Budapesti Hírlap, 1857. március (49-73. szám)

1857-03-31 / 73. szám

Pest. Kedd, SZ. Martion 31. 185? 73. Megjelenik e lap, vasárnap és ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési dij : Vidékre :félévre: 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Hely­ben : félévre: 8 frt, évnegyedre: 4 ffrt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 0 kr, többszöriért pedig 4 kr. szá­­mittatik. — Egyes szám 20 pkr.• Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 2-ik st. a. 1-ső emeleten. BUDAPESTI Előfizethetni helyben: n­ap kiadó hivatalában. Egyetem­ utosa, 2-dik szám, földszint; vidéken minden es.kir. postahivatalnál. — Előfizetést tartalmazó levelek a czim, lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt ,bérmentesítve egyenesen a kiadó hiva­talhoz utasitandók. Kiadó hivatal van: Egyetem-utczában, 2-ik szám alatt, földszint. HIVATALOS RÉSZ: 0 csík­.A'jrostok­ Felsége a szárd ud­varnál levő követségének onnan visszahívásét "elhatározni méltóztatott. " A porosz k. udvarral eszközölt egyetértés foly­tán a porosz kir. követség Turinban vállalá ma­gára, hogy az austriai cs. alattvalók érdekeit Szardinia királyságban, előforduló esetben kép­viselendő 1857. február 9. kelt császári rendelet, kiható minden koronaországokra rizve , egy uj útlevélrendszernek behozatala tárgyában. *) Oly czélból, hogy a személyforgalomnak bi­rodalmamban a lehető könnyebbségek engedtes­senek, ministen­ s birodalmi tanácsom meghall­­gatása után, az újdon behozandó útlevélrend­­szer alapjául a következő határozatok­ talál­tam megállapítandóknak. I. Az útlevelek minden megvizsgálása jövő­ben az államterü­let határszéleire fog szoritozni s ezért a birodalom belsejében az útleveletek bizonyos helyeken­ eddigi előmutatása, láttaro­­zása s hivatalos letétele megszüntetendő. II. A belföldieknek, a külföldre utazás végtt szükséges útlevelek kieszköszlése tekintetében minden lehető könnyebbségek engedendők s­­ belföldi forgalomra nézve igazolási jegyek ho­zandók be. III. A belfelügyelet tekintetéből a jelentke­zési ügy czélszerűleg szerkezendő s kellő módon kezelendő. Minek folytán miniszereimet s illető központi kormányszékeimet, különösen hadseregem fő­parancsnokságát a katonaság s a katonai határ­őrség tekintetében, az ezen rendeletem életbelép­tetése végett szükséges útlevél-rendőrségi szabá­lyok kibocsátására s foganatosítására utasí­tottam. Milanóban 1857. február 9-én Ferencz József s. k. Gróf Boul Schauenstein s. k. Báró Bach s. k. Toggenburg lovag s. k. Báró Kempen s. k. a. t. n. Báró Bamberg s. k. v. e. n. Legfelsőbb rendeletre Ransonnet s. k. A kal­­da belügyi a a kereskedelmi ministeriumoknak, a legfőbb rendőri hatóságnak a a hadsereg főparancsnok­­ságának 1857. február 15-én kelt rendelete, kiható minden koronaországokra, a mely által uj útlevél- s rendőrségi szabályok bocsáttatnak ki. **) Az uj útlevélrendszer behozatala iránt 1857. február 9.­­ élt császári rendelet foganatosítása végett a kül- és belügyi a a kereskedelmi ministeriumok, a legfőbb rend­­sír­­ hatóság­a a hadsereg főparancsnoksága legfelsőbb jóváhagyás mellett a következő szabályokat találták kibocsátandóknak, melyek 1857. martius 15-kén lépend­­nek hatályba. Első szak. Szabályok, a belföldieknek belföldöni utazására nézve. lf §. 