Budapesti Hírlap, 1857. március (49-73. szám)
1857-03-31 / 73. szám
Pest. Kedd, SZ. Martion 31. 185? 73. Megjelenik e lap, vasárnap és ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési dij : Vidékre :félévre: 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Helyben : félévre: 8 frt, évnegyedre: 4 ffrt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 0 kr, többszöriért pedig 4 kr. számittatik. — Egyes szám 20 pkr.• Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 2-ik st. a. 1-ső emeleten. BUDAPESTI Előfizethetni helyben: nap kiadó hivatalában. Egyetem utosa, 2-dik szám, földszint; vidéken minden es.kir. postahivatalnál. — Előfizetést tartalmazó levelek a czim, lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt ,bérmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz utasitandók. Kiadó hivatal van: Egyetem-utczában, 2-ik szám alatt, földszint. HIVATALOS RÉSZ: 0 csík.A'jrostok Felsége a szárd udvarnál levő követségének onnan visszahívásét "elhatározni méltóztatott. " A porosz k. udvarral eszközölt egyetértés folytán a porosz kir. követség Turinban vállalá magára, hogy az austriai cs. alattvalók érdekeit Szardinia királyságban, előforduló esetben képviselendő 1857. február 9. kelt császári rendelet, kiható minden koronaországokra rizve , egy uj útlevélrendszernek behozatala tárgyában. *) Oly czélból, hogy a személyforgalomnak birodalmamban a lehető könnyebbségek engedtessenek, ministen s birodalmi tanácsom meghallgatása után, az újdon behozandó útlevélrendszer alapjául a következő határozatok találtam megállapítandóknak. I. Az útlevelek minden megvizsgálása jövőben az államterület határszéleire fog szoritozni s ezért a birodalom belsejében az útleveletek bizonyos helyeken eddigi előmutatása, láttarozása s hivatalos letétele megszüntetendő. II. A belföldieknek, a külföldre utazás végtt szükséges útlevelek kieszköszlése tekintetében minden lehető könnyebbségek engedendők s belföldi forgalomra nézve igazolási jegyek hozandók be. III. A belfelügyelet tekintetéből a jelentkezési ügy czélszerűleg szerkezendő s kellő módon kezelendő. Minek folytán miniszereimet s illető központi kormányszékeimet, különösen hadseregem főparancsnokságát a katonaság s a katonai határőrség tekintetében, az ezen rendeletem életbeléptetése végett szükséges útlevél-rendőrségi szabályok kibocsátására s foganatosítására utasítottam. Milanóban 1857. február 9-én Ferencz József s. k. Gróf Boul Schauenstein s. k. Báró Bach s. k. Toggenburg lovag s. k. Báró Kempen s. k. a. t. n. Báró Bamberg s. k. v. e. n. Legfelsőbb rendeletre Ransonnet s. k. A kalda belügyi a a kereskedelmi ministeriumoknak, a legfőbb rendőri hatóságnak a a hadsereg főparancsnokságának 1857. február 15-én kelt rendelete, kiható minden koronaországokra, a mely által uj útlevél- s rendőrségi szabályok bocsáttatnak ki. **) Az uj útlevélrendszer behozatala iránt 1857. február 9. élt császári rendelet foganatosítása végett a kül- és belügyi a a kereskedelmi ministeriumok, a legfőbb rendsír hatósága a hadsereg főparancsnoksága legfelsőbb jóváhagyás mellett a következő szabályokat találták kibocsátandóknak, melyek 1857. martius 15-kén lépendnek hatályba. Első szak. Szabályok, a belföldieknek belföldöni utazására nézve. lf §. 