Budapesti Hírlap, 1856. július (151-177. szám)

1856-07-23 / 170. szám

Esparteronak akarta azt átnyújtani, azonban mást gondolatra lővén, tudni kívánta, ha várjon O’Don­­nell egyszerűen lép-e le,­ vagy pedig lelépésének okait is kijelölendi. O’Donnell így szólt: „Azért lépek le, mivel elveim Escosuráéival egészen ellen­keznek, mivel még én conservativ politikát képvi­selek, mely egyedül látszik az országra nézve üd­vösnek, ön, Escosura úr, forradalmi elem.“ E­s­­c­o­s­u­r­a hevesen válaszold : „Semmi szójáték ! Mit ért ön conservativ politika alatt? Mondja ki ön, hogy szabadelvű vagy nem, s ezzel vége a dolognak.“ Erre botrányos jelenet következett; mindkét minister mindennemű elpár­tolást s kormányzási hibát vetett egymásnak sze­mére, úgy hogy végre Espartero kijelenté, mikép kénytelen mindkét urnák lemondási kérelmét elfogadni, sőt azt tüstént beadatni kívánta. Esco­sura, noha vonakodva, engedelmeskedett, azonban kijelenté, hogy mindemellett is Espartero párthíve marad. Ellenben O’D­o­n­n­e 11 azon nyilatkozatra szorítkozott, mikép a reá ruházott teljhatalmat egyedül a királynőnek köszönheti, s ezért egyedül annak nyújtandja be lemondását. Erre a palotába ment, miután előbb a ministerelnököt arról értesíté, hogy a nap folytában zavarok kiütésétől lehet félni, s hogy ő megtette a szükséges erőintézkedéseket a lázadók legyőzése végett. Espartero csak­hamar követé a hadügyminiszert. — Ros de Olano, Serrano, Dulce, Messina, M­a­c­­rohan tábornokok, szóval mindazok, kik 1854 júliusban O’Donnellt vállalatában segítik, még 12-n beadták lemondásukat. Egy másik levelező szerint Escosura Valladolidbeli visszatértekor, a­nélkül hogy egyenesen a moderado pártot vádolná az ó-castiliai zavarok előidézésével, igen szigorú rendeletet formulázott ezen párt sajtója ellen. Ezen rendelet a ministeri tanács elé terjesztetett, s heves ellenzésre talált O’Donnell részéről, ki így kiáltott fel: „Ezúttal nemi“ Ezen viszály lehetetlenné té­ve, hogy a had­­s belügyminiszerek továbbra is ugyanazon kabinet tagjai lehessenek. Espartéro hiában igyekezett kibékülést eszközölni. Ez 13-án reggeli 3 órakor történt. Espartéro a palotába ment. A királynő kénytelen lévén Espartéro vagy O'Donnell lemondásának elfogadása közt választani, kijelenté, hogy Escosurát akarja elfogadni, azonban mégis 13-án éjjel a palotába összehivá a ministere­ket, s hiában igyekezett az ügyet elintézni. E­s­­p­a r t­é­r­t látván, hogy lehetetlen a kabinet jelen szerkezetét az alkotmány kihirdetésének perczéig fentartani, beadá lemondását, s az összes ministerek követték példáját. A királynő 3 óránál tovább kérte Espartétól, hogy maradjon a kormány élén, de min­den kérelme hasztalan volt, s 14-én reggeli 4 óra­kor elfogadta a ministérium lemondását,s a hadügy­ministert bízta meg az új kabinet megalakításával. O’Donnell tüstént hozzá fogott a munkához s 9 órakor az uj ministerek letették az esküt. Ezen té­nyek Madridban természetesen mély benyomást tettek. Már 14-én mutatkoztak a kiütendő zavarok előjelei. Számos ügynökök járták be a különböző városrészeket, hogy a népet lázadásra izgassák. Fegyverre szólító iratok szabadon árultattak az ut­­czákon. A nemzetőrség egy része különböző pon­tokon összegyűlt, riadót akartak venni, de a hatóság ezt meggátolt. San­ Miguel lemondott az ala­­bárdosok főparancsnokságáról, s tüstént Concha Manuel tábornagy által váltatott fel, ki elfoglalta ál­lomását s a palotában őrségen volt nemzetőr-zász­lóaljhoz következő szavakat intézett: „Uraim! Én a palota­ főnökévé neveztettem ki. Én a világos és nyílt állásokat szeretem; én nem vol­tam mindig barátja a nemzetőrségnek, de most az vagyok. Önök ismerik a most történő ese­ményeket, minden a legszorosabb törvényes­ség határai közt fog végbemenni. Ha hajlandók önök a korona előjogait tisztelni, ezentúl is őrköd­­hetendnek a palota fölött, különben szabadon eltá­vozhatnak önök.