1'alföldieknek belföldöni utazások végett útle­vélze­re szerint (24. §.) nincs szükség. Ők azonban igazolási jegyekkel kötelesek magukat ellátni, melyeket a járási hivatalok (szolgabirói hivatalok, azok hatáskö­rével biró hatóságok, kerületi biztosságok) főnökei, ott pedig, hol országfejedelmi rendőri hatóságok léteznek, ezen hatóságok főnökei, egy év tartamára adnak ki azon személyek számára, kik hivatalkerületükben tart­ják rendes lakásukat. A császári ház s a külügyek ministeriuma belföldöni utazásokra az eddigi ministeri útlevelek helyett szintén igazolási jegyeket bocsát ki. (4. §.) Második szak. Szabályok a belföldieknek külföldre utazása tekintetében. 2. §. Külföldre­ utazás végett a belföldieknek sza­­bályszerű­leg kiadott útlevélre van szükségük. Kivételnek a határszélek lakói , kiknek pusztán az illető politikai járási hatóság főnöke által kiadott úti bizonyítványra van szükségük, hogy a mindennapi for­galom, valamint a szomszéd külföldrei rövid kirándulá­sok végett az austriai határt akadály nélkül átléphessék. Hasonlókép azon országfejedelmi rendőri hatóságok főnökei, kiknek hivatalos székhelye a határszéltől távol nem fekszik, valamint a határszélhez közel lévő gyógy­helyeken felállított országfejedelmi felügyelő biztosok, aggálytalan személyeknek, a szomszéd külföldre teendő rövidebb kirándulások végett, úti bizonyítványokat ad­hatnak. 3. §. A külföldre szóló útlevelek legfeljebb három év tartamára adathatnak. *) Birod. törvl. 1857. febr. 22-n VIII. db. 81. sz. ##) u. o. 32. sz. 4. §. Külföldre szálló útlevelek kiadására felhatal­­mazvák : 1) a császári ház s a külügyek ministeriuma , e tekin­­tetbeni különös hatásköréhez képest; 2) a politikai országos kormányszékek főnökei­(hely­tartósági osztályok főnökei) azon személyek részére, kik a közigazgatási területben tartják lakásukat; 3) a kerületi hatóságok (megyei hatóságok, delegá­­tiók) főnökei, az elöljáró országfőnök nevében azon sze­mélyek számára, kik a kerületben laknak,­ de csak sür­gős esetekben, kötelesek lévén erről az országfőnökhöz (a helytartósági osztály főnökéhez) jelentést tenni. 5. §. Kivételesen a politikai országos kormányszékek főnökei (a helytartósági osztályok főnökei) felhatalmaz­ván azon személyeknek, kik a közigazgatási területben csak időlegesen tartózkodnak, ha azok aggálytalansága iránt kétség fenn nem forog, külföldre szóló útleve­leket adni, miről azonban az illető országfőnök azon­nal értesítendő. 6. §. A cs. k. küldöttségek felhatalmazvák a külföldön lévő austriaiak útleveleit Austriába való visszautazás s külföldön való tovább utazás végett láttamozni, azokat meghosszabbítani vagy uj útleveleket is adni. A láttamozásnak vagy uj útlevél kiadásának más irányban s más országokba, mint hová a hazulról hozott úti okmány szól, csak akkor szabad történnie, ha az utas ellen aggály nem forog fenn. Erről, valamint az útlevél minden meghosszabbításáról vagy az útlevél kiadásáról az illető országfőnök értesítendő. Mennyiben legyenek a cs. k. ügyelőségek útlevél­­rendőrségi tekintetben valamely hivatalos hatály gya­korlására jogosítva, az e tárgyban nekiek adott különös tasítások határozzák meg. 7. §. Ha azon idegen állam törvényei, hova a belföldi ű­zni szándékozik, az oda leendő belépés végett, az üz­­letinek a császári udvarnál hitelesített követség általi láthatását szükségük, úgy ezen belföldinek, nehogy a belépnél akadályoztassák, ezen láttamozásért folya­­modii keilend. . (Vége következik.) NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, mart. 30. A FÖLDBIRTOK JÖVEDELMEZÉSÉNEK FÖLTÉTELEI. IV.