1'alföldieknek belföldöni utazások végett útlevélzere szerint (24. §.) nincs szükség. Ők azonban igazolási jegyekkel kötelesek magukat ellátni, melyeket a járási hivatalok (szolgabirói hivatalok, azok hatáskörével biró hatóságok, kerületi biztosságok) főnökei, ott pedig, hol országfejedelmi rendőri hatóságok léteznek, ezen hatóságok főnökei, egy év tartamára adnak ki azon személyek számára, kik hivatalkerületükben tartják rendes lakásukat. A császári ház s a külügyek ministeriuma belföldöni utazásokra az eddigi ministeri útlevelek helyett szintén igazolási jegyeket bocsát ki. (4. §.) Második szak. Szabályok a belföldieknek külföldre utazása tekintetében. 2. §. Külföldre utazás végett a belföldieknek szabályszerűleg kiadott útlevélre van szükségük. Kivételnek a határszélek lakói , kiknek pusztán az illető politikai járási hatóság főnöke által kiadott úti bizonyítványra van szükségük, hogy a mindennapi forgalom, valamint a szomszéd külföldrei rövid kirándulások végett az austriai határt akadály nélkül átléphessék. Hasonlókép azon országfejedelmi rendőri hatóságok főnökei, kiknek hivatalos székhelye a határszéltől távol nem fekszik, valamint a határszélhez közel lévő gyógyhelyeken felállított országfejedelmi felügyelő biztosok, aggálytalan személyeknek, a szomszéd külföldre teendő rövidebb kirándulások végett, úti bizonyítványokat adhatnak. 3. §. A külföldre szóló útlevelek legfeljebb három év tartamára adathatnak. *) Birod. törvl. 1857. febr. 22-n VIII. db. 81. sz. ##) u. o. 32. sz. 4. §. Külföldre szálló útlevelek kiadására felhatalmazvák : 1) a császári ház s a külügyek ministeriuma , e tekintetbeni különös hatásköréhez képest; 2) a politikai országos kormányszékek főnökei(helytartósági osztályok főnökei) azon személyek részére, kik a közigazgatási területben tartják lakásukat; 3) a kerületi hatóságok (megyei hatóságok, delegátiók) főnökei, az elöljáró országfőnök nevében azon személyek számára, kik a kerületben laknak, de csak sürgős esetekben, kötelesek lévén erről az országfőnökhöz (a helytartósági osztály főnökéhez) jelentést tenni. 5. §. Kivételesen a politikai országos kormányszékek főnökei (a helytartósági osztályok főnökei) felhatalmazván azon személyeknek, kik a közigazgatási területben csak időlegesen tartózkodnak, ha azok aggálytalansága iránt kétség fenn nem forog, külföldre szóló útleveleket adni, miről azonban az illető országfőnök azonnal értesítendő. 6. §. A cs. k. küldöttségek felhatalmazvák a külföldön lévő austriaiak útleveleit Austriába való visszautazás s külföldön való tovább utazás végett láttamozni, azokat meghosszabbítani vagy uj útleveleket is adni. A láttamozásnak vagy uj útlevél kiadásának más irányban s más országokba, mint hová a hazulról hozott úti okmány szól, csak akkor szabad történnie, ha az utas ellen aggály nem forog fenn. Erről, valamint az útlevél minden meghosszabbításáról vagy az útlevél kiadásáról az illető országfőnök értesítendő. Mennyiben legyenek a cs. k. ügyelőségek útlevélrendőrségi tekintetben valamely hivatalos hatály gyakorlására jogosítva, az e tárgyban nekiek adott különös tasítások határozzák meg. 7. §. Ha azon idegen állam törvényei, hova a belföldi űzni szándékozik, az oda leendő belépés végett, az üzletinek a császári udvarnál hitelesített követség általi láthatását szükségük, úgy ezen belföldinek, nehogy a belépnél akadályoztassák, ezen láttamozásért folyamodii keilend. . (Vége következik.) NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, mart. 30. A FÖLDBIRTOK JÖVEDELMEZÉSÉNEK FÖLTÉTELEI. IV. Az adagi jóllét azon számtalan tényezői közt, melyt emberi tevékenységünket foglalatoskodtatja( gota egy sem bírt talán oly jelentősséggel, mint a munka ezen időszakban. Annyi biztos , hogy a megvagyonosodásnak forrásai közt a természet után, legdúsabb kútfeje annak munka. Mert bár igaz, hogy természeti vagyon tp hiányában az emberi szorgalom sem ér szát, de az is igaz, hogy munka nélkül a terszet nyers kincsei szintén nem csak hasztalan hanem sokszor károsak. Az emberi foglaltig minden körében nagy fontosságú tényezőhát a munka, de sehol sem fontosabb bizonyár, mint a földmivelésnél. „Sok dolog — mondá cero már évezredekkel ezelőtt, — nem is létező munka nélkül, — (De officiis II. Cap. 3. 