“ Az összes csapatok consignálva voltak. A helyhatóság beadta lemondását, mit Rios-Rosas elfogadott. Szinte minden raktár zárva volt a főbb utczákon. A nemzeti nyomda, a belügy­ministerium stb. gondosan őriztettek. Lo­vas , és gyalog czirkáló­ csapatok járták be a fő­város utczáit. A levelező egy ,6 óráról kelt utó­iratban írja, mikép a nemzetőrség az összes erké­lyeket megszállotta, a M­a­y­o­r-téren s a főbb ut­czákon az ágyukat kiszegzé. A járás-kelés meg volt gátolva. Egy jul. 15-diki madridi levél az „Ind. belge“­­ben következő érdekes, és jó forrásokból vett rész­leteket hoz:Escosura belügyminister, Cas­­tiliából visszatérvén, okát igyekvék adni az e tartományban előfordult események eredetének, s azokat a visszaható pártoknak tulajdonította, említvén szavaiban a mérséklett, conservativ pártokat,­ a vicalvaristákat (O’Donnell párthi­­veit) és a carlistákat. Hogy az izgatókat nyilvá­nosan vádolja , Escosura ugyane gondolatot egy királyi rendelet bevezetésében is kifejezte, mely rendeletnek 14-én kelle megjelenni, mely rende­lettel a cortesgyűlés lett volna egybehívandó, vég­eloszlatás végett, a jezsuiták a félszigetről szám­­űzendők, s az alkotmány kihirdetendő. O’Donnel kijelentette e perezben, hogy neki teljes lehetetlen Escosurával a ministériumban maradni, s erre be­következett a tudvalevő kabinetváltozás. Az „Ind. beige“ madridi jul. 14.ki levelezése az ugyane nap esti eseményekről így szól: Esti 8 óra. A 90 követ szavazata daczára a királynő megtartja az uj kabinetet. A harcz kiütött­, a tüze­lés a palotánál és a St. Domingo piaczon megkez­detett. Mindenütt torlaszokat állítanak. Egész Spa­nyolország ostromállapotba helyeztetett; az ezt hir­dető rendelet az uj kabinetnek a királynőhöz inté­zett jelentésével jelent meg, mely ama rendszabály szükségét fejtegeti. Martinez Alonzo polg. kor­mányzóvá neveztetett ki. A két Escosura testvér a fölkeléshez csatlakozott. — 10 órakor estve. Bejártam a város több részeit. A tüzelés a királynő palotája előtt még folyvást tart. A harcz akként kezdődött , hogy gyalog vadászok, a Pradoról jőve, a palotával szemközt fekvő kir. szín­házat szállták meg, miben egy nemzetőrzászlóalj azokat meggátolni megkisérte és visszavettetett. A nemzetőrség a város központjait tartja megszállva a belügyministériumot, a Mayor piaczot,az Izidor temp­lomot, az összes oda szakadó utczákat s a házak emelvényeit.­­ Tekintélyes csapattömegek vannak a palotában, a del Oriente piaczon, a franczia követségi palotában , a királyi színházban egy­részt , valamint másrészt a város túlsó végén a Pradon, a cortes-palotában, a hadügymi­­nistériumban s a közel utczákban felállítva. Hallatszik, mikép az őrség éjfél táján fog előnyo­­mulni,hogy a nemzetőrséget állásaiból kiszorítsa. San Miguel, a palotai alabárdosok parancsnoka, újólag felajánlotta szolgálatait a királynőnek. A mi­nisterek a királynőnél vannak. A torlaszokon erő­sen dolgoznak. Három nemzetőrség által lévén megszállva, egy nemzetőr vállalta magára, e levelet a postára vinni. E pillanatban az összes harangok hatalmasan szólnak, hogy a lakosokat házaik kivi­lágítására intsék. Espartero titkára Gurrea házába vonult vissza. A „Journa des Debats“ szerint a harcz kitöré­sére azon körülmény adott okot, hogy a cortes­gyűlés küldöttsége, mely a nemzetőrség egy osztá­lyának fedezete alatt a conferentiateremben az új kabinet ellen hozott határozatokat s egy uj kabi­netnek Espartéro és Madozzal élén tervezett név­sorát a királynőnek átvinni akarta, az arra és kisé­­­­retére tüzelő sorcsapatok által visszaüzetett. Egy franczia figyelő hadtestnek a spanyol hatá­ron felállíttatásáról szóló hírek megvalósulnak. Párisi hivatalos körökben állítják, mikép ez intéz­kedés csak azért történik, hogy a spanyol fölkelők franczia területre ne léphessenek. A „Const.