Budapesti Hírlap, 1859. június (130-154. szám)

1859-06-01 / 130. szám

BUDAPESTI HÍRLAP 130. sz. HIVATAL RTESIIO. mm 1.1859. Árverési hirdetvény. A cs. k. kisbéri ménes-intézet részéről közhírré tétetik, hogy a hadi főparancsnokság f. évi május hó 14-n kelt magas rendelete következtében, az alább jegyzett telivér, s egyéb lovak a pesti lófuttatás alkalmával, még­pedig ennek utolsó napján vagyis 1. évi junius 9-n délelőtti 10 órakor a pesti nemzeti muzeum melletti lovardá­ban azonnal készpénz fizetés mellett eladatnak. Kisbér, május 25-én 1859. (498*)2.3 az eladás napjáig bejelenteni annál in­kább el ne mulaszszak, mivel ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s ők, a mennyiben a vé­telár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. A zálogolási jegyzőkönyv és az ár­verési feltételek ezen biróságnál meg­tekinthetők. Nagyvárad, máj. 16-­ 1859. Cs. k. orsz. törvényszék. (1673) (3—31 776. A moori cs. k. szolgabirói hiva­tal mint biróság részéről ezennel köz­hírré tétetik , miszerint Molnár János velegi lakostól, Molnár Erzsébet, Ka­talin, Zsuzsánna, Imrék István és Já­nos részére birói végrehajtás utján le­foglalt Velegen fekvő ház és 2/4 telek f. évi június 30-a d. u. 3 órakor, szük­ség esetében pedig július 30-a d. u. 3 órakor a helyszínen nyilvános birói árverés útján a legtöbbet ígérőnek el fog adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbe, beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig e bíróságnál annyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül meg­­történend, s ők, a mennyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni Az árverési feltételek a cs. k. szol­gabirói hivatal kiadó-hivatalában a hi­vatalos órák alatt megtekinthetők. Moot, máj. 21-­ 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. Árverések. (1669) (3—3) 2308. A szatmári cs. k. megyei tör­vényszék mint csődbíróság részéről köz­hírré tetetik, miszerint a mai napon f. évi 2308. sz. a. kelt csődbirósági hatá­rozat folytán, az özv. Törökné és társa Ember Kajetán vagyonbukott kereske­dők csődtömege részére birói zár alá vett következő ingatlan vagyonok nyil­vános árverés útján leendő elárusítása elrendeltetvén, az árverés megtartására a következő határidők tűzettek ki, úgymint : az a Szatmáron 6. sz. a. a nagy pi­­aczon fekvő 24000 pártra becsült két bolt és több szobákból s mellék­épüle­tekből álló emeletes lakház, árverésére f. évi julius 30-ik, s augustus hó 31-ik napjai; b) a Szatmáron kis fazekas-utczán 497. sz­­. fekvő, 2400 pfrt becsértékü házaskertre, f­.évi julius 28-ik, s aug. 27-ik napjai; c) a szatmári határban az úgyneve­zett Tajtiban lévő 200 pfrt becsértékü 10 vékásnyi lankaföldre, f. évi julius 26 ik, s aug. 25 ik napjai; d) a szatmári határban az úgyneve­zett Diána nevű kertben lévő 1000 p.­frt becsértékü 16 vékásnyi lankaföld­nek, f. évi julius 27-ik, és augustus hó 26-ik napjai; e) a szatmári határban az úgyneve­zett Porondoson lévő 250 pfrt becsér­tékü 6 vékásnyi luczernásnak, f. évi julius 26-ik, s aug. 25-ik napjai; f) a szatmári hegyen az úgyneve­zett Nagy-Lippán lévő 1200 pfrt becs­értékü 16 kapásnyi szellőnek, folyó évi augustus hó 4-ik, és sept. 9-ik napjai; végre g) az erdődi hegyen lévő 500 pfrt becsértékü 40 kapásnyi szabad szellő­nek árverésére f. évi augustus 5-ik és September 10-ik napjai, mindenkor d (1659) (3-3) 1749. A czeglédi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről közhirré tétetik, miszerint Lovas István és Já­nos czeglédi lakos csődtömegéhez tar­­t. 3 órakor azon kijelentéssel fognak szózó, s Czegléd határában s területén a helyszínen elárvereztetni, hogy a fekvő, a czeglédi ideiglenes telekkönyv­­második árverésen, ha netalán az első­ben 198. hr. sz. 1600 pártra becsült eredménytelen találna maradni, eme lakház; 199. hr. sz. 120 portra becsült megnevezett birtokok becsáron alul isjlakház, udvar-telkeivel.