­ ­ Az adagi jóllét azon számtalan tényezői közt, melyt emberi tevékenységünket foglala­­toskodtatja( gota egy sem bírt talán oly jelen­tősséggel, mint a munka ezen időszakban. Annyi bizt­os , hogy a megvagyonosodásnak forrásai közt a természet után, legdúsabb kút­feje annak m­unka. Mert bár igaz, hogy termé­szeti vagy­on tp hiányában az emberi szorga­lom sem ér szát, de az is igaz, hogy munka nélkül a ter­szet nyers kincsei szintén nem csak hasztalan hanem sokszor károsak. Az emberi foglaltig minden körében nagy fon­tosságú tényezőhát a munka, de sehol sem fon­tosabb bizonyár, mint a földmivelésnél. „Sok dolog — mondá cero már évezredekkel ezelőtt, — nem is létező munka nélkül, — (De officiis II. Cap. 3. 4.)“ ; a földmivelésnél pedig va­lóban semmi. A­unkabér és annak viszonyai tehát, melyeket a földbirtok jövedelmezésének harmadik föltételei említettünk föl, már alap­jánál fogva , igen övezetes helyet foglalnak a népeknek valamint .rsadalmi, úgy különösen közgazdászati érdeke közt. A munkabér alacsú volta vagy magassága rendszerint a munkák országgazdászati fel­osztásától függ. Mert iga a társadalom is mun­kafelosztáson alapszik, innét van, hogy minél rendezettebb viszonyú lődésnek örvendenek a társadalmak és az ország, annál nagyobb ha­tást kezd gyakorolni a­nkabér viszonya is az országgazdászat minden érdekeire, különösen pedig a földjövedelemre,munkabér viszonyára továbbá, s különösen a­ hogy egy részről az adott munka gyü­mölcsöt tegyen, m.8 részről pedig hogy az érdemlett jómban részesülhes­sen, nagy befolyással van r a körülmény, hogy egy nemzet államéletében épen a földtulajdon puszta bizlalása-e a fölényes vagy egyszer mind a személyes képesség, mely a munka eredmé­nyeiben nyilatkozik ? A közkorban le egészen az újabb időkig, az ingatlan gyón puszta biz­­lalása volt az állam főtényező; azt illeték min­den intézkedései, s a munka maga vagy igen csekély mértékben, vagy nem méltányoltatott. S csak midőn az állam be­lépett többé a tulajdonosok hadi szolgálata áll biztositott vé­delemmel, s midőn annak szüksé­ge előállott, hogy a munkáskéz szintén egyéb özterheket is viseljen: kezdé a munkát becses f­s a társa­dalmat elismerni, melyet addig nem látott. Hű­béres ország, mint a mely saját társadalmi szer­vezetének alapját a földbirtok puszta jogezimé­­ben birja , melyben csupán urak és szolgák vagy parasztok, de polgárok nem létez­nek, kellőleg valamint nem használhatja, úgy nem is becsülheti a munkát. Ez a személylyel jár s a személynek jogalapja, a­míg ellenben hűbéres országban a személy csak függeléke a földbirtoknak. Azon időkben, midőn Magyarország társadalmi alkotmánya túlnyomólag a hűbéri érdekek ösztéte­­lét képezte, szintén igen csekély méltatásban ré­szesült a munka, különösen pedig a földmi­velő munkája. Később azonban már nemzeti törvé­nyeink is oltalom alá vették azt, így nevezete­sen az 1405-dik évi törvények 5-dik czikkelye rendeli már , hogy a műszorgalom beltermékei külföldi verseny által, mi azok bérét s kelen­dőség­­ veszélyeztethetné, — háttérbe ne szorit­­tathassanak; — hogy az idegen kalmár, vásár idején i­s, csak nagy mennyiségben árulhasson posztót, — rőfös kereskedést űznie vagy hat végnél kevesebbet eladnia ne szabadjon. Ez min­denesetre oly rendszabály volt, mely a hazai ipar és munka gyámolítására nem kis jótékony­sággal hatott. Későbbi királyaink, mint neveze­tesen Zsigmond, az egyéb beltermékekbeli üzlet szabályozására is hoztak törvényeket, gab­­natörvényekre azonban, melyek valamint a föld­­mivelésre , úgy egyszersmind az arra fordított munkára és munkabérre hatással lehettek volna,­­ nem akadunk. Ennek okát kétségtelenül az akkori gyér népességben s a termelés és fogyasz­tási viszony aránytalanságában , végre pedig azon körülményben