elég hibásakat, ’s egyebet semmit!... Midőn később novellistikai Életképeit divatlappá alakitá, egyszerre bűnbánólag fölkiálta: ,,Isten bocsásd meg bűnömet“, hogy valaha németül írtam, és elkezdett mindent mozgásba hozni a német elemelen. — Mi itt egyáltalában nem akarunk a német elem mellett Magyarhonban szót emelni. De minthogy az már egyszer létezik — azt a nyerseség fegyvereivel ostromoltatni látnunk, kebellázitó, és kárhoztatnunk kell azon nemét az eljárásnak, melly ellenségeket igen, de sympa- thiát irántunk támasztani nem képes soha ! És im volt czéllapja a Fr.-féle nemzetiség-szeretetnek?... Talán népünk fölvilágositása ? Azon szép feladat: annyi sötét előítéletek iszonyú tömegét, megfojtó romhalmazát, kábító maradványait eltakarítani? A jó és szép ismereteinek terjesztése , hogy érzéketlen , még félholt népünkben a szép érzékét fölébreszsze, vagy ott, hár az teljességgel hiányzik , annak csak egy magvacskáját elhintse , hogy az fölécsírázzék és gyümölcsöket hozzon?... vagy tán a humanitás és a tiszta, csupán e haza nemzetéért lelkesülő és föllángoló Patriotismus tanai valának, miket Fr ur terjeszteni törekvék? — Nem volt-e az gyakran egy szikrája a visszavonásnak, mellyet Fr ur mosolygva dobott a meghasonlott nemzetiségek közé — meg nem gondolva , hogy a szikra szikra marad , dobja bár witz vagy komolyság a könnyen gyúló anyagok közé ! Sőt nem erősite-e meg Fr. ur számtalan előitéletét? Költőket, kik a póriasság istennőjének hódoltak, fölemelt, dicsőített, a helyett hogy