­ 3809. hr. sz. el fognak adatni. A leltár és árverési 1132 . és 220 portra becsült aktos feltételek azonban addig is akár a tö­meggondnoknál, akár a biróságnál meg­tekintethetnek. Szatmár, máj. 16-­ 1859. Cs. k. megyei törvényszék, (1665)­­ (3-3) 6943. Szabad kir. Szeged város ta­nácsa részéről közhirré tétetik, mikép 1859. évi junius hó 27-ik napján d. e. 10 órakor a belső Tiszaparton fekvő sörházi épületnek­­,pa­isoo­pold telek­kel együtt, a körülményekhez képest egy testben, vagy két s négy részben leendő eladása iránt a városi tanács­teremben nyilvános árverés fog tar­tatni. Az egész telek s rajta lévő épü­letek kikiáltási ára 31500 frt osztrák értékben. kert; 5301. hr. sz. 150 Q öl 6 portra becsült kenderföld ; 12861—12862. hr. sz. 1 hold 329 Q öl 320 portra becsült öreghegyi; 13621—1­6­24. hr. sz. hold 1203 Q öl 580 pforintra becsült öreghegyi; 16682—16683. hr. sz. 400 pfrtra becsült újhegyi; 17309—17310, hr. sz. 1 hold 1090 Q] öl 680 pfrtra becsült újhegyi szőllök, a bennük levő borfaárakkal együtt, és 17402. hr. sz. 2 hold s 100 [1 öl 200 partra becsült erdőnek, Tafler Izsák tömeggondnok folyamodása folytáni árverezésére első határnapul f. évi julius 25-ik napjá­nak, és szükség esetén ugyancsak f évi augustus 25-ik napjának d. e. 9 órája ezen cs. k. szolgabiróság tör­vénykezési osztályának iroda-tereme-S x ., 1 ! ... ben kitüzetik. A venni szándékozók a Erről az árverezni kedvelők elegendő , . , , ,, , , • r .... , , ■ . .. bánatpénzzel ellátva leendő meljele-,*l­,ÍfSnál az árver(fel ételeket hív. nésre oly megjegyzéssel hivatnak meg, miszerint a megállapított szerződési feltételek az első tanácsi­ osztályban időközben is betekinthetők. írásos kellőkép felszerelt s elégséges bánatpénzzel ellátott ajánlatok a font­hitelt ideig szinte elfogadtatnak. Szeged, május 10-n 1859. A városi tanács által, órákban az árverési határidő napig is megtekinthetik. Czegléd, május 21-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1671) (3-3) 128. A nagyváradi cs. k. országos törvényszék részéről ezennel közhirré tétetik, hogy 1858. évi dec. 6-ról 6362. sz. a. kelt végzés folytán Rosenberg Albert részére lefoglalt nagyváradi la­kos Jelbély Kristóf s nejerek Nagy­váradon alsó pecze-utczában 308. sz. a fekvő I 1079 frt 78 kr austriai érték­ben becsült házuknak birói árverés ut­ján leendő eladása megrendeltetett. Az e törvényszéknél tartandó árverésre két határnap, u. m. f. évi julius 14-ik szükség esetén aug. 16-ik napjának d. u. 3 órája tűzetik ki. Kijelentetik, miszerint a vevő a jó­szágon jelzálogilag biztosított adóssá­gokat­ a vételár erejéig bírói utalvá­nyozás szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra a nyilvánköny­vekbei beiktatásnál fogva jelzálogjo­got nyerteknek vélik, miszerint azt (1670) / (3-3) 2396. A nagyváradi cs. k. országos törvényszék részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Brüll Lipót részére le­foglalt Pfeifer József hagyatékához tartozó Várad-Velenczén 215. sz. alatt fekvő s 1536 pártra becsült háznak bi­rói árverés utján leendő eladása meg­rendeltetett. A helyszínen tartandó ár­verésre két határnap, u. m. f. évi jul 22-ik és szükség esetére aug. 19-ik napján d. u. 3 órája tűzetik ki. Kijelentetik, miszerint vevő a jószá­gon jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig, a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beigtatásnál fogva zálogjogot nyertek­nek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig e bíróságnál any­­nyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdo­nítsák, ha a vételár felosztása az ő hi­tük nélkül megtörténend, s ők, a­meny­nyiben a vételár kimeríttetnék, abból ki fognak záratni. Az árverés többi feltételei s a becs­ k. ménesintézet, levél a törvényszéknél hivatalos órák­ban megtekinthetők. Nagyvárad, máj. 