Budapesti Hírlap, 1854. január (308-333. szám)

1854-01-29 / 332. szám

gabna osztalék ki, mely Császár Ő Felsége megbízásából e czélra bevásároltatott. * Császár Ő Felsége elrendelé, hogy a galicziai, bukovinai és krakói földesuraknak is az urbérváltsági lefizetésekből urbérváltsági kötelez­vényekben illő kártérítés adandó. A cs. k. ministe­­­rium e legfelsőbb rendelet végrehajtására a lefize­tések mikénti teljesítése iránt szükséges végrehajtási Utasításokat kibocsátotta .Gr. C­r­­­o­ff, orosz császár ő ílye főhadisegé­­de, holnapután váratik ide, Berlinben már két nap óta mulat. Mint hitelt érdemlő egyének állítják, küldetése a keleti kérdéssel összefüggésben áll, és némi felvilágosításokra vonatkozik az Austria s Po­roszország által a függő békeeszközlési ügyben Sz Pétervárra küldött jótanácsokat illetőleg. Gr. C­r­­­­o­ff az orosz követségi palotába fog szállni. Egy­szerre érkezik vele F­onton orosz cs. államtaná­csos. E rendkívüli missiót általában békésnek te­kintik. — A „Cop. Z. Corr.“ azon hirt, mintha Bécs­ben társulat alakult volna,Triesztől Athénéig távir­davonal állítására, hogy a konstantinápolyi híreket 3—4 nappal hamarabb lehessen megkapni mint eddig, egészen alaptalannak mondja; ily szándék már a telegráfépítésre nézve Austriában fennálló törvényes határozmányokban akadályt találna. — A ,,Lloyd,l-nak írják Konstantinápolyból, miszerint D­u­n­d­a­s angol aladmirál P­i­r­j­a­n­c­z austriai cs. konsulsági ügynököt Szinopéban meg­látogatta, és a tengeri csata alatti bátor magavise­letéről igen dicsérőleg nyilatkozott. E tény legjo­bb czáfolata minden aljas rágalmaknak, mikkel a ne­vezett ügynököt illették. — Hg Windischgrätz­­­agy Csehor­szágból Bécsbe érkezett. — Az alsó-austriai iparegyesület múlt heti­­gyűlésében Spit­aller S, egy bécsi kereskedő­ház képviselője, ki Északamerikából, hosszabb ott­tart­ózkodás után most tért vissza, azon meggyőző­dést szerezvén, miszerint az austriai ipartermékek­nek az Egyesült­ államokban biztos keretük lenne, azt indítványozta, ho­gy az odai kivitelnek nagyobb lendület adása végett Bécsben egy tengertúli ipar­és kereskedelmi társulat alakíttassák. Indítványa és terve azonban, a nélkül, hogy még csak vitatás alá is vétetett volna, az említett iparegylet által hall­gatva elvettetett. * A cs. k. ministerium­ Horvátország részére, egy hitelbank alapítását az austriai leszámítoló in­tézet példájára, elvileg jóváhagyta. * A magas kormány részéről végérvényüleg el van határozva Varasdon Horvát, Tótország és a katonai határőrvidék szükségletére egy második kincstári dohány- és szivargyárt állítani, miután mint tudva van , jelenleg csak egy ilynemű gyár létezik, és pedig Fiuméban. * A triesti biztosító­tár­aság ,,Riunione adria­­tica di sicurta“ kibocsátotta évi jelentését, mely sze­rint a múlt évben biztosított tőke közel 380 millió forintra rúgott. Az erre kitűzött díjálladék 1,900,000 frt volt. Kártérítésül 2959 félnek 1,200,000 frt jen kifizetve. A társaság fennállása óta már 90 milió forintot szolgáltatott ki kártérítésekben. Az alap­tőke 2, a tartalék­alap 14/5 millió forint. (Külföldi napló.) Berlin, jan. 22. Az első kamrában jelenleg még 10 hely betöltendő. A jelenlevő tagok száma most 100-nál több, mennyi a múlt ülésszakban alig volt. — Az államadósságról­ 1854-ki­­jelentés az illető bizottmányi tagok közt nyomtatva kioszla­tott. 1853 végén tett az államkötelezvények ösz­­vege 101.724,600 tallért, s igy az adósság 1.318,805 tallérral keresbedett; ellenben a törlesztési­ papí­rokból 82,157 tallérral több adatott ki. Átalában a törlesztés következtében fogyott az általános adósság 6. 