4.)“ ; a földmivelésnél pedig valóban semmi. Aunkabér és annak viszonyai tehát, melyeket a földbirtok jövedelmezésének harmadik föltételei említettünk föl, már alapjánál fogva , igen övezetes helyet foglalnak a népeknek valamint .rsadalmi, úgy különösen közgazdászati érdeke közt. A munkabér alacsú volta vagy magassága rendszerint a munkák országgazdászati felosztásától függ. Mert iga a társadalom is munkafelosztáson alapszik, innét van, hogy minél rendezettebb viszonyú lődésnek örvendenek a társadalmak és az ország, annál nagyobb hatást kezd gyakorolni ankabér viszonya is az országgazdászat minden érdekeire, különösen pedig a földjövedelemre,munkabér viszonyára továbbá, s különösen a hogy egy részről az adott munka gyümölcsöt tegyen, m.8 részről pedig hogy az érdemlett jómban részesülhessen, nagy befolyással van r a körülmény, hogy egy nemzet államéletében épen a földtulajdon puszta bizlalása-e a fölényes vagy egyszer mind a személyes képesség, mely a munka eredményeiben nyilatkozik ? A közkorban le egészen az újabb időkig, az ingatlan gyón puszta bizlalása volt az állam főtényező; azt illeték minden intézkedései, s a munka maga vagy igen csekély mértékben, vagy nem méltányoltatott. S csak midőn az állam belépett többé a tulajdonosok hadi szolgálata áll biztositott védelemmel, s midőn annak szüksége előállott, hogy a munkáskéz szintén egyéb özterheket is viseljen: kezdé a munkát becses fs a társadalmat elismerni, melyet addig nem látott. Hűbéres ország, mint a mely saját társadalmi szervezetének alapját a földbirtok puszta jogezimében birja , melyben csupán urak és szolgák vagy parasztok, de polgárok nem léteznek, kellőleg valamint nem használhatja, úgy nem is becsülheti a munkát. Ez a személylyel jár s a személynek jogalapja, amíg ellenben hűbéres országban a személy csak függeléke a földbirtoknak. Azon időkben, midőn Magyarország társadalmi alkotmánya túlnyomólag a hűbéri érdekek ösztételét képezte, szintén igen csekély méltatásban részesült a munka, különösen pedig a földmivelő munkája. Később azonban már nemzeti törvényeink is oltalom alá vették azt, így nevezetesen az 1405-dik évi törvények 5-dik czikkelye rendeli már , hogy a műszorgalom beltermékei külföldi verseny által, mi azok bérét s kelendőség veszélyeztethetné, — háttérbe ne szorittathassanak; — hogy az idegen kalmár, vásár idején is, csak nagy mennyiségben árulhasson posztót, — rőfös kereskedést űznie vagy hat végnél kevesebbet eladnia ne szabadjon. Ez mindenesetre oly rendszabály volt, mely a hazai ipar és munka gyámolítására nem kis jótékonysággal hatott. Későbbi királyaink, mint nevezetesen Zsigmond, az egyéb beltermékekbeli üzlet szabályozására is hoztak törvényeket, gabnatörvényekre azonban, melyek valamint a földmivelésre , úgy egyszersmind az arra fordított munkára és munkabérre hatással lehettek volna, nem akadunk. Ennek okát kétségtelenül az akkori gyér népességben s a termelés és fogyasztási viszony aránytalanságában , végre pedig azon körülményben kell