25-n 1859. Cs. k. országos törvényszék. (1593) 3—3) 1952. A nagyváradi cs. k. vár. kik biróság ré­séről ezennel közhirré té­tetik, hogy Dombi Istvánná szül. Cseke Juliánná nagyváradi lakosnak , Nagy­várad városában magyar-utczai 334. sz fekvő, 837 frt 30 pkrra becsült bel telkes házának birói árverés utján le­endő eladása megrendeltetett. A hely­színen tartandó árverésre két határnap, m. f. évi jul. Il­ik és szükség ese­tében aug. 11-ik napja d. e. 10 órát tűzetik ki. Kijelentetik, hogy a vevő a jószá­gon zálogilag biztosított adósságokat vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik ha­bár külön értesítést nem vettek is magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beigtatásnél fogva zálogjogot nyertek­nek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál any­­nyival inkább bejelentsék, minthogy el­lenkező esetben maguknak tulajdonít­sák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s ők, a­mennyi­ben a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. Az árverési feltételeket és a jószág becsűjét ezen bíróságnál megtekint­hetik. Nagyvárad máj. 11-n 1859. Cs. k. vár. kik. biróság. (1675) (3—3) 1624. A szatmári cs. k. megyei tör­vényszék részéről ezennel közhirré té­tetik, hogy özvegy Tóth Andrásné szü­letett Nagy Anna marasztalt alperes­nek Lengyel Zachar, és Antal részükre Szatmárc 1062. sz. a. lefoglalt, és 763 frt 35 kirra austr. ért. becsült házas­telke, birói árverés utján leendő eladása megrendeltetett. Az e törvényszéknél tartandó árverésre két határnap, u. m f. évi július 18-ik és augustus 16-ik napjai, mindenkor d. u. 3 órája tűze­tik ki. Kijelentetik, miszerint vevő a jószá­gon jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbe a beiktatás­nál fogva e jószágra jelzálogjogot nyer­teknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál any­­nyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdo­nítsák, ha a vételár felosztása az ő hi­tük nélkül megtörténend, s ők, a menn­­yiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. A további árverési feltételek, vala­mint a becslési jegyzőkönyv is, a bi­róság irattárában tekinthetők meg. Szatmár, april 13 , 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (1682) (2 -3 1238. A bicskei cs. k. szolgabirói hi­vatal mint bíróság részéről közhirré tétetik, miszerint h. ügyvéd Somogyi Vincze urnak, mint a j. árvabizott­mány törv. megbízottjának etyeki la­kos Schattmann András volt közgyám elleni számadási keresetében, az utób­bitól a j. árvabizottmány­i pénztár ré­szére 4003 frt 741/4 a. é. kr tartozás és járulékai er­ejéig végrehajtásilag le­foglalt különbféle ingók, u. m. borok, boros-edények, lovak, szarvas­marhák, kocsik, gajmanemüek , stb. felnevezett felperes kértére f. évi junius hó 17-ik napján d. e. 9 órakor Etyeken a köz­ség házánál tartandó közárverésen kész fizetés iránt eladatni fognak. Bicéké, május 5-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1672) (3—3) 880. Az igali cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság részéről közhirré tétetik, miszerint Kehi Zsuzsánna ké­relme folytán Berta József aszallói la­kosnak, az aszallói határban lévő 1000 portra becsült háza és 1/4 teleknek elárvereztetése 219 frt 103/4 pkr ere­jéig elrendeltetett, s első árverési ha­tárnapul a helyszínére Aszallóba­n. évi aug. 10-ik, második határnapul pedig sept. 10-ik napja mindenkor reggeli 9 órája tűzetik ki. ("elhivatnak egyúttal mindazok, kik, ha bár külön értesítést nem vettek is, magukat­ a nyilvánkönyvekbei be­iktatásnál fogva e. jószágra jelzálog­­jogot nyerteknek vélik, miszerint azt az eladásig annál bizonyosabban be­jelentsék, mert ellenkező esetben ma­guknak tulajdonítsák, ha a vételár fel­osztása az ő hírük nélkül történik meg. Észrevétel, s ha e miatt, a­mennyire az által a vételár kimeríttetnék, ki fognak záratni. Az árverési feltételek a cs. k. szolga­bírói hivatal mint biróság kiadó-hivata­lában a hivatalos órák alatt megtekint­hetők. Igái, máj. 11-n 1859. Cs k. szolgabirói hivatal. (1679) (2-3) 1251. A h.