485,044 tallérral, a tartományi 384,661, t., a vasutadósság 109,100 t. 1 6. 678,805 tall. Az a­­dósságok tehát ezen kitett öszveggel keresbedtek A kamatlan államadósságban semmi változás nem történt, az a kölcsönpénztár­jegyekkel együtt 30.842,317 tallért tesz.­­ Az austriai vámhatóságok mind Berlinbe mind Lipcsébe könyvkötegeket küldtek vissza, mert az illető adóhatóságoktól az iránti kimutatást kí­­vánnak , hogy a küldött könyvkötegek szabad for­galom tárgyai. Az adóhatóságok a kért bizonyít­ványt adni nem akarják, mert ők csak azon tár­gyakról vesznek tudomást, melyek adó alá vetvék nem pedig az adómentes kereskedelmi czikkekről A sajtórendőrhatóság, melyhez a reclamansok uta­­síttattak, szintoly kevéssé tartja körébe tartozó­nak a bizonyitványadást. A lipcsei könyvkeres­kedők az austriai cs. főconsulhoz fordultak, itt pe­dig a pénzügyminiszerhez fognak folyamodni. — A koronázási és rendünnep ma szokott módon végbement. Előbb a kirá­lak lovag­termében a történt rendosztások olvastattak fel, s az uj tagok bemutattattak ; aztán a várkápolnában vallási ünnepély tartatott, melynek végeztével a meghívott vendégek a királyi asztalhoz ültek. Is­tentiszteletnél a hitszónoklatot dr. Hoffmann udv. lelkész tarta. Az egyházi ünnepélyt Te Deum és áldás fejezte be.­­ Az alkudozások Poroszország és az anhalti hűségek közt ez utóbbiaknak a porosz vámrend­szerhez folytatólagos csatlakozása tárgyában bevé­­geztettek , s a kötött szerződések ratificatioja, s a kamrák elé terjesztése nem sokára megtörténik. Frankfurt, jan 20. A „Leipz. Z.“-nak ir­ják, a franczia kormány már említett, a keleti ügy­re vonatkozó jegyzékét illetőleg : Ez okmány, me­lyet T a 11 e­n a y marquis, franczia követ a német szövetségnél a szöv. elnökséggel kö­lött, jan. 9 -én kelt. Abban, mint biztos forrásból állítják, azon közlés áll, miszerint a legújabb közlések után , mik Sz. Pétervárról érkeztek, azt várhatni , hogy da­czára a franczia-angol flották feketetengerre me­netelének, daczára az újabb bonyodalmaknak , me­lyekkel a keleti zavarok elintézésére czélzó köz­­benjárási kísérletek legújabban találkoztak, még folyvást remélhetni a dolog kedvező kimenetelét . Ugyanonnan írják : A senatus a rendőr­ségnek szigorúan meghagyta, hogy a demokrat la­pok Oroszország elleni megtámadásait ne tűrje, s a számos demokrat egyletek pontos jegyzékét nyújt­sa be. Kassel, jan. 21. A „Kass. 7.“ egy jan. 19- ki rendeletet közöl, melylyel az 1851. aug. 23-ki szöv. határozmányok közzététetnek. Ezek tudomás szerint az alaptörvények jogérvényének megszünte­tésén kívül a szöv. kormányokhoz intézett felszó­lítást tartalmazzák : ,,az egyes szöv. államokban , különösen 1848 óta tett állami intézkedéseket és törvényes határozmányokat gondos vizsgálat alá venni, és ha azok a szövetség alaptörvényeivel öszhangban nem lennének, e szükséges egybe­­­hangzást haladék nélkül eszközölni.“ Romából írják a „J. des Déb.“nak . Állít­ják, hogy az itteni kormány egy komoly munka készítésével foglalkoznék, a szent helyek ügyében. E munka tényekre alapított válasz lenne a szent­pétervári kabinet némely históriai állításaira. Az e­­lőbb a szövetséges udvarokkal fogna közöltetni, s aztán közzététetni. China. Hir szerint a felkelők October végén már csak 60 mfdnyire lettek volna Pekingtől, s ■Jin­ kiút elérték, mely azonban még 470 k­ (3 k­ — AUSTRIA. Bécs, jan. 27.,D. C.1 Egy Remmelmann Gusz­­távnál Lipcsében megjelent füzet, melynek czíme: „Az általános háború, ha Poroszország, Austria és a többi Németország szilárdan egyesül, lehe­tetlen“ („Ein allgemeiner