keresnünk, minthogy mindaddig, míg a t ezévi alkotmányunknál fogva földbirtokkal a munkásnéptömeg nem bírt, semmi oly ok, mely a társadalmi érdekek viszonosságában parancsolólag szólal föl, nem is létezett. Most ellenben, midőn a földbirtok az országlakosság százezrei közt is megoszlott, s midőn azon munkaerő, mely régebben kizárólag a földesúri érdekekben használtatott föl, az egyes lakosok, telkes gazdák parcelláira fordíttatik, nagyon természetesen állott be azon körülmény, miszerint Magyarországban nemcsak a nagyobb uradalmak, hanem a kisebb telkes gazdák is érzik a munkaerő elégtelenségét s az ebből származó munkabér magasságát. Smith Ádámnak azon országgazdászati nézete tehát, mikép a munkások számának akkor kell szükségkép fogyatkozni, midőn a munkabér leszáll, — akkor pedig szaporodnia, midőn ez emelkedik, — hazánk viszonyai közt ellenkező eredményeket mutat. Itt ugyanis a munkások hiánya leginkább azért érezhető, mivel azok foglalkozása megoszlott s a hűbéri tenátumok mivelésétől a munkás kezek az egyes telkek mivelésére tértek át. Azonban ez ismét oly tény, melynél fogva az egyes telektulajdonosok s kisebb birtokosok szintén nem kevésbé érzik a munkabér súlyát, mint a nagyobb uradalmak tulajdonosa, és mondjuk ki, nem azért, mintha ama telkes gazdák nem rendelkezhetnének elegendő munkaerővel, vagy ennek oka a népesség hiányában rejlenék, hanem azért, mivel azon munkaerő,különösen a földmivelés körül, — mely majdnem minden alsóbb osztályú családban rendelkezés alatt áll, — még mindez ideig csaknem pusztán nyers, — s a kellő képzettséget általában nélkülöző erő. Midőn látjuk, hogy országunk némely szorgalmas vidékén mennyire fáradozik és izzad a nép, s hogy gazdálkodásában még sem mutatkozik kitűnő siker , ez onnét származik bizonyára, mivel az okszerű gazdászati képzettség hiányában a munkaerőt nem tudja még eléggé gyümölcsözőleg s haszonhajtólag saját érdekeire sem alkalmazni. Íme önkényt előáll tehát a gazdaképző iskolák szüksége, moly szükség minden esetre, mely hazánkban, hol a telekgazdaságvitel képezi s foglalja el a földmivelés legnagyobb megyéjét, s hol a munkaerő és munkabér viszonya a legélesebb alakban nyilatkozik, életkérdéseket érint. És bizonyos, hogy ha mi ezen viszonyt egyoldalúlag mellőzzük, s a társadalomban kiforrt eszmék által nem rendezzük , úgy nem érendünk békét az érdekek harczában, sőt az alkalmat csak ápoljuk azok elmérgesedésére. Azért tehát: „Gazdasági képző iskolák“, for ever!utottunk. A jámbor atyafi panaszkodva mondá, hogy ő most bizony nem olvas újságot, mert megyei gyűlésekről vagy tisztújításról nincs benne szó, a külpolitikához pedig nem ért, s a börzei ügyekhez szintoly kevéssé. Ha gyapjúról, gubacsról vagy olajról imának, ezt már olvasná, mert ami erre vonatkozik, azt ő a fundamentumból tudja. Ez utóbbi állítást némi kétkedéssel fogadtuk, megjegyezvén, miszerint már most a nyerstermény is börzejáték tárgya, s midőn az atyafi a stereotyp „ne mondja !“-val felelt, a következő észrevételeket közöltük vele, melyek talán alföldi ismerősünkön kívül még másokat is érdekelhetnének. A régi jó időben a terménykereskedés igen egyszerű volt; a falusi gazda előálltta a nyersterményt; a kereskedő megvásárolta s ebből vette aztán a fogyasztó vagy azon iparos, ki a szükséges fogyasztási czikkek előállításával foglalkozott. Most egészen más kint van a dolog; most nem csak az veszi a nyers terményt, a kinek kell, hanem az is, a kinek nem kell s a kinek esze ágában sincs a vásárlott árut