-m.-vásárhelyi cs. k. szol­gabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, mikép Fekete Jánosnak h.-m.-vásárhelyi határban 15986. hr. sz. alatti 1/4, ugyanott 15988. hr. sz. alatti 3/g telek, öt évesen 3920 pfrtra becsült tanyaföldje, ugyancsak H.-M.-Vásárhelyen 2779. sz. a. fekvő, 3600 pfrtra becsült háza felperes Ketskeméty Johannának 740 pfrt tőke követelése, ennek 1857. ápril hó 24-től járó 6% kamatra, 17 pfrt 23 kr per, 29 osztr. frt 85 kr végrehajtási, úgy a jelenleg 11 osztr. frt 66 krra mérsé­kelt, mint szintén a további végrehajtási költségek erejéig, a bemutatott árve­rési feltételek mellett ezennel elrendel­tetik, arra nézve határnapul 1. évi ju­lius hó 12-ke, szükség esetén augustus hó 12-ke d. e. 9 órája a helybeli vá­rosházánál azzal tűzetik ki, hogy a fentnevezett ingatlanok a második ár­verésen a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, ha­bár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra a nyilvánköny­vekbei beigtatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényei­ket az árverés határnapjáig a bíróság­nál annyival­ is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s ők, a mennyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. A venni kívánók a javak becsét és az árverési feltételeket addig is ezen bi­róságnál megtekinthetik, s arról máso­latokat vehetnek. H.-M.-Vásárhely, május 7-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1678) 1213) 1412. A h.-m.-vásárhelyi cs. k. szol­gabirói hivatal mint biróság részéről közhírré tétetik, miként Hatsik Sándor­nak H.-M.-Vásárhelyen 2793/2525. sz. alatt fekvő e­f. évi april hó 5-n 280. o. é. írtra becsült házára, s 224 - ös udvar telkére, felperes Győri Já­­nosné született P. Kováts Eszternek 374 austriai ért. frt 20 kr tőke kö­vetelése, 6 o. ért. frt 68 kr becslési, úgy a jelenlegi 9 o. é. frt 98 krnyi ár­verezési, valamint a további végrehat­­ó bemutatott árve­gálaton is átment perében, felperes fe­lek kértére alperesektől a f. évi ápril 4-n végrehajtásilag lefoglalt különbféle ingóságok, u. m. lábas-jószágok, ko­csik, boros-edények, házi-szem­etek stb. f. évi junius 7-ik napján d. e. 9 óra­kor az etyeki községháznál tartandó közárverésen készpénz fizetés iránt el­adatni fognak. Bicske, május 5-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1680)­­ (2—3) 997. A kapuvári cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről közzé té­tetik, mikép Frisch Károly kérelmére 348 pírt tőke és járuléki végett Hor­váth Jánost tulajdonul illető 3462 frt a. é. becsült s Páliban 139/124. sz. a. fekvő ház, és hozzá tartozó­­ telek végrehajtási nyilvános árverezése meg­engedtetvén, foganatosítására 1859. évi julius 9-ke első, és augustus 16-a má­sodik, mindannyiszor reggeli 9 óra, ha­tárnapul a helyszínére kitüzetett. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbei beikta­tásnál fogva a jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jó­szágnak eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vé­telik felosztása az ő hírük nélkül tör­ténik meg, s ha e miatt, a mennyire az által a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. Kapuvár, május 9-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1686) (2—3) 2120. A pápai cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság által ezennel köz­hirré tétetik, miszerint Steinmacher György n.-teveli lakos által Bozzai Gábor a.-teveli lakos alperes ellen be­nyújtott folyamodásra az utóbb neve­zettnek 38 várt kielégítése végett vég­rehajtás utján bezálogolt s 539 frt 70 krra becsült a.