Krieg, de­n festen Ve­reine Preussens, Oesterreichs und des übrigen Deutschlands gegenüber , eine Unmöglichkeit“) kitüntető említést érdemel, a nagyobb és kisebb kiterjedésű publicistikai munkák árjában, miket a függő keleti kérdés tárgyalása előidézett. Szerző, nyilván tárgyértő és jólértesült férfi, kiemeli az Austria és Poroszország közti benső e­­gyetértés szükségességét, s mindenesetre remél­hető, hogy a két német nagy­hatalmak közt fen­­álló jó egyetértés a legközelebbi jövőnek egyelőre még kiszámíthatlan viszontagságai közt is rendet­­lenül fenálland. Sem Austria, sem Poroszország és Németor­szágra nézve általában nem látszik még eddig, mint Szerző kifejti, ok létezni arra, hogy azok eddigi figyelő maguktartásából kilépjenek, mi­ál­tal csak új bonyolódások támadnának, mig a ré­giek elhárítatlan maradnának, — különösen pe­dig ily ok nem keletkezik mindaddig, mig Orosz­ország uralkodója ígéretéhez, miszerint a porta épségét és fennállását sérteni nem akarja, meg­nyugtató bizalommal ragaszkodni lehet. Ez elmélkedések, annyi ismétlés után, még folyvást az eddigi súlylyal bírnak. Egy kissé mé­lyebben ható vizsgálata a jelen ügyállásnak, min­den elfogulatlant meggyőzhet a felől, hogy még ha azon ígéretek nem léteznének is, Oroszország­nak jólértett érdekében nem állhatna oly igénye­ket támasztani, melyek által Austria, Porosz- és Oroszország érdekei veszélyezve és sértve len­nének. Mi a szóban levő irat szerzőjének e nézetei­hez csak csatlakozhatunk. Valóban a legutóbbi napokban ismét kedvező hangulatváltozás történt Európának a függő kérdést illető napi vélemé­nyében. Az aggodalmak, mik egy pillanatig oly élénken nyilatkoztak, részint ismét lecsöndesül­tek, és a fordulat név szerint az árfolyamok ész­revehető emelkedésében nyilatkozik minden na­gyobb börzepiac­okon. Mindez megerősíti azon általunk gyakran nyilvánított nézetet, miszerint a békés megoldás valószínűsége melletti okok még folyvást tetemesen túlnyomóbbak az ellenkező o­­koknál, és hogy az általánosan oly mélyen érzett szüksége a békének, jótékony és közbenjáró be­folyását halk de ellenállhatlan hatalommal fogja minden érdekletteknél érvényre tudni emelni. A legutolsó hírek kétségkívül alkalmasak­nak látszanak a közönséget e nézetben megerő­síteni, ez értelemben megnyugtatni, s mi remél­jük, hogy a tengeri hatalmasságok által adandó nyilatkozatok hajóhadaik fekete-tengerre mene­telének czélja és horderejéről, a viszályt élesebbé nem teendik, és a kölcsönös értesülés eszközlésé­nek oly kívánatos lehetőségét meg nem semmi­­sítendik. Az említett irat, mely ez ügyet legutolsó pirasisáig felvilágosítja, hasznos adalékul szolgál a béke minden barátainak reményeiknek a kijelölt irányban élénken fentartására. B­écs, jan. 26. ,.U. C.“ A S­zer­b-vaj­da­­ság és temesi- bán­s­ág közigazgatási tör­vénykezési szervezését , cs. k. A p o­s t­o 1­i Fels. 1853 jun. 8. jul. 28 és oct. 2—ki legf. határozatai által helybenhagyta, s ott már annak foganato­sítása munkába is vétetett. Annak lényeges alap­vonalai ezek : A Szerb-vajdaság a temesi bánság­gal együtt a Temesvárit levő helytartóság közigazgatási — és az ugyanottani főtörvényszék területét képezi. 