“ erről így szól: „Azon eseményekkel szemközt, melyek színhelye Spanyolország, szükségesnek hive a franczia kormány, némely elővigyázati rendsza­bályokhoz nyúlni.­­ A hadügyminiszer néhány ezrednek parancsot osztott , hogy a határ­hoz közeledjenek, azonban nem 25.000 embernek felállítása forog fönn, mint ezt némely lapok állítot­ták.“ Nagyszámú spanyolok, különböző pártokhoz tartozók, hagyták oda 18 és 19-n Párist, Spanyol­­országba visszatérvén. Ezek közt van Ortega tbik, ki az 1854-ki események után hagyta el Spa­nyolországot. Azon mai szemlénkben említett jelentés, mit az uj ministerium 14-én a királynőhöz intézett, így hangzik : „Felség! — Miután a győzelem-herczeg el­nöklete alatti ministerium a keblében támadt vé­lemény-különbségek következtében szétoszlatott, s miután felséged a közügyek intézését ama felelős ministerekre bízta, kiknek szerencséjük van felsé­gedhez intézni ezen jelentést, az uj kabinetnek első kötelessége volt, komolyan s részrehajlatlanul mél­tányolni azon helyzetet, melyre az országot szám­talan régi s új okoknak végzetszerü közreműködé­se s kellemetlen összebonyolodása juttaták; s mely a legveszélyesebb helyzet, melybe az ezen. század kezdete óta merült. A szenvedélyek ingerültsége, az érdekek összeütközése, s a pártok amaz erőszakos küzdelméhez,melyek minden politikai forradalmat kí­sérnek, csatlakoztak: az 1854. júliusi mozgalom dia­dala óta minden rendszeres, politikai s közigazgatási törvényhozás hiányai, minden polgári közhivatal­nokok megújítása s megváltoztatása, oly fontos kér­dések összehalmozódása, melyek megoldást kíván­nak, akár társadalmi, akár vallási szempontból, a dynastiai háború föléledése Aragónia tartományai­ban, a ragály, az élelemszerek drágasága a monar­chia egész területén, a közrendnek kisebb nagyobb mértékbeni gyakori megsértései. Ezen szomorú kép kiegészítése végett nem hiányzott egyéb , mint a legutóbbi fölkelések, melyek kiválólag socialisticus jellemüknél fogva oly nagy mérvben pusztítók a fél­sziget közepén eső, rendesen oly békés tartomá­nyokat, s melyek közöl némelyek, kevesebb szá­­muak ugyan, de nem kevésbbé rettentők, gyors ra­­gály gyanánt más parti vagy benső tartományokra is kiterjedtek. Fájdalmas kötelességünk kimondani, felség! mikép mindazon törekvések , miket az alkotmány­készítő cortes - gyűlés s a lemondott kabinet , az eszély, bölcseség s hazafias buz­galmuk által vezéreltetve, annyi bajok napon­kint növekedő túláradása ellen szegeztek, te­hetetlenek voltak. Se a parliament jelenléte­, tekintélye s közreműködésének , se ama rend­kívüli teljhatalmak gyakorlatának, mikkel a legu­tóbbi kabinet létének végperezéig fel volt ruházva, se a terület tetemes részeiben fenntartatatott vagy újólag felállított ostrom-állapotnak, se a katonai igazságszolgáltatás gyors, példás és szigorú műkö­désének, mely a szükség parancsoló törvénye által alkalmaztatott, nem sikerült mindeddig helyreál­­lítni a társadalmi s politikai fegyelmet, megőrizni a közbékét, s biztosítni — habár csak rövid időre is — az anyagi rend fenntartását. Ezen állandó válságos helyzet nyilván rendszer­változást kíván a királyság kormányában; egyetértési s kibékí­tési politikát kíván minden emberek közt, s mindazon pártok számára, melyek az alkot­mányos monarchiához csatlakoznak , igazságos, s ugyanakkor elegendő s hatályos fékezését kívánja mindazon zavargási elemeknek, me­lyek a társadalom