-teveli községbeni 250. sz. a. háza s földjeinek 3-ik időhatá­roni elárverezésére I. 1859. évi junius 20-ki d. u 2 órára kitüzetett. Melyre a venni kívánók oly kijelen­téssel hivatnak meg, hogy az elárve­rezendő birtok becsűjét, s az árverési feltételeket a bírósági irodában megte­kinthetik s azok mását vehetik, továb­bá, hogy a jószág az első határidőben becsáron alul nem fog eladatni, s a vevő az arra jelzálogilag biztosított adóssá­gokat a vételár erejéig a bíró utalvá­nyozása szerint átvállalni köteles. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbe a beikta­tásnál fogva a jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jó­szágnak eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják,ha a vételár felosztása az ő hitük nélkül történik meg, s ha e miatt, a­mennyire az által a vételár kimerittetnék, ki fognak zá­raink Venni szándékozók értesittetnek, mi­szerint ezen ingatlanok e mostani ár­verés alkalmával a becsáron alul is­tási dijak erejéig, rési feltételek mellett ezennel elrendelt feladatni fognak tetik, arra nézve határnapul f.­évi jul. Végül a venni kívánóknak megha­lló 29-nek, vagy szükség esetén aug­­gyatik , hogy magukat az árverezési hó 30 a, d. e. 9 órája a helybeli vá- feltételek szerint 10% bánatpénzzel Jás­­zosházánál oly meghagyás mellett tu­­sák el, úgy nemkülönben a vételár egy­zetik ki, hogy a fent megnevezett ház részével, második árverésen a legtöbbet ígérő­nek becsáron alul is el fog adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beiktatásnál fogva zálogjogot nyertek­nek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál any­­nyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdo­nítsák, ha a vételár felosztása az ő hí­rük nélkül megtörténend, s ők, a­meny­nyiben a vételár kimeríttetnék, abból ki fognak záratni. Az árverési feltételek a cs. k. szol­gabirói hivatal mint biró-ág kiadó-hi­vatalában hivatalos órák alatt megte­kinthetők s azok lemásolhatók.] H.-M.-Vásárhely, máj. 24-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1674) (2-3)­ 1622. A szatmár­németi cs. k. me­gyei törvényszék részéről ezennel köz­hírré tétetik, hogy a néhai tisztelendő Markovits Tivadar hagyatéki tömegé­hez tartozó Szatmár városában 601. sz­­. fekvő 852 frt 60 krra becsült lakháznak Kesztenbaum Sámuel mint nyertes felperes végrehajtási kérelme folytán birói árverés utján leendő el­adása megrendeltetett. Az e törvény­széknél tartandó árverésre két határ­nap, a m. f. évi július 16-ik, és aug. 16-ik napján, mindenkor d. u. 3 órára tűzetik ki. Kijelent­etik, miszerint vevő a jószá­gon jelzálogilag biztosított adósságo­kat a vételár erejéig a bíró utalványo­zása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik ha­bár külön értesítést nem vettek is magukat ezen jószágra nyilván könyvbe, beiktatásnál fogva zálogjogot nyertek­nek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál any­­nyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdo­nítsák, ha a vételár felosztása az ő hí­rük nélkül megtörténend, s ők, a meny­nyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Az árverési feltételek, valamint a becslési jegyzőkönyv a törvényszéki iro­dában megtekinthetők. Szatmár, ápril 13-a 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (1680 :2—3) 1215. A bicskei cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság részéről közhirré té­tetik, miszerint bicskei lakos Nagy Jó­­zsefné szül. Farkas Erzsébet és érdek társai mint felpereseknek etyeki lakos Farkas András és János mint alpere­sek ellen lefoglaltatott, és felsőbb vita* Pápa, május 10-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1687) (2—3) 9422. A pesti cs. k. országos tör­vényszék részéről ezennel közhirré té­tetik, miszerint Feigl Klára és Füzesy Antóniának mindketten szül. Szepesy Szabó folyamodására Kamermayer An­tal ellen a mai napon 9422. sz. alatt hozott törvényszéki végzéssel, a Lipót­városi Nádor-utczában 362. és 