5 kerületre oszlik, melyek szék­helyei: Temesvár, Lugos, Nagy-Becs­kerek, Zombor és Újvidék. Az ország fő­­­városa, Temesvár, közvetlenül a helytartóság alatt áll. A temesvári kerület 193 községet foglal magában : Temesvár, Ujarad, Lippa, Csákova, Versecz és Buziás járásokra oszlik. Lugos ke­rület 234 községet és Lugos, Facsét, Oravitza, Bogsán járásokat, Nag­y-B­ecskerek 168 köz­­­séget és Nagy-Becskerek, Török-(Uj) Becse, Mó­dos, N. Kikinda, Török-(Uj) Kanizsa, N. Szent- Miklós, Hatzfeld, Billet járásokat, Zombor kér. 77 községet és Zombor, Apatin, Kula, Baja, Sza­badka, Zenta járásokat. Végre Ú­j­vi­d­é­k kerület 110 községet és Újvidék, Ó-Becse, Palánka, Ru­­­ma és Illők járásokat. Első folyamodása bíróságok lesznek: az orsz. törvényszék Temesváron­­ kerül. törvszékek Lu­gos, N. Becskerek, Zombor és Újvidéken. Meny­nyiben terjed ki a temesvári orsz. tervszék tör­vényhatósága bizonyos jogügyekben az egész vaj­daság és bánság területére ? ezt a polg. tervha­­tósági szabályzat és büntetőperrend határozza meg. A 4 ker. tervszék területei a hasonnevű ke­rületekkel azonosak. Az öt kerületi székhelyen egyszersmind városilag delegált járástörvényszé­kek lesznek, melyek az ottani törvényszékekkel mind az említett helyeken, mind a körükbeli já­rásokban a törvényhatóságot gyakorolják. Sza­badka város és környéke számára külön járástör­vényszék állíttatik. Temesvár, Zombor, II. Becs­kerek, Újvidék és Szabadkán a politikai ügyvitel a városi magistratusokra bizatik. A nevezett vá­rosok környékén, valamint Lugoson is, azt az országfejedelmi politikai járáshivatalok gyako­rolják, míg a többi járásokban mindenütt mind az illető törvényhatóságot, mind a politikai hivatal­kodást az azokban felállított járáshivatalok tel­jesítik. Vizsgálati törvényszékek vétségek és kihágások felett a temesvári kér. Temesvár járása, vá­rosa és vidéke, úgyszintén Buziás számára a te­mesvári országos törvényszék, az uj-aradi és lip­­pai járásokra nézve az uj-aradi járási hiv., a ver­­seczi és csakovai járásokra nézve a verseczi jár.­hivatal. A l­u­g­o­s­i kerületben vizsgálati törv­­­szék lesz a lugosi, facseti és bogsáni járásokra nézve a lugosi ker­­tszék, az oraviczai járásra nézve az oraviczai jár­­hatóság. A­­ becske­­reki kerületben a nagy-becskereki kerületi törvényszék a becskereki és török-becsei já­rásokra nézve , valamint a nagy-kikindai jár.­hivatal a kikindai, zsombolyi és billeti járásokra nézve; a n. sz. miklósi jár. hiv. a sz. miklósi és török-kanizsai járásokra és a modosi jár. h. a mo­­dosi járásra nézve biránci vizsgálati hatósággal. A z­o­m­b­o­r­i kerületben a zombori ker­­tszék a zombori és apatini járásokra; a szabadkai jbir. a szabadkai és zentai járásokra; a kulai és bajai jár. hivatalok a hasonnemü járásokra nézve; az új­vidéki kerületben az itteni ker­­tszék az újvi­déki, ó-becsei és palánkai, s a rumai jár. hiv. a Könyvism­ertetés. Falu pacsirtája. Irta és kemenesi barátai­nak ajánlja szelestey László. Kiadta Frie­beisz István. Pest, 1854. Müller Gyula bizománya. 12 rét. 181­1. Ára ? A költő arrczképével. Mi az a tájköltészet? Sem több, sem kevesebb, mint tájszólás, táj­­­viselet, tájszokás , tehát lovagolni helyett „lovagó­­nyi,*­ mint a palócz mondja; „czifra szűr“ helyett „fekete zeke,­* minőt a székely visel; s a­helyett,hogy az ember „elmárkásodnék,*­ „elregül,“ mikép Keme­nesalján szokás; egy szóval: riczaricza kukoricza, cicicici, ijaha, diri-dom, hejehüm — bum !!! „Minő­­zetlen tréfa!“ fogják mondani olva­sóink; de tehetünk-e róla, ha vannak költők, kik a költészetből tréfát űznek ? Legalább Lisznyai és Szelestey, kik a tájköltészetet megalkották és kép­viselik, elmélet és gyakorlatban igy s nem máskép határozták meg ez uj genre-t. A „Palóczdalok 11 előszavában a többek közt ez áll: „Fajtám kedély világának bármily kis ré­szecskéit, mozzanatait megénekelni dalokra buzdulok. Részt vettem ünnepeikben, játé­kaikban, toraikban, szüreteik­ és te­metéseikben. Kihallgattam, kitanultam sa­játságos beszéd- és gondolkozás­mód­­j okat, kedélyük, benső életük egysze­rű gyöngypatak folyását. E dalok a ve­lük töltött idő hatásaiból veszik színezetüket.