kell keresnünk, minthogy mindaddig, míg a t ezévi alkotmányunknál fogva földbirtokkal a munkásnéptömeg nem bírt, semmi oly ok, mely a társadalmi érdekek viszonosságá­ban parancsolólag szólal föl,­­ nem is létezett. Most ellenben, midőn a földbirtok az országla­kosság százezrei közt is megoszlott, s midőn azon munkaerő, mely régebben kizárólag a föl­desúri érdekekben használtatott föl, az egyes lakosok, telkes gazdák parcelláira fordíttatik, nagyon természetesen állott be azon körülmény, miszerint Magyarországban nemcsak a nagyobb uradalmak, hanem a kisebb telkes gazdák is ér­zik a munkaerő elégtelenségét s az ebből szár­mazó munkabér magasságát. Smith Ádámnak azon országgazdászati nézete tehát, mikép a mun­kások számának akkor kell szükségkép fogyat­kozni, midőn a munkabér leszáll, — akkor pedig szaporodnia, midőn ez emelkedik, — hazánk vi­szonyai közt ellenkező eredményeket mutat. Itt ugyanis a munkások hiánya leginkább azért érezhető, mivel azok foglalkozása megoszlott s a hűbéri tenátumok mivelésétől a munkás kezek az egyes telkek mivelésére tértek át. Azonban ez ismét oly tény, melynél fogva az egyes telek­­tulajdonosok s kisebb birtokosok szintén nem kevésbé érzik a munkabér súlyát, mint a nagyobb uradalmak tulajdonosa, é­s mondjuk ki, nem azért, mintha ama telkes gazdák nem rendelkez­hetnének elegendő munkaerővel, vagy ennek oka a népesség hiányában rej­lenék, hanem azért, mi­vel azon munkaerő,különösen a földmivelés körül, — mely majdnem minden alsóbb osztályú csa­ládban rendelkezés alatt áll, — még mindez ideig csaknem pusztán nyers, — s a kellő kép­zettséget általában nélkülöző erő. Midőn látjuk, hogy országunk némely szorgalmas­ vidékén mennyire fáradozik és izzad a nép, s hogy gaz­dálkodásában még sem mutatkozik kitűnő si­ker , ez onnét származik bizonyára, mivel az okszerű gazdászati képzettség hiányában a munkaerőt nem tudja még eléggé gyümölcsöző­­leg s haszonhajtólag saját érdekeire sem alkal­mazni. Íme önkényt előáll tehát a gazda­képző iskolák szüksége, m­oly szükség minden esetre, mely hazánkban, hol a telekgaz­­daságvitel képezi s foglalja el a földmivelés leg­nagyobb megyéjét, s hol a munkaerő és munka­bér viszonya a legélesebb alakban nyilatkozik,­­ életkérdéseket érint. És bizonyos, hogy ha mi ezen viszonyt egyoldalúlag mellőzzük, s a társadalomban kiforrt eszmék által nem ren­dezzük , úgy nem érendünk békét az érdekek harczában, sőt az alkalmat csak ápoljuk azok elmérgesedésére. Azért tehát: „Gazdasági képző iskolák“, for ever!­u­tottunk. A jámbor atyafi panaszkodva mondá, hogy ő most bizony nem olvas újságot, mert me­gyei gyűlésekről vagy tisztújításról nincs benne szó, a külpolitikához pedig nem ért, s a börzei ügyekhez szintoly kevéssé. Ha gyapjúról, gu­­bacsról vagy olajról imának, ezt már olvasná, mert a­mi erre vonatkozik, azt ő a fundamentum­ból tudja. Ez utóbbi állítást némi kétkedéssel fogadtuk, megjegyezvén, miszerint már most a nyerstermény is börzejáték tárgya, s midőn az atyafi a stereotyp „ne mondja !“-val felelt, a következő észrevételeket közöltük vele, melyek talán alföldi ismerősünkön kívül még másokat is érdekelhetnének. A régi jó időben a terménykereskedés igen egyszerű volt; a falusi gazda előálltta a nyers­terményt; a kereskedő megvásárolta s ebből vette aztán a fogyasztó vagy azon iparos, ki a szükséges fogyasztási czikkek előállításával fog­lalkozott. Most egészen más kint van a dolog; most nem csak az veszi a nyers terményt, a kinek kell, ha­nem az is, a kinek nem kell s a kinek esze ágá­­ban sincs a vásárlott