360. sz­­. fekvő, Kamermayer Antal és neje szül. Henszler Anna nevére irt, 40059 frt 40 pkrra biróilag becsült háznak végrehajtási árvereztetése elrendeltet­vén, annak megtartására az első határ­időnek sikertelen volta miatt második határidőül f. évi junius 3 . d. e. 10 órája (megyeház II. emelet 56. sz. hi­vatal-szomában), azzal tűzetett légyen ki, hogy a nevezett ingatlanok a máso­dik árverésen a becsáron alul is el fog­nak adatni. Venni szándékozók erről azon hoz­zátétellel értesíttetnek, hogy az árverés alkalmával mindegyik 10 ’/,,-nyi előpénzt letenni, a vevő pedig az ezen betáblá­­zott adósságokat a vételár erejéig bírói utalványozás szerint átvállalni köteles leend. A további árverési feltételek, vala­mint a becslési jegyzőkönyv is, a bíró­ság irattárában megtekinthetők. Felhivatnak tehát mindazok, kik, a­nélkül, hogy ezen árverésről különösen értesíttettek volna, a kérdéses házra nyilván könyvekbe történt bejegyzésnél fogva magukat zálogjogot nyerteknek vélik, miszerint azt az eladás napjáig e biróságnál bejelenteni annál is in­kább el ne mulaszszák, minthogy el­lenkező esetben a vételár hib­ik nél­küli felosztásából származható káros következményeit maguknak tulajdo­nitsák. Pest, május 3-a 1859. Cs. k. orsz. törvényszék. (1427) (2—3) 1259. A czeglédi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság által közhirré té­tetik, hogy Gvozdanovics János Carl­­stadti ügyvéd részére gyulai Gaál Vil­­helmine abonyi lakos földbirtokosná asszonyságtól le-, s illetőleg felülzálo­­golt és 7188 o. é. Irt 31 krra becsült következő ingóságoknak, u. m. több száz lat súlyú ezet evő­ szereknek, je­lesen evő-eszközök és készületeknek, toilette-tárgyaknak, stb. stb., igás-lo­­vaknak, kocsiknak, jármos ökröknek, teheneknek, sertéseknek, bútoroknak, képeknek, fehér­nemüeknek, egyéb há­zi-eszközöknek, ruhanemüeknek és lu­­zus-czikkeknek birói elárvereztetése el­rendeltetvén, e végett első határnapul 1859. évi junius hó 6-ik, s következő napja, második határidőül pedig 1. évi junius hó 20-ik s következő napjai, oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a vételár tüstént kifizetendő részen, és hogy a fent érintett tárgyak, ha az első határnapon legalább is a fenebbi becs­áron el nem adathatnának, a má­sodikon azon alul is fognak a legtöb­bet ígérő részére leüttetni. Venni szán­dékozók ennélfogva a kitűzött fentebbi határidőben Abonyban (czeglédi járás, vasúti állomás, Pestről 12 mértföld.) v­égrehajtott asszony lakón reggeli 9 órakor jelenjenek meg. Czegléd, máj. 10-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1688) 1 (2-3) 10162. A pesti cs. k. orsz. törvény­szék részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Brück Lipót csődtömeggond­nokának beadott folyamodása folytán, a nevezett csődtömeghez tartozó , br­­óilag 429 frt 56 kr a. é. megbecsült áruczikkeknek és bútoroknak bírói el­­árvereztetése elrendeltetvén , e végett határnapul folyó évi junius 6-ik napja, oly megjegyzéssel tűzetik ki, hogy a vételár tüstént lefizetendő lészen, és hogy ezen tárgyak, ha ezen határ­napon legalább is a fennebbi becs­áron el nem adathatnának, azon alul is fognak a legtöbbet ígérő ré­szére leüttetni. Venni szándékozók en­nélfogva a kitűzött fentebbi határidő­ben délelőtti 10 órakor a kerep­esi után 60. sz. a. házban jelenjenek meg. Pest, május 17-n 1859. Cs. k. orsz. törvényszék. (1685) (1—1) 1632. A bonyhádi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint f. évi május 9-n 1632. sz. alatt kelt határozata foly­tán, néhai Flányek János hagyatékát képező, s Fisehler Alajos részére le­foglalt és 700 pártra becsült Bonyhá­­don 143. sz. a. fekvő háznak, a hely­színen történendő másod izbeni árve­­ése folytatására f. évi jun. 9-ik nap­jának délelőtti 9 órája tűzetett ki, és ezen kitűzött határidő oly kijelentés­sel tétetik közhírré, hogy ez alkalom­mal