“ A „Kemenesi czimbalom11 előszava így tanít: „Általánositnunk kell a jól gondolt táj szavakat, életet adni a nép jellemző kifejezéseinek, hangot örömeinek, nyomatékot és jelentőséget gondolatainak a népköltészet által. E szavak és kifejezések visszaadására is legalkalmasb a népköl­tészet: hű és népszerű leírása azon jeleneteknek, melyekben az érintettem­ s­z­a­v­a­k, vagy a táj s­z­o­­kásaival kapcsolatban levő kifejezések leginkább használtatni szoktak.*1 A „Falu pacsirtájának 11 előszava ugyanezt is­métli, csakhogy egy kissé burkoltabban s kevesebb érthetőség és határozottsággal. Mondhatunk-e ez uj tanra egyebet, mint hogy mindez vagy phrasis, mi alatt nincs eszme, vagy oly meghatározása a tájköltészetnek, miből minden kikerekedhetik, csak költészet nem, tehát sem több, sem kevesebb, mint tájszólás, táj­viselet, tájszokás. Épen az, mit fennebb mondánk, mert tájszavak, tájszokások, s valamely népfaj „kedélyrészecskéi"­ még magában épen ugy nem költészet, mint ha va­laki nem tájszavakat, nem tájszokásokat gyűjtene össze, s valamely városi néposztály „kedélyrészecs­kéivel”1 bajlódnék. Ez csak kelmeszerü adalék, mi­kép Erdélyi nevezte, mik helyet foglalhatnak ugyan, mint népismei, történeti és nyelvtani adatok, a népi kutatók gyűjteményeiben, melyek nem e­­gyedül költészeti elvek nyomán szerkesztvék , de költészetben, melyet az irodalom állít elő, soha. A népköltészet sem tájszólás, sem népisme, valamivel több, mert költészet. Az pedig, hogy a költő hon­nan veszi tárgyait: a Tisza vagy Duna mellől, a Mátra vagy Kemenesaljáról,—egészen közönyös do­log, a fő az eszme, az érzés, mit elmond, a concep­­tio, a kivitel, a forma, melyben elmondja. A külsőség, az anyag nem léphet a szellem helyére, képtelen uj genre-t alkotni, s nem­ nyújt­hat semmit, mi akár a költő, akár a műbirónak szempontul szolgáljon, s vájjon azon négy jó dal, melyeket a száz­huszonnégy palóozdal közt talá­lunk, azért jó-e, mert a költő palócz-sza­vakkal tar­­kázta fel s a palóczokra mythoszok és szokásokat fog, mikről azok még nem nem is álmodnak, vagy mert egy pár szép lyrai gondolat csinosan van ki­vivé? várjon Szelestey dalai azért gyöngék-e, mert kemenesalji szokásokat tárgyaznak, s „ekete­­moncza,11 „karázsia1” szavaktól hemzsegnek, vagy mert üresek és puszta szóvirágok ? Bizonyosan mindkét esetben az utóbbi áll. A költészet egy és örök, s azon sajátságok, melyeket valamely nemzetiség vagy egyes költő kölcsönöz neki, nem esetlegességektől függenek, hanem az alkotó szellemtől. Ezer alakban jelenhe­tik meg, de lényege ugyanaz, avagy a különbségek nem az anyag által föltételezvék. A magyar és né­met költészet közt van különbség, de azt nem a nyelv teszi, sem a szokások, sem tárgyai, hanem a nemzeti szellem. A mű- és népköltészet sem egy, de nem azért, mert egyik nem akar költészet lenni, hanem mert ez utóbbiban a primitív érzés és vi­lágnézet, a naiv felfogás és alkotás ját­szván fősze­repet, egy saját styl áll elő. Költői iskolák és stylek lehetnek és vannak, de költészet, mely a költészet fogalmán kívül keresi súlypontját, nem lehet, nincs; s a tájköltészet ilyen akar lenni, midőn elméletben a tájszavak és szoká­sok képviselését tűzte czélul s gyakorlatban sem ad többet. Ki adott jogot, hogy a prózát költészetkép áruljuk és széptani elvek helyett holmi statistikai és nyelvi szempontok után induljunk? Minő maskara az, midőn a költő valamely tájon divatos szűrt nya­kába kanyarit, teli veszi mellét