árut átvenni, — egészen úgy miként ez a közönséges börzén történik. — Oly ember, kinek talán 100 frtja sincsen, 25 da­rab hitelintézeti részvényt vásárol, melyet hol­napután átveend, darabjáért 250 frtot ígérvén. Holnapután a hitelrészvény árkeretre teszszük 270, az állítólagos vevő tehát az eladóval egy harmadik személyhez megy, ki a 35 darab részvényt valósággal meg akarja venni; ez 25X270,6750 ftot fizet ki; minthogy pedig a mi emberünk az eladónak csak 265 ftot ígért vala minden darabért, az átvett összegből 6625 ftot ennek kézbesít és 125 ftot saját zsebére tesz, mint oly nyereményt, melyet krajczárnyi betétei nélkül szerzett Ha az árkeret csökkent volna, természetesen megfordítva áll a dolog. A nyersterménynyel most ugyanígy tesznek. Valaki 1000 mérő búzát vesz, három hónap múlva átveendőt és péld. 4 ftot ígér minden mé­rőért. Már most 3 hónap múlva a búza ára, tesz­­szük 5 garassal emelkedik vagy pedig sülyed; első esetben a vevő A. azt mondja B. eladónak: „látod barátom, most a búzát 4 fton kellene ad­nod, mig mindenki örömest 4’A ftot ad érte; add el akárkinek s fizesd ki nekem azt az 5000 garas különbséget! Második esetben pedig A. B.-nek fizeti az 5000 garasnyi különzéket s igy ezen üzlet lepereg, a nélkül, hogy akár az eladó Csak egy szemnyi búzát is látott volna, mert va­lamint amannak nincs komoly szándéka az árut átvenni, úgy innennek sincs szándéka azt való­sággal eladni, sőt rendesen nincs is annak bir­tokában. A fentebbi példa a terményekkeli börzeüzér­kedés legegyszerűbb esetét tünteti elő, hanem magától érthető, hogy A., az állítólagos vevő, a képzelt árut ismét G-nek eladja, ez meg ismét D-nek satöbbi, és így sokszor 20—30 személy bonyolódik ugyanazon ügyletbe és „a la hausse“ vagy „a la haisse“ speculál, a­nélkül hogy valódi vételről vagy eladásról szó lenne. Már most lássuk a következményeket! A fentebb jellemzett ügylet természetesen csak véleményen alapul, azon véleményen, hogy bizonyos termény akkor meg akkor drágább vagy olcsóbb lesz, egyik ezt mondja, a másik amazt; ha az „á la baisse“ speculatio túlnyomó, t. i. ha azon vélemény túlnyomó, hogy péld­­a búza három hónap múlva olcsóbb lesz, akkor igen sűrű azoknak száma, kik eladnak, még­pedig természetesen a mostaninál olcsóbb árt határoznak, mert azt hiszik, hogy három hónap múlva még a kikötött áron alul is fogják kapni. Már most tegyük, hogy a búza ára nem fordul olcsóbbra; az üzérek ezt látván, aggódni kezdenek; hátha nemcsak nem olcsóbb, hanem még drágább találna lenni? Legjobb lesz, magát tüstént „fedezni“ — így gondolják — mert legroszabb esetben a vevő mégis köteles az árut in natura átvenni s jobb most keveset, mint ké­sőbb sokat veszteni. Most tehát neki mennek s összevásárolják a gabnát, melyből a vasutakon sokszor nincs is annyi eladni való, mint a mennyi a képzelt eladások teljesítésére szükséges; ezen Büza vásárlások által, melyek semmi va­lódi szükségen nem alapulnak, a búza ára föl­megy simekésza mesterséges drágaság! Ellenkező esetben pedig szintoly mesterséges után az ár len­yomatiksa jámbor falusi gazda, ki a színfalak mögé nem tud pillantani, hiába töri fejét azon oknak kitalálásán, mely miatt a gabna értéke egyszerre oly roppant ugrásokat tesz. Mondanunk sem kell, hogy ezen üzérkedés az aratás eredményére és a fogyasztás viszonyaira csak mellékes tekintettel van s hogy egyedül a A n­yersterm­ény mint börzejáték tárgya. A­mit az olvasó az itt következő sorokban talál, az rövid kivonata azon beszélgetésnek, melyet a minap egyik alföldi ismerősünkkel tar­

Next