a kérdéses ház a legtöbbet ígérő részére becsáron alul is a p. prdts 522. §-a értelme szerint le fog üttetni. Az árverési feltételek a cs. k. szol­gabirói hivatal mint kiadó hivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Bonyhád, május 9 - 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1697) (1-3) 11053. A pesti cs. k. orsz. törvény­szék mint általános csődbíróság részé­ről ezennel közhirré tétetik, miszerint Wank Markus csődtömegéhez tartozó, s 725 frtra becsült következő ingósá­goknak, u. m. szoba-bútor, férfi- és gyermeksapka-raktárnak birói elárve­reztetése elrendeltetvén, e végett első határnapul 1. évi jun­ió 8-s, szükség esetében második határnapul 1859. évi junius hó 16 ik napja, oly megjegyzéssel tűzetik ki, hogy a vételár tüstént le­fizetendő lészen, és hogy ezen tár­gyak , ha az első határnapon lega­lább a fennebbi becsáron el nem adat­hatnának, másodikon azon alul is le fognak üttetni a legtöbbet ígérő részére. Venni szándékozók ennélfogva a kitű­zött fentebbi határnapon délelőtti 9 órakor a váczi­ úton az ABC-hez czím­­zett házban jelenjenek meg. Pest, május 24-n 1859. Cs. k. orsz. törvényszék. (1689) (1-3) A kaposvári cs. k. vár. kik. bíróság által ezennel közhirré tétetik, misze­rint Krasovics György által f. évi 2930. sz. a. Gold József kapos­mérői lakos ellen benyújtott folyamodásra az utóbb nevezett Kaposmérőn fekvő 16. szám alatti ház és V. telke, mely 3000 pftra becsültetett, 2801 austr. ért., 6 frt 80 kr, úgy ezutáni költségei kielégítése miatt végrehajtási nyilvános elárverez­tetése elrendeltetett, s az első árverezés 1859. évi julius hó 13-dik napjára, a második pedig 1859. évi augustus hó 17-ik napjára, mindenkor d. e. 9 órára kitüzetett. Melyre a venni kívánók oly kije­lentéssel hivatnak meg, hogy az elár­verezendő vagyon becsűjét, s az árverési feltételeket a bírósági irodában meg­tekinthetik, s azok mását vehetik, to­vábbá , hogy a jószág az első ár­verezéskor a becsáron alul nem fog eladatni, és a vevő az arra jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár ere­jéig a bíró utalványozása szerint át­vállalni köteles. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbei beigta­tásnál fogva a jószágra jelzálogi jo­got nyerteknek vélik, miszerint azt a jószágnak eladásáig annál bizonyosab­ban bejelentsék, mert ellenkező eset­ben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül történik meg, a ha e miatt, a­mennyire az által a vételár kimerittetnék , ki fognak záratni. Kaposvár, május 7-n 1859. Cs. k. vár. kik. biróság, (1695) (1-3) 9484. A pesti cs. k. orsz. törvény­szék részéről közhirré tétetik, misze­rint Mayer György jelzálogos csődhi­­telező kérelme, s az árvabizottmány beleegyezése folytán, a fele részben Pillér János csődtömegét, fele részben pedig Pillér János örököseit illető, a Józsefvárosban óriás-utczában 231. sz. a. fekvő, s 2420 portra biróilag becsült háznak, végrehajtási árvereztetése, a gyámbizottmányi jóváhagyás fentartása mellett elrendeltetvén, annak megtar­tására első határidőül f. évi julius hó­­tr­a, második határidőül f. évi aug. 19-e, mindenkor délelőtti 10 órakor a biróság tanács­teremében (megyeház II. emelet) azzal tűzetett légyen ki, n a JS1-1 -10 N Neve.S A 44 OS A S z i n e.A Mérték Származása a méntől a kanczától *5 a c *­­cc­a­l lónak 32 Grepp mén Wilsford Lightfoot kancza 92 Dauphin Praesident 5 sötét pej világos pej fekete 8 1 nyári fekete sötét pej Chief Justice mén sárga 15 15 15 16 15 1215 Grepp angol telivér I Wilsford angol telivér Lightfoot angol telivér Dauphin izlandi t­eli­v­é­r Praesident angol telivér 20. szám Opál angol telivér Nro 40. Sarah angol telivér 15. szám A­b­u­g­r­e­s arabs faj piperi tény. 24. szám C­anonica 11 arabs per piperi tény. 40. szám Sarah angol telivér The Hydra angol telivér T he Lavers Lady Perion­­bul ang.teliv.

Next