mélyében háborognak , vagy annak felszínét megzavarják; végre a köztekintély­nek ideiglenes öszpontosítását s hajthatlan egysé­gét kívánja, működését egyszerre minden pontra eszélyesen s mérsékletesen, de egyszersmind eré­lyesen s elszántan gyakorolván, nehogy ezen mű­ködés félbeszakadván, elgyöngü­ljön, nehogy rész­beli s meddő erőfeszítésekben tékozoltassék el; hogy egy hatalmas és üdvös rázkódás visszaadja a tekintély elvének lerontott rugalmasságát; a tör­vényeknek az azok iránt tartozó tiszteletet, a pol­gárok legszentebb jogainak az azokat megnyugtató biztosítékot, a népnek az erkölcsi rendet, a mo­narchiának a belbékét. Felség! Ekkép s nem máskép mentetett már meg több ízben a társadalom maga Spanyolországban, vagy azonkívül kevésbbé nehéz körülmények közt; ekkép, s nem máskép őriztettek meg a nemzetiségek a romlástól. A kor­mány ama szilárd reményt táplálja, mikép ama főben­járó rendszabály segélyével, mit felségednek ja­vasol, s azok segélyével, miket csak futólag jelölhetett ki ama sietség miatt, melylyel ezen jelentést szer­keszteni kénytelen volt, lehetséges leend neki, gyorsan elérni ama magas czélt, melyre törekszik, s mely a minden megalakított hatóságnak legszen­tebb s legfőbb kötelessége által szabatott eléje. Midőn ez neki sikerülendett, a közvélemény jegyez­­hetlen támogatásával, mely ily értelemben erélyesen nyilatkozik, sietene egy másik nem kevésbbé szent, s nem kevésbbé parancsoló kötelességet telje­­sítni, helyreállítván a szabályszerű rendet, saját eljá­rását a cortes-gyűlés ítélete alá terjesztvén, az ország igazgatásában s a parliamentteli vi­szonyaiban lelkismeretesen gyakorolván azon tör­vény iránti tisztelet, szabadság-szeretet elveit, miknek felséged jelen tanácsosai egész éltük­ben őszinte hívei voltak. — Ezen érzelmek­kel eltelve s azon okokra támaszkodva, szeren­csénk van tiszteletteljesen felséged elé terjeszteni a következő rendeleti tervet. (Aláírás). O'D­onnel­. Pastor Diaz. Cantero. Los Rios y Rosas. Collado. (Erre következik azon kir. rendelet, melynélfogva az ostromállapot az egész országban kihirdettetik.) Azon rendeletetben, minélfogva az ostromállapot az egész országra kiterjesztetett, s mely Rios- Rosas által van ellenjegyezve, végül kijelentetik, mikép a kormány s cortes-gyűlésnek számot adand, a főhelytartóknak abban adott rendkívüli teljhatal­mak alkalmaztatásáról.­­ Olaszország. Nápolyból a „Bilancia“ je­lenti, mikép Filangieri tbe Calabria partjait beutazta, egy igen kiterjedt erődítési rendszer lé­tesítését illetőleg vizsgálatokat tevén. Hasonló czéllal foglalkoznak nápolyi mérnök tisztek a ha­tárokon, nevezetesen Sera mellett, hol az erődítési munkálatok már megkezdettek. Távirati tudósítások. Pár­is, jul. 21. Barcellonais. hó 19-ki tudósítások szerint ott a nyugalom ismét helyreállt, a nemzetőrség lefegyvereztetett s feloszlattatott. Junquerában a lázadás kitört. Saragos Sá­ba­n junta alakult, melynek elnöke Falcon tbik. (E tudósítások részben már magántávirati sürgöny alakjában közölve voltak.) Málta, jul. 13. A „Shearwater“ és „City of London“ gőzösök a tuniszi parton megfeneklett „Spartan“ gőzösnek, mely maga már alig menthető meg, legénységével megérkezett. Turin, jul. 19. A lopvanőszök több tartomá­nyokban elharapódznak. Hunyadi a vár fölszabadítására mindenekelőtt a török hajók elriasztását látta szükségesnek. Már Buda, Pétervárad, Szeged és Szalánkemén alatt 200 hajót egyesített, melyeket tűzmentes fedéllel látott el és fölszerelt s válogatott, próbált harczosokkal rakott meg. Csak egy zivataros éjre várt. Ez alatt egy kém lopózott be az ostromlott várba, ki Szilá­gyinak hírül adá Hunyadi tervét, azon meghagyás­sal, miszerint a török hajók megtámadása