átvenni, — egészen úgy miként ez a közönséges börzén történik. — Oly ember, kinek talán 100 frtja sincsen, 25 darab hitelintézeti részvényt vásárol, melyet holnapután átveend, darabjáért 250 frtot ígérvén. Holnapután a hitelrészvény árkeretre teszszük 270, az állítólagos vevő tehát az eladóval egy harmadik személyhez megy, ki a 35 darab részvényt valósággal meg akarja venni; ez 25X270,6750 ftot fizet ki; minthogy pedig a mi emberünk az eladónak csak 265 ftot ígért vala minden darabért, az átvett összegből 6625 ftot ennek kézbesít és 125 ftot saját zsebére tesz, mint oly nyereményt, melyet krajczárnyi betétei nélkül szerzett Ha az árkeret csökkent volna, természetesen megfordítva áll a dolog. A nyersterménynyel most ugyanígy tesznek. Valaki 1000 mérő búzát vesz, három hónap múlva átveendőt és péld. 4 ftot ígér minden mérőért. Már most 3 hónap múlva a búza ára, teszszük 5 garassal emelkedik vagy pedig sülyed; első esetben a vevő A. azt mondja B. eladónak: „látod barátom, most a búzát 4 fton kellene adnod, mig mindenki örömest 4’A ftot ad érte; add el akárkinek s fizesd ki nekem azt az 5000 garas különbséget! Második esetben pedig A. B.-nek fizeti az 5000 garasnyi különzéket s igy ezen üzlet lepereg, a nélkül, hogy akár az eladó Csak egy szemnyi búzát is látott volna, mert valamint amannak nincs komoly szándéka az árut átvenni, úgy innennek sincs szándéka azt valósággal eladni, sőt rendesen nincs is annak birtokában. A fentebbi példa a terményekkeli börzeüzérkedés legegyszerűbb esetét tünteti elő, hanem magától érthető, hogy A., az állítólagos vevő, a képzelt árut ismét G-nek eladja, ez meg ismét D-nek satöbbi, és így sokszor 20—30 személy bonyolódik ugyanazon ügyletbe és „a la hausse“ vagy „a la haisse“ speculál, anélkül hogy valódi vételről vagy eladásról szó lenne. Már most lássuk a következményeket! A fentebb jellemzett ügylet természetesen csak véleményen alapul, azon véleményen, hogy bizonyos termény akkor meg akkor drágább vagy olcsóbb lesz, egyik ezt mondja, a másik amazt; ha az „á la baisse“ speculatio túlnyomó, t. i. ha azon vélemény túlnyomó, hogy példa búza három hónap múlva olcsóbb lesz, akkor igen sűrű azoknak száma, kik eladnak, mégpedig természetesen a mostaninál olcsóbb árt határoznak, mert azt hiszik, hogy három hónap múlva még a kikötött áron alul is fogják kapni. Már most tegyük, hogy a búza ára nem fordul olcsóbbra; az üzérek ezt látván, aggódni kezdenek; hátha nemcsak nem olcsóbb, hanem még drágább találna lenni? Legjobb lesz, magát tüstént „fedezni“ — így gondolják — mert legroszabb esetben a vevő mégis köteles az árut in natura átvenni s jobb most keveset, mint később sokat veszteni. Most tehát neki mennek s összevásárolják a gabnát, melyből a vasutakon sokszor nincs is annyi eladni való, mint a mennyi a képzelt eladások teljesítésére szükséges; ezen Büza vásárlások által, melyek semmi valódi szükségen nem alapulnak, a búza ára fölmegy simekésza mesterséges drágaság! Ellenkező esetben pedig szintoly mesterséges után az ár lenyomatiksa jámbor falusi gazda, ki a színfalak mögé nem tud pillantani, hiába töri fejét azon oknak kitalálásán, mely miatt a gabna értéke egyszerre oly roppant ugrásokat tesz. Mondanunk sem kell, hogy ezen üzérkedés az aratás eredményére és a fogyasztás viszonyaira csak mellékes tekintettel van s hogy egyedül a A nyerstermény mint börzejáték tárgya. Amit az olvasó az itt következő sorokban talál, az rövid kivonata azon beszélgetésnek, melyet a minap egyik alföldi ismerősünkkel tar