pár kurjantással s néhány bámész elkiáltja magát, az ám az eredeti! Ha szemlét tartunk a világ összes népköltésze­te fölött s összehasonlítjuk a mi újdonsült tájkölté­szetünkkel, látni fogjuk: minő nagy tévedésben vannak ez uttan emberei. Mindaz, mire ők fősúlyt helyeznek, mellékszerepet sem játszik, legfölebb né­ha színezetül szolgál, de soha sem czélul, költői érdeket pedig épen nem föltételez. Az összes ma­gyar népdalgyűjteményben nincs annyi tájszó, táj­­­szokás, mint mennyit Lisznyai és Szelestey költe­ményeik s mi több lyrai költeményeikben összehal­moztak. Látszik, hogy elméletükhöz híven ebben hiszik a népköltészet erős oldalát. A baj onnan ered, hogy a népies értetlenségből panaceaként tekinte­tik. Mindannak, mi népies, szükségeskép szép, egésségesnek kell lennie. Ez a kenet, mely minden kö­lteményt széppé varázsol, ez a fölhatalmazás, mely a költőnek minden kihágásra jogot ad. Haj­dan, a latin iskola idejében, a klassikus költemény­hez elég volt pár mythologiai hasonlat, most a nép­dalhoz elég pár kiteremtett étett kifejezés.Sokan azt hiszik, hogy mindaz, mi a nép száján forog, már költészetbe való, minden népdal egy-egy remekmű s minden szeszély a nép-nemzeti genius székelése. Pedig a népnél is épen annyi ízléstelenség van, mint a nem-népnél; népdal is épen annyi rész te­rem, mint nem-népdal; a kunyhónak is épen úgy megvan a maga hóbortja, mint a salonnak. Üssük föl a Kisfaludy-társaság által kiadott magyar népdalgyűjteményt, bizonyára a gyönyörű dalok mellett találunk igen sok dalt, mik keveset érnek, s Erdélyinek igaza van, midőn azt mondja : „Kölcsey szavai a magyar népdalokról, hogy leg­közönségesebb charakterük nem egyéb, mint üres, izetlen rimjáték, csak általánosságban helytelenek, de egyes esetekre igen is alkalmazhatók minden népeknél. A krónikás, élet-, jellemfestő (lakodalmi vőfél stb.) versekben senki sem fogja a költészetet becsülni, hanem az anyagot, a feldolgozni valót. A népdalgyűjteményekbe nem azért vesznek föl minden népdalt, hogy mintául tűzzék ki, hanem hogy a népszellem összes nyilvánulását a maga ere­detiségében tárják szem elé. A költő tudni fogja, mit válaszszon meg,hol keresse a szellem lüktetését, hol a rest anyagot s mit tartson salaknak, mit gyöngynek.“ De ha valaki előáll, s a­helyett, hogy a népdalokból szellemet , segédforrást merítene, az értéknélkülieket kezdi utánozni s gyöngéik­ből genre-t alkot; nincs-e joga az ítészetnek azt mondani: ez nem uj genre, hanem tehetlenség, ez nem eredetiség, hanem oly utánzás, mely hiányo­kat utánoz ? Tájköltészet nincs.Mit ez alatt értenek, az vagy a népköltészet fogalma alá tartozik, vagy non sens. Bátran ki lehet mondani, hogy ez nem egyéb, mint a népiesség egyik kinövése, költők szeszélye, kik nem bírván eredetiséggel, eredetiséget h­ajhásznak, hiú erőlködés az ízlés ellen, mely megboszulja ma­gát. Avagy költészet-e az, mely művészi alakítás helyett tájszavak és szokások registratiójával akar hatni? Érdemli-e a népdal nevet azon költemény, melyet commentárral lehet megértenünk,s ha meg­értettünk , lelkesülés fejében megtanulunk egy táj­­­szavat, vagy tájszokást? Az egész táj­költészet nyáj- 1844 r­­­ang. mfdj távolra van Pekingtől. Ez utóbbi fő­­s városban erős helyőrség és 3 évre való élelemkész­­­­let van. A császár a tartományi helytartóknak ki­jelentette, hogy ez évben maga áll hadserge élére s Nankint ostromolni fogja. Tibettől 10 évi adó előre kifizetését, és a mandzsuk és mongoloktól 100,000 embert kívánt volna. Shanghae még a felkelők kezében van. Amogban a csend helyreállt, Cantonban az nem háboríttatott.

Next