pereté­­ben maga is a várőrség birtokában levő hajókat készen tartván, vízi támadást intézzen az ellenségre. Július 14-kén indult meg a hajóraj. A Duna jobb partján Kapisztrán kísérte azt kereszteseivel, a balon Hunyadi fedezte lovas csapataival. A török hajók erős lánczokkal voltak egymáshoz, de nem egyszersmind a parthoz kötve. A törökök elbiza­­kodásukban megvetéssel néztek a közelgő magyar hajókra, melyek ágyúval kezdék meg a harczot. Míg a tüzelés folyt, Szilágyi gályái hátulról támad­ták meg az ellenséges hajóvonalat, mely két tűz közé szorítva nem védhette magát. Az egész török flotta semmivé lett. Csak 30 hajó menekülhetett meg, s az is megrongálva és őrsége megtizedelve, így Nándorfehérvár vízi oldalon föl lön szabadítva. Most Hunyadi és Kapisztrán Zimonynál ütött tábort, a várban az őrség megerősíttetett és maga a fővezér is a várba vette magát. Julius 21-n volt már 15-ik napja annak,hogy Mo­hammed Nándor 15 nap alatti bevételét fölfogadta. A rongált falak megmászására a török táborban nagy tevékenységet fejtettek ki. Az nap a roham megtörtént. Hunyadi oly merész hadi cselt gondolt ki, mely talán hallatlan az ostromok történetében , — csak azon esetben számíthatott jó kimenetelre, ha min­den alvezére, minden katonája a legnagyobb pon­­tossággal hajtja végre parancsait. ______ Hunyadi ugyanis a fellegvárba vévén be magát, a vár falait védő vitézeknek azon utasítást adta, mikép makacs védelem után, egy bekövetkezendő erősebb roham elől rögtön vonuljanak vissza a ré­sekről és falakról, s a város mellékutczáiban egye­süljenek, a török csapatoknak szabad berohanást en­gedvén a városba.Miután igy a török sereg egy és bát­rabb része be lesz csalva , egyszerre rohanjanak ki a mellékutczákból s foglalják el újra a réseket és falakat, míg a magyar sereg másik része a rendetle­nül zsákmányra elszéledt törökökre rontson, így a török hadsereg egy része elleend vágva és megsem­misítve a város falai közt. Mindezen rendelete a legpontosabban lön teljesítve. A jancsárok egyik rohama elől az örök mind a mellékutczákban egye­sültek. S miután az ozmán sereg e visszavonulást rémületnek vélte,, rendetlenül tódult be a várba, s széledt el a főbb utczákon. Ekkor tűnt fel a hold s a magyar vezér jeladó kürtje is megszólalt a fel­legvárban. Az elrejtett magyar vitézek elrohan­tak. A legelkeseredettebb utczai harcz támadott. Hunyadi leeresztette a fellegvár hídját. A törökök itt vélvén a magyarok kincseire bukkanni, neki­ro­hantak a hídnak, de a kirohanó Hunyadi tömött so­raival találkoztak. Egész 21 i kéről 22-ikére menő éjen át tartott a vérengezés a várban. Hunyadi hadi csele csak részben sikerült, mert a csatákban teljes bizonyossággal számítni nem lehet. A törökök sok­kal nagyobb számmal tolongottak volt be a várba, mint a magyar vezér gondolta. Még midőn hajna­lokon is, bizonytalan volt a győzelem, sőt inkább a török részére látszott hajlani. Ekkor Hunyadinak újabb cselhez kellett folyamodnia. A vár árkait mes­terségesen készített gyúanyagokkal hordatta meg, és azokat meggyújtatván, minden oldalról roppant tűz vette körül a várat. A törökök közt általános lett a rémület, midőn minden oldalról lángok által látták magukat körülvétetve. Ekkor rohant ki a fel­ső várból a készen tartott és válogatott harczfiakból álló magyar tartalék. Ez oly eldöntő csapás volt, mikop a törökök többé nem harczoltak győzelemért, csak életük megmentéséről gondoskodtak. 22-ikén délre már egyetlen élő török sem volt a várban, a 20 óráig szakadatlanul folyt csata a magyarok tel­jes győzelmével végződött. Hunyadi nem akarta üldöztetni a törököt, mert a hosszú, egy pereznyi nyugtát sem engedő viadal­ban katonái teljesen ki voltak merülve. Azonban e kimerülés daczára a magyarok harcz­­vágya nem ismert határokat. A fővezér azonban azt a parancsot adatta ki Szilágyi által, hogy halálbün­tetés terhe alatt se a várból, se a hajókról senki ne merjen csatába ereszkedni a törökkel. A várbeli rendezettebb csapatok meg is zárták a kiadott parancsot. Nem így a fenyítékhez kevésbbé szokott keresztesek. A Száva jobb partján egy dombon vagy öt keresztes jelent meg a török tábor közelében, a­kik néhány török lovassal össze­csaptak. Mindkét részről több-több harczos keve­redett a harczba. Kapisztrán a fővezér paran­csához tartván magát, átkelt a Száván, hogy sze­mélyes tekintélye által utasítsa rendre az engedet­­lenkedőket. Azonban átkelése csak élesztette a tüzet, a keresztesek száma 2000-re ment már, kik harczba keveredtek. A többi térdre borulva kérte a szent atyát, engedje résztvenniök a csatában. Maga Kapisztrán a népnek ezen ösztönszerű föllelkesedé­sében a gondviselés intő jelét látván, most maga ve­zette estve felé csatába kereszteseit. A török az első és második vonalból kivezetett. Mohammed most egy 6000-nyi válogatott lovas csapatot küldött ki, mely a kereszteseket a vártól elvágandó s azokat hátban­­ volt megtámadandó. Hunyadi azonban, ki e m­ugal­mat szemmel tartotta, most kényszerítve volt a ke­resztesek védelmére kelni. Szintén kibocsátá a vár­ból lovasságát a török spahik ellen. Ez újabb vé­­rengező harcznak, melyben a szultán is baloldalán sebet kapott, csak az éj vetett véget. De a törökök nem tartották tanácsosnak a har­madszori megveretés után a harczot megújítni. Rendben kezdették visszavonulásukat, mely rövid időn a legrendetlenebb szaladássá fajult. Hu­nyadi az üldözést nem tartotta tanácsosnak. Is­merte ellenfelét, tudta, mikép a török, ha elkesere­dett védelemre kényszeríttetik, gyakran a legna­gyobb elszántságot fejti ki. így jön kivíva e győzelem, mely azon kívül, hogy a föld akkori legnagyobb hadseregét bonta föl, s megmenté Magyarországot, roppant zsákmánynyal jutalmazta a magyar sereget. 300 ágyú 12 bomba­­vető került Hunyady birtokába. 40 ezer török hulla borította a csatatért. A magyarok vesztese nagy le­hetett, kik csak aránylag voltak csekély számmal, de mintegy 60 ezer fegyverest számíthattak. A nándori győzelemmel egész Szerbia megszaba­dult a törököktől. — De e csata következései közt egy szomorú eseményt is olvasunk a történetben. Hunyady János 20 nap múlva, u­­m. aug. 11-ikén kiadta hős lelkét. A vezér áldozatául esett a csapat­ja közt kiütött ragálynak. Mint seregéhez hű vezér másnemű veszély közt sem akarván odahagyni jó katonáit, kötelességérzetének esett áldozatul! Nem hagyhatjuk említetten, hogy a legnagyobb magyar­nak emlékéről máig sincs gondoskodva! Színházi előadások. A nemze­ti színpadon: Tánczcsoportoza­­tok Kobler testvérektől. Ezt megelőzi: „A három politikus szünórái.“ Vígjáték 3 felv. A pesti német színpadon: „Doctor Wespe.“ Lustspiel in 5 Ausz. Duna vízállás, julius 22. 9' 4' 3'' 0 fölött. Bécsi börze, julius 22. (Távirati kötés.) Bankrészvény . . . . . . . 1095 Államkötelezvény 5% . . . • • . — dto 4% . . . . . . — Nemzeti kölcsön 5%.............................84,5/16 1834—diki sorsjegy.................................. 241 1839-diki — ........ 121% 1854-diki 5%.................................. . 105­/16 Államvasutrészvény........................... — Éjszaki vaspálya . . Augsburg. . . . . . . . 7* . 102&/g Földtehermentesítési köt................... 767/g Dunagőzhajózás ................................................593 London . ...................................1093 Hamburg . . . ..... . . 753/g Cs. kir. arany . . . . . . . Felelős szerkesztő SZILÁGYI FERENCZ. Szerkesztő-társ NÁDASKAY LAJOS.

Next